Észak-Magyarország, 2006. június (62. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-01 / 127. szám
2006. június 1., csütörtök ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 RÖVIDEN j j j j j jjjjjjjjj j j j j j j j j j j j j j j j j'j j j jx j j j jj j j j~j j j j j j j j jj j • „Elfogadhatatlan." A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja a kormányprogram pedagógusok kötelező óraszámának emelésére és az ötödik, hatodik osztályban a nem szakrendszerű tanítás bővítésére vonatkozó pontjait - közölte Kerpen Gábor elnök, kérve, a kabinet megalakulása után kezdődjön egyeztetés a szakszervezetekkel. Horn Gyula főtanácsadó lesz Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben kérte fel Horn Gyulát, hogy főtanácsadóként segítse munkáját - erősítette meg Koroncz Ágnes, a volt kormányfő titkárságának vezetője. A részletekről még nem egyeztettek - hangsúlyozta. A miniszterelnök várhatóan főleg nemzetközi ügyekben veszi igénybe Horn Gyula tapasztalatait. E tevékenységéért a volt miniszterelnök sem eddig, sem ezután nem vesz fel fizetést. A kormány május 26-ai határozatával teremtette meg a lehetőséget, hogy a korábbi kormányfők tapasztalatai hasznosulhassanak a kormányzásban. Kuncze Gábor SZDSZ: kívánatos irányban Budapest (MTI) - A kormányprogram szelleme, a kormány által elérni kívánt célok a liberális párt által kívánatosnak tartott irányba mutatnak, az SZDSZ kormányzati szerepvállalásának értelme, hogy különböző területeken megszülessenek az átalakító intézkedések - jelentette ki Kuncze Gábor pártelnök sajtótájékoztatón, szerdán. Simon Gábor: Az állam magán kezdi Budapest (MTI) - Az állam önmagán kezdi a karcsúsítást - jelentette ki egy reggeli televíziómúsorban szerdán Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke. A szocialista vezető szerint ez adhat hitelt a kormánynak akkor is, amikor majd másoktól kér segítséget a takarékoskodáshoz. A politikus elismerte, nagy várakozás előzte meg a kormányfő keddi beszédét, és nem vitatta azt sem, hogy az emberek több és pontosabb információt vártak arról, hogyan érinti őket magukat a tervezett reformprogram. Bejelentette, az Országos Érdekegyeztető Tanács június tizedikén ülést tart, és ezen a miniszterelnök részletes tájékoztatást ad a várható és tervezett intézkedésekről. Simon Gábor Egy mondat- J jrrSj j j j j j j j j j j jj j j j j j j j j jjjjjjjjjj jj j j. Különbséget kell tenni a gazdaság helyzete és a költségvetés állapota között: a gazdaság jól van, a költségvetés viszont kiigazításra szorul. Simon GAbor Egyelőre nem emelik a nyugdíjkorhatárt Balatonfüred (MTI) - Nincs olyan döntés, hogy ebben a ciklusban a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelnénk fel - mondta Kiss Péter szerdán. Az a szándékunk, hogy a 2010-ig tartó ciklusban rendszerértékű változtatásra teszünk javaslatot a nyugdíjrendszert illetően, „ami azt jelenti, hogy ebben a ciklusban azt az átfogó tervet fogjuk kidolgozni, amit aztán utána társadalmi vitában még 2010-ig végigbeszélünk” - tette hozzá a kancellária- miniszter. wmm j j jj’jfj * j Következetesen végigvisszük azt az ötéves programot, amelyet a nyugdíjak korrekciója, emelése érdekében már idén elkezdtünk: idén és jövőre két lépésben emeljük az 50 százalékos özvegyi nyugdíjakat 55, illetve 60 százalékra, s szintén jövőre azok nyugdíját is emeljük, akik 1987 előtt vonultak nyugdíjba. Kiss Péter Egy mondat JJ JJJJJJJJJJJJJJ J J J J J * J J J Kiss Péter Kormányprogram: jó taktika? ■ Sok kritika éri a kormányprogramot. Az elemzők taktikázást sejtenek. Budapest (ÉKN - KHE) - Ellenzéki politikusok szerint a kormányprogram nem elég világos, nem derül ki belőle, ♦> ..................... A kormány taktikájának eleme, hogy ne szerepeljen túl sok konkrétum a programban. Kiszelly Zoltán ..............................................» hogy mi vár az országra. A gazdasági szakemberek sem elégedettek, ők is a konkrétumokat hiányolják. Lesz részletes Nyakó István, az MSZP szóvivője elemzők azon véleményét hallotta, miszerint a program minden tartalmi eleme kielégíti a kormányprogram fogalmát, az eddigi kormányprogramokhoz képest pontosabb, kiderül belőle, hogy honnan indulunk, és hogy a kormány mit szeretne elérni. A részletek hiányáról úgy vélekedett: a fókuszba állított három területről (államreform, egészségügy, oktatás) már rengeteg hatástanulmány készült, a szakemberek pontosan tudják, milyen reformokra van szükség, a részletes javaslatok fél éven belül a parlament elé kerülnek, ezek lesznek alkalmasak a parlamenti vitára. Kiegészíthető Hogyan látják a kormány- programot az elemzők? Kiszelly Zoltán szerint a kormánynak taktikáznia kell, és épp ennek a taktikának egyik eleme, hogy ne szerepeljen túl sok konkrétum a programban. A nagy ellátó rendszerek reformjához ugyanis konszenzusra van szükség. Az államreformhoz az ellenzékkel kell dűlőre jutni, mivel kétharmados törvényről van szó, az egészségügy és oktatás terén pedig a szakmabeliekkel. Ha konkrét elképzeléseket visz a kormány az egyeztetésre, megvan az esélye annak, hogy azt a másik fél le- söpri az asztalról. A jelenlegi kormányprogram azonban kiegészíthető. A lakosságot kellemetlenül érintő intézkedések ismertetésének halogatása mögött Gyulai Attila vezető elemző is taktikai célokat lát. Mint fogalmazott: a kormánytagok névsorának hivatalos bejelentése előtt ugyanis ez azzal járhatna, hogy Gyurcsány Ferencnek szinte egymagában kellene állnia az ellenzék támadásait, és meg- vála- szol- nia a felmerülő kérdéseket. A miniszterelnök számára az a legkedvezőbb szereposztás, ha a népszerűbb javaslatokkal és intézGyurcsány Ferenc a kormányprogram keddi benyújtása után tegnap további változásokat jelentett be (Fotó: MTI) kedésekkel ő jelenik meg a nyilvánosság előtt, a kellemetlen bejelentéseket pedig a szakminiszterekre hagyja. HÁTTÉR: DJ KORMÁNYZATI SZERKEZET Még az idén több mint 20 százalékkal csökken a minisztériumi állományban dolgozók létszáma, 2007-ben pedig újabb 10 százalékkal. Az összes minisztérium felépítése átalakul és új intézmények is segítik majd az új kabinet működését - jelentette be az ügyvezetőminiszterelnök. Gyurcsány Ferenc elmondta: a minisztériumok eddigi alapfeladatai közül csak az igazgatási marad érintetlenül. A fejlesztések, beruházások felügyelete átkerül a Nemzeti Fejlesztési Kabinethez, a szakpolitikai stratégia pedig az Államreform Bizottsághoz. E testületek a miniszterek politikai kabinetjével közösen felelnek ezekért a területekért. Gyurcsány Ferenc szerint ennek az lesz a következménye, hogy a minisztereknek és a kormány alá tartozó egyéb szerveknek együtt kell működniük. „A kormányzás nem a miniszterek szándékainak összessége lesz, hanem a kormány szándékainak szétosztásából fog állni” - fogalmazott. A miniszterelnök szerint így a testületek és a miniszterek partneri együttműködésén fog múlni a kormányzás. Csomagolja A kormányprogram ugyanakkor előzetesen „csomagolja” a megszorító intézkedéseket is azáltal, hogy az „új reformkor” emlegetésével az összes intézkedést az alapos és hosszú távú átalakítások keretébe helyezi, a kényszerek helyett a tudatos változtatásokat hangsúlyozva - emlékeztetett Gyulai Attila vezető elemző. t$£AK hu, emtlDDek.boon.hu A kormányprogram (PDF 354 kB) Az adóemelésekre nemet mondanak Budapest (MTI) - A Fidesz egyetlen olyan bevételnövelő intézkedést sem szavaz meg, amely emeli az adóterheket jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke ...... szerdai sajtótáVarga Mihály jékoztatóján. A politikus szerint a kormány adóemelésre készül: a tervezett lépések között van a sze- mélyijövedelemadó-kedvezmé- nyek ritkítása, az ingatlanadó bevezetése, a munkavállalói járulék három százalékpontos növelése és a középső áfakulcs emelése, valamint az eva 15 százalékos kulcsának 25 százalékra való növelése és a 16 százalékos társasági adó 18 százalékra való emelése. „Várjuk az igazit" Budapest (MTI) - Nem világos, hogyan akarja elérni a kormány a programjában leírt célokat - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. A politikus szerint nem elég az, hogy a kor- Herényi mányprogram Károly leírja, „mit” akar, ki kell derüljön, ezt „hogyan” kívánja megvalósítani. Szerinte az idő sürget, szeptemberre Brüsszel asztalára kell tenni a tervet, hogyan kívánja a magyar kormány teljesíteni a feltételeket, amelyek az uniós támogatások folyósításához is szükségesek. U Június 7., Ausztrália, Szingapúr: Kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik a madárinfluen- za terjedését gátló lépésekrő. Fontosabb világesemények 2006 júniusában I T ; Iiimtis *>., Mumhcii kezdetet ve*.zi <i négyévenként megrendezésre kerülő futball világbíijnoksag, idén Nemetoiszag Imii 12 nemzet legjobb focistái négy heten M küzdenek .izeit hogy eldöntsék ki játszhasson |ti hús l> en a berlini döntőben ahol eldől ki a világ legjobbja | Június 4., Peru: Ollanta Humala, a volt fegyveres vezér, aki a 2000-e: katonai lázadást irányította, száll szelTT be a volt elnökkel, Alán Gardával a vá lasztások utolsó fordulójában. I Június 5., Algéria: Az észak-afrikai nemzetek környezetvédelmi világnapja, melynek idei legfontosabb célja, hogy megállítsák a Föld 40 százalékát érintő elsivatagosodási folyamatot. ahol Q Június 1.: Az Atlanti- és a Csendes-óceán szigetvilágában ismét elkezdődik a hurrikánok évszaka. Ebben az időszakban legkevesebb hat nagyon erős hurrikán fenyegeti majd a térséget, és legalább fkisebb, de szintén pusztító viharra szánhatnak az itt lakók. 2005 rekordév volt, akkor összesen 28 hurrikán csapott le az évnek ezen időszakában. Q Június 2., Nevada: A világ első klónozott versenylova, Idaho Gém áll rajthoz egy olyan futamon, a többi ló természetes szaparodással jött világra, többek között a különleges paripa fivére D Június 5., Olaszország: Bíróság elé kell állnia a volt miniszterelnöknek, Silvio Berlusconinak és az angol jogásznak, Dávid Millsnek korrupció vádjával. A két híres folyásos személyre azt akarják rábizonyítani, hogy Berlusconi 600 000 dollárral vesztegette meg Millst, hogy ne tanúskodjon az ellene indított perben. Q Június 12., Thaiföld: Bhumibol Adulyadej király, aki jelenleg a leghosszabb ideje trónon lévő uralkodó, betölti hatvanadik életévét. Q Június 29., Washington: Az USA visszaállítja a teljes diplomáciai kapcsolatát Líbiával, miután leveszik az országot arról a feketelistáról, amelyre a terrorizmus támogatása miatt került. A Colonel Kadafi nevével jelzett rezsimmel 25 éve szüntették meg a kapcsolatokat. 3 GRAPHIC NEWS