Észak-Magyarország, 2006. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
2006. február 2., csütörtök Fantomkép a rablóról Miskolc (ÉM - PT) - Hatszázezer forint díjat kaphat az az informátor, aki a csütörtök délelőtti miskolci takarékszövetkezeti rablás elkövetőjének elfogását közvetlenül elősegítő adatot szolgáltat a nyomozó hatóságnak. A bejelentő kiléte titokban marad. A megyei rendőr-főkapitányság százezer forintot tűzött ki nyomravezetői díjként, amit a kárt szenvedett takarékszövetkezet bruttó félmillió forinttal megtoldott. Azt remélik, hogy a fegyveres rablás elkövetőjét a lakosság segítségével gyorsabban sikerül elérni. Személylaírás Aki a fantomképen látható és a személyleírásnak megfelelő férfiről bármit tud, illetve tudni vél, az jelentkezzen a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán (Miskolc, Zsolcai kapu 32.) személyesen vagy telefonon (46/514-500/21-79-es mellék), munkaidőn túl hívja az ismert 112, vagy 107-es rendőrségi segélyhívó számokat. A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja. A bejelentő, a nyomravezető személyét bizalmasan kezelikl Magassága: 170-175 centiméter Testalkata: átlagos __________________ Víselete: fekete színű, neccszerű anyagból pántot kötött, ezzel takarta el arca egy részét. Fekete színű, vastag dzseki, aminek az ujján teljes hosszban fehér csík látható Életkora: huszas évei végén, har- mincas évei elején jár Porig égett. Leégett egy faház tegnap este Pmgyomtetőn. A házban bennégett a tulajdonos hat kutyája. (Fotó: Ádám János) A versenyzőknek ment jól _______________fSIAK _______________________________________________AKTUÁLIS /5 a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban (Fotó: Ádám János) ■ Nincs idő a tanórán logikai feladatokat gyakorolni - mondják a matematikatanárok. Miskolc (ÉM - KHE) - Miért tanulnak mást a diákok a tanórákon, mint ami a közös írásbeli követelménye? Miért csak a fizetős előkészítő tanfolyamokon lehet felkészülni a nagy próbatételre? Számos kérdés merült fel a szülőkben, pedagógusokban egyaránt a pénteki és szombati írásbeli felvételi után. Nincs rá idő Különórákon gyakoroltatta tanítványaival a logikai feladatokat Szotákné Tóth Márta, a Bársony János Általános Iskola matematikatanára. Mint mondta, a tanórákon nincs idő ilyesmire, hisz az órák száma egyre csökken. A diákoknak tehát vagy a középiskolák előkészítőire jár»....................................................................... ■W nak (ezért fizetni kell), vagy az általános iskola tanárai szerveznek számukra különórákat. Ezekre viszont nem mindig kap az iskola órakeretet, így a pedagógusok ingyen dolgoznak.- Azonban minden tanárnak fontos, hogy tanítványai jó Tegnap már volt mit böngészni eredményt érjenek el - fűzött hozzá magyarázatot a tanár. A feladatokról szólva elmondta: azok a diákok, akik versenyekre járnak, könnyedén oldották meg a tesztet, az ötös tanulóknak is jól sikerült, a négyeseknek viszont már gondot okozhatott a két utolsó példa. Nem jutott eszükbe- A tíz feladatra azonban kevés volt a 45 perc - állapította meg végül. A 45 percet Nagy Józsefné, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola matematikatanára és egyben igazgatóhelyettese is kevésnek találta. Ebben az iskolában szintén délután készültek a nyolcadikosok a felvételire, akik hasonló feladatsorra számítottak.- A heti három matematikaóra kevés arra, hogy logikai feladatokat gyakoroljunk - mondta Nagy Józsefné. - A versenyzők könnyű helyzetben voltak, hisz ők gyakran találkoznak ilyen példákkal. A többieknek a 9. feladat okozott gondot, volt, akinek a szöveges egyenlet nem jutott az eszébe. (SZAK hlHv emtiDaek.boon.hu Az anyanyelvi feladatlap (PDF 192 kB) A matematika-feladatlap (PDF 144 kB) Rengeteg volt Matematikából ötös, és amelyik versenyre csak el lehet menni, mindegyiken ott van Oprável Konrád, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulója. így aztán érthető, hogy számára nem jelentett gondot a feladatsor. Reményei szerint a 50 pontból 44-et szerzett. „Nagyon szeretem a matematikát és a versenyzést - mondta. - A felvételi példák nehézségi sorrendben követték egymást, a két utolsóhoz több logika kellett. A 10 feladatot egyébként rengetegnek tartom, sok osztálytársam panaszkodott, hogy kevés volt az idő.” Azok a diákok, akik versenyekre járnak, könnyedén oldották meg a tesztet. SzotAkné Tóth MArta A Borsod-Abaúj’Zamplőn Megyei oras iitnyiletkoxatainak fontosabb adatai v'v «. vi v V <- k W. kVvw'ki k l W l W WW w\ W W U l W W W W W V l i 1 1 i W i t l l i l t t l i i i t t t l i t t t t ( t t t t i t t t « t t t « 4 « Faragó Péter, MSZP, egyéni, 6. sz. választókerűlet __________________________________________ Ingatlan: 1/2 tulajdonú lakóház 59 négyzet- méter, 1/2 tulajdonú garázs 13,5 négyzetméter, 165/551 tulajdonú gyep 3964 négyzet- méter (valamennyi Miskolc), 1172/77466 tulajdonú szántó 6041 négyzetméter (Kistokaj) Készpénz, értékpapír: nincs Gépjármű: Mazda 3 Fedor Vilmos, MSZP, egyéni, 1. sz. választókerület__________________________________________ Ingatlan: kertes családi ház 150 négyzetméter + melléképület (Miskolc) Készpénz, értékpapír: ING biztosítás 25 000/hó, 800 ezer forint megtakarítás, Gépjármű: Opel Zafira Fónagy János, Fidesz-MPSZ, megyei területi listás_____________________ Ingatlan: 644 négyzetméter telken 100 négyzetméter lakóház 1080 négyzetméter zárt kert Készpénz, értékpapír: OTP Optima 18 276 714 Ft, OTP Maxima 1 914 745 Ft, Lakástakarék 679 421 Ft, Garancia 5 495 908 Ft 6,7 millió Ft betét Gépjármű: Peugeot 206 (2002), Mitsubishi (2005) Gúr Nándor, MSZP, országos lista _________ Ingatlan: 150 négyzetméteres lakóház (családi ház) 1/2 tulajdonban (Miskolc) Gépjármű: Toyota Corolla Sedan 1.6 (2003) Készpénz, értékpapír: OTP Optima 1259,17 db, készpénz 2000 ezer Ft Gyárfás Ildikó, MSZP, egyéni, 7. sz. választókerület__________________________________ ________ Ingatlan: 180 négyzetméter lakóház fele, 1174 négyzetméter zárt kert fele, 68 négyzetméter lakás fele, 22 négyzetméter garázs fele Készpénz, értékpapír: kincstárjegy 1355 db, befektetési jegy 5 308 531 db, értékpapír 1176 db, biztosítás 500 000 Ft, takarékbetét 6 000 000 Ft Gépjármű: nincs Dr. Hörcslk Rlchárd, Fidesz-MPSZ, egyéni, 10. sz. választókerület______________________________ Ingatlan: 1340 négyzetméter telken 218 négyzetméter lakóház (1/2 részben), 50 négyzet- méter lakóház (1/2 részben) Készpénz, értékpapír: 2,6 millió Ft készpénz, 2 020 000 Ft betét Gépjármű: Skoda Octavia (2002) • Káli Sándor, MSZP, egyéni, 3. sz. választókerület ____________________________________________ Ingatlan: 1/2 tulajdonú miskolci üdülő 30 négyzetméter, zárt kert 1200 négyzetméter Készpénz, értékpapír: életbiztosítás 1 345 000 forint, kötvény 3 400 000 forint, 1 900 000 forint készpénz, 2 millió forint pénzkövetelés Gépjármű: nincs Konc Ferenc, Fidesz-MPSZ, országos lista Ingatlan: 1/2 tulajdonú lakóház 100 négyzet- méter, 1/2 tulajdonú házas ingatlan-lakótelek 397 négyzetméter (mindkettő Szerencs), 1/2 tulajdonú lakótelek 1934 négyzetméter (Tornaszentjakab), 1/2 tulajdonú művelésből kivont szőlő 2800 négyzetméter (Rátka), 1/2 tulajdonú szántó-rét 5 hektár (Tornaszentjakab) Készpénz, értékpapír: Rába részvény 14 db, Mol-részvény 25 db, 3 millió forint készpénz, Gépjármű: Citroen C5, 2 db ETZ motor forgalomból kivont Kovács Tibor, MSZP, egyéni, 12. sz. választókerület__________________________________________ Ingatlan: 200 négyzeteméter lakóház fele, 62 négyzetméter orvosi rendelő fele, 250 négyzetméter üdülőtelek fele Készpénz, értékpapír: befektetési alap 2 114 330 db, részvény 3920 db Gépjármű: nincs Lenártek András, Fidesz-MPSZ, megyei területi listás__________________________________________ Ingatlan: 936 négyzetméter telken 157négyzetméter lakóház (1/2 részben) 53 nm társasházi lakás (1/2) Készpénz, értékpapír: 2,3 millió Ft életbiztosítás Gépjármű: Opel Astra (2002) Molnár József, MSZP, megyei területi listás Ingatlan: 253 négyzetméter lakóterület, 72 négyzetméter üdülő fele, 490 négyzetméter lakóterület, 108 négyzetméter lakóház fele Készpénz, értékpapír: nyugdíjpénztár 3 200 000 Ft, takarékbetét 4 700 000 Ft Gépjármű: nincs Molnár Oszkár, Fidesz-MPSZ, egyéni, 8. sz. választókerület_________________________________ Ingatlan: 790 négyzetméter telken 150 négyzetméter lakóház, 30 938 négyzetméter telek műveletlen (1/2 részben) Készpénz, értékpapír: Talizmán értékpapír 2 millió Ft Gépjármű: nincs Nagy Nóra, MSZP, megyei területi lista Ingatlan: 61 négyzetméter lakóház (Miskolc) Takarékbetét: 1 5 millió Ft Nyaké István, MSZP, országos lista__________ Ingatlan: 7270 négyzetméter udvar, 95 négyzetméter ház (Abaújlak-Szantiscska) Készpénz, értékpapír: takarékbetétben 1 500 ezer Ft Pénzintézettel szembeni tartozás: 10 000 ezer Ft Gépjármű: Seat Toledo (2005) Dr. Ódor Ferenc, Fidesz-MPSZ, egyéni, 9. sz. választókerület_________________________________ Ingatlan: 93 négyzetméter társasház (1/2 részben), 3000 négyzetméter gyümölcsös, 272 400 négyzetméter szántó, 2163 négyzetméter gyümölcsös (1/2 részben) Készpénz, értékpapír: 3 millió Ft betét Gépjármű: Volvo S60 (2002) Dr. Répássy Róbert Fidesz-MPSZ, megyei területi listás______________________________________ Ingatlan: 108 négyzetméter lakás (1/2 részben), 51 négyzetméter lakás (1/2 részben) Készpénz, értékpapír: 1 040 160 Ft életbiztosítás, 3 500 312 Ft betét Gépjármű: Opel Astra (2000) Dr. Simon Gábor, MSZP, egyéni, 2. sz. választókerület________________ Ingatlan: 1/2 tulajdonú társasház 161 négyzetméter, 1/2 tulajdonú építési telek 1138 négyzetméter (mindkettő Miskolc), bérelt gyümölcsös 1039 négyzetméter (Vásárosnamény) Készpénz, értékpapír: életbiztosítás 12,1 millió forint, életbiztosítás 7 millió forint, 25 millió forint pénzintézeti számlakövetelés, 3 millió forint pénzkövetelés Gépjármű: Nissan Primera Dr. Soós Győző, MSZP, megyei területi listás Ingatlan: 110 négyzetméter lakóház fele, 3707 négyzetméter üdülőtelek, 40 négyzet- méter üdülő fele, 25 négyzetméter pince, 29 272 négyzetméter gyep, 703 négyzetméter szántó Készpénz, értékpapír: nyugdíjpénztár Képviselők a parlamenti patkóban 4 000 000 Ft, biztosítás 500 ezer Ft, folyószámlán 2 200 000 Ft Gépjármű: Suzuki Steinemé Vasvári Éva, Fidesz-MPSZ, megyei területi lista________________________________________ Ingatlan: 1/2 tulajdonú lakóház 115 négyzet- méter, 1/2 tulajdonú garázs 18 négyzetméter (Tiszaújváros) Készpénz, értékpapír: Matáv-részvény 500 db, Egis-részvény 180 db, Cappa 2 600 000 darab, OTP Maxima 650 000 db, 5 millió forint megtakarítás, pénzintézeti számlakövetelés 500 000 forint, Gépjármű: Ford Ka Szabó György, MSZP, egyéni. 11. sz. választókerület________________________________________ Ingatlan: 180 négyzetméter családi ház fele, 28 négyzetméter garázs fele Készpénz, értékpapír: befektetési jegy 4 667 523 Ft, pénzintézeti számlakövetelés: 15 767 922 Ft, Gépjármű: Renault Megane Szitka Péter, MSZP, megyei területi lista Ingatlan: 48 négyzetméter lakás (Kazincbarcika) Gépjármű: Renault Megane (2004) Készpénz, értékpapír: takarékbetétben: 3 000 ezer Ft Pénzintézettel szembeni tartozás: OTP lakáskölcsön: 700 ezer Ft Szűcs Erika, MSZP, országos lista _____________ Ingatlan: 323 négyzetméter lakóház, udvar, 180 négyzetméter lakóház (sorház), 135 négyzetméter gyep, legelő, gazdasági épület (Miskolc) Gépjármű: Opel Meriva 1.6 (pü. lízing) Készpénz, értékpapír: Életút Első Országos Nyugdíjpénztár (önkéntes) 4 600 ezer Ft, ING (Fotó: kőhalmi Péter) N-N 015 Indián Nyár Biztosítás 3 860 526 Ft, ING N-N 003 Főnix Életbiztosítás 2 642 147 Ft, BB Rt. Befektetési Alap 2 500 ezer Ft, pénzintézeti számlakövetelés 3 375 ezer Ft, pénzintézettel szembeni tartozás (pénzügyi lízing) 2 600 ezer Ft Tállai András, Fidesz-MPSZ, egyéni, 13. sz. választókerület____________________________________ Ingatlan: 74 négyzetméter lakóház, 65 négyzetméter iroda 550 négyzetméter telken 94 négyzetméter üdülő (1/2 részben), 389 négyzetméter telek (1/2 részben), 19 280 négyzetméter szántó, 54 négyzetméter lakóház (1/2 részben) Készpénz, értékpapír: OTP Optima 4 millió Ft, Univerzál 1,1 millió Ft, Talizmán 2,5 millió Ft, 16 millió Ft betét Gépjármű: Ford Mondeo (2002), Ford Focus (1998) Dr. Tompa Sándor, MSZP, egyéni, 4. sz. választókerület____________________________________ Ingatlan: 1/2 tulajdonú társasház 95 négyzetméter (Mályi) Készpénz, értékpapír: N-N életbiztosítás 1 millió forint, 2,8 millió forint készpénz Gépjármű: Skoda Fabia Komfort Dr. Tóth István, MSZP, egyéni, 5. sz. választókerület________________________________________ Ingatlan: 170 m; lakóház és kert haszonélvezeti joga Készpénz, értékpapír: befektetési jegy 2 100 000 Ft, biztosítások 3 000 000 Ft Gépjármű: Opel Astra Vadász István, MSZP, megyei területi lista Ingatlan: 750 m! telek (Encs), 145 négyzet- méter lakóház 1/2 részben (Novajidrány), 13,63 ha szántó (Garadna), 1,2 ha gyep (Ga- radna), 3,67 ha erdő (Novajidrány, Garadna), 0,21 ha gyümölcsös (Boldogkőváralja), 0,34 ha szőlő (Abaújszántó), 13,71 ha szántó (Hernádcéce) Gépjármű: VA2Z-2107 (1996); Honda Cicic (1998) Készpénz, értékpapír: takarékszövetkezeti részjegy 140 ezer Ft, mezei leltár 5439 ezer Ft, takarékbetét 300 ezer Ft, készpénz: 2 970 ezer Ft Pénzkövetelés: 2 048 ezer Ft (szerződés alapján) Vargáné Kerékgyártó Ildikó, MSZP, megyei területi listás_________________________________________ Ingatlan: 47 négyzetméter lakóház Készpénz, értékpapír: biztosítás 6 000 000 Ft, készpénz 500 ezer Ft Gépjármű: Peugeot 206