Észak-Magyarország, 2006. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-27 / 98. szám
2006. április 27., csütörtök ÉSZAK KÖRNYEZETVÉDELEM /* Áldozatok százezrei? Miskolc (ÉM) - Milyen hatása volt a húsz évvel ezelőtt nem közvetlenül, de a légköri mozgások révén hazánkat is elért sugárzásnak, fertőzött levegőnek? Máig sem kapott e kérdésben megnyugtató tájékoztatást a közvélemény. Mint lapunkban a napokban megszólaló onkológus elmondta, továbbra sem egyértelmű a szakemberek előtt sem, „milyen nem közvetlen hatásokat okoz a nukleáris terhelés”. Az biztos, hogy „a nukleáris felhőben lévő stanciumnak, jódnak szerepe lehet a vérképző szervek bizonyos betegségeinek, az úgynevezett papil- láris pajzsmirigytumor, az általános immunhiány kialakulásában”. Dr. Poller Imre, a Megyei Kórház intézetvezetője elmondta, statisztikai következtetések levonásához kevés a megbízható adat, „nem tudjuk, hány ember halálát hozta közelebb a nukleáris szennyeződés. Arról pedig végképp nem tudunk semmi biztosat, milyen hatással lehet a következő generációkra”. Mint ugyancsak beszámoltunk már róla: míg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tavalyi jelentése 4 ezer halálos áldozatról beszél, addig számukat a Greenpeace elemzése közel 100 ezerre teszi. Tegnap demonstrációk voltak világszerte, így Dél-Afrikában is (Fotó: epa) LAPSZEMLE 1986-BÓL Április 26-a, amikor éjjel a baleset történt, szombatra esett. Legközelebb hétfőn jelent meg újság. A 28-ai napilapokból sok mindenről értesülhettek az olvasók, de Csernobilről nem. Másnap rövidhír: Szerencsétlenség a csernobili atomerőműben. ___________________________________ A következő hét során szovjet hírügynökségi jelentések jöttek, pár mondatban: nincs veszély. Egy-egy bekezdés arról, hogy légköri méréseket végeznek az illetékesek itthon is. A sugárzás napról napra „tovább csökken". Május 6-án szerepel először a címlapon Csernobil az Észak- Magyarországban (Borisz Jelcin szovjet pártvezető sok tízezer kitelepítettről, többtucatnyi sérültről, áldozatról beszél). A téma másnap is címlapon az Északban, bő anyag „kívül" is, „belül" is. Két napra rá, közel két héttel a baleset után végre hazai a hírforrás: Magyar szakértők nyilatkozata. A baleset hatásai „élénken foglalkoztatják közvéleményünket", ezért a KFKI vezetői elmondják, hogy többféle módon is sugárterhelés érheti az emberi szervezetet, a talajban, a levegőben, növényeken, akár a tehéntejben is lehet radioaktív sugárzás. De jelen esetben ez nem több, mint amennyi „egy mellkas-átvilágítás során éri az embert". DÍJAK A FÖLD NAPJÁN .................................. Megyénkbeliek is akadnak a múlt hétvégi környezetvédelmi ünnep alkalmából államilag kitüntetettek között. Mint az illetékes szaktárcától származó híradásokból kiderül, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter elismeréseket adott át a kecskeméti városházán tartott központi ünnepségen. Összesen öten részesültek a Pro Na- tura-díjban, tízen a hasonló elnevezésű emlékplakettet vehették át, tizenhatan pedig miniszteri elismerő oklevelet. Pro Natura-díjat kapott: ____ Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója - (a hivatalos indoklás szerint) Aggtelek és környéke turisztikai fejlesztése, az ANP tevékenységének elismertetése, a magyar-szlovák természetvédelmi és területfejlesztési kapcsolatok szélesítése érdekében végzett munkájáért. Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át:_________ Balázs Tibor, Sajókaza polgármestere - a községtermészeti és környezeti értékeinek megóvása és fejlesztése érdekében végzett munkássága, a térség hulladékkezelésének megvalósítása, a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Önkormányzati Szövetségében végzett tevékenyséqe elismeréseként.________________________________ Farkas Roland, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság tér- > mészetvédelmi felügyelője - a terület természeti értékeinek feltárása és megőrzése érdekében, különösen a madár-, csiga- és virágos fajok, fajcsoportok feltárása során végzett munkájáért._________________________________ Tolnay Zsuzsa, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője - a nemzeti park ökoturisztikai termékfejlesztése, a Baradla-barlang Vöröstó-Jósvafő közötti rekonstrukciójának menedzselése során végzett munkája elismeréseként. Összeállításunk a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzatának (Kövice) pályázatán elnyert támogatással készült. Négyes blokk: 20 éve történt ■ Szerdán húsz esztendeje, hogy az atomkorszak legnagyobb hatású balesete bekövetkezett. Miskolc (ÉM) - Csernobil - a szó, a település neve hosz- szú időre szinonimájává vált a nukleáris veszély érzetének, sőt, fenyegetésének. Az esemény, ami ezt kiváltotta, éppen két évtizede történt. Az akkor a Szovjetunióhoz tartozó város atomerőművének négyes reaktora 1986. április 26-án éjjel fél 2-kor felrobbant (nem atomrobbanás történt, hanem a gőz, majd gázok robbantak), radioaktivitással árasztva el a környéket, emberek tucatjainak közvetlen, és százaknak, ezreknek a közvetett halálát, betegségét okozva. A szennyezett levegő Európa más államaira is fenyegetést jelentett a következő napokban. Erős kártya Képsorozat a Greenpeace weboldaláról: mementó, fotókiállítás, kiürített csernobili óvoda A történtek - nem függetlenül a katasztrófát kísérő hivatalos titkolózástól - az atomenergiával szembeni civil ellenérzéseket, a nukleá- risenergia-hasznosítás kiváltása elleni törekvéseket nagyban felerősítették. A világban a szakemberek ugyanakkor jobban odafigyeltek ettől a A*#.** http üemtippek.boon.hu Hogyan terjedt a radioaktív porfelhő? (PDF 112 kB) naptól a technológiai kockázatokra, biztonságosabb konstrukciók váltották fel a kiforratlanabbakat. Csernobil ezzel együtt még sokáig jelkép marad, különös tekintettel arra, hogy ott helyben (ma: Ukrajna) a fenyegetettség máig nem szűnt meg, a még sokáig sugárzó reaktorblokk elfedése korántsem megoldott. Ily módon a 20 évvel ezelőtti, balul elsült kísérlet - amelynek során, paradox módon, a szovjet mérnökök éppen egy, a biztonságot növelő eljárást próbáltak volna ki - napjainkban is „erős kártya” az atomerőművek leállítását követelő zöldmozgalmak számára. (Ritkábban esik szó róla, de korántsem a csernobili volt az atomkorszak egyetlen vagy első balesete: időben megelőzte - összehasonlíthatatlanul kevesebb kárral és áldozattal - az angliai Windscale, illetve az egyesült államokbeli Har- risburg 1957-es, illetve 1979- es esete.) Fentről nem jött tanács- Ha jól emlékszem, május 8. vagy 9. volt, mire kitört a pánik. Előbb nem jelentették be a veszélyt. Május elsején majális volt, utána kezdett terjedni a hír. Hamarjában jönni kezdtek az emberek, hogy mit tegyenek - idézi fel a történteket a miskolci A részben még ma is működő erőmű Ukrajnában A jód-káli oldatot ajánlották ■ Jódért mentek azokban a hetekben az emberek a gyógyszertárba, de pánik nem volt. Miskolc (ÉM) - Dr. Écsy Zoltán, ahogy ma, úgy pontosan húsz évvel ezelőtt is a Pátriában található patikában dolgozott (az akkor még 19-36- os számúnak nevezett egységet vezette). Hogy a baleset W............................................... Jöttek az emberek _ gyógyszerért. Fel- MMMéBJK hívtam a külföldi áL. ismerőseimet, mit á ™ lehet tenni. -'X. , dr. Écsy Zoltán (F GYÓGYSZERÉSZ ...............................................» utáni hetekben hozzá fordulóknak tanácsot adhasson, abban nemzetközi kapcsolatai, tapasztalatai segítették. ÉSZAK MA&rAIIDRSZAG « MC2MT KOf SÓD■ ARAvJ ZfMRt IH MtOYTl WOTIMOÁMM MÉM Helyszíni jelentés Csernobilből TauAIiIi nnnl/l/AA rt IauakA miÍÍmUmi l.ríJmn lOValD CSOKlCíl 916VEQ0 r3ul03Mln3íl3lfll3 Czeizel Endre nyilatkozaté a sugérártalmakról «3T gyógyszerész. - Akkor a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség elnökségi tagja voltam. Felhívtam a külföldi ismerőseimet, mit lehet tenni. A többek között Bécsből, kollégától kapott tanács úgy szólt: a 10 százalékos jód-káli oldatból naponta többször bevenni - ez segíthet.- Nem mondom, hogy száz- százalékos védelem, de nem volt más. Megcsináltuk az oldatot, volt belőle, a mi gyógyszertárunkban mindenképpen. Hogy más milyen tanácsot kapott, nem tudom. Semmiféle hivatalos eligazítás nem érkezett. A jódról volt, aki azt mondta, frászt sem ér... Pánikszerű forgalomról nem beszélhettünk, de akik érdeklődtek, azoknak ezt ajánlottuk - számolt be róla dr. Écsy Zoltán, akit egyébként a következő napok már a csernobili pánik által sokkal inkább megérintett Finnországban találtak, ahol különösen a rénszarvasállomány fertőződése keltett aggodalmat. <y a békehónap újabb a!- dományo* tnnác»kozá Csernobil Borisz Jelcin nyilatkozata t. MTI tudósítóinak, jelen- kúra Hamburgban kü sí szerint a világsajtó lön adott a csernobili Hetesen idézi azokat a csétleiiíégról az A KP (alkossalókat, amelyokét a* AJ’ amerikai én i 'tsz. Jelcin, az SZKP KB let brit hi rügy nők tagja, a Moszkvai Vél Pártbizottság első lit- ífolytaid* a 2. ölöt Adatot kiadni! Budapest (ÉM) - Ki kell adni azokat az anyagokat, amelyek akkor keletkeztek, amikor 1986 májusában Budapesten a csernobili katasztrófa után emberek százait vizsgálták meg, milyen mértékű sugárzást kaptak - jelentette ki Péter- falvi Attila. Az adatvédelmi ombudsman a távirati iroda híre szerint elmondta, név nélkül ki lehet adni, hány személyt vizsgáltak, milyen állampolgárok voltak és ezek a személyek mekkora sugárterhelést kaptak. A vizsgálatokat akkoriban a KFKI-ben és a Sugár- biológiai Intézetben végezték el olyan magyarokon, akik a katasztrófa idején kiküldetésben, szolgálati úton vagy ösztöndíjjal voltak a Szovjetunióban és Lengyelországban. „Igazi veszély nincs Miskolc (ÉM) - Azokra a napokra, hetekre sokan máig emlékeznek, de különösen a fiatal szülők, gyermeket várók. Május elsejére, a felvonulásra, a majálisra úgy mentek ki az ezres, tízezres tömegek, hogy közülük nagyon kevesen hallhattak egyáltalán „valamit harangozni” az állítólagos veszélyről. Május első napjaiban már beszédtéma volt, hogy a zöldségekkel, mindenekelőtt salátával vigyázni kell, jól megmosni - vagy legjobb tartózkodni tőle. Ismét csak leginkább a kisgyerekeseket, terhes nőket aggaszthatta, hogy az olvasmányélményekből, orvosi eredetű pletykákból ismert eljárás, a jódszedés indo- kolt-e, helyes-e ebben a helyzetben. Az Észak-Magyarországban 1986. május 12-én megjelent hírügynökségi jelentésben Czeizel Endre genetikus arról beszélt, hogy nem indokolt, sőt, káros. A népszerű genetikus nem tanácsolja a terhes anyáknak, hogy jódot szedjenek - mondván, „igazi, reális veszély nincs”. Az ábrán három trajektória- számítás látható, amelyben a részecske 1986. április 27- én 0.00-kor (piros), 12.00-kor (kék), illetve 28- án 00.00-kor (zöld) in dúlt. Minden töréspont 12 órás időlépcsőt jelent A trajektóriák (az ábrán: színes csíkok) végei május elsején éjféli helyzetet mutatják: a különböző időpontban induló szennyezőanyagok egyszerre értek hazánk fölé. Régiónk, bár földrajzilag legközelebb esik a szennyezés forrásához, láthatóan nem esett az uralkodó szélirányok szerinti sávokba, így az esetleges veszély nem volt az országos át- lagnál magasabbnak tekinthető. r