Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-12 / 161. szám
2006. július 12., ÉSZAK AKTUÁLIS /8 Mi mindent megteszünk Menyhártné Molnár Éva (43) tanár, Jászapáti: Június 22-én diagnosztizálták a férjemnél a rosszindulatú végbéldaganatot Jászberényben. CT-vizsgálatra viszont csak július 11-re kaptunk időpontot Szolnokon. Akiről csak tudtuk, hogy hasonló betegség- gel volt dolguk, felkerestük, s tanácsot kértünk. így hívtam fel a szolnoki intézményt, hogy ha véletlenül előbb üresedne hely, szóljanak. Már másnap felhívtak, s június 29-én már fogadtak is. Az eredmény birtokában a jászberényi onkológiáról továbbküldték Budapestre, az onkológiai bizottság elé. Július 6-án fogadtak. Őszintén elmondták, két lehetőség van: vagy műtét, ami a végbél kiültetésével jár, vagy meg lehet próbálkozni komplex kezeléssel. De a lakhely szerint illetékes kecskeméti onkológiai központban csak szeptember körül tudnának fogadni. Szóba jöhetne még két budapesti intézmény, de nem valószínű, hogy felvállalnák a kezelést. Azt javasolták, próbálkozzunk meg a miskolci központnál, de ide nem jár beutaló. Csak a vezető főorvos jóindulatának köszönhető, hogy ma, azaz július 11-én már itt vagyunk, elvégzik a szükséges további vizsgálatokat, s azok fényében a kezeléseket. Ha hagyjuk, hogy maguktól menjenek a dolgok, ma még csak a CT-re várnánk. Jó, hogy felismertük: nekünk az idővel is meg kell küzdenünk. Márpedig meg kell, mert a két tizenéves gyermekünknek még sokáig szükségük van az édesapjukra. Akkor én már...? Menyhárt István (45) hegesztőmester: A háziorvos alig ismért, annyira nem voltam korábban beteg. Rendeszeresen 12 óráztam, bírtam a strapát. Pár hete torokgyulladásom lett, azzal mentem el hozzá. De tovább dolgoztam, nem akartam kiesni a termelésből. Egy éjszakai műszak után azonban véres lett a székletem. Mikor kiderült, hogy rosszindulatú daganatom van, nem tudtam megszólalni. Az úton hazafelé az volt az első mondatom: akkor én már sosem hegesztek többet? A feleségem biztatott: dehogyis nem. Nemrég temettük el az unokatestvéremet, ő is épp 45 volt, de már későn fordult orvoshoz. Ráadásul sokáig titkolták a dolgot, még a családban is. A feleségem azt mondta: mi másként csináljuk, őszinték leszünk, s mindent elkövetünk, ami csak rajtunk múlik. Olvasóink SMS-ben is szavazhatnak Megfelelő ellátáshoz jutnak-e a betegek a jövőben is a kórházakban, szakrendelőknek? Véleményét mostantól SMS-ben is megoszthatja velünk. Nem csak igennel vagy nemmel válaszolhat, hanem ahhoz rövid indoklást is fűzhet. Küldje el az „ÉM A” betűkombinációt, amennyiben a kérdésre igennel, az „ÉM B”-t, ha nemmel válaszol. Egy üres szóköz után rövid magyarázatot adhat válaszához és nevét adhatja meg. Az így elkészült SMS-t küldje a 06-20/96-44-444-es számra. Természetesen az sms mellett továbbra is várjuk szavazatát postán és faxon is. íSZAK SMS Megfelelő ellátáshoz jutnak-e a betegek a jövőben is a kórházakban, szakrendelőkben? [Igen Küldjön sms-t ÉM A betűsorral ’ (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 06-20/96-44-444-es számra (Az SMS alapdíjas!) Nem Küldjön sms-t ÉM B betűsorral (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 06-20/96-44-444-es számra (Az SMS alapdíjas!) Szavazatát küldje el lehetőleg július 16-án., vasárnap 18 óráig. Várakozni, mindhalálig? ■ Onkológiai helyzetkép: se orvos, se nővér, se ágy, se kapacitás, s a játékszabályok sem tiszták. Szalóczi Katalin _______________________ szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Nehezebb lesz időpontot kapni és a várakozási idő is hosszabb lesz az orvosi vizsgálatoknál, minthogy a kormány új finanszírozási rendelete szerint az intézmények tavalyi teljesítményének csak 95 százalékáig fizeti az ellátást az egészségbiztosító. Előfordulhat, hogy az intézmények nem fogadják majd az ellátási területükön kívülről érkező, illetve beutalóval nem rendelkező betegeket, s emellett még a CT- és az MRI-vizsgálatok száma is a 2005-ös vizsgálatok 76 százalékra csökken - olvashatták az országos sajtóban. Vajon miként érinti mindez megyénk onkológiai ellátását, hiszen köztudott: az országban itt a legtöbb daganatos beteg, s ezen ellátás terén már eddig is szűkösek voltak a lehetőségek?- A 95 százalékos finanszírozás ugyan közvetlenül az onkológiát nem értinti, viszont a társszakmákat igen. Az onkológiai központok rendszerét - mely rendszerben a regionális miskolci központhoz csatolták http://forum.boon.hu Mondja el a véleményét! Idáig sem könnyű eljutni (illusztráció) (Fotó: Kocsis Zoltán) Hevest és Nógrádot is - azzal a céllal hozták létre, hogy mindenkinek joga és lehetősége lehessen azonos feltételek mellett kezeltetni magát. Szakszerű fejlesztés nélkül azonban ez egyre inkább megoldhatatlanná válik - vázolta a helyzetet dr. Poller Imre főorvos, a centrum vezetője. A kapuk bezárulnak Eddig a hevesi és a nógrádi betegeket részben Budapestre, részben Debrecenbe irányították a bonyolultabb, nagyobb értékű kemoterápiás kezelésre. ff ..................... Szakszerű fejlesztés nélkül azonban egyre inkább megoldhatatlanná válik a kezelés. dr. Poller Imre is. A „rutin” kemoterápiás kezelések megkezdésére eddig átlag 2 hetet kellett várni, a bonyolultabb, „nagy értékű” kemoterápiára pedig jelenleg is legalább 4 hetet kellett várakozni. És emellett még számos más feladatunk is lenne, minderre viszont 80 ágyunk van. A hevesi és nógrádi onkológiai ellátásról pedig elmondható: szinte minden téren hiányoznak a feltételek, egyedül betegből van sok. Abszurd S hogy mi a helyzet itt a CT és az MRI terén? „Jellemzően hosszú várakozással történik a vizsgálat, a várakozási idő a vészhelyzettől eltekintve legalább egy hónap. Az új törvény- nyel csökkenő kapacitással szinte kilátástalan lesz a helyzet. Pedig eddig is adódtak abszurditások - említi a főorvos. - Ha például egy daganatos betegnél nagy értékű kemoterápiát alkalmazunk 3 hetenként, ami például 300 ezer forint kezelésenként, a 4. kezelés után meg kellene néznünk, hogy használ-e, különben nincs értelme az adott protokollt folytatni. Ehhez viszont kontroll kell, csakhogy a 30 ezer forint értékű CT-vizsgálatra gyakran 6 hetet kell várni, miközben áll a kezelés... ’ ....................................................ff- Ha ezek az utak becsukódnak (márpedig a szóbeli értesülések alapján már több budapesti intézmény azonnali hatállyal korlátozta a „területen kívüli vidékiek” fogadását), akkor a visszafordított regionális betegek miatt nálunk várhatóan azonnal mintegy 20 százalékkal megnő az igény, s ezzel a várakozási idő Rhtta://emtippek.boQn.hu Egészségügyi törvény (PDF 64 kB) Új finanszírozási szabályozás (PDF 143 kB) Az unió napokban közzétett egészségügyi fogyasztói indexe alapján a 26 országban végzett felmérés Magyarországot a 14. helyre rangsorolta. Az értékelés szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az egészségügyi rendszerek háromnegyede 3 hétnél tovább várakoztatja a daganatos betegeket kezelésre; csak minden harmadik EU-tagállam- ban jutnak a páciensek közvetlenül specialistához, vagy formálhatnak jogot egy második szak- vélemény megszerzésére. EZT ÍRTUK.. ÉM: Milyen azonnali intézkedésekkel tudná feloldani a kiszűrt rákbetegek magas száma és a megfelelő egészségügyi ellátá- suk közötti feszültséget7 Rácz Jenő: A II. Nemzeti Fejlesztési Tervben a 3 prioritást élvező terület egyikeként az egészségügyet határoztuk meg, aminek révén minimum 500 milliárd forint támogatást remélhetünk... Az onkológián belül komoly lépésnek tartom, hogy gátat vetettünk annak, hogy minden kórházban lehessen kemoterápiás kezelést folytatni..._________ . (2006. március 3., Észak-Ma- gyarország: Távlati tervek és mellbevágó valóság) LEGFONTOSABB KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK txívvLÍ'LívLv L L L L L DR. POLLER IMRE VÁLASZAI- A daganatos betegek hányad része kapja meg a szakmai protokoll szerinti kezelést Magyarországon?- Feltételezhetően mindössze 25 százalék találkozik európai uniós színvonalú onkológiával.- Kiderül-e a beteg számára, hogy nem megfelelő kezelésben részesül?- Magyarországon nincs a második orvosi véleménynek hagyománya. A kezelőorvos pedig nyilván nem mondja meg, ha a betegét tudta volna jobban is kezelni.- Ki tehető felelőssé?- A beteg nyilván az orvosát kéri számon, aki a kórházra hivatkozik, a kórházak az önkormányzatokra mutogatnak, illetve az OEP szabályait és a minisztérium rendeletéit idézik, amelyek szerint eljártak. Mindezek mellett a beteg ellátása rossz volt.- Meghalhat-e, illetve lényegesen rosszabbodhat-e a daganatos beteg állapota a várakozás miatt?___________- Nem egyetlen ellátásra való várakozás a veszélyes, hanem az egymásra épülő kezelések időbeni szétcsúszása, így azok eredményessége jóval kisebb.- Van-e mód arra, hogy egy beteg „jobb" kezelésben részesüljön?- A megszokott magyaros módszerekkel, pénzzel, összeköttetéssel és szerencsével (külön-külön nem, de a hárommal együttesen) elérheti, hogy az általa jónak ítélt kezelésben részesüljön. De ez nem feltétlenül a számára legjobb. És igaz az is: többen próbálkoznak pénz és összeköttetés bevetésével, mint ahányan valójában uniós színvonalú ellátásban részesülnek.- Mi volna a megoldás az onkológiában?- Világos viszonyokat teremteni.- Leghamarabb mennyi idő múlva érhető el kedvező változás?- Az eredményes válságkezeléshez 2 hónap kell, a stabilizáláshoz 2 év. Eredménytelen esetén soha. A miskolci onkológiai központ Regionális ellátási Sugárterápiás Onkológusok és készülékek a régióban * B <8 ° m ü B •8 kötelezettség Ezer fő, erősen kerekített értékek q O onkológiai betegek száma j Orvosoknál jelenleg fő, betegeknél : évente/fő, kerekített értékek O § <n 1 s o 8 O o JQ U ■ I § o o m o o o fM Irt fa j 1 •a-8 8 B •«J <5 & % 2 £ Í3 tÉ o 8:o J£ m o £ o * O fM n 3 J 8 8 8 f s1 s1 ff ír e e e % ni § 1 -8 8 £ ff JT ■8 g> -8 m ff « ff « ra 4! Onkológiai gyógyszerkeret néhány onkológiai centrumban 2006 májusában, havonta millió forint/ezer lakos O HER2 receptorra ható gyógyszer Az emlódaganatos betegek (megyénkben évi 500 fö) mintegy 20 százalékánál (a HER2 receptor előfordulási ; gyakorisága), azaz 100 boisodi nő esetében szóba jöhetne a daganat műtéti ellátása után a daganat kiújulását megelőző eljárásként az ún. HER2 receptorra ható | speciális gyógyszer. (Adatok millió forintban) S M < Grafika: Eszak-Magyarország, forrás; miskolci onkológiai központ