Észak-Magyarország, 2006. augusztus (62. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-09 / 185. szám
2006. augusztus 9., szerda MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 ÉSZAK EGYEZTETÉSEK AZ ÁRUSOKKAL- szeptember 12-én 10 óra: pecsenyések, vendéglátósok (KISOSZ-székház, Miskolc, Réqiposta utca 4.) _____________- szeptember 13-án 10 óra: virágosok (KISOSZ-székház)- szeptember 19-én 10 óra: húsosok, tejesek, halasok, pékárusok (KISOSZ-székház)__________________________________- szeptember 20-án 10 óra: zöldségesek, gyümölcsösök, tojásosok (Petőfi utca 1.) Mi a véleménye a piacberuházásról? A látványterv szép, mutatós, nagyon tetszik, de jó lett volna, ha részletesebben látni, hogy mi hol kap helyet. A beruházási tervek alapján úgy tűnik, hogy a 21. századnak megfelelő lesz. De van, amiről még nem tájékoztattak minket, talán majd a szeptemberi Ivanics Imréné, termelöitej-Arus Csodás a látványterv, mutatós, de minden attól függ majd, hogy kezelik a befektetők az új piacot. Azt gondolom, hogy ezt a vállalkozóknak építik, és az őstermelők kiszorulhatnak. A befektetők nem gondolnak arra, hogy az őstermelőkre egészen más feltételek vonatkoznak. Horváthné Imre Mariann, termelőitej-Arus A fórumon elhangzottak alapján azt gondolom, hogy az őstermelők kiszorulhatnak a piacról, ez az új beruházás a kereskedőké és a vásárlóké lesz leginkább. A látványterv nagyon szép, de kérdéses, hogy nekünk, őstermelőknek mi lesz a sorsunk, hogy tudunk majd árulni. Fekete János, őstermelő A látványterv nagyon szép, de a jövőnk egyelőre bizonytalan. Azt gondolom, hogy nincs biztosítva a folyamatos működésünk, hiszen a decemberi bezárás után nem tudni, mikor nyit az ideiglenes piac. A szeptemberi megbeszélések után, remélem, többet tudunk majd mi is. Tóthné Nagy Ágota, virAgArus A terv szép, de nem piacnak való, hiszen tiszta üvegépületben nem lehet zöldséget, virágot árulni. A sok fény ugyanis nem tesz jót ezeknek. Valami más megoldást kell találni. Azt gondolom, ezt az időszakot túl kell élnünk, mivel az átépítés miatt kevesebb lesz Magyar JAnos, virAgArus És az őstermelők? Miskolc (ÉM) - Az őstermelőkről nem esett szó - vetette fel az egyik hozzászóló. Várkoly Péter erre válaszolva elmondta: lesz szabadtéri - fedett, de nem zárt - értékesítő hely is. Itt havi, illetve napi díjak lesznek. Azt azonban hangsúlyozta a cég képviselője, azok lesznek megbecsülve, akiknek üzletük van, akik hosszú távra terveznek. Ez év október 1-jéig a jelenlegi kereskedőkkel tárgyal a befektető, addig senkivel nem kötnek szerződést - mondta Várkoly Péter. - Szeptember első felében egyeztetnek az egyes ágazatok kereskedőivel: zöldségesekkel, húsárusokkal, virágárusokkal, illetve pecsenyésekkel, vendéglátósokkal. I Pályakarbantartás a vásárló is. megbeszélésen. Akadály, útlezárás Miskolc (ÉM) - Hétfőtől péntekig, és előreláthatólag a jövő hétfőtől a jövő péntekig éjjel fél 11-től hajnali 5 óráig az Andrássy utca-Bertalan utca kereszteződésben fekvő útátjáróban pályaburkolat megbontásával járó felépítmény-karbantartási munkálatokat zajlanak - kaptuk a tájékoztatást az MVK Rt.-től. Ez időszakosan akadályozza a villamos- és közúti forgalmat. A munkálatok miatt a közúti forgalom elől elzárják a Penny Markét és Bertalan utca csomópontok között fekvő útátjáró Diósgyőr végállomás irányába eső félhosszát. Búza tér: összehívták az árusokat ■ Az árusok tegnap megismerhették a Búza téri piac beruházási és látványterveit. N. Szántó Rita rita.szanto@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - A Búza téri piac fejlesztési munkálatai 2007. január 1-jén elkezdődnek. A legutóbbi közgyűlési ülésen döntöttek arról, hogy az Ikeron Rt. lesz a beruházó, valamint arról is, hogy az önkormányzat a befektetővel gazdasági társaságot alakít: a Miskolci Piac Zrt.-t. A beruházás 2,6 milliárd forintba kerül, az összeget a befektető állja, az önkormányzat nem járul hozzá a költségekhez. Ez derült ki a tegnapi tájékoztatón, ahol az önkormányzat, az Ikeron Rt., a városgazda kht. szakemberei tájékoztatták a piaci árusokat.- A Búza téri piac jelenleg sem állagában, sem infrastruktúrájában nem alkalmas arra, hogy egy nagyváros első számú piaca legyen - kezdte a fóruAZ Öl PIACRÓL- a vásárlóknak öt bejárat áll rendelkezésükre _______________________- 24 órás árufeltöltési lehetőség a kereskedőknek, a keleti és nyu- qati oldalon is_____________________- hulladék elhelyezésre három tároló lesz, napi 10 ezer liter szemét fér el bennük, elszállításáról az üzemeltető gondoskodik mot Orosz Lajos alpolgármester. - Ezért az önkormányzat 2004-ben elhatározta, hogy ezen változtat. A közgyűlés akkor felhívást tett közzé, amelyben előzetes kötelezettségvállalás nélkül ajánlatokat kért a piac és környékének átépítésére, fejlesztésére. A több éves egyeztetés után a legjobb ajánlat az Ikeron Rt.-től érkezett, így ők lesznek a befektetők, de a földterület a város tulajdonában marad - mondta az alpolgármester, r- Most a helyek egyeztetéséről és a bérleti díjakról nem lesz szó - folytatta, mire a jelenlévő árusok felhördültek. Hiszen leginkább ez érdekelte őket. Az alpolgármester azonban hozzátette:- Célunk, hogy az üzemeltető, a szolgáltatók és a vevők is megtalálják számításukat az új piacon. A tájékoztatón az árusok az új piac látványtervét is megnézhették. A virtuális sétán szökőkút, a megújult vásárcsarnok látványa, mozgólépcső „fogadta” a vendégeket. Várkoly Péter, az Ikeron Rt. projektvezetője elmondta: a vásárMikor nyit az ideiglenes? A jelenlegi piac december 31-én bezár. A közel egy évig tartó beruházás alatt ideiglenes piac üzemel majd a jelenlegi nagybani piac helyén és a parkolóban - tudhatták meg Mandzák Miklóstól, a városgazda kht. piacvezetőjétől. - Parkolásra pedig a Huszár utca 1. alatt lesz lehetőségük a vásárlóknak. A kereskedők azon kérdésére, hogy mikor nyit ki az ideiglenes piac, a piacvezető nem tudott választ adni. „Ez sok mindentől függ, hiszen az ideiglenes piac területén december 25-ig árulnak a kereskedők, így szoros lesz az ütemterv. A helyek elosztásáról azonban addig is egyeztetünk az árusokkal.” csarnok épülete - mivel műemlék - megmarad, sőt a homlokzat kiemelt szerepet kap. A bővítés kelet-nyugati irányba történik, és 7600 négyzetméternyi terület lesz beépítve. Az új piacon a pecsenyések, vendéglátósok, valamint a vii'ágosok külön egységekben kapnak helyet. Az elmúlt hónapokban minden hazai piacot megnéztek, és ezek alapján készült el a miskolci piac terve - hangsúlyozta Várkoly Péter. Nyitva tartás Az új piac szabályairól is beszélt a projektvezető, közöttük a nyitvatartási időről. Mint elmondta: ezt az árusokkal egyeztetve alakítják majd ki. A meghatározott nyitási, illetve zárási idő között kötelesek lesznek kinyitni, aki ezt nem teszi meg azt szankcionálják. Parkolás, de hol? A fórumon az árusok a parkolási lehetőségre is rákérdeztek. Orosz Lajos elmondta: a beruházás első ütemében csak ideiglenes parkolási lehetőség lesz, a másodikban készül el a végleges. Az árusok felvetették azt is, hogy legyen ingyenes a parkolás az új piacon. Az alpolgármester szerint ez nem megoldható, ha ugyanis díjtalan lenne, akkor nem csak a vevők használnák. Abban azonban partner az önkormányzat - folytatta Orosz Lajos -, hogy olyan rendszert alakítsanak ki, amely valóban a vevők és az árusok érdekét szolgálja. RESZÉLIÜK MEG Ha Önt, kedves Olvasónk érdekli, érinti a cikkünkben olvasható téma, írja meg véleményét, kérdéseit az Olvasószolgálatnak! Szerkesszük együtt a lapot! Az olvasószolgálat telefonszámai: Beregi Mária: 46/502-900/3926 Kiss József: 46/502-900/3241 e-mail: eszakolvasoszolq@inform.hu Levelezés: 3501 Miskolc Pf. 351 A bérleti díjról Árakról nem volt szó a tegnapi fórumon, azokról később egyeztet a befektető és az önkormányzat az árusokkal. Várkoly Péter azonban irányadóként elmondta: „Az új piacon 10 évre megvásárolható a bérleti jog, amely ezután tulajdonjogként működik, azaz akár el is adható, persze akkor, ha az üzemeltetővel egyeztettek.” A bérleti díjakról is beszélt a projektvezető, miszerint az önkormányzat a Pláza Projekt keretében meghatározta a főutca bérleti díjait, ezek irányadóak lehetnek a piaci négyzetméteráraknál is. Várkoly Péter Orosz Lajos Felújítás A létra tetején Nagy munka a Diósgyőri GimnáziumbanIskolabelső(Fotók: Kőhalmi Péter) Most bővülnek az iskolák ■ A nyári vakáció alatt, amíg a diákok pihennek, több oktatási intézményben lázas munka folyik. Miskolc (ÉM - KHE) - A miskolci önkormányzatnak az idén 1 milliárd 261 millió forintja van ezekre a munkálatokra. 642 millió a központi költség- vetésből érkezett - tudtuk meg Szálkai János beruházási csoportvezetőtől. A legnagyobb építkezés a Diósgyőri Gimnáziumban és a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában folyik, ezek az intézmények címzett támogatás segítségével bővülhetnek, szépülhetnek. Több általános iskolában történik rekonstrukció: vizesblokk-felújítás, nyílászárók cseréje és a fűtésrendszer korszerűsítése. A Várhegy Utcai Óvoda két csoportszobával bővül, a Belvárosi Óvodában felújítják az elektromos hálózatot.Mire a diákok megjönnek... Üvegcsere Folyosói munkakép a Könyves Kálmánban A fényhozó Ablakos a Hermanban