Észak-Magyarország, 2006. augusztus (62. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-07 / 183. szám

2006. augusztus 7., hétfő SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / JÁTÉK /13 HOROSZKÓP fimC ^4­III. 21.-IV. 20. Valaki megkörnyékezheti önt a mai nap folyamán, és arra akarná rávenni, hogy a könnyebb ellenállás irányába induljon el. Nem feltétlenül rosszat akar az illető, de ne hallgasson rá. IV. 21.-V. 20. ________________________________________ Ön most hajlandó a kompromisszumokra, ám az az illető, akivel szeretne végre megegyezni, úgy tűnik, hogy csak azért is keresztbe akar tenni önnek. Elég nehéz helyzetbe kerülhet emiatt. V. 21.-VI. 21. Kimondottan könnyen veszi most a magánéleti akadályokat, egyál­talán nem érzi tehernek még azt sem, amitől nemregiben pedig még nagyon ódzkodott. Csak így tovább, minden sikerülni fog! VI. 22.-VII. 22. Egyre közelebb kerül a céljához, és ezt csak a saját kitartásának köszönheti. A mai nap folyamán olyan társaságba kerülhet, ahol megismerkedhet egy kimondottan befolyásos illetővel, VII. 23.—Vili. 23. Vegye végre észre, hogy nem csak önön múlik egy ügy kimenetele. Valakit meg kellene még nyernie ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a terve, de még nincs mersze megtenni az első lépést. Vili. 24.-IX. 23. Ne kergessen hiú ábrándokat, szálljon le végre a földre, és ismer­je be azt Is, hogy ön volt a hibás abban, hogy valakit nagyon magára haragított. Most már késő bánat, nem tud mit tenni. IX. 24.-X. 23._________________________________________________ Egyre nagyobb kedvet, illetve kísértést érez az iránt, hogy meg­tegye végre, amitől eddig nagyon félt. A mai nap talán jó alka­lmat kínál arra, hogy valami elkezdődjön ön és valaki között. X. 24,-XI. 22._________________________________________________ Ön tisztában van azzal, hogy jó úton halad, és nem is hagyja magát erről az útról letéríteni. Kísértés azonban akadna, de minden­kinek ellenáll, méghozzá öntől szokatlan keménységgel. XI. 23.—XII. 21. Önnek most valamilyen tudatos erőgyűjtésre, vagy esetleg fes­zültségoldó technikára lenne szüksége. Egyedül ugyanis nem tud megbirkózni a saját lelki problémáival, bárhogy is szeretne. XII. 22.-I. 20._________________________________________________ Ne hagyja abba véletlenül sem, amit nemrégiben elkezdett, mert ha kihagy néhány napot, már könnyen veszélybe kerülhet a siker. Erre most elég komoly esélye lehet, de ki tudja védeni. I. 21.-II. 20.__________________________________________________ Nem ártana, ha jobban végiggondolná ismét, hogy valóban helyes- e, amit tenni készül. Nem biztos, hogy annak idején valóban jól mérte fel a terepet, ezért felkészülhet a csalódásokra is. II. 21 .-III. 20.__________________________________________________ Vihar után általában mindig szélcsend következik, ezért ön is felkészülhet arra, hogy egy veszekedést követően minden rendbe jön. Ám az is előfordulhat, hogy csak átmeneti lesz a csend. SEGÍTSÉG ORVOSI UGYELETEK Kazincbarcika: Miskolc, Semmelweis Kórház Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőttorvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai k. 9. Fogászati ügyelet: 46/555-666 hét végén, délelőtt Felnőttorvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) BALESETI ÜGYELET: Diósgyőri Kórház Megyei kórház: traumatológia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/47Í-411 Sárospatak: 47/513-111 Sátoraljaújhely: 47/525-300 Tiszaújváros: 49/341-900 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 SUDOKUJÁTÉK W WW W'Vw'w'-'W w'wJW'WW WWW W W W W W J W W W W W WWW . Sudoku A játékszabály egyszerű, a játék maga azonban egy­általán nem az. A Sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiány­zó számokat úgy, hogy min­den sorban, minden oszlop­ban és minden 3x3-as blokk­ban egyszer és csakis egy­szeri!) szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. Ne borítékban! Kérjük, hogy a megfejtett és kivágott feladatot a feldol­gozás miatt nyílt postai le- velezőlapon(I) juttassák el szerkesztőségünkbe. A mostani, 100. számú fel­adat beküldési határide­je: 2006. augusztus 12. (cí­münk: 3526, Miskolc, Zsol- cai kapu 3.) A 94. sz. feladatot is na­gyon sokan fejtették meg he­SZÓLÁSTÉR W W W W W W WWW W WWW WW WWW WWW w w w w W W WW w w . DUIIUH1I VSMI**, VLM Sőt, emelni! Szeretnék véleményt mondani Drab LászUmé miskolci olvasd levelé­ről akinek az írása a lap Július zi-én Jelent meg „Babakötvöny* címmel. Véleményem szerint nem kellene visszavonni, sőt, ahogy a gazdaság engedi, még emelni Is kellene, mivel a fiataloké a jövő. 100. FELADAT : i i ' I * | J Levélírónk az Észak-Ma- gyarország augusztus 3-ai számában, a Szólástér ro­vatunkban megjelent „Sőt, emelni!” című írásra rea­gált levelében. LUXOR 31. HÉT E hétre érvényes határszám: 36. A nyerőszámok húzási sorrend­ben: 5, 1, 24, 62, 32, 14, 28, 51, 53, 19, 54, 22, 59, 29, 42, 56, 23, 20, 49, 58, 11, 4, 8, 3, 50, 2, 17, 25, 33, 34, 9, 41, 40, 69, 65, 48, 13, 64, 36, 15, 44, 67, 21, 6, 18, 60, 7 Az első képet 15 a kisorsolt nyerőszám után érték el. Az első keretet 38 a kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 47 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztály­onkénti darabszáma és netté nyereményösszege: Luxor telitalálat 2 4 704 085 forint Első keret 1 1 344 024 forint Első kép 27 37 334 forint Keret 51 52 707 forint Kép 35 554 425 forint A következő heti számsorsolás határszáma: 37. A közölt adatok tájékoztató jellegűekl lyesen. A helyes megfejtők közül Kovács Elemér (Tolcsva) nevét sorsoltuk ki. A Sudoku játék nyertesei számára az Ab Ovo Kiadó ajánlott fel értékes könyvju­talmakat (www.abovo.hu). A nyereménykönyvet szerkesz­tőségünkben veheti át a sze­rencsés nyertes. A Szerkesztő 8 3 6 15 4 79 2 251 879346 4 796 3 21 8 5 5 9 7 32 861 4 6 28741 539 31 4 5 9 682 7 9 8 5 21 7 4 63 7 6 2 4 83 951 14396527 8 A 94. feladat megoldása Akkor inkább ezt Én nem azt írtam, hogy vonják vissza a babaköt­vényt, hanem azt, hogy ezt inkább tudná nélkülözni a lakosság, mint például a családi pótlékot, vagy az özvegyi támogatást. A mostani öregek is voltak fiatalok, mi is neveltünk gyereket, sokkal rosszabb anyagi körülmények kö­zött, mint ma. Sem baba­kötvény nem volt, de nem nevelhettük 3 évig otthon a kicsiket sem. Drab LAszlóné Miskolc LOTTÓ Hatos lottó: 14, 20, 27, 32, 44, 45 Pőtszám: 35 6 találatos szelvény nem volt, 5 + 1 találatos nem volt, 5 találatos szelvény 28 darab, nyereménye 440 405 forint, 4 találatos szelvény 1863 darab, nyereménye 6619 forint, 3 találatos szelvény 36 282 darab, nyereménye 1190 forint. Az ötös lottó nyerőszámai: 13, 16, 46, 65, 69 Joker-szám: 945154 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra, egyenként 1 930 242, a 3 találatosokra 17 791, a 2 találatosokra 1037 forintot fizetnek A közölt adatok tájékoztató Jellegűekl 4 3629 5 3 62 61 7 8 5 4 3 3 9 1 4 8 7 . 85 4 6 7 6 5 3 1 OLVASÓNK LEVELÉRŐL Kőműves Kelemen Építik az átereszeket Vattán az utcákban, olyan Kőműves Kelemen módra. Amit az egyik nap megcsi­nálnak, azt másnap, har­madik nap szétverik. Fő a változatosság Megvárják, míg jól meg­köt a betonszegély, és utá­na összetörik, majd kezdik elölről. Ráadásul olyan „egységesek”. Van, ahol három van, van ahol négy, esetleg öt gyűrűt tesznek le. Az egyik földdel terít­ve, a másik betonozva, a harmadik aszfaltozva van. KENŐ augusztus 4., péntek 4 568 11192128 4047 53 54 55 6566 70 7172 7380 A közölt adatok tájékoztató Jellegűekl Fő a változatosság. Az ár­kokat kimélyítették, csak a hidak alatt nem folyik át a víz. Szerencsénk van, hogy most nem esik, de biztos, hogy nem is fog? Igaz, volt már rá eset, hogy esett, hát akkor elvit­ték szippantóval. Hát az is megoldás! De az igazi ta­lán az lenne, hogy beszin­tezni, esést adni neki, hát­ha elfolyna a víz. Igaz, hogy a víz nem járt isko­lába, de tudja, hogy lefelé kell folynia, és akkor szip­pantani sem kellene. Név és cím a Szerkesztőségben ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel hívja ügyeletes munkatársunkat: Puskár Tibort 46/502-900/3234 20/973-9759 KENŐ augusztus 5., szombat 1 59 17 1820 22 30 3645 47 55 5658 59 60 637071 73 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős teiefonszámunkat: 40/424-424 LELKISEGELY Hajléktalanok Regionális Diszpécserszolgálata: 46/506-678 augusztus Ti­bim nyugszik: 19:56 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 25 °C 13 °C \la Délkelet-Magyarországon napos idő les/. A középső országrészben változóan felhős, az ország északnyugati felén viszont borongós idő várható, ismétlődő, gyenge esővel. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma északnyugaton 18. Délkelet* Magyarországon 25, reggeli minimuma 14 fok körül alakul. ELŐREJELZÉS És/iik-Magyarországon ma napköz­ben változóan napos-felhős, éjszaka viszont borongós. kissé hűvös idő várható, időnként mérsékelt csővel. Gyenge, változó irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maxi­muma 23, reggeli minimuma 13 fok körűi alakul. A legvalószínűbb folytatás: kedden hűvös, felhős idő várható, időnként esővel, a Dunántúlon erős széllel. Szerdán, csütörtökön és pénteken nagyrészt napos, kissé melegebb idő valószínű. A hét v égére jelentős felmelegedésre van kilátás. Kedd: 13, 22 X felhős LEVEGÖSZENNYEZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 30-40%-a. •rmmaaa Umil idojaras.boon.hu Óránként frissülő információkkali­wi Szerda: 13, 24 X változó Csütörtök: 12, 26 X derűit Péntek: 13, 28 °C derült Szombat: 15, 29 X *%. -v napos 1DOIÁB ÉkÜ m mm W J AnUniBP MA: változó 23 "C 11 °C Készíttette: zones Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig „KICSI“. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAR-portálján (http://wap.t-zones.hu) ÉVFORDULÓ Riedl Frigyes 85 éve elhunyt irodalomtör­ténész, esszéista, egyetemi ta­nár, akadémikus. Kiemelke­dő művei: a Magyar hunmon- dák című gyűjtemény, és az Arany János monográfia. NÉVNAP Ibolya Egyéb névnap: Afrodité, Arabella. Emiliána. Vénusz, KÖZLEKEDES­METEOROLÓGIA Reggel előfordulnak ködfoltok is. A Kisal­földön ós környékén esőtől csúszósak a/ utak! ORVOSMETEOROLÓGIA Az évszakhoz képest hűvösebb, esős. ned­ves idő igen kedvező a baktériumok, víru­sok szaporodására. Így nem meglepő, hogy a nyár ellenére egyre többen szenvednek felső légúti hurutban, vagy náthásak, A gya­kori tünetek, az, orrfolyás, orrdugulás, toa>k- fájás eredményesen kezelhető lokális készítményekkel. Az allergiás tünetek azon­ban mérséklődnek, mivel az esős. szeles időben a levegő por- és pollen koncentrációja csökken. ViXHÖMÉRSÉKLETEK Duna 20-24 X Tisza20-24 X Balaton21 °C Velencei-tó 20 X Fertő19 X POLLEN Gombák magas Libatop közepes Csalán közepes Kender közepes VILÁGVÁROSOK Bangkok 35 X Buenos Aires 15 X Los Angeles 27 X Miami 32 X Moszkva ro o i O New York29 X Peking31 X Rio de Janeiro28 X Sydney14 X Tokió33 X Felelős kiadd* Szabó Miklós (szaboaeszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (IOYaszaeszak.lTOPn.hul. Értékesítési vezeti: Farkasné Lovász Zita (lovaszaeszak.boon.hu). Értékesítési vezetóhelyettes: Molnárné Iván Emese (emese mnlnarnpaeszak hnon.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.iaszlQfflieszak.bQQn.hu) Főszerkesztő-helyettesek: Bujdos Attila (attila buidosgeszak.boon.hu). Szántó István (istvan.szantogreszak honn hu) Terjesztési vezetóhelyettes: Homolyáné Horváth Éva (homolvanegeszak honn hu) Marketingvezetó: Szűcs Edina (eriina szuesaeszak hnon hu) Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszaktprimpszak honn hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1380 forint, negyedévre 4080 forint, fél évre 7880 forint, egy évre 14 980 forint. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehirdgeszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. ___________ Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262, E-mail: pszprigipszak.boon.hu Kiadja az Infortn Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178,, www.informmedia.hu. Megjelenés száma: 2006/183 wíSt Hírügynökségek: MTI, EPA, Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357, Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor ftihnr duhnczkiaieszak honn hu) ——.

Next

/
Thumbnails
Contents