Észak-Magyarország, 2006. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-22 / 45. szám
2006. február 22., szerda RÖVIDEN • A Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete (Kisgyőr) tagjainak alkotásaiból rendeznek kiállítást a Miskolci Városi Könyvtár József Attila Fiókkönyvtárában (Szentpéteri kapu 95.). A kiállítást Bordás István, a Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet igazgatója nyitja meg március 7-én. Olcsóbban mobilozhatunk Budapest (ÉM) - Tavaly 10 százalékkal csökkent a mobiltelefonálás dija. A Nemzeti Hírközlési Hatóság szerint idén is csökkenthetők a tarifák, és olcsóbb lehet a vezetékes telefonálás, valamint az internet szolgáltatás is. A hírközlési jogok képviselője szerint miközben csökkennek a díjak, egyre több panasz érkezik a hűségnyilatkozatokra. Juhász Károly, a hírközlési fogyasztói jogok képvise- gHfs lője szerint a szol- gáltatók az elő- nyök mellett kKh gyakran nem AKjH tájékoztatnak a iRMP hátrányokról. *i Áfa-akció Budapest (FH) - Több mint 100 számlamásolatot küldtek be eddig a kormány áfa-akciójára, s már csak néhány napig van lehetőség postára adni a decemberi és januári bizonylatokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az üzletek érvényesítették-e az árakban az általános forgalmi adó csökkentését. A kormány november végén hirdette meg az akciót. Nyereményt ígért azoknak, akik ugyanolyan, ugyanott vásárolt termékről, illetve szolgáltatásról decemberi és januári számlát küldenek be. Pályázatvadász Miskolc (ÉM) - „Pályázatvadász Infó- maraton 2006” címmel ingyenes konferenciát rendeznek március 7-én Miskolcon, a Pannónia Hotel konferenciatermében. A rendezvény célja, hogy a sikeres pályázáshoz szükséges háttér-információkról, gyakorlati tudnivalókról és pénzügyi lehetőségekről minden érintett értesüljön. Mint megtudtuk, délelőtt régióspecifikus, ötletadó előadásokat hallhatnak a pályázni . szándékozók. Délután Észak-Magyarország nyertes cégeinek képviselői kerekasztal-be- szélgetésen osztják meg pályázati tapasztalataikat a hallgatósággal. A résztvevők a 2006- os pályázati lehetőségekről és a 2007- 2013. évi tervekről is tájékozódhatnak. Hogy kiknek szól a Pályázatvadász Infómaraton 2006? Kis- és középvállalkozások vezetőinek, önkormányzati szakembereknek, nonprofit szervezetek képviselőinek és magánszemélyeknek, vagyis mindenkinek, aki a pályázati pénzek iránt érdeklődik. ÉgfAtf A rendezvény ingyenes, csak regisztrációs kötelezettséggel jár. nJf.WWft Jelentkezni a www.palyazatvadasz.hu weboldalon lehet. A férőhelyek függvényében a helyszínen történő regisztrációt is elfogadják. tSIAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 VÁLASZTÁS 2006 js'j j j j j J j j j j j j.A ____....... V. ...iie Tizennégynek már megvan ■ Gyűjtik az ajánlószelvényeket a képviselőjelöltek - erre március 17- ig ad módot a törvény. Miskolc (ÉM) - Az országos választási iroda honlapján található hivatalos információk szerint (hétfőn kora délután) megyénkben már öt képviselőjelöltnek sikerült kellő számú kopogtatócédulát összegyűjteni, azokat benyújtani az illetékes szervnek, s jelöltségét immár hivatalossá tennie. Két fideszes, két szabad demokrata és egy szocialista neve olvasható a „leggyorsabbak” sorában: dr. Odor Ferenc (9-es választókörzet, Encs) és Tállai András (13-as, Mezőkövesd), illetve Pétervári György (7-es, Kazincbarcika) és Neuwirth László (5-ös, Ózd), és végül Kovács Tibor (12-es, Tiszaúj- város). Hasonlóképpen áll másik kilenc reménybeli politikus is, akik szintén beadták már az őket támogató ajánlószelvényeket, de ennek elbírálása még folyamatban van (nevük mellett a nyilvántartásban a „döntésre vár” megjegyzés látható, ami elsősorban formaságnak tekintendő). Döntésre várnak Négy MSZP-s: Fedor Vilmos (1-es, Miskolc), Simon Gábor (2-es, Miskolc), Káli Sándor (3-as, Miskolc), dr. Tompa Sándor (4-es, Miskolc). Négyen az SZDSZ jelöltjei közül: T. Asztalos Ildikó (2-es, Miskolc), Köteles Péter (3-as, Miskolc), Bátai István (4-es, Miskolc), Bárdi Miklós (10-es, Sátoraljaújhely). És a parlamenten kívüli politikai erők egyikének reprezentánsaként A legtöbb szavazónak postás vitte az otthonába az ajálószelvényt (Fotó: ÉM) Ki lehet jelölt Jelöltként annak a neve kerülhet fel a szavazólapra, aki 750 ajánlást összegyűjtött az adott választókerületben lakó választópolgároktól. Jelöltet ajánlani a választásokról szóló értesítéshez (az úgynevezett kopogtatócédulához) csatolt ajánlószelvény (amit szintén, tévesen, kopogtatócédulának szokás nevezni) kitöltésével és a jelöltnek vagy megbízottjának történő átadással lehet. Egy választópolgár csak egy jelöltet ajánlhat. Az ajánlásokat a helyileg illetékes választási szerv hitelesíti. (Forrás: www.valasztas.hu) Szádváry Gyula, Munkáspárt (9-es, Encs). Háromnál több kell A képviselőjelöltség azt jelenti, hogy az illető - akit pártja a Parlamentbe szán - neve felkerül az április 9-i szavazólapra, őrá is lehet majd voksolni, egyike lesz azoknak, akik közül választani kell (lehet). A nagyobb pártok mind a 13 megyénkben választókerületet illetően megnevezték saját jelöltjeiket az elmúlt hetekben. A területi (megyei) listáikat is bemutatták még tavaly. Ezek közül azonban jelen állás szerint még egyik sem tekinthető hivatalosan elfogadott listának (ahhoz háromnál több elfogadott egyéni jelölt szükséges). Az országos körű összegzésben egyébként eddig 40 párt, politikai és egyéb szervezet neve látható felsorolva mint amely egyéni jelöltet indított, illetve listát állítani szándékszik - ábécé sorrendben a Centrumtól a Zöld Demokratákig. A TÉNYEK Nyilvántartásba vett jelöltek és korösszetétele nemkorosztály férfinő 26 alatt01 26-30 2 1 31-40 20i 41-50 37 4 51-6052 9 61-70 7 0 minden jelölt 118 16 (Forrás: www.valasztas.hu, 2006. 02. 20.) Hamarosan hazarepülhetnek a pataki könyvek ■ Nincs akadálya, hogy akár már ma hazarepüljenek a pataki könyvek Moszkvából Budapestre. Miskolc (ÉM) - Anatolij Vilkov, az orosz felügyelet kulturális örökségvédelmi vezetője közölte az MTI-vel tegnap, hogy már aláírta a sárospataki kötetek kivitelére jogosító utasítást, és ennek alapján még kedden kiállítják a hivatalos kiviteli engedélyt. A hírügynökségi forrás szerint akár már szerdán hazakerülhetnek a könyvek a moszkvai magyar nagykövetségről, ahová hétfőn szállították azokat nagykövetségi transzportéról, rendőri biztosítással a Nyizsnyij Novgorod-i Lenin könyvtárból. Még nem hívták Csomós József református püspök számára új információ volt tegnap délután, hogy akár máris hazaindulhat az értékes szállítmány. Mint mondta, még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy megadott időpontban meg kellene jelennie az átadási jegyzőkönyv aláírására. Kérdésünkre elmondta: a múlt héten aláírt jegyzőkönyv szerint az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) végzi el a megérkező kötetek portalanítását, s szükség esetén - amennyiben azok élő gombákat tartalmaznának - fertőtlenítését, akár 48 órán belül. Ennek költségeit a minisztérium állja. Az majd csak az állapotfelmérés után derül ki, hogy milyen mérvű restaurálást igényelnek a kötetek, mindenesetre azt már a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának restaurátorműhelyében végzik, egyházi költségen. Az biztos: a hét ládába csomagolt 136 kötetet még Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő kedden esedékes budapesti látogatása előtt repülőgéppel, várhatóan egy Malév-járattal Magyarországra hozzák. fi Hp;/7emlippek. boon.hu A sárospataki könyvekről (PDF 265 kB) uMikSi nyelviskor Miskolc, Kölcsey u.7. 20/450-5894, 46/311-390 ANGOL, NÉMET, SPANYOL NYELVTANFOLYAMOK, MAGÁNÓRÁK KEZDŐTŐLA FELSŐFOKIG ÁLTALÁNOS ÉS SZAKNYELV - 66 tanóra, 4-5 fős csoport 38.000 Ft előjegyzéssel HOZD EL BARÁTOD IS: 5000 FT KEDVEZMÉNY-odÍs!'~''n :mény )- INGYENES TANKÖNYVHASZNÁLAT- BŐSÉGES SEGÉDANYAGOK- RÉSZLETFIZETÉS- MAGÁNÓRÁK 1700 Ft/60 perc Kazincbarcika, Mátyás klr. út 56.48/513-033 Miskolc. Széchenyi u. 26. 46/507-110 Angol és német nyelvtanfolyamok február 13-tól:- Intenzív (heti 2x5 óra)- Lassított (heti 2x2 óra)- Nyelvtani rendszerező és szókincs-fejlesztő kurzusok heti 1x4 órában hétvégén isi Kedvező árt- 30 % SZJA kedvezményi! Oktatás A^PamssastMKiKn. A Két. és annak gyakorlati alkalmazása 2006. III. 21. Közbeszerzési szakreferens képzés 2006. IV. 19.-20.-21. Európai uniós pályázatíró szakreferens 2006. II. 19.-20.-21 Business English II. 28.—III. 1. tel.: 70/772-3437; 70/772-3438 e-mail: info@parnassus2005.hu 3529 Miskolc, Váncza u. 5. www.parnassus2005.hu 8I9I3o| \lESZl/ Sk !»3] ..?ooautósiskola 0 Ft-tól hitelre, 0% THM, 0% KAMAT- személygépkocsi-vezető „B”- segédmotoros kerékpár-vezető „M”- motorkerékpár-vezető „Al”, „Akorl”, „A”- kishajóvezető tanfolyam Jet Ski, vitorlás- vezetéstechnikai tréning (közületeknek is) Kulturált környezet, türelmes oktatók, saját vizsgapálya! Új! Hétvégi tanfolyam! Vezetéstechnikai tréning: 2006. március 6., 1600 óra A tandíj 30%-a az szja-ból visszaigényelhető. Miskolc, Görgey u. 5. Tudomány és Technika Háza Sajószentpéter, Üveggyár Irodaház ISO 9001:2001, Képzési cng.sz.: 356/1/2003, Okév: 05-0220-04, Akkreditációs Isz.: AL.114I- gimnáziumi oktatás- érettségi utáni szakképzés web: europay.t-online.hu e-mail: europay@freemail.hu 3532 Miskolc, Andrássy út 36. my «tv s}ú d fö Februárban induló tanfolyamaink: ANGOL kezdő felnőtteknek ANGOL ALAPFOKÚ NYELWiZSGA-ELdKÉSZÍTO ANGOL GAZDASÁGI SZAKMAI KttZÍPFOK SPANYOL KEZDŰ NÉMET KÜZlPFOKÚ NYELWIZSeA-ELOKÉSZÍrÖ OLASZ ÚJRAKEZDŐ £33-3785,70/772-7709 Miskolc legfiatalabb nyelviskolája az Avasi Nyelviskola Ezért mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vegyük fel a telefont. Nem indíthatunk 8-12 fős csoportokat. Nem szabhatunk irreálisan magas tanfolyamdijakat. Nálunk nincsenek flegma titkárnők. Nem létezik sorban állás. Nyelvtanáraink nem loholnak egyik munkahelyről a másikra. Ha autóval érkezel, nem büntet meg a közterület-felügyelő. 12 tény iskolánkról 1. Fiatal, lelkes, dinamikus nyelvtanárok főiskolai/ egyetemi oklevéllel 2. 4-5 fős kiscsoport 3. Családias hangulat, oldott légkör 4. Ingyenes tankönyvhasználat 5. Ingyenes szintfelmérés 6. Bőséges segédanyagok 7. Rengeteg kedvezmény 8. Részletfizetési lehetőség 9. Rugalmas időbeosztás, órák délelőtt is 10. Ingyenes parkolás 11. Hét buszjárat érkezik a 20 méterre lévő megállóba a város minden részéről (29, 31, 35, 36, 39, 32, Cora busz) 12. Mi kizárólag nyelvoktatással foglalkozunk, azért, hogy a lehető legjobb minőséget nyújtsuk. Nyelvvizsgák Mi elsősorban a TELC, valamint az Origó, Cambridge, Pannon, BGF, KITEX nyelvvizsgákra készítünk fel, minden szinten, kezdőtől felsőfokig. Tanfolyamaink 66 tanórás nyelvtanfolyamokat indítunk kezdők, álkezdők, középfokú nyelvvizsgára készülők, külföldön munkát vállalók és beszélni szándékozók részére. Magánóráink Ha nagyon elfoglalt vagy, és nem tudsz másokhoz alkalmazkodni, neked találták ki a magánórát. Tanárunk csak Veled foglalkozik, maximálisan figyelembe véve igényeidet. A nyelvtanulás hatékonysága Csoportjaink létszáma 4-5 fő, így tanáraink azonnal kiszúrják, ha valaki lemarad vagy nem szeret szerepelni, és képesek a tanuló fejlődését figyelemmel kísérni, rögtön javítva a hibákat, szerepeltetve a félénkeket. Elérhetőségünk Avasi Nyelviskola Miskolc, Kölcsey u. 7. fsz. 3. Tel: (46) 311-390, (20) 376-6745. Nyitva: H-P: 15-19 Személy- és vagyonőr Biztonságszervező l-ll. tanfolyamok indulnak Miskolcon, Szerencsen, Mezőkövesden, Encsen, Edelényben és Sárospatakon. Fegyvervizsga-felkészítés! Szkárosi Kft. Akkreditált felnőttképzési intézmény Tanúsitványszám: 05-0134-05 Akkreditációs lajstromszám: AL 1120 Adó-visszatér(tés, részletfizetés és egyéb kedvezmények Kérje részletes tájékoztatónkat! Tel.: 46/352-499, 70/38-704-38 LITE NYELVISKOLfl- HfltÓZflT Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Eger INTENZÍV KEZDŐ. HALADÓ ANGOL TANFOLYAMOKBA beiratkozás 50D Ft/óra Kedvezménnyel!-30% szja www.lite-nyelviskola.hu www.angolnyelvtan.hu Tel.: 46/413-126 Nytsz.: 05-0232-04 _______________mü HIRDETÉS