Észak-Magyarország, 2006. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-10 / 59. szám

2006. március 10., péntek SPORT ÉSZAK MAGYARORSZÁG 19 RÖVIDEN • A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) ver­senybizottsága péntek 12 óráig dönt a Borso­di Liga hétvégi fordulójának sorsáról. A 18. forduló megrendezését a téli időjárási viszo­nyok, s az így rossz állapotba került pályák veszélyeztetik, ezért könnyen elképzelhető, hogy valamennyi mérkőzést elhalasztják. Felfüggesztett Hamburg (MTI) - Fél éves felfüggesztett bör­tönbüntetést kapott az az amatőr futballista, aki a hamburgi járási bajnokságban megverte a játékvezetőt. A bíró a bántalmazás következté­ben állkapocscsont-tö- rést szenvedett és kitört egy foga. A 36 éves fut­ballistát az bőszítette fel, hogy csapattársát rekla­málás miatt második sárga lappal kiállította a bíró. Ezután odarohant a játékvezetőhöz és lök- dösni kezdte. Amikor ő is piros lapot kapott, leütötte a sípmestert. Nem indul Tokió (MTI) - Nem vesz részt a Calgaryban március 20. és 26. között sorra kerülő műkorcso­lya- és jégtánc-világbaj­nokságon a nők verse­nyében a Torinóban olimpiai aranyérmes Arakava Sizuka. A japán győztes februári diadala után kijelentette, csak abban az esetben utazik Kanadába, ha előtte le­hetősége lesz rendesen edzeni. Az ötkarikás él­ménybeszámolók és az egyéb „kötelező” progra­mok miatt azonban nem tudott tréningezni, így pedig nem látja értelmét a vb-részvételnek. Búcsú Bene Ferenctől Budapest (ÉM, nb1 .hu) - A Megyeri úti temetőben elbú­csúztatták tegnap Bene Ferencet, az Új­pest és a magyar vá­logatott korábbi csa­tárát. Az újpesti le­genda február 27-én, életének 62. évében hunyt el. Bene Fe­renc az Újpest csapa­tával 1969 és 1978 között 8 alkalommal nyert bajnoki címet, ötször volt gólkirály, háromszor nyert Ma­gyar Kupát. Szerepelt a Vásárvárosok Kupája-döntős és a Bajnokcsapatok Eu­rópa-kupája elődön­tős csapatban. Az Új­pestben 418 bajno­kin 303 gólt szerzett. A válogatottal is sike­res volt: olimpiai baj­nok 1964-ben és a torna gólkirálya. A nemzeti együttesben 76 mérkőzésen 36 gólt szerzett. Kondo Fumiiaki négy dános mester volt tegnap a venaége a Miskolci VSC judo szakosztályának. A japán edző tartott bemu­tatót a vasutas fiataloknak, akik így tesközelből ismerhették meg a küzdősport távol-keleti technikáját. (Fotó: v. Cs.) Öt magyar két helyezésért Budapest (MTI) - Mindössze öt verseny­ző képviseli a magyar színeket a péntektől vasárnapig tartó fedett pályás atlétikai vi­lágbajnokságon Moszkvában. Az elvárás ve­lük szemben két döntős helyezés elérése. Er­re reális az esély, hiszen a hétpróbázóknál meghívás alapján csak nyolcán indulnak, köztük a tavaly Helsinkiben szabadtéren vb- bronzérmes Zsivoczky Attila. Mellette a ma­gasugró Győrffy Dóra a legesélyesebb arra, hogy a legjobb nyolc között végezzen. Ugyancsak a fináléba jutás a célja a rúdug­ró Molnár Krisztinának. Dobos Gábor futott már döntőt tető alatti vb-n, 2003-ban 5. lett Birminghamben. A fiatal, a fedett ob-n két aranyérmet szerzett Takács Dávid (800 m) számára a rutinszerzés az elsődleges cél. tSlAK A magyaroknak még nem sikerült aranyérmet szerezniük ... —.... a fedett pályás atlétikai világbajnokságok történetében, a dobogós mérleg három 3. hely. A legutóbbi, budapesti 10. vb-n döntős helyezést sem sikerült elcsípni. Egy nagy lépés a négy felé ■ Hazai környezetben szerepelt tegnap az Albrecht-MVSC-MISI női röplabdacsapata. PAsztor Attila ________________________ attila.pasztor@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - A Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Nirvana-TFSE lépett pályára a városi sport- csarnokban. A mérkőzés ele­jén ráijesztett ellenfelére a Nirvána, de mivel Lupu nyi­tásaival és a jó hazai mezőnyözéssel nem tudtak mit kezdeni, a túloldalon zsi­nórban hat miskolci pont kö­vetkezett, 1-6. Hullámzó volt a játék, de végig a MISI irányí­tott, s inkább nekik volt az is köszönhető, hogy két pontra feljöttek a fővárosiak (14-12). Gond nem volt, mert 18-12-nél a vendégek edzője kért időt, de mivel Selemet szerváival nem bírtak játékosai, 22-16-nál ismét ezt tette. Hiába, mert Szajkó centerpontja az Alb­recht részsikerét jelentette. Megoldották Alaposan belekezdett a ven­dég a második szettben, de ez csak arra volt elég, hogy tart­sák a lépést Szűcsékkel, 5-3. Támadásban aztán hatéko­nyabbak lettek a vendéglátók, és úgy tűnt, egyre kedvetle­nebből küzdött a túloldal, 14­www.boon.hu ’ További cikkek! Meggyőzőbb és nyerőbb volt a hazai hölgykoszorú 6. Nem volt sziporkázó a játék, de a hazaiak megoldották, amit meg kellett, de így állan­dósult a magabiztos előnyük és nem volt kérdés, hogy Szűcs ásza és egy jó blokk után megnyerik a szettet. Döcögősen indult A harmadik felvonás elején kicsit döcögős volt a vasutas gépezet. Olyannyira, hogy 3-8- as állásnál jött az első kötele­ző pihenő. Kovács Edina pont­jával indult el felfelé a Mis­kolc, majd Lupu és Kovaljova percei után sikerült utolérni ellenfelüket, 12-12. A vezetést azonban nem tudták átvenni a vendéglátók, egy-két ponttal a Nirvána „ment”, 17-19. A haj­rára fordulva időt is kért Ke­rekes Attila, majd 20-23-nál még egyszer, jól tette: nem csak fordított csapata, hanem (Fotó: Kőhalmi Péter), az izgalmas végjátékban a győ­zelmet is megszerezte. A találkozó visszavágóját szombaton 16 órától Budapes­ten, a Nirvána otthonában rendezik meg. IEDYZŐKÖNYV Albrecht-MVSC-MISI - Nirvana-TFSE Jjjjjjjjjjjjjjjjjsjjjjjjjsjsl 3:0 (16. 17. 25) [ Miskolc, 200 néző. V.: Csikós, Szabó F. Miskolc: Lupu, SELEMET, Kovaljova, Szajkó, Kovács Edina, Szűcs. Csere: NÉMETH (liberó). Edző: Kerekes Attila. ______________ Nirvána: Kovács Eszter, Kun, Pörzse, Wolf, Kovács D., Földesi. Csere: Ger- man (liberó). Edző: Lengyel Ildikó._______________________________________ Kerekes Attila: ten nyertünk. ■ Két könnyebb és egy nehezebb játszmában megérdemel­Lengyel Ildikó: - Nagyon akartuk a győzelmet, nem sikerült, de bízom ben­ne, hogy szombaton nem lesz lefutott a mérkőzés. McEnroe hezitál Washington (MTI) - Csak tévés szakkommentátori teen­dői tarthatják vissza John McEnroe teniszlegendát attól, hogy elinduljon az idei wimb­ledoni bajnokság és a US Open páros küzdelmeiben. „Nehéz dolog öt órán keresz­tül ülni a fülkében, aztán 20 perccel később már pályára lépni. Nem tudom, hogy lesz-e elég energiám mindkettőre, pe­dig képesnek érzem magam még egy-két Grand Slam- győzelemre” - jelentette ki a 47 éves klasszis. Az 1992-ben visszavonult sztár februárban a svéd Jónás Björkmannal az oldalán óriási meglepetésre megnyerte a San Jose-i tornát. Az észak-amerikai profi kosárlab­da-bajnokság (NBA) legutóbbi já­téknapján: _____________________ New Orleans Hornets - Los An­geles Lakers 107-113, Toronto Raptors - Cleveland Cavaliers 97-98, Boston Celtics - Philadel­phia 76ers 104-101, Detroit Pis- tons - Chicago Bulls 106-101, Miami Heat - Washington Wizards 118-112, Charlotte Bobcats - Golden State Warriors 104-101, Milwaukee Bucks - Sacramento Kings 116-123, Houston Rockets- Indiana Pacers 103-99, Utah Jazz- Minnesota Timberwolves 96-93, Seattle SuperSonics - Memphis Grizzlies 74-99. A Celtic 3 ponttal nyert (Fotó: EPA) A Téreropróba 2006 március 1-tól március 31-lg tart. A részvétel feltételeiről mm é$ a Kapcsolódó nyereményjátékról a www.vodafona.hu oldalon, vagy a Térerőpróba meghirdetett helyszínein tájékozódhatsz. A nyereményjátékban azok vehetnek részt, akik a helyszínen a tesztet elvégezték és az adatlapot télies körűen kitöltötték vodafone Kiváló hálózatunkat sokan értékelik, de vannak még kétkedők. Lennél a fültanúnk? Győződj meg a saját füleddel arról, hogy mire képes a Vodafone hálózat! Jelentkezz az országos Térerőpróba 256 helyszínének egyikén, és térj haza személyes tapasztalatokkal, na meg egy értékes nyereménnyel! A Térerőpróba következő helyszínel: 2006. 03. 11. Miskolc. 7.30-18.00 de.: Újgyőri fő tér, du.: Városház tér 2006. 03. 13. Cigánd, 7.30-10.00 Fő u. 34., Művelődési Ház előtt 2006. 03. 17. Ózd, 7.30-18.00 de.: Gyújtó tér, du.: Vasvár u.. Szolgáltató Ház előtt 2006. 03. 20. Kazincbarcika. 7.30-11.30 Főtér Putnok, 13.30-17.30 Áruház hátsó parkolója MIRDFTÉS

Next

/
Thumbnails
Contents