Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-12 / 161. szám
2006. július 12., szerda RÖVIDEN • Tombol a szerelem a hollywoodi dumaláda, Eddie Murphy és az egykori Spice Girl, Mel B között - írta a Mirror. A pár ugyan még csak három hete jár együtt, de Mel B már most biztos benne, hogy a nemrégiben elvált, ötgyermekes Eddie Murphy az igazi számára. Aniston és a bulvársajtó Hamburg (MTI) - Jennifer Aniston hollywoodi filmsztár még mindig haragszik a legkülönfélébb pletykahírek miatt, amelyekkel a bulvársajtó színésztársától, Brad Pitt-től való elválása kapcsán árasztotta el a világot. „Ha az ember a pletykalapokban válik népszerűvé, az nem ok a büszkeségre, hanem veszély a karrierjére” - idézte a 37 éves sztárt a Cinema. Madonna „készülődik" Los Angeles (FH) - Madonna az MTV Music Awards díjátadó gáláján minden eddiginél perver- zebb produkcióval akar előrukkolni. Domina- ként, megbilincselt szexrabszolgák kíséretében akar színpadra lépni. A rabszolgaszerepekre nem mást szemelt ki, mint Jessica Simp- sont és Lindsay j Lohant. Simpson már igent is mondott a bot- rányszagú fellépésre. Vilmos herceg (Fotó: Archív) Vilmos együtt érez az apjával London (FH) - „A lovaspóló annyira kikészíti a hátsómat, hogy a mérkőzés után még legalább egy hétig sajog" - mondta a Bild am Sonntag német lapnak Vilmos herceg egy interjúban. A herceg közölte, most már megérti, miért hagyta abba apja, Károly ezt a sportot. „Apám idős ember, túl öreg már ehhez a sporthoz" - mondta a német lapnak Vilmos, aki a napokban vett részt egy lovas- pólótornán az angliai Ascotban. Vilmos - tekintettel a nemesi ülepet érő fájdalmakra - egyúttal teljes megértéssel viseltetett apja tavalyi döntését illetően. Ma már senki sem viccel a Swifhe I. Ha be nem is ftzet, havi 24 001-től az Óné lehet! 10% -tál kedvezmények hegye: Havi 19 710-ért az Óné lehet, vigye! És még hat hónapig mi fizetünk. ÍGY szeretne-e? * SUZUKI Az Ön márkakereskedője: Szerencsi AUTÓ Kft. 3900 Szerencs, Gyár u. 1 1. Tel.: 47/563-201, mobil: 30/998-207^ HIRDETÉS patás a Miskolc Városi Vadaspark lakója. (Fotó: ÉM) MEDER E6Y MOSOLYT Két finn kimegy egy korsó vodkával az erdőbe. Isznak egy nap, isznak még egy nap, a harmadik napon megszólal az egyik:- Te, Pekka... Mire a másik:- Most akkor inni jöttünk, vagy beszélgetni?! További viccek: humor.boon.hu ÉSZAK Maláj férfi kérése: tartsanak élőnek! Kuala Lumpur (FH) - Egy maláj férfi hétfőn a nyilvánossághoz fordult, hogy elérje: nyilvánítsák élővé. Négy évvel ezelőtt ugyanis az egyik kórház halottként könyvelte el és „el is temették”. Minggu Mang 2002 januárjában valóban feküdt abban a kórházban kisebb gyomorbántalmakkal, de utána gyógyultan távozott. Akkor érte meglepetés, amikor 2003 decemberében meg akarta hosszabbíttatni a jogosítványát, de a hivatalban közölték vele, hogy ő „hivatalosan halott”. Azóta állását is elvesztette, mert nincsenek papírjai sem, mert minden nyilvántartásból törölték, mint „elhunytat”. Szeretné megtudni: a kórházban ki nyilvánította őt halottnak és kit temettek el az ő sírjába. a mali Tmariwen tuareg zenekar tagja basszusgitározik a 40. Montreux-i Dzsesszfesztiválon a montreux-i Stravinski- színpadon július 10-én. (Fotó: EPA) v: ...._________,_„_' _____ Minden rekordot megdöntött H Három nap alatt több mint 29 milliárd forintnyi pénzt „fiadzott" a Karib- tenger kalózai, 2. Los Angeles (FH) - Minden idők legnagyobb hét végi bevételét, 132 millió dollárt (több mint 29 milliárd forint) hozott az észak-amerikai mozipénztáraknál három nap alatt a Karib-tenger kalózai, 2.: A holtak kincse. Ezzel a Johhny Depp, Keira Knightley és Orlando Bloom főszereplésével készült kalózkaland megdöntötte a Pókember 2002-es rekordját; a film akkor 114,8 millió dollárt fialt bemutatója hétvégéjén. A holtak kincse lett emellett az a film is, amely két nap alatt elérte a 100 milliós bevételi határt és az egynapos bevételi rekordot is megdöntötte 55,5 millió dollárral. Eddig az egynapos rekordot a Csillagok háborúja, 3. - A sithek bosszúja tartotta 50 millió dollárral. A legfrissebb észak-amerikai bevételi lista második helyére szorult a Superman visszatér (21,9 millió dollár), a harmadik helyen pedig a The Devil Wears Pra- da (Az ördög Pradát visel) című komédia áll (15,6 millió dollár). A Karib-tenger kalózai, 2.-t július 20-án mutatják be Magyarországon. Zsuzsa kazincbarcikai lány, aki hoszteszként dolgozik. Imád táncolni és már nagyon várta a nyarat!!! (Fotók: Bátor László) G5) www.boon.hu Újabb dánkatasztrófa fenyeget Ortodox templom Szucsáva megyében(Fotó: Archív) ■ Romániában az ukrán határ mellett több falut is elsodorhat az ártalmas víztömeg. Bukarest (FH) - Mindössze csökkent, azonban még mindig nem múlt el a környezeti katasztrófa veszélye Romániában, az Ukrajnával határos Suceava (Szucsáva) megyében, ahol több falvat is elsöpörhet egy bánya ülepítőmedencéjében lévő, 15 millió köbméternyi, ciánszármazékot és más nehézfémeket tartalmazó víztömeg. „A nyolcvan méter magas gát átszakadása környezeti katasztrófához vezethet, emellett pedig több ezer lakos életét veszélyezteti” - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Onof- rei Orest, Suceava megye prefektusa. A víz azért gyülemlett fel, mert az esőzések miatt tíz napja eldugultak az ülepítőmedence alatti nagy átmérőjű csövek, melyeken egy patak haladt át. A fákat és iszapot sodró áradások, valamint a helyi földcsuszamlások gátat alkottak, mely mögött naponta több méterrel is emelkedett a víz szintje. „A patak vize az ülepítőmedence mögött felgyülemlett, már fennállt az a veszély, hogy az egész a ciánszármazékkal telített ülepítőbe zúdul, amit semmiképp sem bírt volna el a medence fala”- magyarázta a prefektus. Hozzátette: habár aggodalomra még mindig van ok, keddre már jelentősen enyhült a vészhelyzet. A hatóságok jelenleg is megállás nélkül, több pumpával szivattyúzzák ki a tizennyolc méter magas víztömeget, amely egy hét krízishelyzet után mostanra már hét méterrel csökkent. „A hét végéig megoldódhat a probléma, de ehhez az szükséges, hogy ne legyen több esőzés - véli Onofrei.- Ezt követően kitakaríthatjuk az eldugult csöveket, azonban ez csak ideiglenes megoldás. A Minbucovina bányavállalatnak kell tartós megoldást találnia arra, hogy a következőkben ne lépjenek fel ilyen problémák”. Metélkedés Pretoria (FH) - A körülmetélés jelentősen csökkentheti az AIDS okozta halálesetek számát Afrikában egy tanulmány szerint - írta a BBC internetes oldala. itt a nyár mire várt 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/0. Tel.: 06-42/420-273 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Tel,: 00-45/416-142 • 3950 Sárospatak, Wesselényi út 36. Tel,: