Észak-Magyarország, 2006. november (62. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-24 / 275. szám
2006. november 24., péntek SPORT /10 • Egy mérkőzéssel ma megkezdődik a labdarúgó NB I 15. fordulója: a listavezető MTK a negyedik helyen álló Újpest vendége lesz, a találkozón 19 órakor indul útjára a labda. Szombaton kezdődik a jégmotoros szezon Miskolc (ÉM) - November 25-én Tiszaúj- városban megkezdődik a 2007-es jégmotoros versenysorozat - tájékoztatta lapunkat Dudás Attila, a versenysorozat főszervezője. A jégmotoros versenyzés már hét éve bír hagyományokkal, s ebben a szezonban a tervek szerint Tiszaújváros, Budapest, Kazincbarcika, Miskolc, Zalaegerszeg és Debrecen ad otthont a viadaloknak. A nevezését - a hírek szerint - egyébként már több miskolci versenyző is leadta, így aztán ott lehet a jégen Hofman Rihárd, Tóth Attila, Janocskó Róbert, Kunkli Tivadar és Tóth Demeter is. Az első versenyre szombaton 16 órától kerül sor a Tiszaújvárosi Szabadidőközpont műjégpályáján. A versenyre megváltott belépőjeggyel - amely egyben tombola is - 15 órától ingyen lehet korcsolyázni, ugyanakkor a tombola fődíja egy 50 ccm-es Scarabeo robogó lesz, melyet a verseny végén sorsolnak ki a szervezők. Döntik majd a motorokat a jégen i HÉTVÉG! SPORTMŰSOR Péntek KOSÁRLABDA ________________________________________ Férfi NB II Észak-magyarországi csoport, 5. forduló: Föl- des Miskolc KK — Debreceni ÉAC. Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium tornacsarnoka, 18.00. SZABADISŐSPORT ___________________________________ XIII. Komlóstető esti futótúra. Rajt: Miskolc, Komlóstetői Általános Iskola, 17.00. (Nevezni a helyszínen 16.30-tól lehet.) Szombat ASZTALITENISZ_______________________________________ Női NB I Keleti csoport, 6. forduló: Tanoda SE - Salgótarjáni Petőfi. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán út, 15.00. Férfi NB I Keleti csoport, 6. forduló: Apagy SE - Diósgyőri ASE. Apagy, 11.00. H-Generál Jászberény - Borsod Volán SE. Jászberény, 11.00. FLOORBALL__________________________________________ OB III., 3. forduló: Miskolci Floorball Egyesület „B" - Szeged. Miskolc, Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnoka, 13.20. Miskolci Floorball Egyesület „B" - Heves. Miskolc, Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnoka, 16.40. KOSÁRLABDA -_______________________________________ Női NB l/A, 9. forduló: Atomerőmű KSC Szekszárd - DKSK Miskolc. Szekszárd, 17.00. LABDARÚGÁS________________________________________ NB I, 15. forduló: Diósgyőri VTK - Győri ETO FC. Diósgyőri stadion, 16.00. Hírverő mérkőzés: Sátoraljaújhelyi TK - Ferencvárosi TC. Sátoraljaújhely, 13.00. RÖPLABDA ___________________________________________ Férfi Interliga, 11. forduló: Vegyész RC-Kazincbarcika - Autocommerce Bled (szlovén). Kazincbarcika, KSK csarnok, 17.30. SZABADISŐSPORT____________________________________ XIII. Lillafüredi futótúra. Rajt: Miskolc, Tó-kert Panzió, 12.00. (Nevezni a helyszínen 11.30-tól lehet.) TEKE________________________________________________ Férfi Szuperliga, 9. forduló: Ózdi VFTC — Ferencvárosi TC. Ózd, 14.00. ÚSZÁS________________________________________________ Megyei béka, delfin, gyermek, serdülő és ifjúsági bajnokság. Miskolc, városi uszoda, 9.00. VÍZILABDA______________________________________Területi bajnokság, ifjúsági korcsoport, 2. forduló. Kazincbarcika, városi uszoda, 9.30. Vasárnap ASZTALITENISZ_______________________________________ Mikulás-kupa, minden korosztály részére. Miskolc, Könyves Kálmán Általános Iskola, 9.00. AUTÓSPORT _________________________________________ Zsolcai Rallye Sprint, IV. forduló, autós ügyességi verseny. Miskolc, Felsőzsolcaí körforgalom, 10.00. (Nevezni a helyszínen 8 órától lehet.) JÉGKORONG__________________________________________ OB I, 15. forduló: Miskolci Jegesmedvék JSE - Ferencvárosi TC. Miskolc, jégcsarnok, 19.00. KÉZILABDA________________________________________ Férfi NB’I/B Keleti csoport, 11. forduló: Makó KC — Óz- di KC. Makó, 16.00. Csömör KSK — Mezőkövesdi KC. Csömör, 17.00. KOSÁRLABDA________________________________________ Női NB II Észak-magyarországi csoport, 5. forduló: Nyíregyházi FSE- Miskolci EAFC. Nyíregyháza, 16.00. LABDARÚGÁS________________________________________ NB l-es ligabajnokság: Diósgyőri VTK - Győri ETO FC. Diósgyőr, 12.00. SZABADISŐSPORT____________________________________ v' Őszi Bükk Crossfutás. Rajt: Miskolc, Ózon Panzió, 12.12. (Nevezni a helyszínen 11.30-tól lehet.). Kupában: jön a Veszprém ■ A Magyar Kézilabdaszövetségben tegnap sorsoltak a férfi Magyar Kupában. Mezőkövesd (ÉM - PA) - A nyolcaddöntőben megyei csapataink közül a Mezőkövesdi KC NB I/B-s csapata érdekelt: a borsodi együttes a nyolc közé jutásért alaposan „belehúzott”, hiszen az MKB Veszprém együttesét kapta ellenfélnek. A továbbjutásról egy találkozó dönt, melyet december közepéig Mezőkövesden kell lejátszani. Ajándék Kaphattunk volna olyan NB I/B-s vagy NB I-es ellenfelet, amely ellen jó esélyünk lett volna a továbbjutásra vélekedett Juhász István, az MKC edzője. - Azonban „ha lúd, legyen kövér” alapon a Veszprémmel kerültünk össze, azzal a csapattal, melyet a sportág barátainak nem kell bemutatni, hiszen évek óta a világ élvonalába tartozik. Jelenleg veretlenül vezetik az NB I-es bajnokságot, és a Bajnokok Ligájában is túlléptek a csoportkörön, s a nyolcaddöntőben a dán Kol- dinggal találkoznak. Persze azért örülök ennek a párosításnak, hiszen a mérkőzés „ajándék” lesz nemcsak a csapatnak, hanem minden kézilabdát szerető szurkolónak. További cikkek! Fügediéknek szép feladatot adott a sors. Az ország legjobb csapata ellen kell(ene) helytállniuk a Magyar Kupában. (Fotó: ÉM-archív) Ütőt biztosítanak Miskolc (ÉM) - Miskolcon rendezik meg a floorball OB III Keleti csoport 3. játéknapját, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, szombaton, 10 órától. A házigazda Miskolci Floorball Egyesületen (MFE) kívül a Debrecen B, a Heves, a Szeged, és a Tüskés Vérmókusok csapatai vesznek részt. Az MFE továbbra is várja a sportág iránt érdeklődőket: szerdán a Zrínyiben, csütörtökön pedig a Sportcsarnokban edzenek este 7 órától. Ütőt biztosítanak. Az OB lll-asok csatáznak Tanácsadó testület született ■ A jövőben sportos tanácsokat adnak a sportért felelős alpolgármesternek Miskolcon. Miskolc (ÉM - BCS) - A miskolci önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi ülésén módosították a Szervezeti és Működési Szabályzatot (SzMSz), ennek eredményeként a jövőben egy Sportszakmai Tanácsadó Testület dolgozik majd Orosz Lajos sportért (is) felelős alpolgármester mellett. ff*....................................... Sajnos csak három főt volt lehetőségem delegálni, ezért a vizes sportágak képviselője már nem fért be a keretbe, dr. Szatmáry-Antal Tamás- A tanácsadó testület 7 tagján kívül további 2 személy tanácskozási joggal vesz részt a munkában - tájékoztatta lapunkat Orosz Lajos. - A testület vezetője az SzMSz-ben elfogadottak szerint a Miskolci Városi Szabadidőközpont mindenkori vezetője, aki három tagot hívhat meg a testületbe, míg további három Veréb minden labdást „elnyert" tagot az önkormányzat Ifjúsági, Szociálpolitikai és Sport Bizottsága delegál. Ennek az összesen 9 főnek az lesz a fő feladata, hogy a város sportjával kapcsolatos döntések előkészítésében vegyen részt, olyan sportszakmai javaslatokat tegyen, ami elősegíti Miskolc város sportjának, sportéletének fejlődését. A testület vezetői posztját, koordinátori titulusban a Miskolci Városi Szabadidőközpont igazgatója, dr. Szatmáry- Antal Tamás tölti be.- Az első ülését kedden délután tartja a testület, amelynek az összetétele csütörtökön vált véglegessé - tudtuk meg a koordinátortól. - Az Ifjúsági, Szociálpolitikai és Sport Bizottságból Bartha György (MSZP), Szebeni Péter (MSZP) és Illyés Miklós (Fidesz) vesz részt a munkában. Az általam meghívott három fő kiválasztásakor sportági csoportosításokat vettem figyelembe, így az egyéni sportok képviseletében Szász László, a MISI SC atlétikai szakosztályának vezetője lesz tagja a testületnek, Veréb György kapusedző, a DVTK egykori labdarúgója a labdajátékokat képviseli, míg a havas-jeges sportágakat Egri István, a Miskolci Jegesmedvék Jégkorong SE elnöke, a jégcsarnok vezetője. Sajnos csak három főt volt lehetőségem delegálni, ezért a vizes sportágak képviselője már nem fért be a keretbe, így a tanácskozási joggal meghívottak egyike, Hölcz Péter, a megyei úszőszövetség főtitkára lesz, a másik pedig Fuhrmann Géza, a Miskolci Sportiskola igazgatója. A koordinátor Csapatmunka is kellett hozzá ■ A Vegyész RC-Kazinc- barcika két játékosa is bekerült az idei esztendő legjobbjai közé. Budapest, Kazincbarcika (ÉM - PA) - A Magyar Röplabdaszövetség ügyvezetőségé- nek ülésén döntöttek a 2006. év legjobbjai címéről: a testület a legjobb felnőtt férfi játékosnak a Vegyész RC-Ka377WWW.blMM1.llU v További cikkek! zincbarcika univerzálját, Tomanóczy Tibort választotta meg, míg a legjobb férfi utánpótlás játékos címet az ugyancsak barcikai Szabó Dávid kapta meg.- Természetesen nagy öröm számomra, hogy a hazai szakemberek ismét engem találtak a legjobbnak - fogalmazott Tomanóczy Tibor, aki immár negyedszer „gyűjtötte be” az elismerést. - Ez újra egy megerősítés a munkámban, és persze önbizalmat is ad a folytatáshoz. Persze, ez a siker nem jött vona létre az elmúlt szezonban a csapattársaim és Demeter György edző segítsége nélkül, és rajtuk kívül is köszöntettél tartozom a vezetőségnek, támogatóinknak és a szurkolóknak is. Azonban már az előttünk álló feladatokra kell koncentrálni, hiszen sok van még a mostani küzdelmekből, az „új” edző, Dániel Oravec irányításával új lehetőségek, új kihívások előtt állunk. Nem számított rá- Nagyon meglepődtem, amikor meghallottam, hogy én nyertem el ezt a címet, nem számítottam rá - mondta Szabó Dávid. A sportoló arra a felvetésre, hogy ez azért nem a véletlen műve, hiszen korosztályos szinten mind a Vegyészben, mind a válogatottban biztos helye van, illetve a klubcsapatában már a felnőttek között egyre több szerepet kap, röviden a következőket mondta:- Ez valóban így van, de igazából nem is gondolkodtam Tomanóczy Tibor (Fotó: ÉM-archív) rajta, hiszen ezért végzem az edzéseket, ezért dolgozom. Jól bírom a munkát, és ami a legfontosabb, hogy a többiek is sokat segítenek. Meghatározóak- Nagyon örülünk az elismeréseknek - mondta Tóth Tiborné, a VRC egyik ügyvezetője. - Tibor hosszú évek óta egyenletes és jó teljesítményt nyújt és nem utolsósorban a magyar bajnokcsapat meghatározó tagja, akinek a hozzáállása példaértékű lehet minden röp- labdás számára. Dávid a saját korosztályában ugyancsak meghatározó játékos, és az ő díja egyben a klubnál folyó utánpótlás-nevelés elismerése is, hiszen vele nincs vége a sornak, „utána” is vannak tehetségeink.