Észak-Magyarország, 2006. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-30 / 75. szám
2006. március 30., csütörtök ÉSIAK SZOLGÁLTATÁS / REJTVÉNY / SZÓLÁSTÉR /13 HOROSZKÓP, ' WSc III. 21.-IV. 20. Ma szívességet tehet valakinek, akinek fogalma sincs, hogyan is hálálhatná meg önnek ezt. Ön azonban nagyon is jól tudná, hogy mit kellene tenni, de túlzott szemérmessége visszatartja. IV. 21.-V. 20. Önnek ma esetleg olyan dolgokat is el kell viselnie, amelyek nem tartoznak éppen a hatáskörébe, illetve meg kell tennie elveivel ellentétes lépéseket is. A lelke mélyén ódzkodik ettől. V. 21.-VI. 21. Ne legyen olyan gyáva, mint amilyennek még soha nem érezte magát. Tegye félre mindazokat az erkölcsi aggályait, kételyeit amelyek talán a neveltetéséből adódnak. Merjen önmaga lennil VI. 22.-VII. 22. Ma erősnek érezheti magát, meg is fogja oldani mindazokat a feladatokat, amelyeket eddig, nem igazán mert volna bevállalni. A magánéletében pedig ne adjon okot a párjának féltékenységre. VII. 23.—Vili. 23. Úgy érzi, mintha most valaki csapdába akarná csalni. Ezért nagyon óvatos még a legközelebbi ismerőseivel, barátaival is. Nem is árt az elővigyázatosság ebben a zavaros mai világban. Vili. 24HX. 23. Túl nagy nyomás nehezedhet ma a vállára, és úgy érzi, hogy összeroppan a súly alatt, ha valaki nem vesz le valamennyit ezekből a terhekből. Szerencséje lesz, a segítség időben érkezik. IX. 24.-X. 23. ___________________________________________________________ Ne bonyolódjon most senkivel semmilyen kapcsolatba, akár munkahelyi, akár szerelmi kapcsolatról lenne szó. A pénzért egyébként most olyan dolgokat is megkövetelhetnek, ami ellenére van. X. 24.-XI. 22. Nem árt, ha a kelleténél jobban bebiztosítja most magát lelkileg, ugyanis valaki nagyon ostromolhatja. Nem akar új kapcsolatot kezdeni, éppen elég gondot okoz a már meglévő is önnek. XI. 23.-XII. 21. Szinte le sem lehet állítani, úgy belelendül a munkába. Ha így érzi jól magát tegye, de ne mentse ki az összes erőtartalékát mert arra még nagy szüksége lehet az elkövetkezőkben. XII. 22H. 20.____________________________________________________________ Ma valakivel találkoznia kellene, de semminemű része nem kívánja ezt a beszélgetést. Olyan érzése van, mintha az illető csupán ki akarná használni, csak a kapcsolataira lenne kíváncsi. I. 21.Hl. 20. Nem az ön feladata lesz, hogy annak az illetőnek megfizessen, aki állandóan keresztbe tesz önnek. Higgye el, hogy a sors mindenért kárpótolni fogja akkor is, ha ön semmit sem tesz. II, 21.-III. 20. __________________________________________________________ Most érdemes lenne egy ingatlanügyletbe belevágni, a csillagok is erre biztatják önt. Nem lehet abból semmilyen baj, ha megfogadja egy jó barátja tanácsát aki összehozza egy illetővel. ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Kolodzey Tamást 46/502-900/3418 20/219-2331 ÜGYFÉLSZOLGALAT Kézbesftési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 40/424-424 ÍRJANAK NEKÜNK! Szólástér rovatunkban a rendelkezésre álló helytől függően igyekszünk minél több levelet közölni. Kérjük, írják meg nekünk ügyes-bajos dolgaikat, főként akkor, ha az többeket érintő kérdés, és mások is tanulhatnak belőle. Kérjük, írják meg nekünk címüket és telefonszámukat is, mert névtelen levelekkel érthetően nem foglalkozhatunk: ezzel a nevüket vállaló levélíróinkat sértenénk meg. Címünk: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. LELKISEGÉLY Hajléktalanok Regionális Diszpécserszolgálata 46/506-678 SKANDINÁV LOTTÓ Gépi sorsolás 5, 11, 17, 21, 28, 31, 32 Kézi sorsolás 5, 11, 15, 23, 25, 31, 32 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! KENŐ Március 28., kedd 21922 25 363738 43 45 5051 56 58 657071 7376 79 80 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! <3> ÉSZAK DALOL A MEGFEJTÉS 1. RÉSZE f KÖZÖSBE TESZ VÁLOGATOTT SZÜKSÉGES labdAval dékAzik Mai rejtvényünk feladványa Euripidész, görög drámaíró gondolata. Kérjük, hogy a megfejtésre ragasszák rá a rejtvény kivágott sorszámát. A 368. számú rejtvény helyes megfejtése: „A szó, ha nem jel, puszta hang.”. Mai nyertesünk: Tán Andrásné (Miskolc). Nyereményét (kétszemélyes miskolci mozibelépőt) postán küldjük el. Beküldési határidő: 2006. április 6. L 11 ■* RÉGI ISKOLA ÉPÜLET SZINTJE u LABDA. ANGOLUL DIADAL RINGBEN-► VALAMINEK NEKIVÁGÓDÓ r f" AMEGF. 2. RÉSZE SZEREPET JÁTSZÓ KELLEMETLEN CSAPADÉK vEs ■ ZENEI HANGOK ~r SZÍNÉSZ (OSZKÁR) EREDETI DZSEM KÁBÉ! 1 IGEN, ESZPERANTÓUL SAKKOZÓ (GYULA) TARLÓHÁNTÁST VÉGEZ r ÜTKÖZET AUTÓS ISKOLA KI NEM ÁLLÓ-> BAJOR MŰVÉSZcsalAd VÉDŐ FOSZFOR A MEGFEJTÉS 3. RÉSZE-> BARANYAI KÖZSÉG DOHÁNYÁRU-► i ÉSZAKI FÉRFINÉV JAMAICAI AUTÓJEL MŰSZAKI DUGÓ L SZAPORODIK A HAL-► ATLÉTIKÁI SZER ZENESZERZŐ V. (GÉZA) NYUGATI GÓT KIRÁLY japAn TORNÁSZ-> i KÉZ 1 GYORSAN PÁROLGÓ ERDEI NÖVÉNY u POSTÁRA TESZ LENGYEL Író volt U MANFREDI; FILMSZÍNÉSZ ... GRECO; FESTŐ V.-► KÖNNYED PUHA FÉM-*■ 1 KlGYŐ, ANGOLUL KATONAI, RÖVIDEN SPANYOL ARANY L VÁROSI jArmű lekvAr-> 1 ZIMBABWEI TÓ-► 1 CERUZA-> TORINÓI AUTÓ OLDAL, RÖVIDEN L | BÁLINT TIBOR REGÉNYE: ... MAJOM-► 4 OLVASÓNK LEVELÉRŐL Lesz mit... A Bor sód Megyei Természet- járó Szövetség e héten szombatra is meghirdette már hagyományos szemétszedő akci- melyen szép számmal vesznek részt évről évre. Találkozó április 1-jén, szombaton reggel 8-9 óra között az 1-es busz Majális-parki, illetve a lillafüredi kisvasút ga- radnai végállomásánál. (Fotó: Bujdos Tibor) ÁRFOLYAMOK OTP Bank Erste Bank K&H Bank vétel eladásvétel eladás vételeladás Ausztrál dollár • 150,76 160,08148,59 162,59148,40 162,38 Kanadai dollár 183,29 194,63180,72 197,76 180,39197,39 Svájci frank 163,99174,13 164,01174,85 163,06174,88 Cseh korona 8,78 9,708,34 10,208,699,79 Dán korona 34,5336,6734,07 37,29 33,8037,36 Euró 259,01272,29 258,75 273,65258,07 272,93 Angol font 376,00395,28 374,03398,75 372,08399,08 Japán yen* 182,21 193,49 179,69196,63 179,32 196,22 Norvég korona 32,44 34,44 32,01 35,0331,76 35,10 Lengyel zloty 0,000,00 60,7474,24 63,3271,40 Svéd korona27,47 29,17 27,07 29,6326,88 29,72 Szlovák korona6,69 7,396,35 7,766,62 7,46 Amerikai dollár215,75 226,81214,47 228,65214,99 227,37 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. 2008. március 30. csütörtök A NAP kel: 6:39 nyugszik: 19:21 ORSZÁGOS ELÖHE1ELZÉ8 15 °C 3 “C Ma a reggeli ködfoltok után. napos, száraz idő lesz. Mérsékeli dclics szél fúj. Éjszakára erős felhősödes várható. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma délnyugaton I5, északkeleten 11. a péntek reggeli minimuma 6 fok körül alakul. LEVEGÖSZENNYEZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 70-115%-a. htti>://idoiaras.boon.hu Óránként frissülő információkkal! s ELŐREJELZÉS Észak-Magyarországon ma a reggeli ködfoltok után, napos, száraz idő lesz. Mérsékelt délics szél fúj. Éjszakára erős fel- hősüdés várható. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 12, a péntek reggeli minimum 6 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: pénteken kiadós esőre van kilátás. Szombaton napos, száraz idő várható. Vasárnap délelőtt országszerte borús, esős, nyugaton napos, keleten továbbra is esős időre számíthatunk. Péntek: 5, 10 X borús Szombat: 5, 15 X napos Vasárnap: 6, 9 "C eső Hétfő: 3, 13 X napos Kedd: 2, 12 “C borús j±j jj j Ja jíÍ\í3 Sáíoralj^öjl Kazincbarcika MA: déli változó 12 "C 2 "C /Mmj hőmérséklet -t- déli felhőzet Készíttette: Szerencs Miskolc ” 4°c 4 °C v Az előrejelzés bizonytalansága: zokovesd szombatig „KICSI". zones További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu) ÉVFORDULÓ Gelléri Andor Endre 100 éve született író. 1924- ben Az Est-ben jelent meg első novellája. 1934-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki. Műveiből Vasvirág címmel készült film 1958-ban. NÉVNAP Zalán Egyéb névnap: Izidor, Amadé, Kerény, Gujdó. KOZLEKEDESMETEOROLÓGIA A reggeli köd toltok ka I számolni kell. ORVOSMETEOROLÓBIA Ma átmeneti, enyhe melegtronti hatás érvényesül. melyhez napos, a szervezet működése szempontjából igen kellemes idő társul. A levegő magas porkonecntróeiója és a felerősödő szel az allergiás tüneteket fokozza. Az asztma különösen gyermekkorban gyakori betegség, melynek a kezelésében elsősorban a gyulladáscsökkentők és a hörgtágító készítmények jönnek szóba. vízhőmérsékletek Duna 6-7 X Tisza 6-7 °C Balaton 8 °C Velencei-tó 10 X .Fertő 9 X HÓIELENTÉS Kékes BánkútChopok-Jasna 80-120 cm Csorba-tó140-200 cm VILAGVABOSOK Bangkok32 °C Buenos Aires23 °C Los Angeles17 X Miami 25 X Moszkva 4 X New York 19 X Peking 14 X Rio de Janeiro28 X Sydney 28 X Tokió10 X ÍCVIIf Felelős kiadó: íabó Miklós toaboaeszflk.bomi.hll). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (Ipvasziaeszak.boon.fíu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita llovaszaeszak.boon.hu). Értékesítési vezetőhelyettes: Molnárné Iván Emese lemese mnlnarneapszak hnnn hu) Főszerkesztő: Kiss László UH (ltós.la5Zl0ffleyakib00n.hlAFÓszetkesztó-helyettesek: Bujdos Attila lattila.buidosaieszak.boon.hu). Szántó István (isivan.szantoaeszak.boon.hu) Terjesztési vezetőhelyettes: Homolyáné Horváth Éva (homolvaneaeszak.honn.hu) Marketingvezető: Szűcs Edina (edina szursaeszak hnnn hu) m * évanomixao Előfizetői vonal és kézbesftési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterjtaeszak.boon.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1380 forint, negyedévre 4080 forint fél évre 7880 forint egy évre 14 980 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. ------------—— Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178., www.informmedia.hu. Megjelenés száma: 2006/75 MATzSZ Hírügynökségek: MTI, EPA, Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357, Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@eszak.boon hu) ff print-audit