Észak-Magyarország, 2006. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-27 / 277. szám

2006. november 27., hétfő ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 RÖVIDEN • Megerősítették. Dél-Korea hivatalosan is megerősítette, hogy madárinfluenza járvány tört ki egy baromfitenyészetben, és kimutat­ták a kór H5N1-es altípusát. A dél-koreai mezőgazdasági minisztérium a héten közölte: gyanítja, hogy az ország délnyugati részében a madárinfluenza rendkívül fertőző törzse bukkant fel egy baromfitenyészetben, amely a költöző madarak vonulatának útvonalán fek­szik, a farmon hatezer szárnyas pusztult el. Lelőtték Budapest (FH) - Az orosz belbiztonsági erők tűzharcban megöltek öt terroristát - jelentették be a Csecsenfólddel szom­szédos Dagesztánban. Egyikükről a dagesztáni belbiztonsági miniszter azt mondta, hogy azonos „a kaukázusi terrorakci­ókat szervező és koordi­náló Al-Kaida-vezetővel, a jordániai születésű Abu Havsz-szal”. A 33 éves férfi állítólag beszerezte, összegyűjtötte és elosztot­ta a főleg csecseneknek szánt csempészett fegyve­reket, illetve pénzt. Tüntetés a pápa ellen Törökország (FH) - Több ezren tüntet­tek vasárnap Isztambulban a pápa kedden kezdődő törökországi látogatása ellen. A megmozdulást egy kis iszlám párt szervez­te, a tiltakozók azt skandálták, hogy „Nem kérünk a pápából!”, illetve „Nem kell újabb keresztes hadjárat!”. XVI. Benedek azzal boszítette fel a radikális muzulmánokat, hogy szeptemberben idézett egyik beszédé­ben egy középkori bizánci császártól, aki szerint Mohamed próféta tanításai „gono­szak és embertelenek”. Később ugyan bocsá­natot kért, és elmondta, hogy az ő vélemé­nye egészen más, csak idézett, a muzulmán hívők egy része azonban nem hajlandó meg­bocsátani. A tervek szerint a pápa ötnapos látogatása során elmegy a híres isztambuli Kék Mecsetbe is. Ez lesz az első alkalom, hogy egy katolikus egyházfő felkeres egy muzulmán országban működő mecsetet. Pataky Péter Az elnök Miskolc (ÉM) - Pataky Pétert, az ed­digi alelnököt és megbízott elnököt választották meg a Magyar Szakszerve­zetek Országos Szö­vetsége elnökének az MSZOSZ VI. kong­resszusán szomba­ton. A 246 érvényes szavazatból Pataky Péter 158-at kapott. Újabb egyeztetés Mohács (FH) - A Svédországba kivándor­ló romákról egyeztet hétfőn a probléma megoldására alakult ad hoc bizottság, a mohácsi polgármester, a Miniszterelnöki Hivatal munkatársai, valamint a kisebbsé­gi testületek vezetői. Közben - meg nem erősített hírek szerint - vasárnap reggel újabb romák indultak el Mohácsról Svédor­szágba. Baranya megyében múlt héten hoz­ták létre azt az ad hoc bizottságot, amely arra keresi a választ, miért indultak el tö­megesen roma családok a környékről Svéd­országba. Várnai Márton, a testület elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: nem jut el az emberekhez a tájékoztatás, ezért akarnak még mindig sokan útnak in­dulni. Fontos tudni, hogy az uniós tagor­szágokból érkező emberek nem kapnak po­litikai menedékjogot Svédországban. Mun­kára vonatkozó kérelemmel lehetne ugyan fordulni a nagykövetséghez, de ilyenkor nem jár segély - tette hozzá. Tűzszünet. Vasárnap hajnalban várat­lanul tűzszünetben egyeztek meg a palesz­tinok és az izraeliek. Képünkön a pihenő izraeli katonák. (Fotó: f.pa> Kg M m *í 1 w Fidesz: módosítás az ÖKF-ért ■ Ébredő Magyaror­szágról és megerősö­dött pátról beszéltek a Fidesz kongresszusán. Győr (MTI) - Ébredő Ma­gyarországról, megerősödött Fideszről beszéltek az ellenzé­ki párt Győrben tartott, XXI., rendkívüli kongresszusán, amely Orbán Viktor azon fi­gyelmeztetésével ért véget, hogy a Fidesz soha nem fog­ja elkövetni azt a hibát, amit 1989-ben követtek el a szocia­listákkal való megegyezéssel. Ellenszavazat nélkül A tanácskozáson ellenszava­zat nélkül fogadták el a küldöt­tek az alapszabály módosítása­it, köztük a legfontosabbként Telt ház Győrben, a Fidesz rendkívüli kongresszusán társadalmi berendezkedés kialakítását célozták meg. Ennek lényege, hogy kévé­seké legyen a kiváltság és egyre többeké a nélkülözés. Orbán Viktor szerint a ki­út a sikeres népszavazás le­het. A Fidesz elnöke úgy fo­galmazott, hogy az MSZP „kalózpolitikát” folytat, va­gyis színes zászlókkal, jól hangzó ígéretekkel közelít, majd felhúzza a fekete-fehér zászlót, kifosztja az embe­reket, kalózkodik a refor­mokkal és a baloldali érté­kekkel. Orbán Viktor arra figyelmeztette a szocialistá­kat, hogy a Fidesszel nem lehet olyan alkut kötni a felelősség eltussolásáról, mint azt az MSZP 1989-ben tette. létrehozták az Önkormányzati Képviselők Fórumát (ÖKF). A fórum az alapszabály-módosí­tás szerint a Fidesz egységes önkormányzati politikájának megvalósítása, valamint Szö­vetség által jelölt, illetve támo­gatott polgármesterek és ön- kormányzati képviselők tevé­kenységének összehangolása érdekében jön létre. Az Önkormányzati Képvi­selők Országos Gyűlését, va­lamint az Önkormányzati Ta­nácsot a mindenkori pártel­nök - jelenleg Orbán Viktor - vezeti. Az alapszabály-módo­sítás szerint a pártelnököt a jövőben az elnökség egy álta­la kijelölt tagja, vagyis a négy alelnök - Varga Mihály, Schmitt Pál, Pelczné Gáli Ildi­kó, Pokorni Zoltán - valame­lyike, a^ országos választ­mány elnöke, Kövér László, il­(Fotó: MTI) letve a parlamenti frakció-ve­zető, Navracsis Tibor is he­lyettesítheti. Négy hónap, négy téma A kongresszuson Navracsics Tibor, a párt parlamenti frak­cióvezetője azt javasolta, hogy jövő év első négy hónapjában vi­tassanak meg négy témát. Sze­rinte az igazságosságról, az élet­minőségről, az állam feladatai­ról valamint a versenyképes­ségről folytatott vita, amelynek a parlamentben is helye lenne, jó alapul szolgálhatna a május­ra tervezett Fidesz kongresszus­ra készített stratégiai dokumen­tumhoz. Navracsics Tibor sze­rint az őszi választás eredmé­nyeként az önkormányzati szfé­rában a legerősebb párt lett, és a közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a Fidesz a leg­erősebb párt. „Kalózpolitika" Az MSZP jól járt Magya­rországgal, de Magyar- ország nem járt jól a szo­cialistákkal - mondta Or­bán Viktor a Fidesz rend­kívüli kong­resszusán _ Győrben. Orbán Viktor A Fidesz el. nöke szerint az ország azt „köszönheti” a szocialisták­nak, hogy Európában ma az első, ami az emberek eszé­be jut Magyarországról, az a hazugság. A politikus azt is a szocialisták szemére ve­tette, hogy a rendszerváltás eddigi irányával ellentétes A Kreml segítségét kertek ■ A brit titkosszolgála­tok szerint Alekszandr Litvinyenko „állami ter­ror áldozata" lett. London (MTI) - A brit tit­kosszolgálatok szerint Alek­szandr Litvinyenko dezertőr orosz kém megmérgezése az „államilag támogatott terro­rizmus nyomait mutatja”. Egy magas rangú brit kor­mányzati tisztviselő a The Times című lap szombati szá­mának megerősítette, az egy­kori orosz ügynököt, aki brit állampolgár lett, „polónium 210-es radioaktív anyaggal mérgezték meg, és más meg nem nevezett bizonyítékok is arra utalnak, hogy a gyilkos­ságot külföldi ügynökök haj­tották végre.” Szakértők sze­rint a mérgezéshez használt mennyiségű polóniumot csak nukleáris létesítményből lehet megszerezni. Kérés A brit kormány arra kérte a Kremlt, segítse a Scotland Yardot a nyomozásban. Jurij Fedotov londoni orosz nagy­követet kérték fel, hogy továb­bítsa az óhajt Moszkvának - közölte a brit külügyminiszté­rium. „Rendszerváltó népgyűlés" ■ Rendben, incidens nélkül fejeződött be Budapesten, a „rend­szerváltó népgyűlés". Budapest (MTI) - A szom­baton délután kezdett rendez­vényen mintegy ezer ember hallgatta a szónokokat, akik erkölcsi forradalomról, hata­lomváltásról, az alkotmány hatályon kívülre helyezéséről és a parlament feloszlatásáról, milliós nemzetőrség létreho­zásának szükségességéről be­széltek. Estére már csak mint­egy kétszáz ember hallgatta Halász Józsefet, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány elnökét, aki bejelentette, hogy az or­szágban 30 ezer ember töltöt­te ki az „alkotmányozó nem­zetgyűlés” kérdéseire vonat­kozó akaratnyilvánító lapot. Debrecenben mintegy száz, Szegeden közel ötven ember vett részt azokon a rendszerváltó népgyűlése­ken, amelyekkel a kormány- ellenes tüntetők a december második felére tervezett al­kotmányozó nemzetgyűlést tervezik előkészíteni. MSZP akció indul: „Add a neved!" ■ Gyurcsány Ferenc: a célok változatlanok, az eszközöket újra kell gondolni. Budapest (FH) - Az MSZP három alapvető célja nem vál­tozott, de a politikai eszközö­ket újra kell fogalmazni, ez a Meghívta Találkozóra hívta az Európai Parlament vala­mennyi magyarországi képviselőjét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki szombaton az MSZP Országos Választmányá­nak budapesti ülésén je­lentette be kezdeményezé­sét. A kormányfő azt mondta, a megbeszélés célja az együttműködés új formáinak létrehozása len­ne. Hozzátette, ezenkívül megvitatnák az Európai Parlament napirendjén szereplő kérdéseket. párt tisztújító kongresszusá­nak legfontosabb feladata - je­lentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton, az MSZP országos választmányá­nak ülésén. Gyurcsány Ferenc szerint továbbra is a társadalmi igaz­ságosság és az erős, verseny- képes gazdaság megteremtése, illetve a partnerség, az együtt­működés új formáinak kiala­kítása a szocialisták legfőbb törekvése. A célok eléréséhez öt poli­tikai eszközt fogalmazott meg a miniszterelnök. Az elmúlt hónapok utcai zavargásaira utalva a kormányfő kifejtet­te: az elmúlt 16 év megterem­tette a szabadságot Magyaror­szágon, de az MSZP-nek ki kell állnia a rend megőrzése mellett, a „rendetlenség” ugyanis a kisembereket sújtja leginkább. Az országos vá­lasztmány Simon Gábor elnök javaslatára megszavazta, hogy a párt politikai akciót indít „Add a neved!” címmel. Az el­múlt hónapok zavargásaira utalva Simon Gábor elmond­Szavazás az MSZP választmányi ülésén(Fotó: MTI) ta: arctalan vélemények he­lyett a szocialisták a Magyar Köztársaság békés fejlődésé­hez kérik az emberek nyílt tá­mogatását, amit a kiküldendő szórólapok aláírásával tehet­nek meg a szimpatizánsok. Kérdésekre válaszolva Simon Gábor, a választmány elnöke kijelentette: a testület szomba­ti ülésén nem esett szó szemé­ÉSZAK 2007. február 24-25-re hívta össze az MSZP tisztújító kongresszusát a párt or­szágos választmánya. Várhatóan mó­dosítják majd az"MSZP alapszabályát is. lyi kérdésekről, így arról sem, kívánja-e valaki pártelnök­nek jelöltetni magát Gyur­csány Ferenc miniszterelnök­kel szemben. A tisztújítás az egész pár­tot érinti: a helyi szervezetek­nél december végéig, a terü­leti szervezeteknél pedig janu­ár végéig döntenek a testüle­tek új vezetéséről. Ezután kezdődik az országos tiszt­ségviselők jelölése - közölte Simon Gábor.

Next

/
Thumbnails
Contents