Észak-Magyarország, 2006. október (62. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-14 / 242. szám
2006. október 14., szombat ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 HÍRCSOKOR • Tárgyalnak. Az osztrák szociáldemokraták - akik megnyerték az október 1-jei parlamenti választásokat - pénteken koalíciós tárgyalásokat kezdtek fő riválisaikkal, a konzervatívokkal, akik 2000 óta voltak kormányon. A kormányalakítási tárgyalásokat a szociáldmokraták vezére, Alfréd Gusenbauer és Wolfgang Schüssel ügyvezető kormányfő vezeti. • Védekezik. Ártatlannak vallotta magát pénteken Hágában a bírói rendelkezéssel szembeni engedetlenségben Domagoj Mar- getic horvát újságíró, akit azzal vádol a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében illetékes Nemzetközi Törvényszék, hogy védett tanúk nevét tette közzé internetes naplóján. Megalakult a közgyűlés Budapest (FH) - Először a fővárosi képviselők, majd a főpolgármester is letette az esküt pénteken délelőtt, így megalakult a Fővárosi Közgyűlés. „Budapest érdeke az, hogy minél egységesebben működjön és fejlődjön, függetlenül a kerülethatároktól” - mondta ünnepi beszédében az ötödik főpolgármesteri ciklusát kezdő Demszky Gábor. Kiemelte: szoros együttműködésre törekszik a szocialista frakcióval, de kezet nyújt a jobboldali pártoknak. A főpolgármester a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: ebben a ciklusban befejezik a 4-es metró építését, a központi szennyvízkezelőt, a város csatornázását. Jövőre újabb 130 kilométernyi utat építenek át, megkezdődik a belváros komplex felújítása és az aquincumi hid előkészítése. Ficofeszültség Pozsony (FH) - A Magyar Koalíció Pártja pénteken felháborodással fogadta a szlovák miniszterelnök, Róbert Fico (képünkön) indoklását, amelyet az Európai Szocialisták Pártja elnökségének október 12-ei, csütörtöki brüsszeli döntéséhez fűzött. Silvia Glen- dová, a szlovák kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy „az Európai Szocialisták Pártja (PES) azért bünteti a Smer-Szo- ciáldemokráciát, mert az emberbarát politikát folytat, fellép a monopóliumok ellen, és nem a Magyar Koalíció Pártját vette a kormányba". Menesztik az államtitkárt Budapest (FH) - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta a Pénzügyminisztérium államtitkárának, Katona Tamásnak a lemondását. Katona távozásának hátterében az ingatlanadóról csütörtökön nyilvánosan tett nyilatkozata áll. „Megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hogy olyan szándékot tulajdonítanak a kormánynak, amelyről még nincs döntés, és nem tükrözi a kabinet szándékát” - mondta indoklásképpen Danks Emese kormányszóvivő. A szóvivő megerősítette, hogy lesz ingatlanadó, mert a kormány szerint tényleges vagyoni helyzetük alapján kell hogy adózzanak az emberek. Elmondta, hogy Katona Tamás esetében már másodjára fordult elő, hogy nem a kormány szándékaival összhangban tett nyilatkozatot. Katona Tamás VÉLEMÉNYEK Almássy Koméi MDF-alelnök „A kormányzati ötletelés, a koncepciótlanság, a döntések előkészítetlensége, az írásos előterjesztések hiánya miatt kell Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkárnak távoznia. Az elmúlt időben a kormány tagjai által az államháztartási egyensúly helyreállítására közölt ötletek egyike mögött sincs komoly előkészítő munka. Ezen az alapon benyújthatta volna lemondását Molnár Lajos egészségügyi miniszter a vizitdíj ellentmondásossága, vagy Kóka János gazdasági miniszter az adócsökkentésről tett alaptalan ígéretei miatt." Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető „A Pénzügyminisztérium államtitkára nem önszántából mondott le, hanem lemondatták. Az államtitkárt Gyurcsány Ferenc mondatta le azért, mert menekül a politikai felelősség elől, és egyúttal a »bűn- társaival« is le akar számolni. A Gyurcsány-kormány megalakulása óta egyre gyorsabban váltják egymást a szakpolitikusok. Katona Tamás menesztése csak egy újabb fordulópontja a kormányon belül tapasztalható szerkezeti válságnak. A miniszterelnök egyszer s mindenkorra hitelét vesztette az emberek előtt.” „Elfogy" a negyedük? Működő kórházi ágyak száma Magyarországon Darab H Még csak az első egészségügyi csomagot ismerjük. Legalább minimum még kettő lesz. Budapest (ÉKN - SzP) - Tegnap terjesztette a kormány a parlament elé azt a törvényjavaslatot, mellyel több tízmilliárd forinttal csökkenhet a magyar gyógyszer- ipar szereplőinek nyeresége. n.............................. Csak a befektető lobbi érdekeit szolgálja a csomag, amelynek bevezetése hűn lenne. Mikola István .................................................................. -ff Az egészségügyi miniszter reményei szerint a gyógyszergazdaságosságról, a biztosítási felügyeletről és a kötelező kamarai tagság eltörléséről Adó a kicsikért A 2050 hazai patika felső 10 százalékának 100- 300 millió forint bevétele származott az árrésből, amelyből tisztességes hasznot lehet elérni. A kormány döntése alapján a hazai patikák közel kétharmada évente több százezer, sőt több milliós szolidaritási adót fog fizetni, hogy a kistelepüléseken lévő patikák fennmaradjanak. szóló javaslatokat még az őszi ülésszak alatt elfogadják a képviselők. Az átláthatóságért A kabinet célja ezzel a csomaggal, hogy növekedjen az ellátás átláthatósága, tisztábbak legyenek az érdekviszonyok, és hatékonyán használják az egészségügyre fordított közpénzt. Az egészség- ügyi reform elemeire sürgős tárgyalást kérnek a parlamenttől, hogy az új jogszabályok lehetőleg már a jövő év elejétől hatályba léphessenek. A kérdés, hogy ki nyeli le végül a keserű pirulát. Ugyanis a gyártók vélhetően minden eszközzel azon lesznek, hogy tartani tudják a megszokott nyereségszintet. Bár szerintük ez semmiképp nem fog menni. A Richter 3-4, a Sanofi-Aventis 8-10 milliárd forintos nyereség-visszaeséssel számol. Az Egis egyelőre nem hozta nyilvánosságra becsléseit. Szakvélemények szerint a gyártók nyereségkiesése pusztán hatékonyságnöveléssel nem kompenzálható. Valószínűleg a kutatás-fejlesztéstől és a beruházásoktól vonnak el tőkét, ez azonban jelentősen csökkentheti a magyar gyógyszeripar verseny- képességét. A kritika A Fidesz szakpolitikusa úgy véli, hogy a tervezett törvény- javaslatok nehezítik a betegek, az orvosok és a gyógyszerészek helyzetét. „Csak a befektető lobbi érdekeit szolgálja az új egészségügyi csomag, amelynek bevezetése bűn lenne” - állítja Mikola István. A fideszes politikus szerint a patikusok tiltakozását is kiváltó patikaliberalizáció mellett az orvosok adatszolgáltatási kötelezettsége és a gyógyszerkeretet meghatározó szabályozás is súlyos gondokat okoz majd. Csak a kezdet A Gyógyszergyártók Országos Szövetsége szerint a törvénytervezet indokolatlanul sújtja a hazai gyógyszeripart. Tiltakozunk az ellen is, hogy az egészségügyi miniszter anélkül terjesztette a kormány elé a csomagot, hogy azt bármely módon egyeztette volna velünk - mondta az elnök, Bogsch Erik. n.............................. Az eddig megismert még nem a teljes egészség- ügyi reform. Ez, még csak az első csomag. 1999 1 Büiíl 83 992 2000 2001 83 430 80 504 Molnár Lajos •?? Közben kiderült, az egészségügyi reformnak még csak egy részét ismerhettük meg eddig: a középtávú tervekről kiszivárgott egy dokumentum, mely szerint a kórházak negyedét be fogják zárni. Az államreform-bizottság egyik titkos munkaanyagát az Index szerezte meg. A mhjtegy 120 oldalas dokumentum 2010-ig az önálló Grafika: Észak-Keleti Napló, forrás: KSH kórházak számát a mostani 155-ről 120-ra csökkentené, azok felét gazdasági társasággá alakítaná át, a kórházi ágyak 15 százalékát magán- tulajdonú intézményben képzeli el. A gyógyszerkiadásokat 3 százalékkal faragnák le, az egészségügyi közkiadásokat a 2004-es szinten stabilizálnák, és a társadalombiztosításban bevezetnék az egyéni számlákat. A tanulmány készítői felhívták a figyelmet arra, hogy a 120 oldalas dokumentum nem a kormány hivatalos álláspontja, és nem is a zöld könyv bővített kiadása. Bár a szakminiszter a konkrét tervezetről nem nyilatkozott, azt elismerte, hogy az eddig megismert még nem a teljes egészségügyi reform. Molnár Lajos úgy fogalmazott, hogy ez még csak az első csomag. l$m bitj> emtippek.bQQiLhu A kormány egészségügyi reformterveiről (PDF 110 kB) A tb-támogatott gyógyszerek forgalmazásából legnagyobb árréstömeget elérő patikák 2005-ben Csak a székhely, millió forint Jöhet a következő pakk... Szeged Eger Pécs Forgalom 1 8700 Árrés RH 1300 Forgalom flHHHÍPHHHI Árrés HSci 704 m.i 4700 Forgalom R 3600 Árrés 570 Miskolc Forgalom Árrés 3000 i 492 J > < Grafika: Észak-Keleti Napló, forrás: Indei Budapest (ÉKN) - A második pakk a jövő hét folyamán kerülhet az Ország- gyűlés elé. Ebben már azt is meghatározhatják, mik kerüljenek az egyes biztosítási csomagokba, és dönthetnek a vizitdíjról is. Egyelőre csak annyit tudni, hogy minden orvos-beteg találkozóért 300 forintot kellene fizetni, ám ez csak az alapesetekre igaz. Ennél drágább lenne, ha valaki indokolatlanul keresi fel az esti ügyeletet, vagy ha beutaló nélkül érkezik a doktorhoz, esetleg nem a beutalón szereplő gyógyítóhoz megy. Arról azonban továbbra sem lehet tudni, mennyivel és hogyan csökkentené a szaktárca az aktív kórházi ágyak számát. Minderről várhatóan csak a harmadik csomag benyújtásakor derülnek ki részletek. A Fidesz feljelentette a kormányfőt ■ A büntetőjogász szerint nehezen állhatnak meg a Gyurcsány Ferenc elleni váciak. Budapest (ÉKN - SzP) - Áder János és Balsai István bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, jelentette be csütörtök délután Szájer József a Kossuth téren, a tüntetők előtt. A Fidesz EP- képviselője szerint többek között a visszaélés közérdekű adattal tényállás megvalósult, és a kormányfő több olyan kijelentést is tett, ami vélelmezi a bűncselekmény gyanúját. Állnak elébe „A kormány 2006 tavaszán tisztában volt a gazdasági helyzettel, de a választások miatt nem a valós adatokat hozták nyilvánosságra” - mondta. Áder János már a szombati tüntetésen jelezte, a Fidesz büntetőeljárást kezdeményez. Az MSZP szóvivője azt mondta, állnak a feljelentés elé. Ha indulna az ügyben nyomozás, és az megállapítaná, hogy a miniszterelnök elkövette, amit a terhére rónak, azzal a választás jogalapja lenne megkérdőjelezhető. Tóth Mihály büntetőjogász szerint azonban a választás rendje elleni bűncselekmény fogalmilag is kizárt, a hűtlen kezelés nem áll meg, mert a miniszterelnöknek nincs vagyonkezelői joga, az ügyben maximum a közérdekű adatokkal való visz- szaélés lehetősége vizsgálható, de az sem a miniszterelnökkel szemben. A szakértő szerint a választások rendje elleni bűn- cselekményt a Büntető Törvénykönyv szerint az követi el, aki magába a választási jog gyakorlásába, a választási törvény által konkrétan szabályozott eljárásokba avatkozik be. A beavatkozás lehet erőszak, fenyegetés, megtévesztés, anyagi juttatás, de annak kifejezetten a'szavazáshoz vagy az ajánlócédulák begyűjtéséhez kell kapcsolódnia. Kérdőjelek Néhány hónappal korábban az adatvédelmi biztos is vizsgálta a kérdést, mely szerint a miniszterelnök eltitkolta az ország valós pénzügyi helyzetére vonatkozó közérdekű adatokat. Ő akkor nem állapított meg törvénysértést. Tárgyalnának Eger (MTI) - „Tárgyalást ajánl a 'Fidesznek a Magyar Szocialista Párt a Varga Mihály és a Matolcsy György által felsorolt reformterületekről - jelentette ki Lend- vai Ildikó pénteken Egerben. - Ha ezek, legalább részben valódi felismerést sugallnak, akkor van miről tárgyalni.” Hozzátette: ennek megfelelően készek tárgyalni a fideszes politikusok által felsorolt reformterületekről, például a nyugdíj- kiadások csökkentéséről, az egészségügyi öngondoskodásról és egyéni felelősségvállalásról, vagy a reformalapról. Vizsgálóbizottság alakulhat Budapest (MTI) - Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Varga József fideszes ország- gyűlési képviselő a fővárosi zavargásokkal kapcsolatosan. Az ellenzéki honatya az Országgyűlés emberi jogi bizottságának pénteki budapesti ülésén kezdeményezte a testület létrehozását. Az SZDSZ-es Gusztos Péter azt mondta, hogy az Országgyűlésben a kormánypárti többség támogatni fogja a javaslatot. Államellenes bűncselekmény? Budapest (FH) - Lázadás előkészülete miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a fővárosi Kossuth téren elhangzott egyik szónoklat miatt, amely fegyveres igazságtételről szólt. „Ez államellenes bűncselekménynek minősül” - mondta el Horvá- czy Emese szóvivő. A szerda esti tüntetésen egy Bocskai- ruhás férfi azt mondta, hogy fegyverrel lehet igazságot teremteni, a békés tüntetés sehova sem vezet. Arról is beszélt, hogy október 23-án az egész világnak meg kell mutatni: „Magyarország újra csak fegyverrel képes kivívni szabadságát.” *