Észak-Magyarország, 2006. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-03 / 2. szám
2006. január 3., kedd MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 • Újévi koncert. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Újévi koncertje január 7-én lesz a Miskolci Nemzeti Színházban este fél 8 órai kezdettel. ígérték, de nem történt semmi... Miskolc (ÉM) - A megyeszékhelyen egymást érik az építkezések, ez tény. Viszont nem egy olyan fejlesztésről is szólnunk kell, amely kapcsán - bár 2005-re vártunk „valamit” - nem történt semmi. Ilyen például a tapolcai Vizek Völgye-projekt. A volt strand területén már hosszú hónapok óta el kellett volna kezdődnie az építkezésnek (legutóbb az év végére ígérték az első kapavágásokat), nem történt semmi. Még az alapkövét sem tették le a Széchenyi-negyed (volt Bazártömb) új épületeinek sem. Igaz, 2006 elejére már biztosra ígérik, hogy kezdődik az építkezés, de ez már a sokadik időpont. Uszodánk sincs (újdonság, hogy a helye már megvan az egyetemen), ám az Avas szállóról, az Erzsébet fürdőről jobb nem is beszélni...- Vizek Völgye-projekt indulása- Széchenyi-negyed _______________________________- Búza tér fejlesztése ____________________- Hősök tere átépítése_____________________________ MJj uszoda_______________________________________________- Avas szálló (novemberben ígérte a tulajdonos cég, hogy nyilatkozik a tavaszra tervezett épltke zésről, ez azóta sem történt meg) Kiránduló elveszettek Miskolc (ÉM) - Január 5-én délelőtt fél 9- kor két busszal indulnak a Búza térről azok a nyugdíjasok (közel százan) Bükkszentke- resztre, akik tavalyi kirándulásukkor elvesztek a Bükkben, tájékoztatták lapunkat az avasi nyugdíjasklub tagjai, (felvételünkön hálóznak). Az erdőben kívánják „megünnepelni” az akkor történteket, a településen a falu polgár- mestere várja, köszönti őket. Fotópályázat Miskolc (ÉM) - A polgármesteri hivatal nyilvános fotópályázatot hirdet „Miskolc - A négy évszakos város" címmel. A pályázat témája Miskolc város idegenforgalmi nevezetességeinek, a város életének kreatív bemutatása a fotóművészet eszközeivel. Az önkormányzat olyan pályamunkákat vár, melyek átfogóan mutatják be a négy évszakban Miskolcot. A részletes pályázati anyag letölthető a www.miskolc.hu oldalról, vagy átvehető a városháza portáján. Még egy hétig fényesség Miskolc (ÉM - KHE) - Még egy hétig gyönyörködhetünk Miskolc karácsonyt idéző ünnepi fényeiben. Advent első vasárnapján gyulladtak fel Miskolc belvárosában (és egyéb pontjain) a karácsonyt váró ünnepi fények. Ezek az idén még díszesebbek, még fényesebbek voltak, mint tavaly. Meddig tart a díszkivilágítás? - kérdezte olvasónk. Az önkormányzat 6 millió forintot fordított a költségvetésből a fénydíszítésre, ehhez jött egymillió forint, amit épp a tavalyi díszkivilágításról készült fotókkal nyert, és további milliókat jelentett az áramszolgáltató és két másik cég felajánlása. A Kazinczy és Szemere utca leszerelt díszei a Zsolcai kapuba kerültek, a belváros pedig újakat kapott, olyanokat, amelyek harmonizálnak a meglevőkkel. A Búza térre is újak kerültek, az eddigiek a hejőcsabai bevezető szakaszt díszítik. A díszkivilágítás immár kiterjedt az Űjgyőri főtérre, az Ady Művelődési Házra, az avasi városrészre, a Szinva-parti térre. Az ünnepi fényekben még egy hétig gyönyörködhetünk, a jövő héten ugyanis elkezdik azok leszerelését. Szinva terasz. Ez lett az új miskolci tér neve (Fotók: ém archív) Ruhában a barlangfürdőben: átadták az új blokkot EU-s szabvány szerinti játszóterek épültek, ez itt az Avason Hamarosan utazhatunk az új buszokon Óra, buszok és a többi... ■ íme egy csokorra való „gyarapodás". Építkezések, beszerzések, újdonságok Miskolcon. Miskolc (ÉM - HM) - Hogy mivel lett több Miskolc 2005- ben? Hol is kezdjük? A város sok-sok pontján indult, folyik, vagy épp várható, hogy hamarosan indul az építkezés. A leglátványosabb talán, hogy lett egy új terünk (új névvel), a Szinva terasz. Látható a változás a főutcán is, sok-sok üzlet fizimiskája változott meg az elmúlt hónapokban. Lett egy új óránk a villanyrendőrnél, sőt, mitöbb, csókversenyre is invitáltuk olvasóinkat e szerkezet alá. A főutcán maradva: felújították a színház épületét. Elkezdődött a Macropolis, azaz egy új épületkomplexum megépítése a Plazához közel, új blokkját adták át (ha még nem is üzemel) Tapolcán a barlangfürdőnek, birtokba vehette a közönség a felújított sportcsarnokot, új játszóterek épültek. Az építkezéseken túl - ez is gyarapodás - februárban 35 új busz áll forgalomba, ezek az év végén meg is érkeztek Miskolcra. Átalakulóban a főutca Macropolis: jövőre itt házak lesznek Új óra a villanyrendőrnél, az összeszerelés pillanata Pártok frakcióvezetői a miskolci közgyűlés 2005. évi munkájáról Dr. Varga László (MSZP) Juga György (Öszefogás Fidesz- MDF) n hsi ‘HŰBBEK Hiányosság 'WsS?* , (*.' * * A beruházások, fejlesztések éve volt. A város költségvetésében 14 milliárd forint volt a beruházási főösszeg, melyből a város életében nagyon 1 fontos fejlesztéseket indítottunk el. Több nagyon fontos döntés született. Ami számomra a leglényegesebb, az a 35 milliárdos villamosbeszerzési projekt, ami 2010-ig valósulhat meg európai uniós forrásból. Úgy kell folyamatosan átalakítanunk a költségvetést, hogy minél több forrást tudjunk biztosítani a pályázatok önrészére. Nem szabad elfeledkezni a peremkerületeknek nyújtható segítségről sem: gondolok itt több százmilliós útberuházásokra, útépítésekre, játszóparkok, közösségi terek létrehozására. Nagyobb fajsúlyú kérdésekben nem veszi komolyan a kormány a városvezetést: az Európa kulturális fővárosa pályázaton egy előre eldöntött politikai játszma díszletei lehettünk csak. Beváltatlan ígéret a pénztárcákat kevésbé terhelő távhőszámla, ezért a legnagyobb siker a távhőszolgáltatást támogató kombinált ciklusú erőmű megépítéséről szóló megállapodás aláírása. A szocialisták által beígért 8000 új munkahellyel szemben az eddigi munkaerő-piaci folyamatok eredményeként ma több a munkanélküli Miskolcon, mint 2002-ben volt. Nagyon bízom benne, hogy 2006-ban sikerül megakadályoznunk a Mivíz privatizációját, s hogy lesz az országnak egy olyan kormánya, amely Kelet-Ma- gyarországot értéknek tekinti. A beruházások terén jó év volt. A működés terén korántsem olyan kedvező a helyzet. Sikerült a hivatalban jelentős fejlesztésként akadálymentesíteni, informatikai fejlesztést végeztünk. Az Európa kulturális fővárosa pályázatra való felkészülés, két okból is. A pályázati anyagban sikerült elég jól megfogalmazni, hogy a következő évtizedben mit szeretne Miskolc elérni. Nem jutott túl a közgyűlés a közüzemi cégeink holdingba szervezésének előkészítésén: elmaradt az átszervezésből származó haszon, a párhuzamos kapacitásokat fölöslegesen tartjuk fenn. Nincs különösebb döntéskényszerben a közgyűlés. A választásokig a legfontosabb döntés a költségvetés megalkotása. Ámbár ez nem is kevés feladat. Az oktatási intézmények integrációja most éreztette negatív hatását, a Mivíz privatizációja törvényellenes, elhibázott, ez is bizonyítja a jelenlegi városvezetés felelőtlen politizálását. A költségvetés (virtuális és presztízsfejlesztéseket tartalmazott), a Mivíz privatizációja és igaz, többéves késéssel a kombinált ciklusú erőmű megépítéséről szóló megállapodás aláírása. Nőtt a munkanélküliség, csökkent a lakosság száma, elmaradt a munkahelyteremtés, megállt a szociális bérlakásépítés, az egészség- ügyi intézmények rekonstrukciója, a belváros lényegi fejlesztése. Több ezer munkahely teremtése, a helyi kis- és középvállalkozások adóterheinek, bérleti díjának csökkentése, az egészségügyi intézmények rekonstrukciójának elindítása- s sorolhatnám tovább. Kobold Tamás (MKDSZ)