Észak-Magyarország, 2006. június (62. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-12 / 135. szám
2006. június 12., hétfő Észak AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 RÖVIDEN • Apad, árad. A Hernádon és a Sajón visszavonul az ár, ugyanakkor a Tisza vízszintje folyamatosan emelkedik. A folyó Tokaj és Sarud közötti szakaszán a hét végén II. fokú készültséget rendelt el az Eszak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Miskolcra tartó amatőr gálások Sátoraljaújhely (ÉM- BG) - A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Köz- művelődési és Idegen- forgalmi Intézet előadóművészeti tehetséggondozó fesztiválja, az Amatőr Gála második fordulója lassan a végére ér. Ebben a fordulóban már az azonos műfajokban mérik össze tudásukat a fellépők. Ennek jegyében szombaton a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ volt a helyszíne a néptánc kategóriának, amelynek során összesen 26 produkciót láthatott a közönség. A szakmai zsűri által továbbjuttatott előadók szeptemberben Miskolcon mutatkozhatnak be. Kazincbarcikán a népdalénekesek adtak számot tudásukról. Tűzoltásban jeleskedök (Fotó: Szaniszló Bálint) Mozdonyfecskendővel is oltottak a versenyen Ónod (ÉM — SzB) — A hétvégi Ónodi Napok az árvíz miatt elmaradt,- de az Ónodi Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére a dél-borsodi községben szombaton megrendezték az I. Ónodi Tűzoltó Hagyományőrző Versenyt, amellyel tiszteletüket is kifejezték az árvízi védekezésben áldozatos munkát végző kollégáik előtt. A kocsifecskendő és mozdonyfecskendő kategóriákban megrendezett versenyre - a szakmai tűzoltólapban megjelentetett felhívás alapján - nyolc csapat jelentkezett. A látványos versenyt a nézők részére szervezett programok egészítették ki. ÉSZAK http emtipiK'k.buon.lHJ Az I. Ónodi Tűzoltó Hagyományőrző Verseny programja (PDF 23 kB) Főztek. Szinte minden pinceudvarban főztek szombaton a hétvégi fesztiválon Ti- bolddarócon. Az idén már harmadik alkalommal rendezték meg ugyanis a Víg daróci pincék III. főzőfesztiválját. Az ide érkező vendég csak magára vethetett, ha éhes maradt. (Fotó: Horváth Szabolcs) Szomolya ünnepe Szomolya (ÉM) - Szomolyát a korán érő, mézédes, rövidszárú fekete cseresznye tette híressé, és ennek megfelelően a helybeliek igyekeznek ennek még nagyobb hírverést csinálni. Az idén immár az ötödik alkalommal rendezték meg a Cseresznyefesztivált, amelynek két napja alatt rengeteg érdeklődőt láttak vendégül. A hétvégén minden program, kóstoló a cseresznye körül forgott, legyen szó bár rétesről, másfajta süteményről, lekvárról vagy pálinkáról. Négy gyerekkel, lakás nélkül (Fotó: Serfőzö László) kell bontani, meggyengült a kémény, fel kell törni az aljW...................... Jövedelmünk egy hónapi megélhetésünket is nehezen fedezi, nincs tartalékunk építőanyagra. Kiss Lajosné zatbetont és még nem is láttam mindent. Statikailag roppant rossz állapotba került a ház, itt nemhogy tartózkodni életveszélyes, belépni is. A tulajdonostól érdeklődtünk, mi az, ami segítségként most a legfontosabb lenne számára. A válasz rövid volt - építőanyag. Elmozdult a boltív, instabil az egész épület ■ A ház asszonya a fürdőszobában tartózkodott, amikor peregni kezdett a plafon. Hernádszentandrás (ÉM SFL) - Az árvíz által körülzárt település lakója tizenegy éve özvegy, csekély jövedelméből egyedül neveli négy fiúgyermekét. A Hernád áradása belvízként jelent meg kertjében, a szivárgás elérte az alapot, ami most adalék volt a márciusi tetőzéskor már. átnedvesedett falaknak.- Ilyet még nem láttam, a keletkezett repedés szemmel láthatóan terjedt a belső helyiségekben, a boltív elmozdult, a tátongó résekben elfér a tenyerem - sorolja Kiss Lajosné tulajdonos. - Mindez este tizenegykor történt, azonnal kirángattam az ágyból a gyermekeket, hálóingben szaladtunk az udvarra. Mozdultak a falak Kissné rohant Szűcs Jó- zsefné polgármesterhez segítségért.- Nagyon rendes volt, az egyik traktor pótkocsijáról azonnal lepakolták a homokzsákokat,. mentettük a menthetőt. A legkisebb, még óvodáskorú gyermeket egy közeli ismerősömhöz vittem - fogalmaz a könnyektől dagadt szemű asszony.- Azonnal a rendelkezésünkre bocsátott egy önkormányzati tulajdonban álló szolgálati lakást, most ott húzódtunk meg ideiglenesen. Miután szóltunk, a katasztrófavédelem egy órán belül a helyszínen volt, de már telefonon mondták, ha mozdultak a falak, azonnal hagyjuk el a lakást. A ház életveszélyes, a beépített tetőtérből már nem sikerült kimenteni a berendezést. A bajokat tetézi, hogy a biztosító a márciusi károk után is elutasítólag lépett fel arra hivatkozva, hogy a ház statikailag hibás. Kissné egyelőre nem akarta az ön- kormányzatot személyes problémájával zaklatni. - A szükséglakás nagy segítség, a településvezetésnek meg van a saját problémája az áradás kapcsán, majd csak lesz valahogy. Egy a tény, nincstelenekké váltunk - mondja. Bontani kell Helyszínen jártunkkor betoppant Bátyi János építési vállalkozó, aki azt mérte fel, milyen munkálatokra lesz szükség a helyreállítás során. - Első ránézésre nem sok jóról számolhatok be - sorolja. - Ha nem dől össze az egész, akkor minden belső közfalat le Anyagszükséglet Egy felkért építésügyi szakember kalkulációja alapján az alábbi tételek merülhetnek fel a ház újjáépítésekor _______________ 850 db válaszfaltégla 3 raklap (1200 db) kisméretű tégla 20 köbméter sóder ____________ 50 mázsa cement_____________ 30 mázsa mész________________ 150 méter MN falkábel________ 30 szál 12 milliméteres betonacél, 6 méteres darabokban_________ 10 köbméter homok 57 négyzetméter csempe Pénzzel is segíthet! A felsorolt építőanyagokon túl a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete elkülönített bankszámlaszámán folyószámláról történő átutalással pénzbeli adományokat várunk. A K&H Bank fiókjainál készpénzben is befizethető a felajánlott összeg. Az adószám feltüntetése mellett a Vöröskereszt visszaigazolást küld a közcélú adományt megillető adójóváíráshoz. A számlaszám: 10201006- 50186323. Egy összedőlt ház a hétvégi mérleg ■ Bár az árvíz visszavonulóban, újabb épület vált lakhatatlanná szombaton Ónodon. Ónod (ÉM - SzB) - Az ár visszavonulása folyamatos, így a Hernád és a Sajó mentén a hét végén is folyamatosan szivattyúzták az elárasztott lakóterületekről, a víz alá került házakból a vizet a tűzoltók. Rétközi Ferenc megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondása szerint negyven különböző teljesítményű szivattyú dolgozik folyamatosan a megyében, főként Kiskinizsen, Hemádkér- csen, Hernádszenandráson és Ónodon. Várhatóan a napokban megkezdődhet a fertőtlenítés is. Nem bírták a falak Közben szombaton Ónodon újabb ház vált lakhatatlanná. Bacsó János polgármester személyesen irányította a mentést. „Sajnos a vályogépület annyira átázott, hogy a falak nem bírták tovább” - konstatálta a helyzetet. Valamennyi korábban kitelepített család ideiglenes elhelyezést kapott a helybéli rokonoknál, de az önkormányzat is felkészült a fedél nélküliek fogadására. Mint megtudtuk, az önkormányzat 10-10 ezer forint gyorssegélyt adott a bajba jutottaknak, de érkezett több karitatív felajánlás és az egyik biztosítótársaság kárfelmérője is járt már a településen és tőlük is érkezett gyorssegély a velük szerződött családok számára. Megroggyant, ez az épület ónodon ment tönkre. Az áradás okozta károkról ezután tudunk majd biztosabbat. (Fotó: Sz.B.) \ _______________________> Most már a belvíz okoz gondot Kiskinizs (ÉM - SFL) - Bár a folyó áradása teljesen elzárta a község lakóit a külvilágtól, különösebben nem aggódtak, mert időben megtették a védekezés érdekében, amit kellett - közölte Orosz Miklósné polgármester vasárnap. - Az ár visszahúzódott, azonban a belvízzel van bajunk, két lakást ért el. Egyelőre nem összesítettem, még nem tudok védekezési költségről beszámolni, de biztos, hogy nem lesz egetverő, voltak zsákjaink, az emberi erőt pedig nem számolom, Kiskinizs lakói a legmesszebbmenőkig összefogtak a védekezés során - mondta Orosz Miklósné. Orosz Miklósné Ez a 7 nagy lehetőséget hóz! <£) 06-40-48-48-48 | www.ralff«ii«n.hu Raiffeisen Duett Lekötött Betét Ismételhető 7%-os kamattal Most kezébe veheti sorsának irányítását! Növelje megtakarításait a Raiffeisen Banknál, és a 2 hónapos akciós lekötött betéttel most évi 7%-os kamatot érhet el. Sőt, most az akció keretében a kiemelkedő kamatozású 2 hónapos lekötést akár meg is ismételheti! Az akció 2006. május 30-tól visszavonásig, már 100 000 Ft-os betétlekötéstől érvényes. EBKM: 7,00%. Az akció részletes feltételeit kérjük, tekintse meg o bank aktuális Lakossági Kondíciós Listájában. Fiókjaink: Edelény, Borsodi út 2. • Kazincbarcika, Egressy Béni u. 17. • Miskolc, Szinvopark Miskolc, Erzsébet tér 2. • Miskolc, Széchenyi u. 28. Sátoraljaújhely, Kossuth tér 6. • Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 17. mUNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK