Észak-Magyarország, 2006. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-26 / 226. szám

2006. szeptember 26., kedd ÓZD /16 Az összeállítás Ózd Város Önkormányzata támogatásával valósult meg. Utoljára a Baranyai és a Zalai úton épültek nagy számban családi házak (Fotó: Magánarchívum) Új lakások Ózd (ÉM) - A Bartók Béla út 2. sz. alatti, rend­kívül lepusztult raktárépületből 8 összkomfortos, költ­ségalapú bérlakást alakítottak ki. A felújítás 81 mil­liós összköltségének 70 százalékát állami támogatás biztosította, a maradék 30 százalékot pedig az önkor­mányzat. Valamennyi lakás egyedi gázfűtéssel, gáztűzhellyel és konyhabútorral volt ellátva már az átadáskor. Az épületet bekerítették, nyolc autónak jut parkolási hely. Négyen vevőkijelöléssel, négyen pe­dig licitálással vehették birtokba otthonukat. A tár­sasház lakbérét piaci alapon állapították meg. A családi házak építési lehetőségének javítása ér­dekében az önkormányzat tulajdonában lévő ingat­lanokból közművesített építési telkeket alakítottak ki és adtak el a Baranyai úton, illetve a Petőfi út tér­ségében. Panelprogram Ózd (ÉM) - Tavaly írt ki pályázatot az önkor­mányzat először a panelprogramban való részvétel­re. Ekkor 169 lakás nyert és kapott az államtól, va­lamint az önkormányzattól összesen 72 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Idén 136 lakásra nyújtottak be támogatási igényt, mégpedig 46,5 mil­lió forint önkormányzati és ugyanennyi állami tá­mogatásra. Az elbírálás még folyamatban van. Térségi központ Ózd (ÉM) - Az Ózd Kistérség Többcélú Társu­lás 2004. június 18-án 17 taggal alakult meg. 2004. szeptember 24-én a korábban kimaradt 12 település is csatlakozott a társuláshoz, így teljes létszámmal - 29 településsel működik a társulás. Ennek döntésho­zó szerve a társulási tanács, amely 8 tagú elnökséget választott. A társulási tanács mellett jegyzői kollégi­um is működik, a társulás munkaszervezete az ózdi polgármesteri hivatal. A társulás megalakulása óta ki­lenc ülést tartott, összesen 46 témát tűzött napirend­jére és 34 határozatot hozott. ÉSZAK Új városrész születik A Regionális Operatív Program (ROP) 2.2 keretében, jelentős pályázati támogatással valósul meg a városrészi rehabilitáció ÓZD: UJ VÁROSRÉSZ SZÜLETIK (Fotó: magánarchívum) Ózd (ÉM) - Tavaly május 31-ép írták alá az Ózd Falu-városrészében megvalósítandó program támogatá­si szerződését, amely alapján az Eu­rópa Terv keretében, az EU társfi­nanszírozásával, az operatív program intézkedésein belül válhat valóra a beruházás. A tavasszal elkezdett projekt első üteme az úgynevezett akcióterületen tervezett területfejlesztés. A város legrégebbi részén - Falu, a jelenle­gi városközpont környéke, a koráb­bi munkásnegyed egy része és a Sár­ii telep - a 2001. évi népszámlálási adatok szerint 6686-an éltek, az ön- kormányzat tavalyi kimutatásai sze­rint viszont már 8150-en laknak. Nyílt közbeszerzési eljárás keretében az Adeptus-Borsod-Bau Konzorci­um kivitelezésében kerül sor a zöld­területek és utak felújítására, illetve zöldterületek kialakítására. Október 23. tér A rendezés két szakaszból áll. Az egyik a Kaszinó épületének közvet­len környezete, a másik az Október Elosztott forintok Az összesen 810 millió fo­rintos bekerülési költségből (729 millió 534 ezer ROP, 56 millió 742 ezer Belügyminisz­térium EU Önerő Alap, 24 millió 377 ezer forint önkor­mányzati saját erő) 760 millió forintnál többet fordítanak a 44 utcát és 5200 embert közvetle­nül érintő rehabilitációs prog­ram kivitelezésére. Jelentős összegbe került, illetve kerül a tervek, tanulmányok elkészíté­se, közbeszerzések lebonyolí­tása. A munkát 2007 áprilisá­ig teljes egészében be kell fe­jezni. Hamarosan megújul a Petőfi tér 23. tér. Az épület műemlék, a környe­zetének dísztér jellegű kialakításánál ezt vették figyelembe. A meglévő út és parkolósáv rendszere megfelelő, a burkolatot igényes, műemléki kör­nyezetbe illő térkőre cserélik. Az Október 23. térnek három fő funkciója lesz.- A parkolózóna, amely kiszol­gálja az irodaépületbe érkezők igé­nyeit.- A dísztér fő eleme a meglévő szobor. A körülötte lévő támfalat díszburkolattal látják el, a téren ut­cabútorokat helyeznek el.- A szobor melletti zöldterület al­kalmas a téren belüli pihenőpark ki­alakítására, amelyhez a mestersége­sen megemelt dombot visszaszedték, így a térhez jobban kapcsolódó zöld­felületet nyertek. Az érintett terület megközelíthe­tőségét biztosítja a József Attila, Vá­ci Mihály, Alkotmány és Gyár út fel­újítása. A gyalogos közlekedést se­gíti az utak melletti járdák aszfalto­zása, az útszegélyek helyreállítása. A Petőfi téren dísz- és pihenő­parkot alakítanak ki. A park hosszan­ti középvonalában fekvő főtengelyre merőlegesen haladó belső utakat ter­veznek, a tengelyek találkozásánál a burkolatminta és burkolatforma hangsúlyozott dísztereket alkot, vál­tozó funkcióval. A tér központi ele­me a Petőfi Sándor-szobor. Mikus Sándor Kossuth-díjas művész alko­tását 1949. március 15-én avatták fel. A bronzszobrot restaurálás után meg­fordítva, tehát a Városi Könyvtárnak háttal helyezik vissza. A környezeté­ben kialakuló dísztér és a hozzá kap­csolódó sétányok alkalmasak az ün­nepségek méltó megtartására. A 48-as úti, viszonylag keskeny, hosszú tér közepén van a terület jelentős épületegyüttesének bejárata. A terv szimmetrikusan, ívesen meg­oldott dísztér szakaszt jelöl ki áz előtérben, amelyet növényzettel gaz­dagítanak, illetve utcabútorozásról is gondoskodnak. Az átlós gyalogosforgalom részé­re térkővel szegélyezett aszfaltutakat építenek, a környékre érkező gépko­csik számára pedig parkolóhelyeket létesítenek. A József Attila úti pihenő- és ját­szókért tervezésénél figyelembe vet­ték a terület gépkocsival való megközelíthetőségét, az ideérkezők parkolási lehetőségét. Jelentős nagy­ságú zöldterületet építenek ki, ahol változó magasságra növő cserjék, li­getes facsoportok, fasorok biztosít­ják a kellemes környezete. A kör­nyéken lakó és az idelátogató gyere­kek szórakoztatására pedig játszó- eszközöket helyeznek el. Megújul az Olvasó épülete is Ózd (ÉM) - A rehabilitációhoz tartozó Olvasó Egylet székházának terveit a gyár műszaki igazgatóságán készítették, a kivitelezést Melczer és Wensky építőmesterek végezték. Az új székházat 1924. október 19-én, ünnepélyes keretek között nyitották meg. A vidéki viszonylatban óriási méretű épület (41 m széles, 63 m hosszú) a hazai színházak sorában egykor a hatodik helyen állt. A szín­padnyílás 10 méter széles, a nézőtér eredetileg 1140 személy befogadá­sára volt alkalmas. Nem csoda, hogy egykoron pezsgő kulturális élet zaj­lott e falak közt. A székház teljes külső-belső felújítására 1980-83 kö­zött került sor, ekkor csökkent a színházteremben az ülőhelyek szá­ma 640-re. A három évvel ezelőtt beadott pá­lyázaton 322 millió forint címzett tá­mogatást nyert az önkormányzat, ám a város tulajdonába épület állapota azóta is folyamatosan romlott. A leg­újabb tüzetes felmérések szerint már százmillió forinttal több kell a tel­jes körű felújításhoz. A tervezők szá­mos olyan hibát tártak fel, amelyet korábban nem tapasztaltak, így pél­dául szükségessé vált a tetőszerkezet cseréje és a lábazat megerősítése is. A város képviselő-testülete a kö­zelmúltban egyhangú szavazással döntött a 100 millió fórint költség- vetési pénz odaítéléséről. A pályázat szakmai hasznosítási terve szerint a lehető legkevesebb építészeti átalakítással - de akadály- mentesítéssel - kívánják az épületet a közművelődés szolgálatára alkal­massá tenni, ahol az alapfeladatok mellett ifjúsági közösségi színtér, in­formációs és konferenciaközpont, stúdió mozi, famíliaszolgálat is he­lyet kapna. Az építészeti tervben szerepel az épület gerincét alkotó színházterem országosan is egyedülálló, nyitható szerkezetű üvegpanorámás bevilágí­tó tetejének felújítása. A színházi előadások, könnyűzenei koncertek fogadásához és kiszolgálásához szükséges a színpad hang- és fény- technikájának korszerű átalakítása, az öltözők és a zenekari árok viszont egyszerű festéssel is használhatóvá tehetők. A színházteremben a széksorok emelkedését is meg kell oldani, ez a hátsó, erkély alatti rész lebontásá­val jár, tehát itt megszűnnek az ülőhelyek. A helyére információs pultot és tourinformot terveznek. Ötszázmilliót költenek rá (Fotó: magánarchívum) Kaszinó a „körben" Ózd (ÉM) - Az új városrész kilakításánál a Kaszinó is benne van a „körben”. A gyári tisztviselők szá­mára 1884-ben - Jedech nevű építész tévéi alapján - épült az eklektikus stí­lusú kaszinó. Itt alakították ki a tisz­ti étkezőt, olvasót, tánctermet, biliárd­szobát, valamint a vendégszobákat. Az épület mai formáját az 1938-as át­alakítás után nyerte el, ám külső ar­culatán nem változtattak. A projekt fő eleme multifunkcio­nális rendezvényház és felsőoktatási távoktatási centrum kialakítása az épü­let első részének teljes felújításával, valamint a műemlék jellegnek meg­felelő, a teljes épületre vonatkozó kül­ső homlokzat és tetőszerkezet egysé­gesítése. A földszinten kapnak helyet a ki­sebb előadótermek, előkészítő- és iro­dahelyiségek, vendégszobák. Eredeti helyén marad a műszaki könyvtár. Az emeleti termeket eredeti állapo­tuknak megfelelően újítják fel, ahol lehetőség nyílik nagyobb létszámú előadások megtartására, konferenci­ák, kiállítások megrendezésére is. A mai kor követelményeinek meg­felelő fűtéssel, elektromos- és számí­tástechnikai hálózattal, valamint védel­mi rendszerrel látják el az épületet. Megkezdődött a Kaszinó felújítása is (Fotó: magánarchívum) 940036 *

Next

/
Thumbnails
Contents