Észak-Magyarország, 2006. augusztus (62. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-30 / 203. szám
2006. augusztus 30., szerda HÍRCSOKOR • A Magyar és az Izlandi Kézilabda Szövetség megállapodást kötött arról, hogy a két ország férfi válogatottja idén és jövőre is két-két mérkőzést vív egymással. Az első dupla összecsapásra október 27-én és 28-án Ózdon, illetve Miskolcon, a másik két találkozóra pedig 2007 őszén, a szigetországban kerül sor. • A Vasas hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Tatabánya együttesét a labdarúgó Borsodi Liga 4. fordulójának zárómérkőzésén - hétfőn este oldalzártánk után. A Tatabánya ezzel elvesztette bajnoki veretlenségét. Vasas - FC Tatabánya 2-0 (0-0). G.: Németh N. (61. 11-esből), Pandúr (89.). Augusztus elején lesz Párizs (MTI/AFP) - Augusztus 5-én lesz a Forma-l-es Magyar Nagydíj a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által jóváhagyott 2007-es programtervezet alapján. A jövő évi világbajnoki sorozat 17 futamból áll, a műsorból kikerül a nürburgringi Európa Nagydíj és a San Marinó-i Nagydíj, viszont visszakerül a Belga Nagydíj. A héten Los Angeles (MTI) - Még ezen a héten elkészül Marion Jones amerikai sztáratléta doppingtesztjének ellenőrző próbája. Az első, június 23-án elvégzett A teszt eredménye pozitív lett, a sydneyi olimpia háromszoros aranyérmesének szervezetében állóképesség-javító eritropoetint (EPO) találtak. Ha a következő kontroll is igazolja a doppingolást, a kiválóság kétéves eltiltásra számíthat. Dávid a célpont Torino (MTI/APA) - Olasz lapértesülés szerint a Manchester United 22 millió eu- rót kínál Dávid Treze- guet-ért, a bundabotrányban való érintettsége miatt a másodosztályba száműzött Juventus francia futba llsztárjáért. A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a 28 éves csatár a Reál Madridhoz távozott holland Ruud van Nistelrooy helyét venné át a szigetországiaknál. Az MU 2010- ig idényenként hatmillió eurót fizetne a világ- és Európa-baj- noknak. A hat torinói szezonjában 125 gólig jutott Trezeguet iránt a Reál Madrid és az Olympique Lyon is érdeklődik. A Szusza Ferenc Stadionban Budapest (ÉM) - A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Kisteleki István Dunai Antal alelnök, valamint a magyar válogatott szakmai stábja társaságában hétfőn délben megtekintette a Puskás Ferenc Stadion gyepszőnyegét, és ezt követően úgy határozott, hogy a szombati sorsdöntő mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban rendezi meg a szövetség, változatlan, 20 órás kezdettel. A MLSZ a gyepszőnyeg rongálását okozó Robbie Williams-koncertet követően, több alkalommal is kérte a Puskás Ferenc Stadion működtetőjét, hogy a sérült gyeprészek cseréjével orvosolják a problémát. Az üzemeltető többször is garanciát vállalt rá - legutóbb augusztus 21-én írásban -, hogy a szeptember 2-ai mérkőzésre rendbe hozza a gyepet, ám ez a mai napig nem történt meg. Az MLSZ minden érintettől: partnerétől, szurkolótól, újságírótól elnézést kér a kései változtatásért, és egyúttal biztosítja a nézőket, hogy a Puskás Stadionba szóló jegyek az újpesti pályára is érvényesek lesznek. Az ezzel kapcsolatos információkat hivatalos honlapján, az mlsz.hu-n teszi közzé a szövetség. É&IAK A helyszínváltoztatáshoz, amely minden szempontból kellemet- |en(j| érinti a szövetséget, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékeseinek jóváhagyása is szükséges volt. Az ehhez szükséges engedélyező irat kedden délután érkezett meg az MLSZ-be. VILLAMVOKS Eljut-e a felnőtt válogatottságig a DVTK ifjú labdarúgója, Faggyas Milán? Szavazók száma: 107 2006. 08. 29. 15.00 óra Igen 54.21% | Nem 45.79% « http WWW.bQOJLhu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Két harcos egymás ellen ■ Lékó Péter és Anatolij Karpov kedden kora délután sajtótájékoztatón „mutatkozott be". Molnár István istvan.molnar@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Komoly médiaérdeklődés előzte meg a páros mérkőzés sajtótájékoztatóját a City Hotelben, melyre a vendég orosz sakkfenomén érkezett utoljára. Mosolyogva. Az első mondatokat Káli Sándor polgármester „jegyezte”, aki „jeles személyiségeknek” titulálta a mellette ülő sportembereket, majd zárásképpen egy idézettel zárt: „Max Euwe, az ötödik világbajnok mondta, a sakk intelligens játék, amit intelligens emberek játszanak egy intelligens városban”. Szabó István, a megyei szövetség vezetője, versenyigazgató úgy fogalmazott, valódi sakkünnep lesz ez a hét a sportág barátai számára, a városban, a megyében és a Miskolcra látogatóknak egyaránt. Sakkbarát nemzet Verőci Zsuzsa főbíró a két játékos eredményeit méltatta, megtudtuk többek között, hogy Anatolij Karpov 166. tornagyőzelmét aratta a napokban. Aki emellett nyolcszor nyert olimpiai aranyérmet a szovjet válogatottal, míg tízszer kapta meg a Sakk Oscart. Mindezek után a világ egyik „királyára” került a sor, ám ő nagyvonalúan továbbadta a lehetőséget riválisának, Lékó Péternek - aki egyrészt megköszönte a szervezők munkáját, illetve hozzátette, már maximáliA sötét maradt Karpovnak - jobbra Verőd Zsuzsa főbíró (Fotó: b. t.) san a mérkőzésre koncentrálnak. Az orosz szupernagymester először látogatott Miskolcra, s aláhúzta, Magyarország mindig sakkbarát nemzet volt, és most is az: „Érdekes mérkőzés lesz ez a rajongók számára, s bár nem válogató, két nagy harcos fog egymás ellen küzdeni.” Anatolij Karpovot a jelenlévők kérdezték a régi, Korcsnojjal vívott vb-döntőjéről, illetve arról, sajnálja-e, hogy soha sem került sor a Bobby Fischerrel való összecsapásra. Lapunk azon felvetésére, vajon milyen hatással lehet játékára az új közeg, elmondta: „Ha esetleg nem leÉSZAK A Lékó-Karpov nyolcjátszmás rapid ta- • • ‘ ^ lálkozót a www.lekokarppv.hu oldalon követhetik majd a sakkbarátok. Kezdés ma délután 4 órakor. szék sikeres, nem a körülményekre fogom fogni”. Karpov pályafutása során politikusokkal, elnökökkel is asztalhoz ült, közülük a hajdani Kádár Jánost első osztályú játékosnak minősítette, míg Fidel Castróról elmondta, a kubai vezér nem szereti ezt a játékot. Az esemény hivatalos megnyitóját tegnap este tartották a viadal színhelyén, a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol a helyi művészek adtak nagyszerű műsort. Az eseményen jelen volt dr. Kunos Péter, a Magyar Sakk Szövetség elnöke is. A sorsolás alkalmával Lékó Péter húzta a vüágos bábut jelképező borosüveget, ami azt jelenti, hogy mindennap ő játssza az első partit világossal. Visszatér Lékó Carsten Hensel, Lékó Péter menedzsere egy kérdésre, hogy Lékó visszatér-e a magyar válogatottba, azok után, hogy nem vett részt a legutóbbi olimpián, kijelentette: „Korábban voltak eltérések, de mindenki inkább a jövőre kíván koncentrálni. Hármasban, Káli Sándorral beszélgettünk erről, akinek egyértelmű volt az az üzenete, szeretné, ha Péter ismét a nemzeti együttes tagja lenne, és mi Miskolc város kívánságát tiszteletben tartjuk. Péter 2007-ben, a csapat Eb-n már részt kíván venni.” Folytatódott New Yorkban az amerikai teniszbajnokság, a US Open. Képünkön a 4. helyen kiemelt orosz Gyementyje- va, aki győzelemmel kezdett. (Fotó: EPA) Irena Borecka kalandos útja ■ Irena Borecka, a DKSK Miskolc-Oldies Rádió irányítója kedden csatlakozott új csapatához. Miskolc (ÉM - BCS) - A múlt héten csütörtökön nevezte meg a cseh válogatott szövetségi kapitánya annak a 12 játékosnak a nevét, aki tagja lesz a brazíliai világbajnokságra utazó csapatnak. A szűkítésnél vált biztossá, hogy a DKSK Miskolc-Oldies Rádió gárdájának cseh hátvédje, Irena Borecka nem utazik a dél-amerikai országba. Tapodi Péter, a diósgyőriek szakvezetője lapunknak elmondta: miután ez kiderült, kapcsolatba lépett Borecká- val, és javasolta neki, hogy pihenjen néhány napot, de a játékos nem kívánt élni a lehetőséggel. Más álláspontot- Borecka azt mondta, hogy ő már hétfőn este itt lesz, de ebből mégsem lett semmi - tudtuk meg Tapodi Pétertől. - Azzal nem is volt baj, hogy hétfőn ebéd után elindult csehországi otthonából. De Budapesten lerobbant az autója. Először egy Szlovákiában élő barátjától kért segítséget, aki végül nem tudott érte menni, hogy eljuttassa a célállomásra, így Miskolcról próbáltuk szervezni sorsának jobbra fordulását a hétfő esti órákban. Soltész Balázs, a MEAFC férfi kosárlabdacsapatának egykori játékosa, aki Budapesten él, sietett a segítségünkre és vitte el egy szállodába, miután kiderült, hogy az autó nem javítható köny- nyen. A hétfői helyzet megoldásában Borecka honfitársa, csapatunk másik cseh játékosa, Tereza Brantlova is segített, aki tolmácsként működött közre. Megjegyzem, Borecka autójának nagyobb baja lehet, mert kedden reggel sem indult, így a klubot működtető kft. többségi tulajdonosának tanácsadója, Sólyom Sándor hozta el saját gépkocsiján a cseh játékost Budapestről Miskolcra. OH www.boon.hu További cikkek! ... és akkor ollózott egyet Milán ■ A magyar korosztályos válogatottban is szóhoz jutott a DVTK fiatal tehetsége. Miskolc (ÉM - MI) - Ötvenöt, nulla, tizenkettő. A svédek, a csehek és a norvégok ellen - sorrendben - ennyi percet játszott Faggyas Milán, W .................................................. Ha a DVTK-ban megmutatom, akkor talán legközelebb is jön meghívó a nemzeti együttesbe... Faggyas Milán-..........................................11 a DVTK labdarúgója a múlt heti, csehországi U18-as nemzetközi tornán. A harmadik meccse különösen szépre sikerült a fiatal miskolci támadónak, hiszen az utolsó percben, 3-3-as állásnál 7 méterről győztes gólt ollózott a rivális hálójába:- Amikor az edzőnk beküldött, azt mondta, próbáljam bejátszani a bal oldalt, ütközzek, ha kell segítsek be a védekezésben - elevenítette fel ennek a mérkőzésnek az utolsó bő tíz percét Faggyas Milán. - Emellett szerettem volEdzőmeccsek A DVTK a héten két edzőmeccset is játszik a következő, Pécs elleni felkészülés jegyében (a találkozóra szeptember 8- án, pénteken 19 órától kerül sor a Duna TV élő közvetítése mellett): az elsőt ma 17 órától hazai környezetben az NB III- as Felsőzsolca ellen, a másodikat pedig vasárnap 16 órától Sárospatakon, a helyi megyei I. osztályú alakulattal. na gólt is lőni, s próbáltam úgy helyezkedni a kapu előtt egy jobb oldali támadás során. Örülök, hogy összejött, a srácok egyből a nyakamba ugrottak, miután a labda a hálóban landolt, s a kispadon lévők is boldogok voltak, természetesen. Eddig ez a válogatottság a legnagyobb sikerem, és az, hogy az NB I-ben szerepelhetek a Diósgyőrrel. Úgy éreztem, jó formában voltam, gondolom, ennek szólt a meghívásom is a keretbe. Ami nagy dolog, mert minden társam - egy légióstól eltekintve - budapesti csapatokban játszik. Vasárnap edzett A DVTK mostani talán legnagyobb tehetségének (aki idén nyáron hároméves szerződést kötött a piros-fehér klubbal) szorgalmát mutatja, hogy miután szombaton hazaérkezett Csehországból, másFaggyas Milán (Fotó: Homoky György) nap már dolgozott édesapjával Diósgyőrben: „Az idén már nem vár a válogatottra meccs, nincsenek tornák, maximum összetartás jöhet szóba. Hogy mik a céljaim? Szeretnék minél több lehetőséghez jutni a DVTK-ban első osztályú találkozón, gólokat lőni, a csapat hasznára lenni. Ha itt megmutatom, akkor talán legközelebb is jön meghívó a ném- zeti együttesbe...”