Észak-Magyarország, 2006. június (62. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-23 / 145. szám
2006. június 23., péntek Isim OPERAFESZTIVÁL / HIRDETÉS /10 MAger Ágnes képzőművész- Nagyon jó koncertet adott lllényi Katica és a Bolyki Brothers szerdán az egyetemen. Az énekegyüttes kicsit a populárisabb részét hozta el repertoárjának, de az elhangzott művek alkalmat adtak egyéni stílusuk bemutatására. Tetszett, hogy megénekeltették a közönséget, ötletesek voltak az átiratok is. Az együttes tagjai jó szakemberek, jó zenészek. Kicsit azonban elnyomták lllényi Katica hangját, de szerintem ez hangosítási problémából adódott. Dr. Nagy Anita egyetemi oktató A gazdag kínálatból szinte elsőként ragadott meg a Maria Callas életét megidéző Mesterkurzus című darab. Vonzott a téma, de legalább annyira a nagyszerű szereposztás. Nem is csalódtam. Kútvölgyi Erzsébet olyan életszerűen személyesítette meg a világhírű operaénekest, hogy elhittem neki, ő Maria Callas. Az epizódszereplők is kitűnőek voltak, s Marton László jelent és múltat bravúrosan ötvöző rendezését is csak méltatni tudom. Bartal László karnagy (ő volt a szerdai Carmen-előadAs- NAK A KARMESTERE) Úgy érzem, jól sikerült a szerdai Car- men-előadás. Kicsit rontotta a színvonalat a színpadi mozgás gyakorlatlansága, ez a drámai sodrás rovására is ment. A vendégművészeknek egy próba és egy főpróba állt rendelkezésükre a mozgások megtanulására, de ennyi idő nem volt elég. Hiányzott a játékból a felszabadultság. Egyébként kiváló énekesek jöttek Miskolcra, jó volt velük együtt dolgozni. Összességében színvonalas produkciót láthatott a közönség. Játékszín 11.00: Filmvetítés, Puccini: Tosca Szentháromság Ortodox Templom 16.00: Auer Vonósnégyes: Bartók + népszerű dallamok Kamaraszínház ____________________________________ 17:00: Ifjú énekesek gálakoncertje Nagyszínház_______________________________________ 18.00: Giacomo Puccini: Tosca A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka Nyári Színház______________________________________ 21.00: Kodály Zoltán: Székelyfonó - daljáték A Kolozsvári Magyar Opera Vendégjátéka Mai tippünk_____________________________________ Szinva terasz 17.00 Szinva Express, 18.00 Utcatánc, 18.30 Árion Történelmi Avas: Nyitott pincék+Avasi ízek A díva sikerre vitte a Fedorát II A kritikusok szerint jó előadás volt a Fedora. Hogy miért? Elmondták lapunknak. Miskolc (ÉM - HM) - Marton Éva igazi díva. így jellemezte Fáy Miklós, a Népszabadság zenekritikusa a Fedora szerepében a miskolci operafesztivál színpadára lépett yilághírű énekest. Marton Éva mellett Giuseppe Giaco- minit is méltetta. Giordano Fedora című operáját koncertszerű előadásban láthatta az idei fesztivál közönsége - a fesztivál saját produkcióját akár az operafesztivál csúcspontjának is nevezhetjük. Időutazás- Régi típusú operajátszást láthattunk, ilyen fajta éneke» ......................... Marton Éva igazi díva. Márpedig a Fedora olyan opera, amelyik■ ^ hez díva kell. N mini. Előnytelen külső, előnytelen lelkiállapot, de a hangjával mindent elmond, amit el kell mondania. Marton Éva pedig igazi díva. Márpedig a Fedora olyan opera, amelyhez díva kell. Hiszen nincsenek benne emlékezetes dalok, azon áll vagy bukik, hogy van-e énekes, aki sikerre viszi. És Marton Éva sikerre viszi. Fáy Miklós kifejtette, bizonyos fajta időutazásnak lehetett részese a közönség, hiszen az operajátszás nem effelé halad. A nagy egyéniségeknek leáldozik, a csapatmunka, a megcsinált sztárok kerülnek előtérbe. Fáy Miklós még dicsérte a fiatal énekeseket (Sáfár Orsolya, Kálmán Péter), akik látható alázattal, szorgalommal adták meg a hátteret. Az előadást nagyon élvezetesnek tartotta, annak ellenére, hogy szerinte a zenekar (az operaház zenekara) botrányosan gyenge volt, és a karmestert, Joseph Rescignót sem érezte a helyzet magaslatán. De a két énekes „kiigazította a problémát”, jegyezte meg. Opera díszlet nélkül Nagyszerű énekesek, akik a magaslatokba emelik a romantikus és veris- ta művet, mondta. Az előadás második része megmutatta, hogy micsoda nagyszerű énekesek és micsoda meg tiszteltetés Sáfár Orsolyának (ÖlMarton Éva a Fedora címszerepében (Fotó: Vajda János) Fáy Miklós .............................................H sek hamarosan már nem lesznek - mondta Fáy Miklós. - Itt van például Giuseppe GiacoHasonlóan dicsérte Marton Évát és Giuseppe Giacominit Kornya István, az Új Holnap szerkesztője, az operafesztivál honlapjának szerkesztője. ga) és Kalmár Péternek (de Siriex) - akinek a teljesítményét külön ki kell emelni -, hogy egy színpadon léphetnek fel a két legendával. Albert Mária (Gramofon) hangsúlyozta, bár koncertszerű előadás volt, Marton Éva és Giuseppe Giacomini már az első pillanatban kontaktust tudtak teremteni a közönséggel. Hangjukkal, szerepformálásukkal díszlet és jelmez nélkül is igazi operaelőadást hoztak létre.- Sokat tanulhattak tőlük a fiatalok - hangsúlyozta Albert Mária. Akikről szintén elragadtatással beszélt, kiemelvén Szécsi Máté, Kálmán Péter és - egy nyúlfarknyi szerepben - Hábetler András nevét. i ’<i■ emtlppek.bQQn.ln) A fesztivál programja (PDF 70 kB) Lelkesedéssel énekeltek Csurkovics Iván (Criticai lapok) inkább a fiatalok teljesítményét emelte ki, Marton Éva és Giuseppe Giacomini fellépését tiszteletadó koncertként jellemezte. Megjegyezte, jó, hogy a fiatalabbaknak is adnak lehetőséget az érvényesülésre. Szatmári Róbert (Magyar Rádió) szintén a két fiatalt, Sáfár Orsolyát és Kálmán Pétert méltatta. Nagy lelkesedéssel, a szerep elég nagy ismeretével énekeltek, mondta. Szatmári Róbert hibának rótta föl, hogy az előadás - bár a Fedora inkább dráma - a lírára, a lágyságra helyezte a hangsúlyt. A két főszereplőről mondta: kellő biztonsággal, átéléssel és a megszokott rutinnal énekeltek. Kálmán Péter és Sáfár Orsolya Mit ajánl a műsorból? Regös Zsolt karnagy- A milánói Scala kórusának vendégjátékát ajánlom, vasárnap délelőtt 11 óra 30-tól, a Miskolci Egyetemen. Mindig nagyon érdekes, amikor egy-egy kórus kilép a színpadra és koncertszerű előadást ad, másrészt ennek a kórusnak különleges a hangzása. Majdnem minden tagja magánénekes, a kiváló, olasz énekiskolának lehetünk majd tanúi a hangversenyen. Voltak már csalódásaim operakórusok koncertszerű előadása után, de ebben az esetben biztos, hogy kivételes élményben lesz része a közönségnek. Carmen Bizet Carmen című operáját adta elő a Miskolci Nemzeti Színház társulata, Selmeczi György rendezésében az operafesztiválon. Nagy érdeklődés kísérte a teátrum repertoárjában szereplő előadást, amelyhez vendégszereplőket hívtak: Marianna Taraso- vát, Kiss B. attilát és Boris TrajanoVOt. (Fotó: Vajda J.) Üljön egy asztalhoz a Északkal! híres emberek kedvence ételei hétvégi finomságok praktikus tanácsok kezdő és haladó szakácsoknak a nagyvilág ízei jól bevált receptek M A A R O R « I A G