Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
2006. július 13., csütörtök ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 ÉSZAK RÖVIDEN • Kötelezővé válna az angol nyelv oktatása néhány év múlva a középiskolák számára, a felsőoktatásban pedig térítési díjat kérnének az idegen nyelven meghirdetett, magyarul is hozzáférhető képzésért - erről is tárgyalt szerdán az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága. JEGYZET Drága nem Szegő Péter _________________________ peter.szego@inform.hu Egyik szemem sír, a másik zokog - * kommentálta kesernyés humorral, de őszintének tetsző szomorúsággal Újhelyi István, hogy elbukott önkormányzati reformtervük. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe: ellenzéki szakpolitikusok is tudják, hogy ennek a törvénymódosításnak át kellett volna mennie. Az uniós normák miatt, meg azért is, hogy később olcsóbban működhessen a közigazgatás. A Fidesz tudja, hogy a megyéket fel kell váltaniuk a régióknak; hogy kisebb helyhatósági testületekre lenne szükség. Azt is tudta már régen, hogy a kormány, ha nem velük, akkor ellenük, de elindul az eredeti terv mentén - akár trükközéssel is. Csak persze így jóval lassabb lesz a haladás, és többe is fog kerülni az út. Ennek ellenére az „ami nekik rossz, az nekünk jó" elv alapján a Fidesz lazán a kukába dobatta töbo év munkáját, tekintet nélkül a racionális rögvalóra. Az ellenzék munkája nem könnyebb, mint a kormányerőké, sőt. Fő feladata a konstruktív, építő politikai és szakmai kontroll lenne. Az ellenzéki munka nálunk mégis gyakran kimerül az üres, önmagáért való acsarkodásban, a rátarti politikai presztízsharcokban. Pedig mostanság tényleg van mire nemet mondani, jogosan lehet kritizálni a megszorító intézkedések nagy részét. De közeleg a helyi választás, megint nyakunkon a kampány, ahol is az egészfrontos letámadásban nincs idő mérlegelni: mindenre a nem a válasz. Nagy kár. Éppen elég sokba kerülnek nekünk mostanság az igenek, pont ezek a drága nemek hiányoztak... Felmentések i Vasúti az APEH-nél ! reform Budapest (MTI) - Veres János pénzügyminiszter szerdán, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) vezetőinek értekezletén bejelentette: július 15-i hatállyal felmenti az APEH két elnökhelyettesét, Vámosi- Nagy Szabolcs jogi és Futó Iván informatikai elnökhelyettest. Az egyik elnökhelyettesi posztot megszüntetik, a másik megürese- dött elnökhelyettesi posztot pedig a jövőben- Szikora János APEH-elnök kezdeményezésére- Varga László- né, az APEH Győr-Moson- Sopron megyei igazgatója tölti be. Budapest (MTI) - Várhatóan októberben zárul a helyközi tömegközlekedés regionális átalakításával kapcsolatos régiós szintű egyeztetés - mondta Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője szerdán az MTI kérdésére. Mint ismeretes, múlt héten Kóka János a helyközi tömegközlekedési reformokat ismertetve beszámolt arról, hogy még ebben az évben 28 mellékvonalon tervezi szüneteltetni a vasúti személyszállítást. Az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket szeptembertől kezdi meg a tárca minden érintett szervezet bevonásával. Elbúcsúztatták.Fodor Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivője is lerótta kegyeletét Horváth Balázs volt belügyminiszter ravatalánál Veszprémben. (Fotó: mti) Trükközve erősítenék a régiókat ■ A Fidesz szerint a miniszter tervei alkotmányossági aggályokat is felvetnek. Budapest (ÉKN - SzP) - Az Országgyűlés nem fogadta el az önkormányzati reformmal kapcsolatos alkotmánymódosítást, nem kapott többséget a régiók létrehozásához szükséges, kétharmados támogatást igénylő alkotmánymódosítási javaslat, illetve az az előterjesztés, amely csökkentette volna a megyei és a fővárosi közgyűlés létszámát. Úgy tudjuk, ennek ellenére sem koalíciós, sem kormányzati szinten nem vetik el a terveket. A háttér szabható Mivel az eredeti javaslat nem kerülhet változatlan formában az Országgyűlés elé, ugyanakkor információink szerint jó darabig nem készül új javaslat, így valószínű, hogy a ciklus első részében hivatalosan már nem lesz napirenden az ügy. így továbbra is lesznek megyei önkormányzatok, de mind a koalíciós pártok, mind a kormány a saját eszközeivel lépéseket tesz annak érdekében, hogy erősödjön a regionális önkormányzatok és a kistérségi társulások szerepe. „Ezzel együtt van mód arra is, hogy közben például feles jogszabályokkal hatásköröket vonjunk el a Intézményi fejlesztésekre szükség van, de a régiós reformok nem maradhatnak el (Fotó: im) megyéktől, fokozatosan kiüre- sítve így a maguktól is egyre halványuló funkciójukat” - mondta lapunknak az egyik SZDSZ-es képviselő. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter konkrétumokat is mondott: „Megnézzük, hogy melyek tMM' http //emtippekJx)on.hu A területi közigazgatás átszervezési tervezete ÍFDF 37 KB)___________________________________ azok a közszolgáltatások, amelyeket a megyei önkormányzatok, megyei jogú városok látnak el, de jobban működnének regionális formában. Megvizsgáljuk, hogy a regionális területfejlesztési tanáPRÓ ÉS KONTRA csokra, regionális ügynökségekre vonatkozó szabályozással hogyan tudjuk erősíteni a regionális szerepkört. Emellett az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium előkészít egy közjogi szerződést, amelyet a kormány és a régió megköthet egymással.” Megegyezésre törekedni- Lamperth Mónikának az a kijelentése, miszerint a kormány pénzügyi és jogszabályi ösztönzéssel szorgalmazza majd a kistérségi együttműködéseket, azt mutatja, hogy a miniszter nem érti az önkormányzati rendszer lényegét - kontrázott Kontrát Károly fideszes képviselő, aki szerint „ebben a nagyon fontos kérdésben megegyezésre, a mindenkori ellenzékkel való együttműködésre kellene törekedni, és nem arra, hogy majd a kiskapukat igénybe véve megcsinálják ezt a reformot”. A képviselő úgy véli, nem lehet eredményt elérni olyan „kormányzati hozzáállással, mely alkotmányos kereteket is feszeget”. Kontrát Károly szerint a pénzügyi kényszerítő eszközök alkalmazása nem elfogadható, és ez az önkormányzás elvétől idegen. Politikai okok Újhelyi István, az önkormányzati tárca államtitkára rámutatott, hogy a részletes vita ellenzéki hozzászólás nélkül zajlott, és ellenzéki módosító indítvány benyújtása nélkül szavazott a parlament „egy olyan korszakalkotó reformcsomagról, amely gyökeresen megváltoztathatta volna a magyar közigazgatás rendszerét”. Szerinte az ellenzéknek nem volt komoly érve a régiók létrehozásával szemben. „Politikai okokból, szavazatszerzési szándékból és népszerűséghaj- hászás miatt utasították el módosítást. Mi továbbra is az új Magyarországot fogjuk építeni, még ha egy régi ellenzékkel is” - fogalmazta meg kritikáját. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter- A 19 megye helyét az uniós támogatásokat befogadni képes 7 régiónak, illetve a kistérségi társulásoknak kell átven- niük. ___________________________________________- Az ellenzék támogatása nélkül is folytatódik a közigazgatási reform, a területi fejlesztésben továbbra is a kistérségekre és a régiókra helyezzük a hangsúlyt.________________________________________- A jövőben lényegében megszűnnek a megyei területfejlesztési tanácsok. Nem tarthatunk fenn olyan rendszert, melyben települések, kistérségek, megyék és régiók is vannak. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere__________________- Attól még nem lesz sem kevesebb a feladat, sem több a pénz, hogy ugyanazokat a munkákat ugyanazokból a forrá- sokból, csak éppen másutt végzik el. _________- Olyan, mintha a Balaton felszínét gereblyézné a kormány ezekkel a javaslatokkal is. Nem az a lényeg, hogy mennyi képviselő van, hanem az, hogy a kormányzati apparátus milyen hatékonyság- qal látja el a munkáját.________________________________________- Sokkal fontosabb, hogy milyen jogkörük van az önkormányzatoknak és milyen forrásból gazdálkodhatnak. Újabb támadás Egy ház romjai között kutatnak a mentők Gázában, miután egy izraeli harci gép légicsapást mért a Hamász, palesztin szélsőséges iszlám mozgalom egyik vezetőjének tulajdonában lévő épületre. A támadás következtében életét vesztette legalább hat ember, köztük két gyerek is. (Fotó: epa) Bocsánatkérés Belgrád (MTI) - Sajnálatát fejezte ki és bocsánatot kért Dubrovnik lövetése miatt szerdán Füip Vujanovic montenegrói államfő, miután Pod- goricában tárgyalt Stjepan Mesic horvát elnökkel. A pod- goricai vezetők a közelmúltban már tanúsítottak nyílt megbánást a horvátországi háborúban való részvétel miatt, de Montenegró függetlenné válása óta ez az első alkalom, hogy közjogi méltóság teszi ezt. HÁTTÉR: Alkalmatlan a törvényi szabályozás ! JJ J J J j J í 'J j J J v jjjjjjjjjj J TTÚv-vV/ú Ji J J v j j J J J J V V J J J J jj J J /jv-V'jvv Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentésében többek között megállapítja, hogy a 2013-ra meghirdetett nyugdíjrendszert csak körvonalaiban jelzi a törvény, ezért ebben a formában a szabályozás nem alkalmas a rendszer jövőbeni tényleges működtetésére. Az ÁSZ a Nyugdíjbiztosítási Alap 2001 és 2005 közötti működését vizsgálta. Az Országgyűlés 1997-ben törvényeket fogadott el a társadalombiztosítás új szabályozására, amelyek kihirdetésével egyidejűleg a további tennivalókról szóló határozatokat is elfogadta. Ezekkel kijelölték a nyugdíjrendszer átalakításának főbb irányait, de a 2009-től érvényes változásokhoz szüksé- qes új rendelkezések nem készültek el - olvasható az összefoglalóban. Az ÁSZ többek között megállapítja: a 2013-ra meghirdetett rendszert csak körvonalaiban jelzi a törvény, ezért ebben a formában a törvényi szabályozás nem alkalmas a nyugdíjrendszer jövőbeni tényleges működtetésére. Mindezek alapján, valamint az országgyűlési határozatok végrehajtásának elmaradása miatt az ÁSZ szerint bizonytalan a társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek a tervezett tartalommal és határidővel történő módosítása, valamint a magánnyuqdíjrendszer kiterjesztése a rokkant- és hozzátartozói ellátásokra. ______ Á nyugellátások biztosításához szükséges bevételek 75-85 százaléka (fokozatosan csökkenő arányban) a keresetek alapján fizetett járulékokból származott. Az ÁSZ felhívja a figyelmet a nyugdíjalap költségvetése kapcsán arra, hogy a növekvő keresetkiáramlás nem eredményezett olyan mértékű többletbevételt, amely ellensúlyozta volna a járulékkulcsmérték csökkenése miatti bevételkiesést. Az ÁSZ azt is megállapítja, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadá- sai - a 2001. év kivételével - gyorsabban emelkedtek, mint a bevételek. Az ÁSZ az ellenőrzés alapján javasolta a kormánynak, hogy tekintse át a nyugdíjrendszer működésének tapasztalatait, és tegye meg a további intézkedéseket. Az ÁSZ azt javasolta a szociális és munkaügyi miniszternek, hogy kezdeményezze az árvaellátással kapcsolatos jogszabály módosítását, és járjon közben anhak érdekében, hogy az ONYF működését érintő ajánlások megvalósuljanak.________________________________________________ Az ÁSZ teljes jelentése a Nyugdíjbiztosítási Alap működésének ellenőrzéséről csütörtökön kerül nyilvánosságra a szervezet honlapján (www.asz.hu). Újabb „magyar csúcstalálkozó" Budapest (MTI) - Újabb határon túli magyar vezetőkkel kezdett tárgyalásokat szerdán a Parlamentben Gyur- csány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő múlt pénteken Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőjével folytatott megbeszélést, a mostani tárgyaláson Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Csáky Pál alelnök, volt szlovák miniszterelnök-helyettes, Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Dudás Károly alelnök vett részt. Bugár Béla a tárgyalás végeztével elmondta: mindenekelőtt arról volt szó, hogy a határon túli magyarság szempontjából létkérdésnek tekinthető ügyekben hosszú távú megállapodásokat kellene kötni. Magyar vizit a finn elnökségnél Budapest (MTI) - Az Európai Unió soros finn elnökségének kezdetén majdnem mindegyik tagország vezetésével konzultálnak arról, hogy a megfogalmazott prioritások hogyan illeszkednek az egyes tagországok céljaihoz - mondta Göncz Kinga külügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztató keretében szerdán Budapesten. A hat-nyolc tagú magyar delegáció csütörtök este utazik Helsinkibe, majd pénteken tárgyalásokat folytat a soros elnökséggel. Mint mondta, hazánknak azért is fontos a finn elnökség, mert szeptemberig be kell nyújtani az EU-hoz a konvergenciaprogramot. Fontos, hogy a finn elnökség mennyire érti, mik is azok a folyamatok, amelyek Magyar- országon most zajlanak - mutatott rá a finnországi látogatás egyik okára Göncz Kinga.