Észak-Magyarország, 2006. április (62. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-04 / 79. szám

2006. április 4., kedd EGÉSZSÉG / HIRDETÉS /4 ÉSZAK Húszévesek lettek Miskolc (ÉM - SzK) - Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte a Semmelweis kórház központi aneszteziológiai és inten­zívterápiás osztálya. - A kórház mellkassebészeti osztályának megalakulá­sa hívta életre a mi, az aneszteziológiát tekintve csírájában már meglévő osztályunkat - emlékez­tetett az osztály vezető főorvosa, dr. Nagy Géza, aki egyébként e posztját Dr. Nagy Géza 1987-től tölti be. - A kez­detekkor a berendezésünk egyetlen, ma már nem használatos típusú, régi lélegeztetőgép­ből állt, valamint 4 EKG-monitorból. Jellemző, hogy a 80-as években, a sebésze­ti tömb rehabilitációjának idején a terve­zésnél a mi osztályunkat véletlenül kifelej­tették. így az első emeleti társalgóból és más osz­tályokból „elcsipegetett” területből kellett kialakítani a helyünket. Azóta is itt működünk. A fejlődést azonban mindez nem gátolta: itt volt Kelet-Európábán elsőként informatikai háttérrel működő al­tatógép is. Az innovatív osztály 80-as évek­beli gép-műszerpark fejlődésének az egész­ségügyi finanszírozás megszorításai az utób­bi évtizedben gátat vetettek. Kedvező fordu­latot mindössze az idei országos altatógép­tender hozott. Anno... Az alapítók között volt _________ Dr. Révész Johanna (osztályvezető főorvos) Hudák Ibolya (jelenleg vezető asszisztens)_________ Makkainé Béres Piroska (főnővér)________________ Utóbbiak (s többen az alapítók közül) jelenleg is az osztály dolgozói Mostani létszám: 40 fő ________________________________ ■ Kérdést kérdés köve­tett, s hamarosan kiraj­zolódott a magyar egészségügy kórisméje. Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Vezető francia lapok újságírói tájéko­zódtak a múlt héten a magyar egészségügyről Miskolcon. Mind a nyolcán egyetértettek abban: nem igénylik a rövid összefoglalót a megyei kórház főigazgató főorvosától, inkább a szakmát érintő kérdéseikre várnak választ. Rövid itt-tar- tózkodásuk során ugyanis annyit már megtudtak: a W ..................... Elmondható, hogy szinte csak egyetlen orvos­ból nincs hiány: szülész-nőgyó­gyászból. munkanélküliség mellett az egészségügy jelenti a legna­gyobb problémát nálunk. A hallottak „a beteg hozzátarto­(Fotó: Kőhalmi Péter) tási formákhoz, míg a szegé­nyebbeknek nem? - érdek­lődtek. Erre a főigazgató tö­mör válasza, általánosságban „nem” volt. De árnyalván a helyzetet beszélt a hála­pénzről, s annak mintegy fél évszázadra visszatekintő történetéről. Elmondta azt is: a rendszerváltás óta négy kor­mánynak jóval több mint négy egészségügyi minisztere volt. Egy kivételével mind­egyik programjába emelte a hálapénz kérdésének megol­dását. Az az egy töltötte ki a teljes négy évét... Tudott róla? dr. Csiba Gábor FŐIGAZGATÓ FŐORVOS Hárman a nyolcból a megyei kórházban zói”, azaz mindannyiunk szá­mára érdekesek lehetnek. Hiányok A kórházak finanszírozásá­nak felvázolás után az érde­kelte őket: mennyi a kórházi dolgozók fizetése. Dr. Csiba Gábor válaszából megtudhat­ták: minden megkeresett 100 forintból 55 bérre megy el. Egy jól fizetett főorvos 1000- 1200 eurót keres, míg egy kezdő orvos bére 400 euró (100 ezer Ft) körüli. Az ápolónők bruttó átlagkeresete 80 ezer forint, pótlékokkal 90 ezer. Arra a kérdésre, vonzza-e így az egészségügyi pálya a fi­atalokat, megtudtuk: a szak­dolgozói állások közül 30-35 üres állás, viszont az utóbbi 2-3 évben mindössze 6-an mentek jobb fizetés miatt Nyugat-Európába. Orvosból mintegy 50-re volna szükség a kórházban: a radiológiára, pa­tológiára, rehabilitációra, or­topédiára, urológiára, pszichi­átriára. Sőt, újabban gyermek- orvosból is hiány mutatkozik. Egyedül szülész-nőgyógyászból van elegendő. Külföldről 25-30 orvos vállalt munkát az intéz­ményben, jobbára határon tú­li magyarok, de néhányan arab országokból jöttek. A lényegről, amúgy franciásan Szándék és akadály- Az összes hálapénz jelentős részén az orvosok­nak mindössze kis hánya­da „osztozik”. így érthető, ha a többség szeretné, ha véget vetnének a jelenlegi helyzetnek. Csakhogy éppen az orvosok „kitüntetett”, fel­ső rétege rendelkezik olyan összeköttetésekkel, érdek- érvényesítő képességgel, hogy képesek megbuktat­ni a változást ígérő kezde­ményezéseket - hallhatták a francia újságírók dr. Csiba Gábor főigazgatótól a há­lapénzre vonatkozó magya­rázatot. Hálapén zhely zet- Igaz-e, hogy Magyarorszá­gon is „kétsebességű” az ellá­tás: azaz akinek több pénze van, annak módjában áll hoz­zájutni a magasabban képzett orvosokhoz, s a drágább ellá­cm WWW.I ...... http://f Mondja el a véleményét! Mire voltak még kiváncsiak?- Ha a nagy kórházak számára valamivel könnyebb a finanszí­rozás, miért nem vonják össze a kis kórházakat? ____________- Igaz-e, hogy csak Miskolcon 4 kórház működik?_______________- Vannak-e a 4 Miskolcon lévő kórház működésében párhuza­mosságok? Ha igen, miért nem küszöbölik ki azokat?___________- Hány sürgősségi központ van Miskolcon, illetve a megyében? Igaz, hogy egy sem?! Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász-kozmetológus ► pattanásos bőr gyógyítása ► ekcémák, más bőrbetegségek kezelése ► anyajegyek szűrése • szemölcsök eltávolítása ► lézeres szőrtelenités ► arcon, orron (rozácea), lábon lévő kis erek eltávolítása lézerrel Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarok) Péntek: 14J0-1700, Kedden: csak bejelentkezéssel 1500—18°“ TT 30/399-0202 /diósgyőri Kórház Szülészet­Nőgyógyászati Osztály Osztvez. főorvos: Dr. Kádár Zoltán Az általános szülészet­nőgyógyászati ellátáson kívül lehetőséget biztosít „Babamozi” 4D terhességi ultrahangvizsgálatra. g Bejelentkezés 3 tel.: 46/531-713 (8-12 óra) Hotel szintű alapítványi kórterem igénybe vehető.. Diósgyőri Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály Dr. Rácz Sándor Osztályvezető főorvos Rendelési idő: Sürgősségi járóbeteg-ellátás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig a baleseti | járóbetegrendelésen. Megjelölt időn túl az osztály sürgősségi ambulanciáján. JKQZPONTI SZUROCENTRUM KOMPLEX EMLŐSZŰRÉS, CSONTSŰRŰSÉGMÉRÉS, NŐGYÓGYÁSZATI RÁKSZŰRÉS Rendelési idő: munkanapokon: 8-14 óráig Rendelés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti tömb V. bejárata 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. £ Előjegyzés kérhető: 46/515-200/1394-es mellék Velünk könnyebb, velünk emberibb! A Rehab-Észak Kft. 1998- ban történt megalakulása óta, mint a Rehab Franchise Csoport tagja - országos há­lózat részeként - végzi tevé­kenységét a gyógyászati se­gédeszközök gyártásában és forgalmazásában. A társasá­gunk székhelye Miskolc, de telephelyei révén tevékenysé­ge-kiterjed Borsod, Heves, Nógrád megyére is. Miskolci gyártó és forgal­mazó egységünk, a balassa­gyarmati telephelyünk mel­lett Egerben gyártó hely, Sze­rencsen és Ózdon kiskereske­delmi boltok működnek. Tevékenységünk kiterjed a szakma minden területére, az egyedi méretvétel alapján gyártott gyógyászati segédesz­közök - ortézisek-protézisek - széles skálájától az adaptálha­tó, illetve méretsorozatos esz­közök kiszolgálásáig. Forgalmazott termékek kö­rében a rehabilitációhoz szükséges segédeszközök tel­Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa lANDROLÓGIAI RENDELÉS | (nemzóképesség-zavarok) szombat 11-13 óra. Miskolc, Erzsébet tér 1. Tel.: 70-212-2158 Semmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet CT-labor Dr. Krizsó Eszter laborvezető főorvosnő Tel: (46) 560-005 Mobil: 20-434-2955 jes körét forgalmazzuk. Moz­gássérültek részére kerekes székeket, járást segítő eszkö­zöket, mozgásszervi betegek otthoni segítő, terápiás esz­közeit, egészségvédő, rehabi­litációs és életvitelt segítő termékeket. Nagykereskedelmi egysé­günkön keresztül viszontela­dókat szolgálunk ki. Az or­szágos franchise hálózat ré­szeként a kerekes székek - garanciaidőn belüli és garan­fe Ét' DIÓSGYŐRI i^PA^KOTO" DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT HUNIK0 Kft. Osztályvezető főorvos: dr. Jenei Judit Emlő Centrum MiskolcTKerpelv Antal út 1. \ emelet (SZTK ép Telefon: 46/531-772. Rendelési idő: hétfő, kedd? péntek 8-14 ór; szerda, csütörtök 8-19 óra Sürgőss JiÓSI Betegellátó Centrum Kórház Miskolc, Kórház út 1. (új épület) Telefon: 46/531-733, 46/531-700/246, 272 mellék Computer Tomographia Ultrahang digitális röntgendiagnosztika Rendelési idő: hétköznapokon 8-20 óra f cián túli - javításával is fog­lalkozunk. A miskolci épületünk bővítésével, korszerűsítésé­vel EU-normáknak megfelelő körülményeket tudunk te­remteni a színvonalas beteg- ellátásnak és dolgozóinknak egyaránt. Szívesen veszünk minden érdeklődő látogatást, annak érdekében, hogy bete­kintést nyeljenek munkánkba és a helyszínen tájékozódja­nak az általunk nyújtott lehetőségekről. \ NÉGYDIMENZIÓS TERHESSÉGI ULTRAHANGVIZSGÁLAT B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Rendelési idő: naponta 15.00 órától V. Bejelentkezés: a 30/229-9325-ös telefonszámon 'ithoterápiás Intézet ti i n II. I. léé Hé, telese M:MS6W Orvostechnikai eszközök Alsóvégtag-protézisek gyártása • Járógépek, kezelőkészülékek • Vércukorszint- és vérnyomásmérők • Boka- és térdízületi rögzítők • Paróka (Rewlon, Bella Mode) Egyedi eszközök méretvétele Számítógépes talpvizsgálat • Haskötők, sérvkötők • Gerinckezelő készülékek (fűzők) • Kerekes székek, szobai WC-k • Mankók, botok, járókeretek • Kád-' és WC-kapaszkodók Kerekesszék-javítás Vénybeváltás 3526 Miskolc, Blaskovics u. 3. Tel.: 46/508-283, 508-284 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 8-15.30 Péntek: 8-14 Hirdetések

Next

/
Thumbnails
Contents