Észak-Magyarország, 2006. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-11 / 36. szám

2006. február 11., szombat ÉSZAK SZOLGÁLTATÁS / PROGRAMOK / IÁTÉK /13 HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. Kimondottan hozza ma a formáját. A környezetében élők végre örömmel nyugtázhatják, hogy hatott a szavuk vagyis ön megfo­gadta a tanácsukat. Ok azt szeretnék ha mindig ilyen lenne. IV. 21-V. 20. Érzelmileg kiváló formában lehet. Úgy érzi, hogy az egész világot magához tudná ölelni, elég lenne azonban csak egy valaki, aki alig várja, hogy végre színt valljon. Tegye meg még ma. 4Hb V. 21.-VI. 21._______________________________________________ Végre úgy érzi, hogy elérkezett az idő, amikor már senkinek sem kell megfelelni, csupán csak saját magának. Persze ami azt illeti, az is éppen elég, ugyanis túl magasra teszi a mércét. VI. 22.-VII. 22. ______________________________________ Kissé pesszimista hangulatban lehet ma, de ennek oka is van. Va­laki nagyon megbánthatta, ha nem tudja ezen túltenni magát, csak állandóan topreng, hogy miért kapta ezt a sorscsapást. VII. 23-Vili. 23. Nem ártana, ha az egészségével többet foglalkozna, ugyanis egyes figyelmeztető jelek ezt sugallják. Vegye komolyan ezeket és előzze meg a bajt. Jobb ugyanis félni, mint megijedni. I4! tmc Vili. 24HX. 23. Erősnek érzi magát testileg és lelkileg egyaránt. Az utóbbi időben sajnos éppen az ellenkezőjét tapasztalta, ezért nagyon örül ennek a felfedezésnek. Használja ki ezt az alkalmat. PC 24.-X. 23.___________________________________________________ Van mit tanulnia önnek is, erre kell rádöbbennie egy bizonyos ta­lálkozás alkalmával. Nem kell azonban elkeserednie, nem olyan vé­szes a helyzet csak az ismereteit kell felfrissíteni. X. 24.-XI. 22. Űzze el a borús gondolatokat és csak a szépekre emlékezzen. Ha állandóan azon töpreng, hogy vajon hol rontott el valamit, soha sem lesz ideje esetleg helyre is hozni a mulasztást. XI. 23.-XII. 21. Sokat nem tud most tenni egy illető érdekében, de legalább meg­próbálhatná, azzal nem veszít semmit, csak nyerhet egy barátot, hiszen valaki nagyon bízik önben. Ezt tartsa szem előtt. XII. 22.H. 20. ______________________________________________ Még nem maradt le semmiről, sőt. Talán még csak most követke­zik maid az az esemény, amelyre olyan régen vár. Ne szalasszon el semmilyen alkalmat, hogy észrevetesse magát valakivel. I. 21 Hl. 20._________________________________________________ Sokkal egyszerűbben kellene felfognia az életet. Nem olyan nagy tragédia az, amit ön most annak gondol, de ha felfújja a dolgot előfordulhat, hogy az lesz belőle. Legyen optimistább. II. 21HII. 20.______________________________________________ Ma sok minden megoldódni látszik az ön környezetében. A part­nere a szokásosnál jóval kedvesebbnek mutatkozik és ez önben né­mi gyanakvást ébreszthet. Semmi oka nincs erre, rémeket lát. SUDOKO IÁTÉK 28. FELADAT február 11-től február 12-ig A köd - kanadai­am. - ma, holnap 21.45 A nyughatatlan - am. - ma, holnap 17.45 Büszkeség és balítélet - ang. - ma, holnap 13.45, 16.15, 20.30 Félhomály - ang. ném. - ma, holnap 16.45 München - am.- ma, holnap 20.00 Azt beszélik ­am. - ma, holnap 11.30, 13.30, 15.30, 17.30, 19.30, 21.30 Bambi 2. - am. ­ma, holnap 10.15, 11.45, 13.30, 15.15, 17.00, 18.30 Dick és Jane trükkjei - am. - ma, holnap 11.00, 13.15 , 15.30 Nanny McPhee- A varázsdada- ang. - ma, holnap 12.15 és 14.15 Rokonok - ma­gyar - ma, holnap 11.15, 18.45 és 21.15 Tibor vagyok, de hódítani aka­rok - magyar- ma, holnap 10.15, 12.15, 16.30, 18.30, 20.15 és 22.00 Üvegtigris 2. - magyar ­ma, holnap 10.00, 14.30, 19.00 és 21.15 Zathura - Az űrfogócska - am. - ma, holnap 10.30, 12.45, 15.00, 17.15 és 19.30 JEGYRENDELÉS: TELEFON! 06 46 502 700, 701 .. . j­SMS: 06 20 467 4267 INTERNET: www.hmplx.hu Ingyenes pontgyűjtő kártya, 20% kedvezmény diákoknak. MOZI EURIMAGES A miskolci Kossuth és Hevesy Filmszínház az „EURÓPA CINEMAS" mozihálózat tagja MISKOLC: Hevesy mozi Csak szex és más semmi - magyar - ma, holnap 15.00 és 21.00 Pingvinek vándorlása - fr. szinkr. - ma, holnap 17.00 és 19.00 Kossuth mozi Csak szex és más semmi - magyar - ma, holnap 18.30 Üvegtigris 2. - magyar - ma, holnap 16.30 és 20.30 Kossuth Matiné: Álmatlan fülesbagoly - magyar - holnap 11.00 és 13.00 További részletes moziműsor a BOON-on érhető el: www.boon.hu CHAT Ha nincs kivel moziba menned: <http://chat.boon.hu> Ha társaságra vágysz: <http://chat.boon.hu> Ha érdekel, jó-e a film: <http://chat.boon.hu> SUD0KU IÁTÉK Sudoku Játékszabály: a Sudoku rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiány­zó számokat úgy, hogy min­den sorban, minden oszlop­ban és minden 3x3-as blokk­ban egyszer és csakis egy­szer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. Kérjük, hogy a megfejtett és kivágott fel­adatot a feldolgozás miatt nyílt postai levelező­lapon!!) juttassák el szer­kesztőségünkbe. A 28. szá­mú feladat beküldési határ­ideje: 2006. február 16. (cí­münk: Miskolc, 3526 Zsolcai kapu 3.) A 22. sz. feladat helyes megfejtői közül Tar Zsolt (Novajidrány) nevét sorsoltuk ki. A nyertesek számára az Ab Ovo Kiadó ajánlott fel könyvutalványo­kat (www.abovo.hu). A nyer- mény szerkesztőségünkben vehető át. A Szerkesztő MISKOLC: Cinema City A nyughatatlan - am. felír. - ma, holnap 13.15 München - am. felir. - ma, holnap 19.45 Csak szex és más semmi - ma­gyar -ma 15.45, 17.45, 19.45 és 21.45-holnap 15.45, 17.45 és 19.45 Dick és Jane trükkjei - am. szinkr. - ma 20.00 és 22.00 - holnap 20.00 Kisiklottak - am. felir. - ma 20.15 és 22.30 - holnap 20.15 Azt beszélik - am. felir. - ma 10.15, 12.15, 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 és 22.15-holnap 10.15, 12.15, 14.15, 16.15, 18.15 és 20.15 Bambi 2. - am. szinkr. - ma, holnap 10.30, 12.30, 14.30, 16.30 és 18.15 Csodacsibe - am. szinkr. - ma, holnap 11.30 Narnia krónikái - am. szinkr. ­ma, holnap 11.45, 14.45 és 17.30 Rokonok - magyar - ma 10.30, 12.45, 15.00, 17.15, 19.30 és 21.45 - holnap 10.30, 12.45, 15.00, 17.15 és 19.30 Tibor vagyok, de hódítani aka­rok - magyar - ma 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00 és 22.00 - holnap 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00 és 20.00 Üvegtigris 2. - magyar - ma ll. 00, 13.15, 15.30, 17.45, 20.00 és 22.15 - holnap 11.00, 13.15, 15.30, 17.45 és 20.00 Zathura - Az űrfogócska - am. szinkr. - ma, holnap 10.45, 13.00, 15.15 és 17.30 KAZINCBARCIKA: Pont-Mozi Csák szex és más semmi - ma­gyar - ma, holnap 18.00 ÓZD: Béke mozi Narnia krónikái - am.-üj-zéiandi szinkr. - ma, holnap 16.00 Szőke Kóla - magyar - ma, holnap 19.00 SÁROSPATAK: Rákóczi mozi Grimm - cseh-am. felir. - ma, holnap 19.00 Narnia krónikái - am.-új-zélandi szinkr. - ma, holnap 17.00 SÁTORALJAÚJHELY: Béke mozi Fűrész 2. - am. felir. - holnap 17.00 és 19.00 375 9 1 4 268 4 1 2 36 B 7 5 9 9685 27 13 4 2516839 4 7 6 432 7 98 1 5 7 8 9 1 4 562 3 5 9 6B32 47 1 82 4 75 13 9 6 13 74 96582 A 22. sz. feladat megoldása SZÍNHÁZ MISKOLC: Miskolci Nemzeti Szín­ház, Kamaraszínház: Portugál - Bérletszünet - ma 15.00 és 19.00 MISKOLC: Miskolci Nemzeti Szín-* ház, Kamaraszínház: Komá- masszony, hol a stukker? - Bér­letszünet -holnap 19.00 MISKOLC: Miskolci Nemzeti Szín­ház, Nagyszínház: Carmen - Nyilvános főpróba munkanélkülieknek - holnap 19.00 KIÁLLÍTÁS MISKOLC: Diósgyőri Papírgyár Rt. Papíripari Múzeuma (Hegyalja u. 203/1.), 220 éves a Diósgyőri Papírgyár - A papírgyártás történetét bemutató tárlat. - ma, holnap 10.00 © 46/530-890 MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár u. 24), Délkeleti torony: Királyi koronák és koronaékszerek - időszaki kiállítás - ma, holnap 10.00 © 46/370-735 _ MISKOLC: Diosgyőrívár (Vár u. 24), Északkeleti torony: Az 1381. évi turini békekötés ratifikálását megörökítő történelmi panop­tikum - állandó kiállítás - ma, holnap 10.00, © 46/370-735 MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár ü. 24), Északnyugati torony: Működő éremverő golyósprés és vártörténeti kiállítás - állandó kiállítás - ma, holnap 10.00, © 46/370-735 MISKOLC: Diósgyőri vár (Var u. 24), Kazamata: Közép-Európa leg­népesebb történelmi panop­tikuma - állandó kiállítás - ma, holnap 10.00, © 46/370-735 MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár u. 24), Rondella: Fegyverek és páncélok a középkori Európában - állandó kiállítás ­ma, holnap 10.00 © 46/370-735 MISKOLC: Hermán Őttó Emlékház (Erzsébet sétány 3.), A Bükk élővilága - állandó kiállítás - ma, holnap 10.00, © 46/370-703 KENŐ vKuumi Február 9., csütörtök 47817 20323539 45475455 5761 62 66 6873 78 79 A között adatok tájékoztató jellegűek! ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Horváth Szabolcsot 46/502-900/3417 20/219-2351 1008. február II. aiombal A NAP kel: 6:42 nyugszik: 16:44 0RSIÁ8Q8 ELŐREJELZÉS-6 °C m.: +5 „c A hét vépén lehűlés kezdődik. Sok felhő és futó hózáporok között, időn­ként napos idő lesz. A Dunántúlon c- rős, néha viharos, északnyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora dél­utáni maximuma 0. vasárnap reggeli minimuma a Déi-Dunántúlon -3, észak­keleten -7 fok körül alakul. LIVEflÖ8EENNYE*KTT8É0 Az egészségügyi határérték kb. 70-100%-a. FiTI.nwww-boon.hu hltesUU Óránként frissülő információkkal! ELÖREIELXÉS Észak-Mügyarországun a hót végén lehűlés kezdődik. Sok felhő és futó hózáporok között, olykor napos idő lesz. Friss, északnyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora délutáni maximuma +1, vasár­nap reggeli minimuma -7 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől jövő péntekig fa­gyos időben - nem várható szá­mottevő mennyiségű csapadék. Vasárnap: -7, 0 °C borús Hétfő: -7, -1 ”C változó Kedd: -12, -5 °C napos Szerda: -10, -3 °C borús Vfifi | Csütörtök: -11, -3 “C Éj • „ napos SáfeiF. j CrVlö EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu) ÉVFORDULÓ > Teleki László 195 éve született politikus, író, akadémikus. Már 1849 tavaszán egyenjogúságot követelt Magyarország nem magyar népeinek, NÉVNAP Szombat: Bertold, Marietta Vasárnap: Lívia, Lídia kAxlekeoés­METEOROLÓGIA Reggel sűrű kCKlfoltokni és légióitokra kell számítani! A hidegfront lassítja a ref­lexeket! ORVOSMETEOROLÓGIA A hét vége folyamán - hidegfronti hatás mellett - hűvös, fagyos időre számíthatunk, ami előreláthatólag csak a frontra kifeje­zetten érzékenyeket viseli meg. A/ időn­ként előbújó Nap a hangulatot pozitívan befolyásolja, inig a hidegfront áthaladása után a kognitív funkciók cs a reflexek ja­vulása a jellemző. Összességében orvos­meteorológiai szempontból a hétvége kel­lemesnek ígérkezik. VÍZHOMERSEKLETEK Duna 0-2 °C Tisza 0-1 °C Balaton3 °C Velencei-tó 2 C Fertő1 °C H0JELENTES Kékes 35-65 cm Bánkút 25-40 cm Chopok-Jasna 100-120 cm Csorba-tó100-180 cm VILÁGVÁROSOK Bangkok 33 “C Buenos Aires 27 °C Los Angeles 23 °C Miami25 °C Moszkva-11 °C New York 3 °C Peking 5 °C Rio de Janeiro26 “C Sydney 24 “C Tokió 11 °C K Ti fifi fltff kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.bQQn.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezetőhelyettes: Mohámé Iván Emese (emese.molnarne@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László K, 2 L M fim Fkiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettesek: Bujdos Attila (attila.buidos@eszak.boon.hu). Szántó István (istvan.szanto@eszak.boon.hu). Terjesztési vezetőhelyettes: Homolyáné Horváth Éva (homolvane@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterj@eszak.boon.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, 2solcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. \ Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATES2. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 yMTESZ

Next

/
Thumbnails
Contents