Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-15 / 164. szám

2006. július 15., szombat ÉSZAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /6 Miskolc és környéke j kiadás ! ____________________________________________________________________i RÖVIDEN • Zene és Fényfesztivál. A miskolctapolcai programsorozat keretében ma népművészeti kirakodóvásár, játszóház, a Ködmön tánc- együttes, a Miskolci Majorettek, a Velka Bukovinka néptáncegyüttes és a Kiskelep táncegyüttes műsora szórakoztatja a közön­séget. Este héttől a Számadó zenekar kon­certje és táncháza zárja a napot. Nem megy a strandig! Miskolc (ÉM) - Mis­kolctapolcán a strandnál történt csőtörés miatt a 2-es autóbuszok - még ma! - az Éden Camping megállóhelyig közleked­nek, ahol visszafordul­nak. így a Búza tér irá­nyába közlekedő utasok az Éden Campingtől tud­nak eljutni úti céljukig. Tehát a 2-es busz nem tud közlekedni a tapol­cai strand, Tapolca megál­lóhe­lyek irányába. Másképp ■ M jár a 38-as Miskolc (ÉM) - A Dessewffy utcán tör­tént csőtörés miatt a 38-as autóbuszok nem érintik a Knézich Károly utcai és a Mikes Kelemen ut­cai megállóhelyeket előreláthatólag hét­főig. A közlekedési vállalat illetékesei arra kérik az utazóközönséget, hogy a Derkovits utcai vagy az Arborétum megállóhelyeket használják felszállásra. Újra működik. Hosszú szünet után j újra (jól) működik az Ady-hídnál az óra. (Fotó: Ádám János) Módosítják a MÉSZ-t az állatokért Miskolc (ÉM - NSZR) - Bajban a miskol­ci állatmenhely - adtuk hírül tavaly május­ban. Földmozgás miatt ugyanis a telep először megsüllyedt, majd egy méteres árok keletkezett rajta. A kennelek tönkrementek az állatmenhelyen az alapvető ellátáshoz szükséges feltételek sem adottak: akadozik a vízellátás és megszűnt a gázszolgáltatás is, a kiszolgálóhelyiségek életveszélyessé váltak. Már tavaly arról írtunk, hogy az alapítványnak nyár végéig új menhelyre kellene költöznie. Akkor is közösen ker­estük a megoldásokat, de az állatok - gon­dozóik munkájának köszönhetően - még kitelelhettek a pingyomi telepen. Az önkormányzat most a Miskolci Építési Szabályzat (MÉSZ) módosítását tervezi, annak érdekében, hogy a Miskolci Állat­segítő Alapítvány új állatmenhelyet kaphas­son. A jelenlegi állapotok mellett ugyanis lehetetlen a menhely további üzemeltetése, így annak átköltöztetéséről gondoskodni kell. A módosítás után rendeződhet az állat­menhely végleges helye. ÉSZAK A tervezett módosítással kapcsolatban az érintett állampolgárok is javaslatot, észrevételt tehetnek írásban augusztus 20-aig, a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjának címezve (3525 Miskolc, Városház tér 8.). Az állatmenhelyen (Fotó: Századelős piknik A zenés gasztro- estek a népkerti Vigadóban prog­ramsorozat újabb állomásához ér­kezett tegnap: századelős pikniket rendeztek a park­ban. Volt körhinta, céllövölde,élőképek, orpheum (a Viga­dóban) és szecesszi­ós tűzijáték (a szökőkútnál). (Fotó: Kocsis Zoltán) Csobogó, erecske, tavacska Észak-Agora Miskolc ■ Nem makropolisz, nem is új épület, hanem park lesz a Petőfi tér melletti zöldterületen. Miskolc (ÉM - HM) - Mi van a Petőfi térrel? A tér mel­letti zöldterületet nemrégiben körbekerítették, a táblán fel­irat: építési terület. Netán még egy „Mega Macro Polisz” épül itt a maga 7-8 emeleté­vel? - kérdezi több levelezőnk is lapunk internetes fórumán, az Agorán. Megkérdeztük a városházán, s mint kiderült, nincs igaza levelezőinknek. Újabb térrel lesz gazdagabb hamarosan Miskolc - egy köz­gyűlési döntés eredményekép­pen • de úgy is mondhat­nánk, a régi tér bővül nagyob­bá. A munkálatok hamarosan el is kezdődnek. Dísztér, pihenőtér Dobos Sára kertépítőmér­nök a tér tervezője. A rend, a szép környezet megterem­tése volt az alapkoncepció a tervezésnél, mondta lapunk­nak. A Deszkatemplom ugyanis a legnevezetesebb műemlékeink egyike, amely­nek - a leégése után - annyi áldozatot voltak képesek hoz­ni a miskolciak az újraépíté­sért. Most azonban méltatlan hozzá a környezete.- A park nem más, mint a templom előtti zöldterület to­vábbfejlesztése - folytatta Do­bos Sára. - Egy dísztér, egy pihenőtér, ahol például a templomban köttetett esküvők 5 ezer négyzetméternyi park A terveket az Élettér Ter­vező, Szolgáltató Bt. készí­tette. A kivitelezési mun­kák elvégzését közbeszer­zési eljárás keretében a Vitexis Kft. nyerte el. A park - melynek területe több mint 5 ezer négyzet- méter - kivitelezésének be­fejezési határideje 2007. áp­rilis közepe, azonban a közvilágítás kivételével 2006 őszén a zöldterület ki­vitelezési munkái befe­jeződnek. A rendezési és parkosítá­si munkák kivitelezési költ­sége 54 millió forint. A zöldterület helyén lesz a park (Fotó: V. Cs.) után fotózni is lehet. Anyag- használatában összehangoló­dik majd a Petőfi térrel, a Dobos Sára ...............................................................M támfal anyaga folytatódik ugyanazon fajta támfallal a dísztéren. Kerti padok, székek A leendő park „fizimiskájá­ról” megtudhattuk, a virágfe­lületek között kisebb díszte­rek, a sétányok találkozásában csobogó, vízér és tavacskák épülnek. Ezek burkolóanyaga kisméretű bazalt kiskockakő lesz. A park területén termé­szetes kő, beton anyagú térkő és aszfalt váltakoznak majd. A téren egy ivókút is épül, vala­mint egy- és kétnyári virágok, cserjék, tuják díszítik. Pihenés céljára a Petőfi térivel mege­gyező kerti padokat, rendezvé­nyek alkalmával kerti széke­ket helyeznek ki a parkba. Do­bos Sára még megjegyezte, a növényi kiépítések, a szökő­kút, az erecske, a csobogók el­rendezésükben mind-mind a templom „észrevételét” segítik. £ hí ÖL i / emtippek.boon.hu A 2006-os év költségvetése, kiadások, városüzemeletés (PDF 155 KB) « ............................... Egy disztér, egy pihenőtér, ahol például a temp­lomban köttetett esküvők után fo­tózni is lehet. csak bontanak...Tapolcán ■ „Fürdőhelyzet" Tapol­cán: nincs strand, van vi­szont felduzzadt, veszé­lyessé vált patak, a Hejő. Miskolc (ÉM - BAL) - Fel­duzzadt a Hejő, ugyanakkor zárva marad erre a nyárra a hz olvasó tapolcai strand. A JaatWw két tapasztalat kö- zött a laikusok haj- vufiSj!1 lamosak okozati ösz- szefüggést felfedez­ni. Tény, a strand a korábbi évtizedekben megszokott for­májában nemhogy most nem nyitott ki, de nem is fog töb­bé. A létesítmény, annak terü­lete részét képezi a „Vizek völ­gye” néven ismertté vált beru­házási koncepciónak. Mint is­meretes, a strand üzemelteté­se az elmúlt tíz évben bérleti szerződés révén zajlott: a tulaj­donos miskolci önkormányzat kiadta az egységet egy vállal­kozásnak. Előbbi azonban nem lehetett megelégedve utóbbi teljesítmé­nyével. A bérleti viszony fel­bomlott. Időközben a körzetre nézve egy jóval nagyobb volu­menű elképzelésekkel ren­delkező beruházó jelentkezett terveivel. A cég részéről nem­régiben az az értesítés érkezett a sajtóhoz: a megálmodott komplexum - szálloda és élményfürdő - építési engedé­lyezési eljárása zajlik, egyelőre végeredmény nélkül. (Történe­tesen épp e hétre várták a jogerős engedély kiadását, hi­ába.) Erős sodrás A történet másik része a Hejő patak ügye. Erről lapunk megtudta: bár vize a napokban valóban magasabb a szokásos­nál, mélynek és sodrónak az ár nem nevezhető - derékig ér­het, ha valaki belemegy. A szintemelkedésért na­gyobbrészt a nyáreleji eső­zések felelősek, kisebb rész­ben pedig az, hogy (a június eleji, ugyancsak a felhősza­kadással összefüggő ivóvíz­szennyezési havária miatt) a vízszolgáltató cég biztonsági okokból lezárta a tapolcai víz­kivételi helyet, az úgynevezett Olasz-forrást. Szerencsi Árpád és a lakótelepi rendőrségi karjelzések Egyévesek lettek Miskolc (ÉM) - Egy évvel ezelőtt alakult meg a lakóte­lepi rendőrség az Avasi Rendőrőrs keretén belül. Az önkormányzat közel 11 millió forintot fordított a rendőrőrs épületének felújítására, mely­hez a megyei főkapitányság közel 5 millió forint értékben járult hozzá. A lakótelepi rendőrség működése óta csök­kent a bűnözés a városrész­ben. Ám nem is ezt tartja a legfontosabb eredménynek Szerencsi Árpád, az őrs veze­tője. Hanem hogy figyelem­keltő, bűn- és baleset-megelő­zést célzó szórólapjaikkal, ki­adványaikkal, közvetlenebb elérhetőségükkel sikerült kö­zelebb kerülni a lakótelepen élőkhöz. A Hejőbe fulladhatott Valóban felduzzadt a Hejő vize, s erős a sodrá­sa, ha nem is drámai mér­tékben. A „tragikus” jelző ugyanakkor indokolt lehet, minthogy egyre erősebb a gyanú, hogy vízbe fulladt egy idős férfi. A feltételezett áldozatot július 6. óta nem találják. A görömbölyi Ha­ladás utcai lakos a Cora áruház mögötti fás terület­re gyakran járt meggyet szedni, akkor is így tett, amikor utoljára látták. Nem kizárt, hogy a patak­ba veszett, minthogy a par­ton megtalálták a papucsát, az azóta - a meder több ki­lométeres szakaszán - több­ször elvégzett búváros ku­tatás pedig felszínre hozta azt a ruhafoszlányt, ami ta­lán szintén a tragédiához köthető. A holttestet a rendőrségtől tegnap kapott tájékoztatás szerint tovább­ra sem lelik. Ez betudható annak is, hogy a Hejő med­re ebben a körzetben rend­kívül piszkos, hulladékkal teli.

Next

/
Thumbnails
Contents