Észak-Magyarország, 2006. október (62. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-07 / 236. szám

2006. október 7., szombat RÖVIDEN • Kórházban Éva. Kórházba kellett vinni a Született feleségek forgatásáról Éva Lon- goriát: a színésznő elcsúszott, miközben le akart jönni lakókocsijának lépcsőjén. Longo- ria néhány bordája zúzódott meg, de sem­mije sem tört el. A 31 éves színésznőnek nem kell kihagynia egy napot sem a népsze­rű sorozat forgatásából. Tűz a vegyianyag-üzemben Budapest (FH) - Legalább 17 ezer embert kellett evakuálni péntekre virradó éjszaka Észak-Karolina egyik városából, miután ki­gyulladt egy veszélyes hulladékokat tároló üzem. A csütörtök este fellobbant tüzet csak napfelkelte után kezdhették el oltani a tűz­oltóság emberei. Az alig harmincezres lakos­ságú városban péntekre lezárták a belvá­rost, és az iskolák sem nyitottak ki. Szemtanúk szerint a veszélyes hulladé­kokkal foglalkozó cég telephelyén majdnem 50 méter magas lángokkal égett a tűz, és legalább húsz robbanást is lehetett halla­ni. Az égő vegyszerek szagát több mint két kilométer távolságban is érezni lehetett. A tűz átterjedt a szomszédos telepre is, ahol felrobbant négy benzintartály. A cég szóvi­vője elmondta, hogy a társaság sokféle ve­szélyes ipari hulladékot tárol, amelyek kö­zül sok tűzveszélyesnek számít. Lottórekord lesz Budapest (FH) Szombaton húzzák ki Németország lottótörté­netének legnagyobb fő­nyereményét: a szeren­csés nyertes 35 millió ^urót, azaz több mint 9 milliárd forintot vihet haza. A lottózók a legutóbbi sorsolás előtt már rekordforgalmat bo­nyolítottak le, de péntek­re még több szerencseva­dászt várnak. Az eddigi legnagyobb nyeremény a lottón 26,7 millió euró, vagyis több mint 7 mil­liárd forint volt: a pén­zen 2004 decemberében ketten osztoztak. Kalapács alatt Budapest (FH) - 3,5 millió dollárért, vagyis körülbelül 756 millió fo­rintért árverezték el Cher több mint 700 ru­háját Los Angelesben. A legtöbbet, 44 millió fo­rintot egy tavalyi, feke­te, rock’n’roll stílusú fel­lépőruháért adtak, de kalapács alá került a 60 éves énekesnő- ii nek egy olyan / ✓ kosztümje is, .«.'/* jJÍC . amelyet évii- i'’ zedekkel ezelőtt viselt. Veszélyes vizeken (Fotó: EPA) Egy halott, és eltűntek Tokió (MTI) - Egy halottja és nyolc el­tűntje volt pénteken egy hajószerencsét­lenségnek a japán partoknál. A vasércet szállító, panamai be­jegyzésű teherhajó Tokió partjai közelé­ben viharban zátony­ra futott és kettétört, miután tűz ütött ki a fedélzetén. A hullá­mok 13 tengerészt a vízbe sodortak, egyi­küket a partra vetet­ték, aki a kórházba szállítást követően meghalt. Négy mat­rózt kimentettek, nyolcnak a sorsa azonban egyelőre is­meretlen. A. több mint 98 ezer tonnás teherhajó Ausztráliá­ból tartott a Tokiótól 95 kilométerre kelet­re fekvő Kasimába. A tűz okát eddig nem sikerült kideríteni. MEGÉR EGY MOSOLYT Az oroszlánkölyök egy embert kerget egy fa körül. Az anyja rárivall:- Hányszor mondjam, hogy ne játssz az. ennivalóval! További viccek: humor.boon.hu ÉSZAK Francia divatba öltö­zött még a bevásárlóko­csi is a Jean-Charles de Castelbajac 2007-es ter­veit bemutató show-n Párizsban. (Fotó: epa> \..........................................' Bányászököl, ónököl Budapest (FH) - Legkeve­sebb kilenc bolíviai bányász meghalt, tucatnyian megsebe­sültek, amikor összecsapás tört ki magán- és állami alkal­mazásban lévő vájárok között Bolívia legnagyobb ónbányá­jában pénteken. A két csoport a gazdag ónbánya használa­táért esett egymásnak dina- mittal és fegyverekkel. Az ál­lami tulajdonban lévő Hua- nuni bánya ellenőrzéséből ugyanis a magánalkalmazás­ban lévő vájárok nagyobb hozzáférési lehetőséget köve­telnek maguknak. A két, egy­mással harcoló csoport ké­sőbb megegyezett, hogy addig beszüntetik az összecsapáso­kat, amíg eltemetik a halot­takat, sőt tárgyalásokat kez­deményeznek egymással. Madonna nem adoptált Budapest (FH) - Madonna nem fogadott örökbe gyereket a Malawi Köztársaságban - közölte a popkirálynő sajtosa. A hír azután terjedt el, hogy Madonna a saját babájával (Fotó: Archív) a délkelet-afrikai ország egyik kormányzati illetékese azt mondta: úgy tudja, hogy Ma­donna adoptálni szeretne. Ötmillió dollárt Az énekesnő azért utazott magánlátogatásra Malawiba, hogy megtekintse egy, az ala­pítványa által támogatott ár­vaház építését. Madonna öt­millió dollárt adományozott jótékony célra az országnak. A popkirálynőt és filmrende­ző férjét, Guy Ritchie-t érke­zésükkor 128 árva gyermek meglepetéskoncertje fogadta. Az énekesnő a gyerekeknek kiosztott néhány példányt An­gol rózsák című mesekönyvé­ből is. NAPRÓL NAPRA /24 Niki (18) éves vi­dám táncoslány, a képeket barátjának küldi, CgŰ www.boon.hu (Fotó: Bátor Laca) Tizenhármán meghaltak A bányák mintha kimaradnának az ambiciózus kínai modernizá­cióból (Fotó: Archív) H A bányában legutóbb 2001 decemberében volt metángázrob­banás. Peking (MTI) - Tizenhá­rom bányász meghalt sújtó­légrobbanás következtében egy délnyugat-kínai szénbá­nyában - jelentette az Új Kí­na hírügynökség pénteken. A legveszélyesebbek A szerencsétlenség hajnal­ban történt Szecsuán (Sichuan) tartományban a Jipin (Yibin) város melletti Fuzsung (Furong) szénbányá­ban. A robbanás következté­ben - a jelentések szerint - 13 bányász meghalt, hét pedig megsérült. Ebben a bányában legutóbb 2001 decemberében volt metángázrobbanás, akkor kilenc bányász vesztette éle­tét. A világ legveszélyesebb bá­nyái Kínában találhatók, ahol a balesetek következtében évente több mint 5 ezren hal­nak meg. Az ázsiai ország szénbányái az ország rohamo­san növekvő energiaszükség­leteinek körülbelül 70 százalé­kát adják; a nagyobb haszon érdekében sokszor a biztonsá­gi felszereléseken spórolnak. A hatóság májusban bezára­tott mintegy 7 ezer, túl veszé­lyesnek tartott bányát, de ezek közül sokat titokban új­ra megnyitottak. Az elmúlt év folyamán 3300 szénbánya­balesetben közel 6 ezer bá­nyász vesztette életét Kíná­ban. Gyilkos ápolónő Berlin (MTI) - Két menthetetlen beteget gyógyszer-túladagolással megölt egy 54 éves ápo­lónő a berlini egyetem Charité klinikáján. Az asszony beismerő vallo­mást tett, és letartóztat­ták. A 77, illetve 62 éves áldozatok olyan súlyos szívproblémák miatt vol­tak kórházban, hogy már csak gépekkel tud­ták életben tartani őket, és az orvosok szerint napjaik, legfeljebb két hetük volt hátra. Hirte­len haláluk mégis felkel­tette a személyzet gyanú­ját, és a klinika vezetője haladéktalanul kérte a rendőrség segítségét. A nővér 10 éve dolgo­zott a kardiológia inten­zív osztályán, és mindig nagyon megbízhatónak tartották. „Nem lehet veszélyes, ha nem értesítettek" M Műszaki hiba miatt állt le pénteken a szer­dán újraindított román atomerőmű. Budapest (FH) - Műszaki meghibásodás miatt péntek reggel leállt Románia egyetlen atomerőműve. A cernavodai (Csernavoda) erőműnél tör­tént meghibásodás radioaktív szennyeződést nem okozott, az alkalmazottak sincsenek ve­szélyben. A biztonsági beren­dezések automatikusan leál­lították a reaktort, amikor az nem az előírt paraméterek szerint teljesített. A város pol­gármestere szerint a lakosság egészsége nincs veszélyben, mivel őt nem értesítették a meghibásodásról. „Amennyi­ben a radiokatív sugárzás meghalad egy bizonyos szin­tet, a városvezetést azonnal értesíteni kell” - közölte Ghe- orghe Hinsa. A péntek reggel leállt reaktort szerdán indítot­ták újra egy 25 napig tartó műszaki ellenőrzés után. A román atomerőműnél nem ez volt az első meghibásodás. Bensőséges villámlátogatás Zágráb (MTI) - Szájba vágott a villám egy nőt Horvátországban, de úgy, hogy a fenekén tá­vozott. A 27 éves hölgyet fogmosás közben lepte meg az égi csapás: éppen , a csap alá hajolt, hogy öblögessen. Hihetetlenül erős fájdalmat érzett, ahogy az elektromosság áthaladt testén, majd alul, illetve hátul távo­zott. Utóbbira bizonyíték az égési sérülés a hölgy ülepén, méghozzá az „epicentrum” környé­kén. Hasonlóan megpör- kölődött a szája is. I

Next

/
Thumbnails
Contents