Észak-Magyarország, 2006. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-10 / 59. szám

2006. március 10., péntek l.$ZAK AKTUÁLIS /5 RÖVIDEN j-j j j j j .......... jjjjj ;§tf: • Könyvbemutató a szerzővel. Farkas Fe­renc „En is csatáztam Zsolcánál" című könyvének bemutatójára kerül sor március 10-én délután öt órakor Alsózsolcán a Közösségi Házban. Várják a könyvbarát érdeklődőket, akik találkozhatnak a szerzővel. Méhész találka Miskolc (ÉM) - Esz­közvásárral egybekötött regionális méhésztalál­kozót szervez a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Méhész Egyesület 2006. március 12-én, vasár­nap délelőtt 9 órától Miskolcon a Palóczi u. 1. szám alatt található Központi Leánykollé­giumban. Nagy Bandó dedikál Miskolcon Miskolc (ÉM) - A népszerű humorista (to­vábbá író, előadómű­vész, de immár színész is), Nagy Bandó András dedikál vasárnap Mis­kolcon. Az ér­deklődők délelőtt 10 órától talál­kozhatnak vele a dedi­kálás hely­színén, a Károly Hotelben. A felzár­kózásról Miskolc (ÉM) - Kon­ferenciát tartottak tegnap a polgármes­teri hivatal díszter­mében „Magyar- ország 2015: a nemzeti és regionális felzárkózás program­ja" címmel. Tavaly januárban a Minisz­terelnöki Hivatal az MTA keretén belül elindította a Magyar- ország 2015 projek­tet, amely a 2007- 2013 hétéves terv tudományos meg­alapozására és a fejlesztéspolitikai, stratégiai kutatások fellendítésére szolgál. A program a versenyképesség, a tudásalapú tár­sadalom, a fenn­tartható fejlődés és a szociális kohézió kérdéseire koncent­rál. Az eddigi kutatási eredmények széles körű megvitatásának egyik állomása Miskolc volt, ahol a regionális kihívásokra koncentrálva került bemutatásra a pro­jekt. Az igazolvány csak egy lehetőség Miskolc (ÉM - HM) - Menjenek fotót csi­náltatni, mert hamarosan arcképes igazol­vány kell a nyugdíjasoknak is! - mondta a buszvezető több idős utas­nak is a buszon, meséli olva­sónk. Igazolvánnyal kell iga­zolnunk az igazolványunkat? - kérdezi egyikük a lapun­kon keresztül. A buszvezető azokra gondolt, magyarázza szavait olvasónk, akik 65 évesek már elmúl­tak, és egyébként a személyi igazolványuk felmutatásával díjmentesen utazhatnának. Erről kérdeztük dr. Bíró Attilát, az MVK Rt. közszolgálati irodájának vezetőjét.- Csak egy lehetőség az igazolvány, nem kötelező - hangzott a válasz. - A cég január elsejével vezette ezt be, azért, mert egysze­rűbb az igazolványt mutogatni, mint a sze­mélyi igazolványt. Ám ha valaki nem vált­ja ki, használhatja a személyit továbbra is. A nyugdíjas „bérlet” a Szemere utcai kö­zönségszolgálati irodán öt perc alatt kivált­ható, bankkártya nagyságú, könnyen kezel­hető, száz forintot kell fizetni érte. Díjmen­tes utazásra jogosít. VÁLASZTÁS 2006 A munkanélküliségről is Mezőcsát (ÉM) - A mezőcsáti művelődési központ tanácstermében tartott sajtótájékoz­tatót Áder János, a Fidesz országgyűlési frak­ciójának vezetője és Szabó Csaba választó­kerületi elnök, országgyűlési képviselőjelölt Mivé lett Magyarország? címmel. Áder János elmondta: Magyarországon a legnagyobb probléma, a legégetőbb feladat, amelyet kor­mányra kerülésük esetén megoldani szándékoznak, a munkanélküliek számának csökkentése. A helyi Fidesz-jelöltre is ezen koncepció alapján esett a választásuk. Olyan ember - mondta Áder aki mezőgazdasági szakemberként ért a helyiek nyelvén, képes lesz politikájuk képviseletére. Melynek további prioritásai: a gyermekek utáni adókedvezmény visszaállítása, a hiteltörlesztések átalakítása, a hitelterhek elviselhetőbbé tételb. Szabó Csaba kiemelte: többek között az energiacélú növényter­mesztés előtérbe helyezése vezethet a térség felemelkedéséhez. VÁLASZTÁS 2006 mmmm Első választók kérdezték a politikusokat (Fotó Ádám János) ■ Első választóink ezút­tal a pártok miskolci képviselőivel találkoz­hattak. N. Szántó Rita rita.szanto@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Termék-e a politikus, akit a kampány so­rán el kell adni?, miért nem érdekli a fiatalokat a politi­ka?, a politikus választ pártot, vagy a párt választja ki őt? - ezek a kérdések is elhangzot­tak azon a szerkesztőségi be­szélgetésen, amelyen miskol­ci önkormányzati képviselők - dr. Varga László (MSZP) miskolci frakcióvezető, dr. Szinay Attila (Összefogás-Fi- desz-MDF) önkormányzati képviselő, Tokár Balázs (SZDSZ) önkormányzati kép­viselő, valamint Halmai Ist­ván (MDF) önkormányzati képviselő - válaszoltak az el­ső választók kérdéseire. Termék vagy sem? Az elmúlt héten politológus­hallgatókkal találkozhattak a diákok, és a beszélgetés végén a fiatalok megerősítették az egyetemisták állítását, misze­rint a politikus termék, „amit” el kell adni. Ignácz Dalma akkor azzal zárta a be­szélgetést, hogy igenis fontos, hogy egy képviselőijeiéit) hogy néz ki, hiszen nem első­sorban pártprogramokra sza­vaznak a választók, hanem személyekre. Adta magát, hogy a képvi­selőkkel folytatott beszélgetést ezzel kezdjük: termék-e a po­litikus? Tokár Balázs vála­szolt elsőként a diákoknak: „Nem feltétlenül értek egyet ezzel, nem szeretnék csak ter­mék lenni. Bízom benne, hogy van értékalapú választás, és fontos, hogy mit mond egy párt, vagy annak képviselője.” Dr. Szinay Attila azonban részben egyetértett a fenti ál­lítással: „A mai világunkat át­hatja a média, és ennek legna­gyobb áldozatai a fiatalok. Egyetértek azzal, hogy sokszor a csomagolás valóban fonto­sabb, mint a mondanivaló, de ennek oka, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika.” Halmai István reményét fe­jezte ki, hogy nem igaz a po­litológushallgatók megállapítá­sa: „Az MDF konzervatív párt, fontos számunkra a hagyomá­nyok, értékek tisztelete. Ezért is szeretnénk, ha a választás alapja a tartalom lenne, persze a külcsín is sokat számít. A mai fiatalok azonban vannak annyira képzettek, hogy önál­ló véleményük legyen.” Dr. Varga László szerint az intenzív imidzsváltás mindkét nagy pártnak nagyobb népsze­rűséget hozott: „Ámennyiben a politikus nem idomul a kampányelemekhez, el van veszve. Négy évvel ezelőtt is így volt, és most még inkább ez a jellemző. A kampányidő­szakban pedig elsődleges, hogy a politikus szerepeljen a nyilvánosság előtt.” ÍS7AK LaPun^ hat e’s^ riasztóval - Zsíros Vik­it tor, Ignácz Dalma, Sverla Anna, Draskóczi Kitti, Könyves Diána, Czabányi Attila - kö­veti végig a kampányt, egészen a voksolásig É5.Í.M up emtippek.boo Választójogi törvény (PDF 129 kB) Otthonosabban Első találkozásaink alkal­mával a diákok egyöntetűen kijelentették, őket nem ér­dekli a politika, nem érzik magukat érettnek a válasz­táshoz. Beszélgetéseink után azonban már otthonosabban mozognak ezen a területen. Könyves Diána elmondta: „Még mindig nem érdekel a politika, de ezen beszélgeté­sek után kezdem átlátni.” Zsíros Viktor azonban azt gondolja, hogy 18 éve­sen a diákoknak a legki­sebb gondjuk a választás, a politika, hiszen készülnek az érettségire. „Büszke Magyarországot" Balról jobbra: Vásáry Tamás karmester, dr. Nagy Kálmán és Bé­res Klára „Nekünk" muzsikáltak ■ Szili Katalin, az Or­szággyűlés elnöke mon­dott beszédet a megyei közgyűlés ünnepségén. Miskolc (ÉM) - SzB) - „Március 15-e az az ünnep, amelyet sokszor és sokfélekép­pen ünnepeltek, de a 158 év­vel ezelőtt történtek örök idők­re a magyar nemzet minden­kori ünnepévé tették ezt a di­cső napot” - fogalmazott ünne­pi beszédében Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke a miskol­ci megyeházán megtartott me­gyei megemlékező ünnepségen vett részt. A szónok hangsúlyozta: „ab­ban az időben összefogott min­denki, hogy a haza fényre de­rülhessen. A történelem nem ismer foghíjakat és az utókor gyakran egyazon akarat külön­böző részeinek látja a perpat- varkodó kortársat a maga lát­szólag kibékíthetetlen ellenté­teivel. Ezért az első polgári for­radalomra emlékezve csak a folytonosságot, csak a közös teljesítményt ünnepelheti a há­lás nemzeti emlékezet”. A lehetőségek megyéje Szili Katalin hangsúlyozta azt is, hogy az európai uniós csatlakozással minden követe­lés teljesült a márciusi ifjak 12 pontjából, ezért a jövőre te­kintve egyetlen jelmondat le­het még a kiáltványon: „Büsz­ke Magyarországot, büszke nemzetet!”. Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjé­ben arra hívta fel a figyelmet, hogy megyénk hátrányos hely­zetű térségből a lehetőségek térségévé kezdi kinőni magát. Miskolc (ÉM) - A Béres Alapítvány március 4-én tar­totta negyedik jótékonysági koncertjét a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, ezúttal a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyer­mekonkológiai és Csontvelő­transzplantációs Osztálya ja­vára. Á nagy sikerű koncert teljes bevételét a csontvelő­átültetésekhez nélkülözhetet­len őssejtszámláló műszer be­szerzésére fordítják. Az est fo­lyamán Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke jelképesen átnyújtotta a 10 millió forin­tos adományról szóló okiratot dr. Nagy Kálmán professzor­nak, az osztály vezetőjének. Köszönetét mondott mind­azoknak, akik részvételükkel, művészetükkel, vagy egyéb tá­mogatással segítették a kon­certet. A Magyar Rádió Szim­fonikus Zenekara, Farkas Gá­bor zongoraművész, Vásáry Tamás karmester, valamint Kudlik Júlia, az est házigaz­dája is felajánlották honorá­riumukat a jótékony célra. ff...................... Az európai uniós csatlakozással minden követelés teljesült a már­ciusi ifjak 12 pontjából. Szili Katalin VÁLASZTÁS 2006 „Hamis biztonságérzet" Sárospatak (ÉM - BG) ­Dr. Hörcsik Richárd, Zemplén Közös nevezőre jutva fideszes országgyűlési képvi­selőjelöltjének meghívására tartott lakossági fórumot Sá­rospatakon a Művelődés Há­zában Simicskó István, a Par­lament Honvédelmi Bizottsá­gának alelnöke.- Hamis biztonságérzet, ez­zel a kifejezéssel lehet jelle­mezni azt a propagandát, amit jelenleg a magyar kormány folytat az állampolgárok felé - mondta a fórum előtti saj­tótájékoztatóján Simicskó Ist­ván. - Az tény és való, hogy a NATO tagállama lettünk, de nem dicsőség ebben a katonai szervezetben az utolsó helyen kullogni. 2006-ra a NATO fe­lé a kormány azt ígérte, a nemzeti össztermék 2 száza­lékát fordítják a honvédelmi költségekre. Ezzel szemben ez a szám 1,17 százalék. Folya­matosan folyik a magyar hon­védelem leépítése, ami megítélésem szerint nem tesz jót az ország megítélésének, hiszen magam is azt a porosz mondást osztom, miszerint minden ország sorsa erejében rejlik. Szerencs (ÉM - SFL) - Kicsivel több, mint féléves miniszterségem alatt mint­egy kilencven gazdatalálko­zón vettem részt - kezdte Hegyalja kapujában meg­tartott sajtótájékoztatóját Gráf József, az FVM veze­tője. - Örülök annak, hogy ezeken a megbeszéléseken közös nevezőkre tudtunk jutni a gazdákkal. A miniszter megjegyezte, három pontban tartja szük­ségesnek a gazdálkodók tá­jékoztatását, ismertetni kell a 2005. év tapasztalatait, az idei év támogatási lehetősé­geit, végül a 2007-2013. év közötti időszakban bekövet­kező változásokat.- Sikerült behozni a le­maradásokat a támogatások kifizetésében, megoldottuk a gabonatárolás gondjait, viszont kérdés, mit kezd­jünk a kétszer négynjillió tonnával, amit intervenció­ra ajánlottak fel a termelők. Egyrészt eladjuk, másrészt feldolgozzuk itthon - mond­ta a miniszter.

Next

/
Thumbnails
Contents