Észak-Magyarország, 2006. október (62. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-14 / 242. szám

2006. október 14., szombat ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS / 4 RÖVIDEN • Akadémisták Selmecen címmel ren­deznek programot ma Selmecbányán. Az esemény a hazai, a szlovák, illetve az osztrák egyetemek és főiskolák hallgatóinak első nemzetközi hagyományőrző baráti találkozója lesz. Látványos és érdekes őszi termés a dísztök. (Fotó: Ádám János) Gyűjtsünk együtt! Miskolc (ÉM) - Tavaly óta sokat rom­lott a Miskolci Állatsegítő Alapítvány pin- gyomi telephelyének állapota. Sok kennel használhatatlanná vált, mivel a talaj folya­matosan mozog és csúszik. Az új helyre ta­vasznál hamarabb nem tudnak költözni, így kénytelenek készülni a télre, a már az álla­tokhoz is méltatlan körülmények között. Eb­ben szeretnénk segíteni a menhelynek. Az adományokat ma 9-15 óra között várjuk szerkesztőségünk portáján (Miskolc, Zsolcai kapu 3.). Aki viszont szeretne kilátogatni a menhelyre, és személyesen átadni adomá­nyát, mindennap 9-16 óra között megteheti azt Miskolctól 3 kilométerre a Pingyomon (táblákkal jelezve, tel.: 30/232-18-90). I AMIVEL ÖN IS SEGÍTHET- Kidobásra szánt, de nem lyukas edények, mű­anyaq tálak _____________________________________________- Pokrócok, rossz szőnyegek, vastagabb textíliák- Hypó, klórmész a kennelek fertőtlenítésére- Kutyaház, vagy a hozzá szükséges anyagok- Póráz, nyakörv_______________________________________- Kutyaeledel, száraztészta stb. Rózsaszínbe öltözik a Szinva terasz Miskolc (ÉM - HM) - „Egészség Hídja” - ezzel a mottóval szerveznek figyelemfel­keltő sétát az emlőrák ellen a miskolci Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub tagjai október 21-ére. Az esti séta Miskolc négy kapujából indul, és az „Egészség Hídjához”, az erre az alkalomra rózsaszínbe öltözteten­dő Szinva teraszhoz érkezik. Ott, este 7 órá­tól fellép Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színésze.- A kolléganőim közül többen is szenved­tek ebben a betegségben. Láttam, hogy mi­lyen traumával, fájdalommal, gyötrődéssel jár együtt. Egy percig nem gondolkodtam, hogy vállalom-e a figyelemfelkeltésben va­ló közreműködést - magyarázta. Elárulta, édesapja is rákban halt meg, így i őt is érintette érzelmileg a betegség, ő is megtapasztalhatta, hogy a veszély minden­napos.- Minden fórumot meg kell ragadni, hogy felhívjuk a figyelmet a megelőzésre - mond­ta. S megtudhattuk azt is, hogy olyan műsort állítanak össze erre az alkalomra, amelyben nagy nőkről szóló dalok hangzanak el. ÍQ7A1Í információk: Surjánszki Mira, telefon: 70/381-7948, inter­net: www.factoryarena.hu, e-mail cím: factory5@t-online.hu. Ha „izzadni" kezd a készülék létet észlelnek, forduljanak a kéményseprőcéghez vagy a gázszerelőhöz. A komoly kockázatot a nyílt égésterű készülékek hordoz­zák, ám mint Karczagi Gyű la, a Termoment Kft. igaz­gatója jelezte, a ma már örvendetes arány-, bán szaporodó zárt égésterű berende­zések (kazánok, bojlerek új gene rációja) - am lyekhez a levegő a kéményen keresztül érkezik, nincs kapcsolatuk a lakás légterével - beszerelé­se is igényli a szakember taná­csát. Időben hívják a kéményseprőket! (Fotó: archív) ■ Javul a kép a kémény­biztonság terén, de sok háztartásban kell odafi­gyelni a kockázatokra. Miskolc (ÉM - BAL) - A miskolci kéményseprőipari közszolgáltató vezetője lapunk érdeklődésére emlékeztetett, jogszabályi előírás, hogy egy új fűtési technológia kapcsán akár új kéményt épít valaki, akár régi kéményt vesz újra használatba vagy az addigitól eltérő módon, azt be kell je­lentenie, hogy a közszolgálta­tó emberei bevizsgálhassák. A fűtési idény kezdete ott is felerősíti a veszély lehetősé­gét, ahol a közelmúltban ab­lakcserét hajtottak végre, a ré­gi nyílászárókat korszerűbbre, jobban szigetelőre cserélték. Ezekben a lakásban most, az ősz beköszöntével jön el az ide­je, hogy gyakrabban bezárják, zárva hagyják az ablakokat. Szakember tanácsa A lakás átszellőzése tehát megszűnik. És ha nyílt égés­terű készüléket használnak, emiatt veszély alakulhat ki. Amennyiben a lakók az abla­kok párásodását, a készülék „izzadását”, a festése elszíne­ződését, vagy gyanús rosszul­Kevesebb a termofor Örvendetesen alakul a ter- mofor-probléma: a meghirde­tett pályázatok révén, állami támogatással egyre több mis­kolci épületben, lakóközösség­ben korszerűsíttetik az elavult és rendkívül veszélyes, úgyne­vezett termofor típusú ké­ményt. Karczagi Gyula adatai szerint a néhány évvel ezelőt­ti mintegy két és félezres állo­mány mára legalább három­százzal csökkent, ami másfél ezer családot érint kedvezően. Telefonon egyeztethetnek Sokak gondja, hogy bár tudnak róla, hogy a kémény­seprő szolgáltató hivatalos közszolgáltatóként rendszeres ellenőrzéseket végezne náluk, és tudják, hogy ott jártak a kéményseprők - de napköz­ben nem találhatták otthon a háziakat. Emiatt akár éveken keresztül elmarad a bizton­ság érdekében végzendő vizs­gálat. A Termoment Kft. ve­zetője elmondta, kész a la­kókkal egyeztetett időpont­ban küldeni munkatársait. Az időpont egyeztetésére a 46/500-240-es telefonszámon van mód. Ugyanezen szám éj­jel-nappal, akár hétvégén is hívható, ügyeleti időben üze­netrögzítő veszi a hívásokat. Színes emlékek. Prugberger Kinga, a Miskolci Egyetem egykori hallgatója festményeiből nyílt kiállítás tegnap az egyetem Felnőttképzési Regionális Központjá­nak galériájában. A tárlat megtekinthető október 29-éig. (Fotó: Ádám János) ÉM-NYEREMÉNYJÁTÉK Ma délelőtt sorsolunk Miskolc (ÉM) - Végéhez ért nyereményjátékunk - ma kiderül, ki a hat szerencsés nyertes? Több ezer szelvény közül soroljuk ki azt az egyet, amelyiknek beküldője a közel félmillió forint értékű plazma­tévét és házimozi-rendszert nyeri meg, továbbá azt a hat játékost, akik a robogót, vagy a kétszemélyes hétvégi pihe­nés egyikét nyerik meg. A sorsolás helyszíne ismét a Miskolc Plaza, ahol az emele­ti színpadon tartjuk meg a show-műsorral egybekötött sorsolást 11 órától. Legyen ott Ön is! A SORSOLÁS PROGRAMJA 11.00-11.05 Köszöntő, 11.05-11.20 Miskolci Hastánc Club műsora, 11.20-11.25 ÉM-kvízjáték, 11.25-11.40 T-Dance Tánciskola táncos show- műsora, 11.40-11.45 ÉM-kvízjáték, 11.45-12.05 Crazy East Crew break show- ja, 12.05-12.30 Rony fellépése, 12.30-12.35 4 db, 2 fő részére szóló hosszú hétvége sorsolása, 12.35-12.40 T-Dance Tánciskola fellépése, 12.40- Piag- gio robogó és a Panasonic plazma-tv+Panasonic házimozi+állvány sorsolása Az én „civil" 56-om ■ Szerkesszék velünk az újságot, várjuk az 1956- os emlékeiket, történe­teiket! Miskolc (ÉM) - Én mind­össze kétéves voltam 56-ban. Miskolcon, a Búza tér környé­kén' laktunk, a Bizony Ákos utcában (akkoriban Bizony Ákos utcában). Sok mindent nem foghattam fel a „kinti” történésekből, már csak ko­romnál fogva se, de egyébként is be voltunk zárkózva. De az nagyon megmaradt bennem, hogy a szüleim féltek. Lövé­sek zajára is emlékszem, s ar­ra, hogy édesanyám csak a la­£&7Alf Várjuk írásaikat, fotóikat e-mailen: buj- * ■ dos@eszak.boon.hu cír^en, vagy levél­ben: 3526 Miskolc Zsolcai kapu 3. III. emelet (Az én „civil" 56-om jelige feltüntetésével). kás egy bizonyos sarkában engedett tartózkodni, abban a szobasarokban, amely sem az udvarral, sem az utcával nem volt határos. Még a mosako­dást is ott tudtuk le, a „védett sarokban”, lavórban. Egy szörnyűséges mondat is örök­re emlékezetembe vésődött: a szomszéd bácsi azt kiáltozta, csak jöjjenek az oroszok, ez­zel a baltával fogom meghe­gyezni a lábukat. Ez még évek múltán is foglalkoztatott, mert nem tudtam hová ten­ni, hogy az oroszoknak fából van a lábuk. Mi másból, ami faragható?! Szóba hozni pedig nem mertem. Akkoriban túl sok olyan dolog volt, amiről a felnőttek előttünk csak suttog­va beszéltek - hallottam nem­rég baráti körben. A mesélő hozzátette: hát ez az én ötven­hatos emlékem. Felhívás Mostanság a legkülönfélébb társaságokban forgolódva azt tapasztalhatjuk: előbb-utóbb szóba kerül 1956. Nem is a történések, nem is azok poli­tikai megítélése, sokkal in­kább a személyes élmények, vagy családi legendáriumbeli történetek. Mintha mindenki most akarná elmondani, talán az évforduló miatt, talán mert a tüntetések hatása csapódik így le a beszélő kedvben. Ez indított bennünket arra, hogy meghirdessük: az Észak- Magyarország várja és - ter­jedelmi korlátokkal ugyan, de - közli is az ilyen „emberi” történeteket. Külön örömmel fogadjuk a forradalom idején (környékén) készült családi archívumbeli fotókat. M Fotópályázat, a Csillagvárban. (Beküldte: Knapp Sándorné, Nyékládháza) Divatház kollekció lasztélcával, egyedülálló minőséggel árakkal várjuk kedves vásárlóinkat. Kosztümök, blézerek, nadrágok, szoknyák, pulóverek. Férfiöltönyök, nadrágok, autóskabátok. Már télikabátok is kaphatóak! FIGYELEM! Divatházunk kínálata cipókkal ás csizmákkal is bővült! Cím: Miskolc, Széchenyi u. 103. Megközelíthető: a Skála Áruház (volt Centrum) melletti buszmegállóval szemben A hirdetés a legjobb befektetés! Román Dezsőné 20/460-3724 HIRDETÉSEK *

Next

/
Thumbnails
Contents