Észak-Magyarország, 2006. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-02 / 52. szám
2006. március 2., csütörtök HÍRCSOKOR • A Spanyol Labdarúgó Szövetség 9 ezer euróra büntette a Reál Zaragozát, amelynek szurkolói rasszista megnyilvánulásokkal zavarták Sámuel Eto'ót, a vendég FC Barcelona kameruni játékosát a két klub szombati bajnoki mérkőzésén. • Minden rekordot megdöntött a vasárnap befejeződött torinói téli olimpia internetes honlapja: a torino2006.org-ról mintegy 700 millió oldalt tekintettek meg, ami 12 százalékkal több, mint a 2004-es athéni játékok idején. Másodikok Miskolc (ÉM) - A Magyar Paralimpiai Bizottság telekommunikációs főszponzora a hagyományokhoz híven idén is díjazta azokat a sportolókat, edzőt, csapatot, akik az előző esztendőben a legjobban szerepeltek. A szerdai, budapesti eseményen jelenése volt Gyurkota Józsefnek, a Miskolci Akarat SE bocsásának is, aki tavaly nyáron Béres Dezsővel az oldalán megnyerte a sportág Euró- pa-bajnokságát a BC4-es kategóriában. A duó a csapat kategóriában a második helyet érdemelte ki. Nincs nyugalom Madrid (MTI) - Flo- rentino Perez elnök hétfői lemondása és Fer- nando Martin kinevezése után továbbra sincs nyugalom a Reál Madridnál. A vezetőség egy része szerint új választásra lenne szükség és ezt a véleményt osztja a Marca című sportláp felmérése szerint a szurkolók 82 százaléka is. Telt ház Mannheim (MTI) - Két napon belül mind a 14 ezer jegy elkelt az ukrán Vlagyimir Klicsko és az amerikai Chris Byrd április 22-ei, mannheimi csatájára, amelyet a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú övéért rendeznek. A két ökölvívó 2000. október 14-én már találkozott egymással, akkor Klicsko egyhangú pontozással győzött és elhódította a Boksz Világszervezet (WBO) övét melyet 2003. március 8-ig birtokolt. Akkor meglepetésre a második menetben kiütéses vereséget szenvedett a dél-afrikai Corrie Sanderstől. Klicsko 48 profi meccséből 45-öt megnyert, 40-szer kiütéssel diadalmaskodott. Az IBF-nél címvédő Byrd mérlege: 42 mérkőzés, 39 győzelem, 20 K.O. RÖVIDEN jjj j OTrwwyj ^.j'j jj j i j j j j j j ^ • A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megbízásából Mezey György, az MLSZ edzőképző intézetének igazgatója, korábbi szövetségi kapitány szakmai megfigyelőként vesz részt a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságon. Hétfőn talán hazatérhet Budapest (ÉM) - Még mindig a budapesti Árpád Kórház lakója Kövesfalvi István, a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának kapusa - képünkön -, akibe a múlt szombati, újpesti bajnokin „szállt bele” Rajczi Péter (a piros-fehérek játékosának légmelle lett az esettől). A hálóőr tegnap délelőtt lapunknak elmondta, ma talán már kiszedik a mellkasából azt a csövet, amely segítségével a levegőt szivattyúzták. A drukkerek egyik kedvence folyamatos kapcsolatban áll a szakmai stábbal, mellettük azonban Rajczi Péter is érdeklődött az állapotáról. Kövesfalvi István hazatérése pillanatnyilag hétfőre prognosztizálható. Még a kórház lakója a kapus (Fotó: szegő Péter) ÉSZAK I A G Y A R O „Elfáradt" a munkakapcsolatuk Itt még együtt szó, hanem egy hosszabb folyamat eredményéről. Nem akarta Néhány hét múlva kezdődik a világbajnokság, és - Sebestyén László szerint - csak konstruktív, eredménnyel kecsegtető gyors megoldás adhatja meg a sikeresebb szereplés lehetőségét.- A világbajnokságra ezért Júlia nevelőedzőjével, Gurgen Nem hullámvölgy Általában a sportolók menedzserei foglalkoznak az effajta kérdések kezelésével, de Julinak tudomásunk szerint nincs ilyen, így édesapjához, Sebestyén Lászlóhoz fordultunk:- Úgy gondolom, különösebb magyarázatra nem szólp; emtippek.bQon.hu Eredményes öt év volt. Sebestyén Júlia eredményei 2001-től (DOC 28 kB)___________ _______________________ (Fotó: archív) Vardanjannal folytatja a munkát, aki ismeri őt, minden hibájával és erényével együtt, és talán rövid idő alatt is tud segíteni. Feloldja azt a görcsös feszültséget, ami a technikai hibákon túlmenően akadályozta Júliát a jobb eredmények elérésében. Ázt, hogy erre a váltásra csak az olimpia után került sor, az is befolyásolta, hogy Júlia nem akarta megfosztani Andrást a torinói részvétel lehetőségétől, még akkor sem, hogyha ez az ő eredménye rovására történhetett, illetve történt is. NÉVJE6Y Száraz András Születési idő: 1966. március 2. Születési hely: Budapest Legjobb eredményei versenyzőként: világbajnoki 15. hely (1989), Európa-bajnoki 10. helyezett (1988), nyolcszoros magyar bajnok. ■ Száraz Andrást az „ismerős" Gurgen Vardan- jan váltja Sebestyén Júlia edzőjeként. Budapest, Miskolc (ÉM MI) - A torinói olimpiáról hazaérkezve, a repülőtéren tudta meg Száraz András, hogy már nem ő Sebestyén Júlia edzője:- Ázt gondolom, egy sportoló pályafutásában vannak magas és mély pontok, most az utóbbit éljük, éltük - nyilatkozta az Észak-Magyarország- nak Száraz András, aki azon felvetésünkre, vajon miként értékeli az eltelt öt évet, kijelentette: - A helyezések magukért beszélnek, nem hiszem, hogy bármit is hozzá kellene fűznöm... Egyébként magában az elválásban nincs semmi különös, ez szokott történni, ha nem jönnek az eredmények. Ez az edzői sors. Nem furcsállok semmit, s indokolják meg ezt a döntést azok, akik hozták, azt viszont nem értem, miért az edzőkollégámtól kellett mindezt megtudnom, a repülőtéren... Ettől függetlenül természetesen sok sikert kívánok Julinak a továbbiakban. rul a döntés. Júlia Száraz Andrással nagyon szép sikereket ért el, de a munkakapcsolatuk elfáradt, az elmúlt év messze nem úgy sikerült, ahogyan elvárható lett volna. Az elmúlt hónapokban Száraz Andrással és Jurek Eszterrel és természetesen Júliával együtt kerestük a megoldást, sajnos eredménytelenül. Júlia az eredménytelenségek miatt már rossz lelkiállapotban versenyzett, és a szakemberek szerint a görcsös akarás technikai problémákat is előidézett, amit András nem tudott kijavítani. Az előzmények ismeretében egy sikertelen Eu- rópa-bajnokság és olimpia ff ...................... Ettől függetlenül természetesen sok sikert kívánok Julinak a továb Inakban. után senki számára nem lehetett váratlan az edzőváltás. Nem egy hullámvölgyről, egy ideiglenes rossz formáról van SzAraz AndrAs KORCSOLYAEDZŐ ■M Eredményes volt A tréner 1994 és 1996 között dolgozott először együtt a tiszaújvárosiak korcsolyázójával, majd 2000 végén vette át ismét az idei ötkarikás játékokon tizennyolcadikként záró sportolót. A szakember „nyitásként” a hatodik helyre hozta Júliát a pozsonyi Eb-n, de az ő keze alatt lett kontinensbajnoki harmadik Malmőben, majd Európa-bajnok Budapesten, 2004-ben. 2002-ben Salt Laké Cityben nyolcadikként végzett a TSC magyar bajnoka a téli olimpián, míg 2003 végén a Grand Prix-sorozat döntőjében (ahová első magyarként kvalifikálta magát) lett hatodik. Kilenc százalék Köln (MTI) - Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a hazai szurkolók mindössze kilenc százaléka hisz a német labdarúgó-válogatott végső sikerében a június 9-én rajtoló világbajnokságon. Ugyanakkor száz nappal a torna kezdete előtt a megkérdezettek 95 százaléka meg van győződve arról, hogy Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány együttese továbbjut a csoportjából, és mindössze 15 százalék érzi úgy, hogy a nyolcaddöntő a végállomás lesz a házigazdák számára. Sí A szlovákiai Kokaván rendezte meg a Magyar Sí Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség a Diákolimpia Országos Döntőjét. A viadalon megyénk indulói a következő eredményeket érték el. II. korcsoport leány: 1. Ráckövesi Kata (Fazekas-lstvánffy Ált. Isk., Miskolc), ... 3. Matiscsák Vivien (Bársony János Ált. Isk,, Miskolc). II. korcsoport fiú: 2. Kékesi Már- ton (Móra Ferenc Ált. Isk., Mályi), III. Korcsoport leány: 1. Ritter Hajnalka (Szabó Lőrinc Ált. Isk., Miskolc). _____________________________ IV. korcsoport leány: 1. Szappanos Lilla (Kossuth Gimnázium, Sátoraljaújhely)._____________________ V. korcsoport fiú: 2. Szappanos Bence (Kossuth Gimnázium, Sátoraljaújhely), 3. Szigethi László (Kossuth Gimnázium, Sátoraljaújhelyi______________________________ VI. korcsoport fiú: 1. Kövér Viktor (Izsó Gimnázium, Edelény), 2. Szappanos Márton (Kossuth Gimnázium, Sátoraljaújhely). miért ne lehetne tökéletesa mézeskalács házad? K&H * most * lolyosílási K&H « díi nélkül! otthonszépítő hitel 1,1111= 1 C /ICO/ 4 egyszerűsltéuiíjcnylcs QjHü/o 4 250 000 fői mitől 1 500 000 lonntifi <♦ akai 2 hot alatt K&HTeleCenter (06 1) 300 0000 www.khb.hu gyors ügyek sávja -> hiteltanácsadás befektetéstervezés -> biztosítások •A thm a svájci (tank alapú, forintban íotyösitotl te lonntbán törlesztett KSH otthonszépáo hitel 1,5 m*ó torait hftetftssre«. 10 éves tutanidó és 1,5* kezelési Koltseo ás K&H fészek otthonblztosltas megléte esetén érvényes, értéke 12006. tébruir 27-1 Hirdetmény Kaptán került leszámításra. A folyósítási tfgat 2006. ''OOO f tebruár27,ésmárcius24.k6zőttbeadottigénylésekeselénengcdjukel J * Ez a kiadvány ktzétólág a dgyelemtélkeltéstszolgállá. nem minóáUl áiántatfételnelt A termék részletes tárását a vonatkozó szerződések, áz Általános Szerzódésl í Feltételek és a Hirdetmény tartalmazza A létei folyósításáról, annak Összegéről és egyéb ktxidicióirtl a Bank minden esetben önállóan, kizárólag > saját teltételei •»«* j» alapién dönt. Az igénylési teltételeké! és az Igényléshez szükséges dokumentumok listalát a Hirdetmény tartalmazza A kamatmérték és az egyéb kondíciók megváltoztatásának jogát a Bank lenntar tja 839527 HIRDETÉS