Észak-Magyarország, 2006. augusztus (62. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-28 / 201. szám
2006. augusztus 28., hétfő GYÁSZ / HIRDETÉS /15 ÍSIAK GYÁSZHÍR „Nem így akartam, nem ezt akartam, Szerettem volna még élni köztelek. De a halál közbeszólt, hát el kellett menni. Ha sírni látlak titeket, lelkemnek fáj nagyon, Ezért, ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF nyugd. testnevelő tanár és iskolaigazgató 77 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2006. augusztus 30-án, 15 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, fia, lánya és szerető családja 929663 Fájdalommal tudatjuk, hogy RÉPÁSIALBERTNE sz. Tóth Vilma (Piriké néni) 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2006. augusztus 31-én, 12 órakor lesz a vasgyári temetőben. 929485 Gyászoló szerettei „Megállt a drága szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott, Nélküled üres, szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JAKAB ZOLTÁN okleveles gépészmérnök 68 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2006. augusztus 30-án, 10 órakor kísérjük a vasgyári temető ravatalozójából. 929012 A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy DR. SIDLÓ LÁSZLÓ életének 71. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2006. augusztus 30-án, szerdán 16.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a miskolci Evangélikus temető ravatalozójából. 931548 A gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MADARASI PÉTER FERENCNÉ sz. Jónás Anita temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család 931322 KÖZLEMÉNY AGYKONTROLL tanfolyam Miskolc Ady Endre Művelődési Ház (Árpád u. 4.) 2006. október 7, 8, 14, 15. Információ: 46/530-516 (PEDAGÓGUSOKNAK ÉS EÜ. SZAKDOLGOZÓKNAK AKKREDÍTÁLT!) INGYENES ISMERTETŐ: Szeptember 19-én, kedden 17 órakor OKTATÁS A Külker Főiskola Miskolcon OKJ-s tanfolyamokat indít személyügyi ügyintézői, gazdálkodói, tb-ügyintézői, marketing- és reklámmenedzser szakon szeptemberben. 20/4354-197. 921003 PLC programozó tanfolyam. www.optived.hu 1/284-9513. 924022 Gulyás Autósiskola folyamatosan indítja tanfolyamait. Eü. tanfolyam ingyenesl Tel.: 30/9688-522 926130 Gumiabroncsjavító és kerékkiegyensúlyozó tanfolyam indul Nyíregyházán szeptemberben. Nyírség Szakmai Továbbképző Kft. Tel.: 42/311-220,30/9556-934. 928719 Ingatlanközvetítő-értékbecslő OKJ-s képzés indul szeptember 22-én Miskolcon. Részletfizetéssel 74 000 Ft. 70/209-0541. www.alfakapos.hu 929093 Kéz-lábápölój műkörömépítő OKJ-s képzés indul Miskolcon szeptember 15-én. Jegyzettel, anyagokkal, eszközökkel 119 E Ft. Kapós Kft. 30/288-2092. www.alfakapos.hu 929104 Tandíjmentes iskolarendszerű képzések érettségizetteknek a Stúdi- € um Szakközépiskolában. Jogi, logisztikai, gazdasági, számítástechnikai pénzügyi területeken. Miskolc, Csabai kapu 25., 46/401-006. 905541 Autósiskolánkban gyorsított tanfolyamok indulnak folyamatosan. Moped 30 E Ft, Motork.pár 65 E Ft, Szgk. 65 E'Ft, B+E 60 E Ft, Tehergk. 90 E Ft, Nehézpk. 60 E Ft, Autóbusz 120 E Ft. Belföldi személyszállítói, árufuvarozó 19 E Ft. Részletfizetés, típusválasztási lehetőség. Miskolc, Király 25. 46/358-080, 30/6233- 117. Nyt. sz.: 05-0034-05. www.avasautosiskola.nl.hu 915584 KEZDŐKNEKI Számítógép kezelése a gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows-alapismeretek, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, internet. Érd.: 46/507-879. 917583 Államilag elismert dajka, pedagógiai-, gyógypedagógiai asszisztens képzést indít Kasza Szakképző. 1/276-5918.(00 7 7 077) 918024 Katedra Nyelviskola Miskolc Angol, német, spanyol, olasz, orosz, francia, eszperantó, kezdés: szept. 11., 25. 46/509-025, 20/3466-675. Nyt. sz.: 05-0083-05. 921607 Az új törvény előírásai szerint személy- és vagyonőr tanfolyam indul hétvégeken Miskolcon és Sátoraljaújhelyen a S.A.S. Akadémia Kft. szervezésében. Engedélyszám: 13-0703-04 Tel.: Miskolc 30/438- 7134. Sátoraljaújhely 70/2694500. _____________924531 TANDÍJMENTES, ÖSZTÖNDÍJAS továbbtanulás a COMPUTER SCH00L SZKI-ban! Felt: érettségi, max. 22 év. Nappali szakképzések felsőfokon: médiatechn. asszisztens, banki, pénzügyi, számviteli szakügyintéző. Emelt szinten: multimédia-fejl., programozó, gazd. informatikus. ÚJ CÍMÜNK: Miskolc, Petőfi u. 25. 46/787-552.____________________927702 Személy-vagyonőr tanfolyam adókedvezménnyel, fegyvervizsgával Miskolcon, Mezőkövesden, Szerencsen, Edelényben, Encsen, Sárospatakon, Kazincbarcikán, Tiszaújvárosban, Mezőcsáton, Polgáron, Tokajban. Szkárosi Kft. 46/352-499, 70/38 7 0 4 38. 927719 OKJ grafológus oki. írásazonosító képzés indul Miskolcon. Részlet- fizetés és akár 40% tandíjkedvezmény. Kérje tájékoztatónkat. 20/932-6427. Nyt. sz.: 05-0263-04. 927825 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik osztoztak CSAPÓ ANDRÁS elvesztése miatti fájdalmunkban. 928737 A gyászoló család Az akkreditált TÓTH AUTÓSISKOLA tanfolyamai B, A, M kat.-ban: gyorsított: 2006. szept. 11.16 óra, Hétvégi: szept. 2.13.30. Elméleti tandíjkedvezménnyel! Részletfizetés, diákkedvezmény, autótíp. választása. A tandíj 30%-a az szja-ból! Címünk: Mc, Szent- páli 1.1/117. sz. Tel.: 46/412-185, 20/9428-095. http://tothautosisko- la.klick.hu Nyt. sz.: 05-0059-05 929559 Kereskedő vállalkozó tanfolyam indul nagy kedvezménnyel az Emberért Alapítványnál. Tel.: 46/347-129, 20/461-3000. 930354 Vendéglátó vállalkozó tanfolyam indul állami támogatással (ROP) az Emberért Alapítványnál. Tel.: 46/347-129, 20/461-3000. ____________ 9303159 Azonnal induló angol kezdő és haladó tanfolyamok! Aug. 31-ig annyi kedvezmény, ahány fok van! 46/413- 126. Nyt. sz.: 05-0232-04. 930777 Tandíjmentes képzés 21 éves korig, 10 osztályt végzett fiatalok jelentkezhetnek, 2 éves nappali tagozatos, szociális gondozó és ápoló szakra. Augusztus 28-ig. Ösztöndíj, diákigazolvány. Tér Kép Egyesület. Miskolc, Baross G. 13-15. 46/348-700. 930734 MUNKAHELYET KÍNÁL borsodi hu TALÁLJON MUNKÁT! ÉPÍTSEN KARRIERT’ Hoszteszeket és irodai értékesítőket azonnali belépéssel felveszünk. 20 000 Ft/hét. Tel.: 20/2222-252. ___________________________________923833 Szombathelyi munkahelyre munkaügyi mérnököt, ácsokat, kőműveseket, vasbetonszerelőket segédmunkásokat azonnal felveszek. Szállást biztosítok. 30/9775-656. ____925981 Hitelezéssel, biztosítással, befektetéssel foglalkozókat keresek közös projekthez. Érd.: 70/372-51-13. __________________________________926167 Ausztriába, Németországba, Írországba keresünk vendéglátósokat. 46/543-206,jvww.reisch.hu 917944 Rendezvényszervező ügynökség multinacionális partnere részére keres AUTÓVAL RENDELKEZŐ, MISKOLCI, FIATAL, CSINOS HOSTESSEKET NAPPALI KÉPVISELŐI MUNKÁRA, hosszú távra, kiemelt kereseti lehetősggel. Hazay-Decker Marketing Kft. 70/312-0895. Dm Nemzetközi vállalat megbízásából keresünk betanított dolgozókat összeszerelési feladatok ellátására. Érd.: 95/520-622, 95/520-612, E-mail: royal.sarvar@mail.globonet.hu. 925405 Az L&V Transport Rt. felvételt hirdet nemzetközi gépjárművezető munkakörben. Jelentkezés személyesen, hétköznaponként 8-15-ig az L&V Rt. 3531 Miskolc, Kiss Ernő 13. alatti telephelyén. Tel.: 46/332443. 928826 Szlovákiai munkára keresünk 6 fő AWI minősített hegesztőt, Paksra 5 fő lakatost. Tel.: 75/510-177, 20/3 12-6262, 30/560-2031. 929064 CO hegesztőket és lakatosokat keresünk vidéki munkahelyre, jó kereseti lehetőséggel. 20/311-0611._________________J29486 Szerencs és vonzáskörzetéből keresünk könnyűgép-kezelői (targoncavezetői) vizsgával rendelkező munkavállalókat. Érd.: 46/504-364. 929531 Job Force Kft. külföldi munkára keres árufeltöltőket teljes körű ügyintézéssel. Érd.: hétköznap 8-16-ig 20/414-2134, 30/338-3260. 929912 Nehézvasszerkezet-gyártásban javításban jártas varrat-előkészítéshez értő ívhegesztő lakatost keresünk. Érd.: munkanapokon 8-15-ig 30/663426. _ 929684 Tizennyolc évet betöltött fiatalok jelentkezését várjuk miskolci, 8 órás szalagmunkára. Érd.: 46/381-762, 30/9833-385, 30/9833-388. 929917 Üzletkötőket felveszünk! 300 000 Ft alatt + egyéb juttatások. Tel.: 20/2222-232.____________930307 Területi képviselőket keresünk hirdetésszervezői gyakorlattal. 70/321-0748.____________930417 MEGEMLÉKEZÉS EMLÉKEZÉS ,,Becsukom a szemem, és csak rád gondolok. Elaludni nélküled még most is nehezen tudok. Hallom a hangod, ahogy suttogtad: szeretlek, Érzem, ahogy átölelt a két kezed! Vágyom rád, mint virág a tavaszi harmatra, Irántad érzett szerelmem nem múlik el soha! Bárcsak velem lehetnél még most is... örökre. Mindenem odaadnám, érted cserébe! Hiányzol, szívem!" Szomorú szívvel emlékezünk életünk legfájdalmasabb napjára, amikor drága feleségem, édesanyánk BÚZÁS JÁNOSNÉ sz. Gyöngyösi Zsuzsanna 1 éve 2005. augusztus 28-án örökre itt hagyott bennünket. „Hogy az édesanya milyen drága kincs, Csak az tudja és érzi, akinek már nincs. Mindent adhat az ég kétszer: Aranyat, ezüstöt, márványt, kincset, palotát, Csak egyet nem adhat kétszer: szerető édesanyát.” 925604 Gyászoló férje és gyermekei A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.boon.hu Borászati céghez keresünk idegen j nyelvet (francia, német, angol, olasz, stb.) beszélő, lehetőlegjogosítvánnyal rendelkező diákokat, fiatalokat vendéglátói, eladói munkakörbe. Érd.: 46/381-762, 30/9833-385, 30/963-5633. 929832 Gyakorlattal rendelkező, hegeszteni tudó lakatosokat keresünk. Jelentkezés a megjelenés napján (péntek, hétfő) 14 és 16 óra között a Miskolc- lift Kft. Miskolc, József Attila út 1. sz. alatti irodájában, fényképes szakmai ! önéletrajzzal._____________________930416 Budapesti cég németül jól beszélő 30 fő munkatársat keres fix fizetéssel. Érd.: 70/243-1333. 930537 Kőművest, ácsot, festőt miskolci munkahelyre felveszek. 20/5631293. _ _ 930529 Felvételre keresek gyakorlattal ren- | delkező üzletkötőt B, C kategóriás jogosítvánnyal. Érd.: 70/946-0313. 930679 Szombathelyre betanított munkásokat keresünk. Szállás biztosított. I 20/327-2574, 70/559-8984. 930693 Otthon végezhető munkákat ajánlok, SMS-ben érdeklődhet. Érd.: 20/801-3251.____________930763 Call Centerbe telesales munkatársakat keresünk, 4 órás munkarendbe, alkalmazotti munkaviszonnyal! Érd.: 70/778-9016, 46/503-236. 930652 i Jó megjelenésű, megbízható, leinfor- | málható értékesítő üzletkötőket | keresünk. Tel.: 20/95 25-076. 930715 ! A Pink Negró Café pultost keres. Önéletrajzot személyesen várunk, Miskolc, Ady u. 9. alá, telefonon érdeklődni a 70/383-0248-as számon lehet. 930776 Folyamatos, illetve alkalmi munkához miskolci és környékbeli, valamint tiszaújvárosi diákok jelentkezését várjuk. Új címünkön: Mind- Diák Iskolaszövetkezet, j 3530 Miskolc, Görgey A. u. 5. Tel.: 46/509-688 11 és 16 óra között, hétköznaponta. 930856 Felsőfokú angolnyelv-tudással nyelviskola hálózat tanárt keres. | 46/413-126. _______ 931105 Könnyű fizikai munkára keresünk betanított munkásokat, gépkezelőket, targoncakezelőket, hosszú távra, elektronikai területre. Lakhatást és ! hazautazás-támogatást j biztosítunk+juttatásokat. Érd: Humán I Rent Mo. Kft. 30/748-7217. 931108 MUNKAHELYET KERES b.t&K$od_I hu.. j TAIÁUON MUNKÁT! ÉPÍTSEN KAPRiERT!* Felsőfokú végzettséggel | lengyel-magyar tolmácsolási, fordítási munkát keresek fő- vagy i mellékállásban, lengyel kapcsolatokkal rendelkező cégeknél. I Érd.: 20/218-1856.__________921894 Idegenforgalmi ügyintézői és igazságügyi ügyintézői végzettséggel ! állást keresek. Tel.: 70/208-8900. 922252 EGYÉB ELADÁS Szén kapható! Érdeklődni: 20/9580-347; 70/2569-672. 931091 KELET AUTÓ j Opel Astrát, Suzukit, Peugeot 206- | 307-est veszek 1995-ös évjárattól, készpénzért. Házhoz megyek! 30/9108-062 ______ 930630, A hirdetés a legjobb befektetés! A megye legkedveltebb napilapja! Hirdessen, megéri!