Észak-Magyarország, 2006. augusztus (62. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-11 / 187. szám
2006. augusztus 11., péntek tSIAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 ÉKÉMlNYZAT! VÁLASZTÁS MIM J J J J J J J JJJJJJJJ J J'jj-J'j J J J- J-J -J-J J J J J Jj J J J J J J J J J J J SZDSZ: hét közös jelölt Miskolc (ÉM) - Az SZDSZ miskolci szervezete az őszi önkormányzati képviselőválasztáson (is) együttműködik az MSZP városi szervezetével - jelentette be a jelöltbemutató sajtótájékoztatón Szabó Tamás, a szabad demokraták frakcióvezetője. Már korábban hírül adták: Káli Sándor személyében közös a polgármestérjelőlijük a szocialistákéval. Szabó Tamás elmondta: az eltelt szűk négy évben koalíciós partnerek voltak az MSZP-vei a képviselő-testület- ben, és a közös munkát értékelve jutottak a fenti elhatározásra, arra, hogy támogatandónak tartják a Káli Sándor polgármester által képviselt várospolitikai irányvonalat. Az SZDSZ 26 egyéni jelöltet indít, közülük öt helyen közös MSZP-SZDSZ, kettőn SZDSZ-MSZP jelöltet. Ami azt jelenti, hogy 19 helyen önállót. Szabó Tamás elmondta: a kampányt önállóan folytatják, de annak eseményeit megpróbálják az MSZP rendezvényeivel összehangolni. Az SZDSZ miskolci jelöltjei 1 körzet: Kovács Józsefné lakásszövetkezeti elnök SZDSZ-MSZP _________________' | 2. körzet: Kovács Attila műszaki vezető 3 körzet: Hegedűs Andrea MSZP-SZDSZ 4. körzet: Botos Margit vállalkozó 5. körzet: Kovács Miklós humánerőforrás szakember 6 körzet: Vass Andrási György vállalkozó 7 körzet: Szepesi Lajos Ádámné kft.-ügyvezető 8 körzet: Köteles Péter vállalkozó________________ 9 körzet: Szabó Tamás laborvezető________ 10. körzet: T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ megyei és miskolci elnöke SZDSZ-MSZP 11. körzet: Győrfi Levente villamos művezető 12. körzet: Szilágyi Gizella MSZP-SZDSZ ..... 13. körzet: Mészáros János Tibor pénzügyi tanácsadó, rokkantnyugdíjas__________ 14. körzet: Petró Attila pénzügyi tanácsadó_______ 15 körzet: dr. Zolnay Péter ügyvéd 16 körzet: Cseh László MSZP-SZDSZ __________ 17 körzet: Csordás Mihály MSZP-SZDSZ 18 körzet: Tokár Balázs önkormányzati képviselő 19 körzet: Szűcs Erzsébet pedagógus^_____ 20 körzet: Biczó Csaba ügyvezető igazgató 21. körzet: Bordás Balázs ifjúsági felügyelő 22. körzet: Kopasz Beáta művelődésszervező 23. körzet: Bodnár Balázsné Körzeti földhivatal ; főmunkatársa 24. körzet: Horváth Sándor nyugdíjas zenetanár 25. körzet: dr. Hardonyi András MSZP-SZDSZ 26. körzet: Szászfái Józsefné körzeti asszisztens„Nemzetközi" játszótér Miskolc (ÉM) - Immár második hete szorgoskodnak svéd, holland, cseh, lengyel és magyar fiatalok, hogy egy természetes anyagból készült középkori játszóteret építsenek a várba látogatóknak. A nemzetközi ifjúsági csere résztvevői egy fafaragó mester segítségével építenek az idei fesztiválnyitásra színes játékokat: egyensúlyozót, mászófalat, forgókereket és ostromolandó várfalat. A Középkori Forgatagon (szombaton és vasárnap) szereplő lovagok, zenészek és komédiások nyüzsgésébe ők is bekapcsolódnak: a középkori kincsvadászaira invitálják a gyerekeket. Mindezt a lehetőséget a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ fiatal helybéli önkéntesei, valamint a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány lelkes munkatársai tették lehetővé 26, megismerésre, tapasztalásra és segítésre szomjas fiatalnak. A piacról beszélnek a BOON-on ■ A Borsod Online-on élénk eszmecsere folyik a Búza téri piacos cikkünk kapcsán. Miskolc (ÉM - NSZR) - A Búza téri piac sorsa sokunkat érint. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az erről szóló cikkünk élénk eszmecserét indított a Borsod Online- on, eddig több mint félszázan szóltak hozzá a témához. Az üvegtető A Búza téri piac ügyében az Önkormányzat és a befektető Ikeron Rt. közösen tartott fórumot az árusoknak kedden. Megírtuk: a kereskedők itt láthatták először az új piac látványtervét, valamint a kereskedést érintő időpontokról is értesülhettek. Egyik fontos dátum: a régi piac december 31-én bezár, majd ideBESZÉLJÜK MEG Ha Önt, kedves Olvasónk érdekli, érinti a cikkünkben olvasható téma, írja meg véleményét, kérdéseit az Olvasószolgálatnak! Szerkesszük együtt a lapot! Az olvasószolgálat telefonszámai: Beregi Mária: 46/502-900/3926 Kiss József: 46/502-900/3241 e-mail: eszakolvasoszolg@inform.hu Levelezés: 3501 Miskolc Pf. 351 így fog kinézni az új piac iglenes helyen működik tovább, egészen 2008 januárjáig, amikorra várhatóan elkészül az új. Már a keddi fórumon, de lapunk internetes portálján is több hozzászóló felvetette, hogy a látványtervek alapján az új épület szép ugyan, de az üveges tetőszer- kezet miatt nem piacnak való. A zöldségesek, virágárusok azt kifogásolták, hogy a nagy fény nem tesz majd jót az áruiknak. Várkoly Péter, az Ikeron Rt. projektvezetője megnyugtató választ adott a kérdésre: „A piac tetőszerkezete hő- és fényvisszaverő lesz, valamint a belső légtérben a „huzatolás” is megoldott, így a hő elvezetődik. Mielőtt a terveket elkészítettük körbejártuk a hazai piacokat, és az ottani tapasztalatok alapján dolgoztunk.” A projektvezető a virágárusok félelmét sem értette, hiszen, mint mondta, ők nem az üvegrészben kapnak helyet, hanem egy külön épületben, ahol hagyományos tetőszerkezet lesz. Minimális forgalom Az árusok egy része a fórum után úgy gondolta, hogy a befektető elképzelései a kereskedőket előnybe helyezik az őstermelőkkel szemben: az utóbbiak ugyanis kiszorulhatnak az új területről. Várkoly Péter ezt cáfolta: „Az őstermelőknek a szabadtéri területen biztosítunk helyet. Itt napi, illetve havi díjakkal árulhatnak.” £S! & www.boon.hu A jelenlegi piac december 31- én bezár, és ideiglenes helyen, a jelenlegi parkoló területén, üzemel tovább. Dé mikortól? - kérdeztük Mandzák Miklós piacfelügyelőt. Mint mondta: „A tapasztalat az, hogy januárban és februárban nincs, illetve csak minimális forgalom van a piacon. Ezért ez az időszak ideális lehet arra, hogy beindítsuk, megszervezzük az ideiglenes üzemelést.” A piacfelügyelő pontos dátumot nem tudott mondani, hiszen szeptember közepén egyeztetnek az árusokkal, szeptember 10-ig pedig elkészítik az ideiglenes piac berendezési vázrajzát. Eddigi információink alapján úgy tűnik, hogy ha rövid időre is, de szünetel majd a Búza téri piac működése. A csemegeboltot lebontják Mi lesz a Búza téri piacon található kis csemegebolttal az átépítés során? - kérdezte egyik olvasónk. Várkoly Péter elmondta: az épületet lebontják. A felújítás második ütemében pedig elképzelhető, hogy egy szupermarket is épül a területen. Hogy a második ütem mikor kezdődik, és mit tartalmaz, azt még nem tudni. Hiszen arra külön pályázatot ír ki az önkormányzat. A keddi fórum volt az első tájékoztató(Fotó: Ádám János) Megszüntették az életveszélyt ■ Befejeződött a Miskolci Tűzoltóság diósgyőri laktanyájának májusban kezdődött felújítása. Miskolc (ÉM - PT) - Amit alkalmi házi ünnepségen jelentették be csütörtökön a megújult épületben. Bálint Ernő alezredes, a diósgyőri Rózsavölgyi Péter törzsőrmester hívást fogad (Fotó: V. Cs.) egység vezetője arról tájékoztatott, hogy az épület tetőszigetelését, festését, és ami legfontosabb, elektromos rendszerét újították fel. A falakban ugyanis nem megfelelő vezetékek voltak. Korábban az érintésvédelmet életveszélyesnek nyilvánították. Jelen volt az avatáson Nyíró Pál, a miskolci önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka is, aki a felújítás kezdeményezésnek éllovasa volt a tűzoltók szerint. A munkálatokhoz szükséges 32 millió forintot Miskolc állta. Vámosi ünnep Sajóvámos (ÉM) - Sa- jóvámoson, az iskolaudvaron augusztus 19-én délután fél 2-kor kezdődik az ünnepi rendezvények sora. A programokból: Lesz repülőmodell- röptetés, T-Dance-show és bábelőadás. Fellép a Sajóvámosi Népdalkor és az ugyancsak helybeli Napsugár Néptánc Csoport. Koncertet ad Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar. A tűzijátékot hajnalig tartó utcabál követi. É’M.Slál’VÍFIS a a Ibp A hordógurítás nem (Fotó: Kőhalmi Péter) ■ Nem egyszerűek az árurakodás, az amiatt történő parkolás szabályai. Olvasónknak meggyűlt vele a baja. Miskolc (ÉM - BAL) - Tilosban parkolt egy olvasónk - megbüntették. Rendben is volna a dolog, csakhogy a „várakozni tilos - kivéve áruszállítás” tábla hatálya alatt állt meg, éppen azért, mert áruszállítás volt a feladata. Ennek ellenére: megbüntették. Reklamált az illetékes hatóságnál, ahol - elmondása szerint - elsőre még biztatták, igazolja, hogy helyesen járt el s akkor törlik a büntetést, ám hiába hozott papírt a kiszolgált üzlettől, addigra már nem volt „rakodás" apelláta; fizetnie kellett. Az olvasó lapunkhoz fordult, derítsük ki, kinek van itt igaza. Az elmesélt történet színhelye a Miskolc Plaza mögötti út, néhány héttel ezelőtt, az áruházban üzemelő vendéglátóipari egységbe kellett egy söröshordót begurítani. A szállításra szolgáló autó nem teherautó vagy mikrobusz volt, mint az gyakoribb, hanem egy személykocsi; céges autó, oldalán a szállító cég jelzésével. „Kivéve áruszállítás” A vonatkozó szabályozás, mint utánajártunk, némileg faramuci. Mint azt az ügyben illetékes, a szankcionálást végző miskolci Közterület-felügyeletnél lapunknak elmondták, a KRESZ elég egyértelműen megadja, hogy a Az a bizonyos útszakasz „kivéve áruszállítás” mire vonatkozik: arra, amikor egy kocsiból folyamatos rakodás történik, nyitott állapotban, a vezető (és más közreműködők) jelenlétével. Ilyenkor az ellenőrök (vagy a rendőrök) nem büntetnek. Egy lezárt, magára hagyott járműre a kivétel nem vonatkozhat, még ha annak gazdája éppen áruszállítás végett jár is el - azaz a fent leirt eset jogszabályilag nem minősül rakodásnak. Vagyis megáll a tilosban parkolás szabálysértés ténye. Mindezt Demeter Attilától, a miskolci ön- kormányzat közterület-felügyeleti osztályának rendészeti vezetőjétől tudtuk meg, aki az olvasó kiegészítő panaszára - elsőre még igazolást kértek tőle, s csak másodjára utasították el kifogását - úgy reagált: ez nem történhetett így, mivel, mint állította, munkatársaik pontosan tudják, hogy az ilyen esetekben mi a szabály. OTT VAN VAGY NINCS OTT? A KRESZ, vagyis az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a Közúti közlekedés szabályairól a következőt mondja ki a témában: „A 'várakozni tilos' jelzőtábla alatt kiegészítő tábla utalhat arra, hogy a várakozás kijelölt rakodóhely szabadon hagyása érdekében tilos. A kiegészítő tábla feltünteti azt az időszakot és távolságot is, amelyen a tilalom fennáll. Ilyen helyen az áruszállító jármű a folyamatos fel- és lerakodáshoz szükséges ideig maradhat; más jármű - akár 5 percnél hosszabb ideig is - akkor tartózkodhat, ha a vezető a járműnél marad és áruszállító jármű érkezésekor annak a rakodóhelyre való beállását haladéktalanul lehetővé teszi." Na már most a Közterület-felügyelet jogértelmezése az, hogy a hangsúly a 'folyamatos' szón van: ez pedig akkor áll fenn, ha a jármű nyitott állapotban áll, azaz a rakodás valóban zajlik. Amennyiben a felügyelők a kocsit zárva, egyedül találják, a minősítése - a jogszabály szóhasználatával - immár 'sima jármű', tehát a vezető távollétében jogosan büntethető.