Észak-Magyarország, 2006. október (62. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-12 / 240. szám
2006. október 12., csütörtök ÉSZAK VIDÉKFEJLESZTÉS /6 AZ AVOP CÉLJAI Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program céljai, ahogy azt a neve is jelzi, a mező- gazdaság modernizálásának és hatékonyabbá tételének megvalósítása részben a termelési technológiák, részben a termékfeldolgozás fejlesztése által. A program másik célja a vidék fejlesztése, jövedelemszerzési lehetőségek biztosítása a vidéki térségek lakossága számára, a vidéki infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése, a vidék kulturális örökségének védelme. Mindebben számtalan fejlesztési lehetőség rejlik, s ezt a megyénkbeli pályázók igyekeznek maximálisan kiaknázni. Kisgyor Kepe. Az AVOP-hoz benyújtott Egységes falukép kialakítása című pályázat 27 millió forintot jelentett Kisgyőr- nek. A fejlesztés révén megváltozott a község arculata, a parkok állapota. (Fotó: ÉM-archív) Járt kapus létesítmények Igriciben Igrici (ÉM) - A Nemzeti Sporthivatal által meghirdetett pályázaton 600 000 forintos támogatást nyert az Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és a helyi önkormányzat. A pályázati összegből lakossági, iskolai és óvodai szabadidősport-rendezvények szervezését és lebonyolítását vállalja a helyi iskola. A pályázat kiírásának megfelelően az iskola tornatermében térítésmentesen aero- bik-, kosárlabda-, lábtenisz-, asztalitenisz- és sakkversenyek, a település sportpályáján pedig kispályás labdarúgótornák rendezésével népszerűsítik a lakossági és szabadidő- sportot. A szabadidősport-rendezvények keretein belül került sor többek között a II. Igrici horgászverseny lebonyolítására. Sikeres programok Budapest (ÉM) - A kormányzat vidékfejlesztési politikájának célja a vidéki térségekben élő emberek életminőségének javítása, a vidéki térségek további lemaradásának megakadályozása, a régiók felzárkózási esélyeinek biztosítása. Többek között e cél megvalósulását szolgálja a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, amely az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részleg intézkedéseit foglalja egységes keretbe. S egyben ez a Garancia Részleg forrásaiból finanszírozott vidékfejlesztési intézkedések hazai végrehajtásának rendszere is. Erre a célra összesen mintegy 190 milliárd forintos támogatási keret állt rendelkezésre 2004 és 2006 között. A támogatási projektek végrehajtását mind az NVT jogcímeinek forrásaiból támogatott gazdálkodók, mind pedig a program végrehajtását értékelő szakértők alapvetően sikeresnek ítélik. Az eltelt majd' 3 évben az NVT programok között a legsikeresebbnek az agrár-környezetgazdálkodási jövedelempótló támogatás bizonyult. Szintén igen népszerű volt a pályázók körében a mezőgazdasági területek erdősítése, és kedvelt projektnek ítélték a szakértők a termelői csoportok tevékenységéhez nyújtott anyagi segítséget is. NEMZETI VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV Az összeállítás a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán elnyert támogatással valósult meg. Megújult az egykori Gecse-ház ■ Bodroghalomban már befejeződött a tájház kialakítása, az avatásra azonban még várni kell. Bodroghalom (ÉM - BG)- Régóta szeretett volna Bodroghalom önkormányzata egy faluházat kialakítani, ezzel is növelve a múltjának értékeire büszke bodrogközi település a falu idegenforgalmi vonzerejét. 15 milliós támogatás (Fotó: Bánhegyi Gábor) tájházat, s ennek érdekében helyi kötődésű szakembereket kértek fel segítségnek: Fehér Józsefet, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum igazgatóját és Tar Mihályt, Bodroghalom díszpolgárát. Kiállítások, programok Az ünnepélyes avatót az ön- kormányzati választások utánra tervezték, a pontos dátumról még nincs információnk. Az azonban bizonyos, hogy az avatást követően a tájház elsősorban kiállításoknak adna helyet, de tervezik, hogy a helyi művelődési ház közelségét kihasználva egyéb programokat is tartanak a tájházban. észak ...................................... AVOP-nyertesek a megyéből (PDF.61 kB) Már csak az avatóra vár a tájház, utána jöhetnek a kiállítások... A beruházást végül egy AVOP-pályázat keretében kapott 15 millió forintos támogatással tudták megvalósítani. A tájház gyakorlatilag már készen van, a műszaki átadás is megtörtént, a berendezési tárgyak zöme is arra vár, hogy végső helyére kerüljön, az avatással azonban még várnak. A beruházás egyébként közel 16 millió forintba került, a saját erőként hiányzó egymillió forintot az önkormányzat egyéb lehetőségek igénybevételével biztosította. Mint megtudtuk, az épületet már korában kinézték. A testület úgy határozott, hogy Gecse Andrásék egykori háza lenne a legmegfelelőbb erre a célra. Az örökösök közül Jászai Mihályné térítés nélkül mondott, le a részéről az ön- kormányzat javára, a másik részét a település megvásárolta. Az AVOP-támogatás elnyerését követően hozzáláttak az épület külső és belső teljes felújításához. Mindezzel egy- időben megtörtént a ház udW.................... lukai születésűként szívügyem a tájház és minden egyéb, ami Bodroghalomlioz kapcsolódik. Fehér József ............................................. ff varán a tereprendezés is. Ott- jártunkkor már csak a berendezési tárgyak elhelyezése volt hátra. Azt is megtudtuk, a helyiek célja az volt, hogy minél élőbbé varázsolják a Szívügy a tájház- Ugyan nem ez a fő tevékenységi területem, de lukai születésűként szívügyem a tájház, és minden egyéb, ami Bodroghalomhoz kapcsolódik - mondta Fehér József, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum igazgatója. - Évek óta gyűjtögettem és rendezgetem azokat a tárgyakat és dokumentumokat, amelyek szülőfalumhoz kötődnek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egyszer lesz egy tájház vagy közösségi épület, ahol ezeket közkincsé tehetjük. Az egykori álom most megvalósult, a tájház elkészült, és azon vagyunk, hogy minél előbb megnyithassuk az épületet a nagyközönség előtt is. a nagycsécsi főtér Több településen az AVOP-os támogatás révén szépültek meg a : templomok. (Fotó: ÉM) Megújult ■ Európai uniós pénzből újult meg a dél-borsodi kistelepülés, Nagycsécs község főtere. Nagycsécs (ÉM) - Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programból elnyert támogatással újult meg a közelmúltban Nagycsécs főtere, amely így méltó faluközponttá is vált. Díszburkolat A dél-borsodi település mindennapi életét jelentősen befolyásolja, hogy a falut kettévágja a 35-ös út, amelynek igencsak nagy forgalmán nem sokat enyhített a néhány éve elkészült M3-as autópálya. A településen élők azonban pozitívan élték meg, hogy - ugyancsak uniós támogatással - felújították a 35-ös utat és ezzel együtt megépült a kerékpárút és a járda is. Ilyen „előzményekkel” még nagyobb jelentőséget kapott a templomot, a polgármesteri hivatalt és az iskolát is magába foglaló központi területmegújulása. Az önkormányzat sikerrel pályázott az AVOP-nál és az elnyert pénz elegendő volt a tervek megvalósítására. A beruházás révén új burkolatot kapott a tér nagy része, a közutakat leaszfaltozták, a teret pedig díszkövekkel látták el. A településen élők már birtokukba is vették az új faluközpontot, szeptemberben ott rendezték meg a hagyományos Mária-napi búcsút. A búcsú már az új településközpontban volt (Fotó: Szaniszió Bálint) Újabb támogatás a termelői csoportoknak ■ November végéig lehet pályázni a termelői csoportoknak odaítélhető támogatásra. Budapest (ÉM) - A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) keretében a termelői csoportként állami elismerést szerző szervezetek számára 2006. november 1-30. között ismételten megnyílik az Európai Unió által biztosított, ötéves támogatás kérelmezésének lehetősége. Megmaradt forrás A termelői csoportok támogatását szabályozó 133/2004. (IX. 11.) FVM-rendelet szerint a 2006-ban végleges állami elismerést szerző termelői' csoportok, új támogatási igényeiket augusztusban adhatták be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Ám ha a beérkező kérelmek nem merítik ki a termelői csoportok számára rendelkezésre álló pénzügyi keretet, az MVH közlemény útján megnyithat egy második beadási időszakot is november 1-je és 30-a között. A 2006- ban lekötetlenül maradt jelentős források - ezek eredeti célnak megfelelő - felhasználása fontos agrárgazdasági érdek. Novemberben ezért minden elismert - de a támogatási rendszerben még nem résztvevő - termelői csoport az augusztusival megegyező feltételek mellett adhat be támogatási kérelmet az MVH- hoz - tudtuk meg a hivataltól. Feltételek vannak A támogatáshoz jutás alap- feltétele a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által kiadható állami elismerési határozat megszerzése, ehhez pedig teljesíteni kell bizonyos feltételeket. Mindenekelőtt a rendelet szellemiségének és előírásainak megfelelően meg kell alakítani a termelői csoport jogi alapját képező szövetkezetét vagy korlátolt felelősségű társaságot, majd egy pályázat elkészítésével kell igazolni a szervezet jogszabály szerinti működését. (A pályázat tartalmi követelményeiről jogszabály ad eligazítást.) A pályázatot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) dolgozza fel. A szóban forgó eljárás lefolytatásának időtartama 30 nap. A jelenlegi gyakorlat szerint az október végéig beérkező - alapvető tartalmi hibáktól és tisztázatlan kérdésektől mentes - pályázatok bírálata bizonyosan megtörténik november vége előtt. A miniszter által kiadott határozat másolatával, a MVH honlapján közzétett forma- nyomtatványok kitöltésével a támogatási kérelem így a támogatási időszak utolsó napjáig beadható.