Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-31 / 306. szám

Telekom Adományvonal „Egyesítsük az erőinket" Miskolc (ÉM) - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége né­hány nappal ezelőtt tartotta évzáró ünnep­ségét Miskolcon, a megyei sportintézetben: a díjak átadása előtt olyan iskolák tanulói mutattak be zenés és aerobikműsort, ahol fogyatékos gyermekekkel foglalkoznak.- Szép év van mögöttünk, mert sokan ér­tek el jó eredményeket az országos versenye­ken - jelentette ki az Észak-Magyarország- nak Göndöcz István, a szövetség irányítója, aki elmondta: jutalmazták a tanulásban aka­dályozottak országos bajnokságán 1-6. he­lyen végzőket; a mozgássérülteket (azon be­lül a felnőtteket, az utánpótlás korúakat, il­letve azokat, akik nem kerekes székhez kö­töttek); a vak és gyengén látókat, akik első­sorban tekében jeleskedtek, illetve azon hal­lássérülteket, akik dominóban értek el szép helyezéseket: „Pillanatnyilag tizenkét egye­sület tagja a megyei szövetségnek, aztán van olyan, amellyel van kapcsolatunk, s olyan is, amelynek a munkájáról nem igazán tu­dunk - folytatta az elnök. - A jövőbeni cél tehát az, hogy egyesítsük erőinket, mert úgy többet tudunk tenni, többet tudunk segíteni pályázatoknál, egyéb dolgokban.” Az észak-amerikai profi jégkorong­liga (NHL) legutóbbi játéknapján a Calgary Flames hazai pályán két góllal, 4-2-re verte a Minnesota Wüd együttesét. Képünkön utób­bi gárda játékosa, Wes Walz szorítja palánk­ra a „calgarys” Chuck Kobasewet. (Fotó: mti) V in ■■ __ | j ■rjr-r-j . _■ ... .... _ . . „ | , L1J „ , „ ... ... ■ ... , .... ,, ,, . , J 2005. december 31., szombat SPIITÉSZAK MAGYARORSZÁG Magyar £T1 Telekom 1 Indul a Dakar! Katona Klári az Adományvonal szóvivője Az emberi hívószám Ahogy intenzív inkubátorokra újszülöttmentéshez, down kóros, halmozottan fogyatékosok és családjaik segítéséhez, orvosok, nővérek munkájához nélkülözhetetlen berendezések, műszerek beszerzéséhez, mellrákprevenciós program elindításához, ágyhoz kötött, súlyos betegek megfigyelését szolgáló monitorok megvásárlásához, nyári táborozást nélkülöző, hátrányos helyzetű gyerekek támogatásához, várandós anyák krízishelyzetének megoldásához, onkológiai rehabilitációs programhoz, népkonyha felújításához, anyaotthon létrehozásához, leukémiás, daganatos gyermekek gyógyításához.... sikerült összegyűjteni 150 millió forintot, úgy biztosak lehetünk abban, hogy mindig van remény. 2006-ban még többet, még többen, még többeknek... A hívás ára 100 Ft, áfamentes. ■ Ma egy 83 km-es gyorsasági szakasszal el­kezdődik a január 15-ig tartó 28. Dakar-rali. Lisszabon/Budapest (MTI)- Az embert és gépet próbáló száguldás a szenegáli főváros­A MAGYAR RÉSZTVEVŐK Autósok: Palik László, Darázsi Gábor (Nissan Pickup), Kiss Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup), Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontéra), Kris-’ tóf Márton, Hujber Imre (Bowler), Liszi László, Tóth Dénes (Mitsubishi Pajero). Motorosok: Varga Ákos (KTM), Kátai Péter (KTM), Hermán Henrik (KTM), Szilvási Péter (KTM). ________________________________________________ Quad: Greff Róbert (Suzuki)._____________________________________ Kamionosok: Darázsi Zsolt, Szaller Zoltán, Laklóth Aladár, Csifári Tibor Szo­bi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila. bán, a Rózsaszín-tó partján fe­jeződik majd be. A viadalon még soha ennyi magyar nem próbált szerencsét: a 9043 km- es távon az autósok között öt duó képviseli a piros-fehér- zöld színeket, a motorosoknál négyen kísérlik meg átszelni a sivatagot. A kamionosok Az autósok címvédője, Stéphane Peterhansel (balra) és egyik ver­senyzőtársa ellenőrzi a térképet (Fotó: epa) mezőnyében két magyar trió próbálkozik, s ráadásul egy quados (négykerekű motoros) is szeretne eljutni Dakarba. A verseny egyik legna­gyobb szenzációja, hogy indiü - ráadásul komoly eséllyel a végső sikerre - a kétszeres ra­li-világbajnok Carlos Sainz. A viadalra hatalmas karaván gyűlt össze: az autósoknál nem kevesebb mint 183 egy­ség, míg a motorosoknál 252 bátor pilóta vág neki a táv­nak. ...t.t.tMt 11 u' emtippek.boon.hu A Dakar-útvonal (DOC 24 kB) RÖVIDEN !,wí • A Messina színes bőrű játékosával, Marc Zoróval szemben tanúsított rasszista meg­nyilvánulásai miatt öt évre kitiltották az olasz és a külföldi futballstadionokból az Internazionale négy szurkolóját. Automatikusan Róma (MTI) - Öt se­lejtezőcsoportban dől el, mely nemzeti együttesek csatlakozhatnak a szep­tember 1. és 10. között esedékes belgrádi vízi­labda Európa-bajnokság mezőnyéhez, amelynek - 2003-as eredményének köszönhetően - automa­tikusan tagja mind a legutóbbi kiírásban bronzérmes magyar fér­fi, mind a tavalyelőtt másodikként végzett női válogatott. Aláírt Cassano Madrid (MTI/APA) - Antonio Cassano, az AS Roma válogatott labda­rúgója 2011-ig elkötelez­te magát a Reál Madrid­hoz. A 23 éves csatár - aki lemondott a hátra­lévő 1,6 millió eurós ró­mai járandóságáról - a La Repubblica című olasz lap értesülése sze­rint 5,5 millió euróért költözik Spanyolország­ba, és már egy hét múl­va, az Athletic Bilbao elleni kupameccsen pá­lyára léphet. Ahonen Oberstdorf (MTl/dpa) - A címvédő Janne Ahonen nyerte az 54. Négysáncverseny első, oberstdorfi állomását. A finn klasszis a me­zőnyben egyedüliként mindkétszer elérte a 130 métert, így kie­gyensúlyozott teljesít­ményének köszönheti a sikert. A Világkupá­ban élen álló Jakub Janda nevéhez fűző­dik a legnagyobb, 133,5 méteres ugrás, de az első sorozatban 125 méterre se szállt, így csak harmadik lett Ahonen és a norvég Roar Ljökelsöy mö­gött. Amennyiben Ahonen megnyeri a mostani sorozatot, utoléri a Négysánc­verseny történetének legeredményesebb szereplőjét, a négyszer győztes német Jens Weissflogot. Folytatás vasárnap Garmisch- Partenkirchenben HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents