Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-06 / 156. szám
2006. július 6., csütörtök SPORT /10 RÖVIDEN • A Mezőkövesd Sportegyesület Ökölvívó Szakosztálya a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ökölvívó Szövetség támogatásával július 8-án és 9-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Matyó Kupát. A szervezők mintegy 80 bunyóst várnak a sportcsarnokba, a selejtezők szombaton 16, a döntők vasárnap 9 órakor kezdődnek. Az utolsó meccs Miskolc (ÉM) - Utoljára lép ringbe Tokajban július 15-én, szombaton Kunkli Tivadar többszörös thai-boksz Európa- bajnok, országos bajnok, Magyarország abszolút bajnoka utcai harcban - hangzott el ez is a Szabadharcosok Országos Szövetségének szerdai, miskolci sajtótájékoztatóján. A szervezetnek ez lesz a második országos fordulója, amelyen a főmeccsel együtt 18 találkozót tekinthetnek meg az érdeklődők - 85 és +85 kilogrammban. A rendezvény kiegészítő családi programjai ingyenesek, ám 18 óra után már csak jeggyel lehet majd bejutni a város főterére. Az összecsapások 20 órakor indulnak, a 42 esztendős szerencsi születésű bajnokot várhatóan 23 óra után szólítják kötelek közé. SALAKMOTOR~VII«AGBAJNOKSÁG A hétvégén világeseménnyek ad otthont Miskolc, hiszen vasárnap kerül megrendezésre a Salakmotor Egyéni Világ- bajnokság miskolci kvalifikációja a népkerti Speedway Arénában. A program: ________________________________________ Július 8., szombat______________________________________________ 14,30: kapunyitás______________________________________________ 15.00: szabadedzés___________________________________________ A belépés ingyenes!___________________________________________ Július 9., vasárnap_____________________________________________ 9.00: kapunyitás_______________________________________________ 10.40: rajtceremónia__________________________________________ 11.00: 1. futam startja________________________________________ Jegyek: a belépés gyermekeknek 12 éves korig ingyenes! Nyugdíjas- és diákkedvezmények: jogosultság (érvényes igazolvány) felmutatásával: 1800 forint. Belépőjegy: 3000 forint. (Jegyváltás kizárólag a helyszínen!)__________________ A főszereplők__________________________________________________ A miskolci kvalifikáción részt vevők névsora: Lee Richard- son (brit), Martin Smolinski (német), Peter Ljung (svéd), Simoné Terenzani (olasz), Simon Stead (brit), Thomas Stange (német), Mattia Carpanese (olasz), Izak Santej (szlovén), Ales Dryml (cseh), Szatmári László (magyar), Peter Karlsson (svéd), Billy Janniro (egyesült államokbeli), Jernej Kolenko (szlovén), Tihanyi Sándor (magyar), Dávid Ruud (svéd), Matej Ferjan (szlovén/magyar). Tartalékok: Magosi Norbert (magyar), Bencze Zsolt (magyar). icjntí A miskolci csoportból 5(+1) vaspapucsos jut az augusztus 19- ej vetlandai (Svédország) fináléba. További információk, érdekességek a Speedway Miskolc hivatalos honlapján: www.speed- waymiskolc.com Olvasóink SMS-ben is szavazhatnak . Lassan véget ér a 18. labdarúgó-világbajnokság küzdelemsorozata, a hét végén eldől, mely csapat emelheti magasba a győztesnek járó kupát. Kérdésünk: Megfelelt-e az Ön elvárásainak a németországi torna? Véleményét mostantól SMS-ben is megoszthatja velünk. Kérdésünkre nemcsak igennel vagy nemmel válaszolhat, hanem ahhoz rövid indoklást is fűzhet. Küldje el az „ÉM A” betűkombinációt, amennyiben a kérdésre igennel, az „ÉM B”-t, ha nemmel válaszol. Egy üres szóköz után rövid magyarázatot adhat válaszaihoz és a nevét is megadhatja. Az így elkészült SMS-t a 06/20-96-44-444-es telefonszámra küldje el. Természetesen az SMS mellett továbbra is várjuk olvasóink szavazatát postán és faxon is. m/iKSMS $ szavazás Megfelelt-e az Ön elvárásainak a németországi torna? Küldjön SMS-t ÉM A betűsorral (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 06/20-96-44-444-es számra (az SMS alapdíjas!) Nem Küldjön SMS-t ÉM B betűsorral (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 06/20-96-44-444-es számra (az SMS alapdíjas!) Szavazatát küldje el lehetőleg július 6-án 19 óráig. Rijekában és Fonyódon a TVK-sok Török és Benőcs bizakodó (Fotó: magánarchívum) * Hétvégén az U23-as Európa-bajnokságon, a junior Ek-n és a középtávú ob-n a triatlonosok. Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - Három fronton kell helytállniuk július 8-9-én a TVK-Mali TK sportolóinak.- Az U23-as korosztály kontinensbajnokságán, melynek Rijeka ad otthont, Balogh Lőrinc mellett Molnár Ádám és Török Alfréd harcolta ki a válogatottságot - mondta Leh- mann Tibor, a TVK-Mali Tri- atlon Klub vezetőedzője, a válogatott szövetségi kapitánya. Lőrinc képességei alapján bármire képes lehet, remélem, ezúttal a koncentrációjával sem lesz gond. Két újoncunk közül a kiváló úszó Ádám nagyon tud összpontosítani a fontos versenyeken, Alfrédnak pedig kifejezetten előnyös az emelkedőkkel tarkított kerékpáros pálya. Nagyon elégedett lennék, ha mindketten az első húsz között érkeznének célba. Vasárnap rendezik meg a háromtagú váltót, melynek tagjait a szombati egyéni verseny után, a helyszínen jelöljük ki. A fentieken túl szintén Rijekában, a junior Európa- kupa futamon lesz „fellépése” a lausanne-i világbajnokságig Tiszaújvárosban tréningező, addig a TVK-Malit erősítő délafrikai Loy Jagernek és az ifjúsági Európa-bajnok Gályász Dánielnek. Fonyódi éremesélyek A Magyar Köztársaság idei középtávú triatlon országos bajnokságának mezőnye július 9-én, vasárnap, Fonyódon csatázik az érmekért. A 2,5 km úszásból, 80 km kerékpározásból és 20 km futásból álló erőpróbán a tavaly abszolútban második Benőcs Zoltán ezúttal az első helyet célozza meg, de Csőke Balázs is előrébb szeretne lépni a 2005-ös negyedik helyről. A jó szerepléshez Benedek László is sokat tehet hozzá, sőt ő is ott lehet az elit környékén. Az abszolút mellett tehát az U23-as korosztály medáljai közül is többet a tiszaújvárosiak nyakába akaszthatnak. Hármas miskolci „csere" ■ Lassan formálódik megyénk extraligás röplabdacsapatainak játékoskerete. Miskolc, Kazincbarcika (ÉM - PA) - Az Albrecht-Mis- kolci VSC-MISI női együttese megvált három moldáv légiósától, akiket magyar játékosokkal pótoltak:- Három röplabdázóval sikerült megegyeznünk, akik feltétlenül erősítést jelentenek az együtt maradt fiatal „gerincnek” - tudtuk meg Novák Gyula szakosztályvezetőtől. - Szabó Anita feladó, ő a Nyíregyházától érkezik hozzánk. Jászberényből egy régi ismerős, Tímár Edit jön, valamint a centerposzton bevethető Fekete Krisztina. Még egy játékos igazolását tervezzük, erről azonban egyeztetünk fő támogatónkkal, Albrecht Józseffel, hogy tudjuk-e még vállalni mindezt anyagilag. Mindenki maradna A Vegyész RC-Kazinebarcika férficsapata ismét többfelé „koncentrálhat”, hiszen részt vesznek az Interliga sorozatában, valamint indulnak az Élcsapatok Kupájában is. A magyar bajnokságba az elmúlt évhez hasonlóan kapcsolódnak be Tomanóczyék, azaz a négyfordulós Extraliga utolsó körében.- Sok újdonsággal nem szolgálhatok - mondta Tóth Ti- borné, a VRC egyik ügyvezetője. - Tovább folytatódnak az egyeztetések játékosainkkal, akik közül senki sem akar távozni, és a korábbi évekhez hasonlóan a fiatalítást is szem előtt tartjuk. Ötszázon jobb várható ü Mától vasárnapig a csehországi Racice ad otthont a kajak-kenu Európa-bajnokságnak. Racice (ÉM - MI) - A magyar válogatott hat-hét aranyérem megszerzésének reményében száll vízre a csehországi viadalon.- Inkább a lányoktól várható az első helyezések jó része - reagált ezen számra Boros Attila, a Tiszaújvárosi VSE versenyzője, aki kajak négyesben indul 1000 és 500 méteren, s akit már a helyszínen értünk utol telefonon. - Úgy érzem, a dobogóra esélyesek vagyunk; a rövidebb távon lehetünk jobbak, alapozzuk mindezt a duisburgi VK-szereplésre és a válogatókon nyújtott teljesítményünkre. Áz ezres egységünk fiatal csapat, kicsit tapasztalatlan, meglátjuk... A már említett számokban tizennyolc-tizennyolc négyes indulása valószínű; a mai előfutamokból az első három hajó automatikusan bekerül a fináléba, míg a többieknek a pénteki középfutamban is helyt kell majd állniuk, harcolni a döntős helyért: „Remélem, ezzel nem lesz gond - folytatta Boros Attila. - Szerdán délelőtt gyakoroltunk, egészségileg mindenki rendben, jó a hangulat, úgyhogy önbizalommal telve várjuk a rajtot.” Olimpiai Reménységek Kazincbarcikán japán Bridgestone lesz a Forma-l-es világbajnokság hivatalos gumiszállítója. (Fotó: EPA) Kazincbarcika (ÉM) - Kazincbarcika ad otthont szerdától - szombatig a fiú röplabdá- zó Olimpiai Reménységek Versenyének. A viadalon a KSK csarnokban a házigazda magyarok mellett Csehország, Szlovákia, Ausztria és Tunézia csapatai lépnek pályára. Mint azt Torna Sándor szövetségi edzőtől megtudtuk, a 15- 16 éves korosztályok versengésében- erős „ötösbe” kerültek a mieink, hiszen a csehek és szlovákok „egyébként is” jók, míg az afrikaiak az elmúlt években jelentős fejlődésen mentek keresztül, így rájuk is nagyon figyelni kell. A bar- cikai szakembertől azt is megtudtuk, hogy a magyar kereSzerda __________________________________ csapatok érkezése és edzése Csütörtök ________________________ 9.00: Csehország - Magyarország. 11.00: Szlovákia - Ausztria. 13.00: Tunézia - Csehország. 15.00: Magyarország - Szlovákia. 17.00: Tunézia - Ausztria.______________________ Péntek__________________________________ 9.00: Csehország - Szlovákia. 11.00: tében öt helyi röplabdázó, Szabó Dávid, Kovács Sándor, Gulyás Ádám, Csizmadia János és Fehér Tamás kapott helyet. Ausztria - Magyarország. 13.00: Szlovákia - Tunézia. 15.00: Ausztria - Csehország. 17.00: Magyarorszáq - Tunézia._______________________ Szombat_______________________________ 9.0Ö: 2.-3. helyezett. 11.00: 4.-5. helyezett. 15.00.: bronzmérkőzés: 2.-3. vesztese - 4.-5. győztese. 17.00: döntő: 1. helyezett - 2.-3. győztese. A PROGRAM DKSK: ajánlatkészítés ■ Érdemi fejleményekről még nem tudott beszámolni a többségi tulajdonos képviselője. Miskolc (ÉM - BCS) - A DKSK Miskolc öt volt játékosával, Ambrus Erzsébettel, Angéla Djelmisszel, Englert Orsolyával, Fodor Csillával, Fűrész Emőkével, valamint Hajdú Roland másodedzővel, Szabó István technikai vezetővel, Gál Attila masszőrrel találkozott tegnap délben a női kosárlabdaklubot üzemeltető gazdasági társaságban néhány napja többségi tulajdonrészt szerzett Internetes Média Kft. képviselője, Sólyom Sándor. Rendezni kívánják- Érdemi fejleményekről nem tudok beszámolni a kicsit parázs hangulatban kezdődött találkozóról - válaszolta érdeklődésünkre Sólyom Sándor. - Abban maradtunk, hogy a jövő héten mindenki kap a klubtól egy írásos ajánlatot, amelyben az fog szereTapodi Péter (is) ajánlatra vár (Fotó: ÉM-archív) pelni, hogy az általunk elismert, nyilvántartott tartozásokat hogyan kívánjuk rendezni. Hasonló a helyzet Tapodi Péter vezetőedzővel kapcsolatban, akivel szintén találkoztunk, és vele is abban maradtunk, hogy számára is készítünk egy ajánlatot. TENISZ Utolsó csoportmérkőzését játszotta szerdán a MIVAS SE férfi teniszcsapata a szuperligás csapatbajnokság B „triójának" harmadik körében: a borsodi együttes harmadszor is győzelmet aratott, így csoportelsőként jutottak a legjobb négy közé. Következik Budapesten a rájátszás: szombaton az elődöntők, míg va- sárnap a bronzmeccs és a finálé. MIVAS SE - Tordas-Újbuda 6-0 Gábriel Moraru - Pákái 6:3, 5:3nál Pákái feladta __________ Kiss Sebő - Szathmári 6ű?,JkÖ Ott Márton - Horváth 6:4, 6:3 Szépvölgyi Tamás - Kiss Z. 6:1, 6:4 Kisqyörqy Gergely - Tóth 6:1, 6:2 Tatár Zsolt - Krocskó K. 7:6, 1:6, 6:0 1 '