Észak-Magyarország, 2005. december (61. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-15 / 293. szám
2005. december 15., csütörtök SPIRTÉSZAK MAGYARORSZÁG /9 RÖVIDEN • A férfiaknál Braun Ákos, Cseh László vagy Talmácsi Gábor, a nőknél Szabó Szilvia, Szávay Ágnes vagy Vörös Zsuzsa lehet az Év sportolója. A győztes kilétére ma a Sportcsillagok Gálaestjén derül fény, akárcsak arra, hogy ki volt ebben az esztendőben a legjobb edző, szövetségi kapitány, valamint a legjobb csapat a sportújságírók szavazatai alapján. Négy meccs Párizs (MTI) - Az 1998-ban aranyérmes francia válogatott négy felkészülési meccset tervez a jövő évi, németországi labdarúgó-világbajnokság előtt. Az ország szövetsége bejelentette: az már biztos, hogy a csapat március 1-jén, Párizsban Szlovákiával játszik, a többi három mérkőzés - amelyekre a tervek szerint május 27. és június 8. között kerül sor - másik résztvevője azonban még bizonytalan. A játékosok május 22-től öt napot az alpesi pihenőhelyen, Tignes-ben töltenek, ez immár hagyomány, hiszen az 1998-as vb-diadal és a 2000-es Eb-győzelem előtt szintén itt regenerálódott az együttes. Franciaország először június 13-án, Svájc ellen lép pályára a négy nappal korábban rajtoló vb-n, a G csoportnak tagja még Togo és a Koreai Köztársaság. Csak kettő? London (MTI) - A Peugeot, a Citroen és a Skoda után a Mitsubishi is bejelentette, hogy 2006-ban nem vesz részt rali-világbajnoksá- gon. A japán gyár a visszalépésről kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy az elkövetkező időben a megújulást, az anyagi megerősödést tűzte ki célul. A Dakaron ugyanakkor továbbra is szerepelteti autóit. „Abban bízunk, hogy 2007 végére sikerül megvalósítani elképzeléseinket, és 2008-tól visszatérhetünk a sorozatba" - áll a kommünikében. A konstruktőrök versenyében idén 76 ponttal ötödik helyezett Mitsubishi kiszállását követően már csak két gyári csapat, a Ford és a Subaru indulása tűnik biztosnak a jövő évi versengésben. Megverték a veretlent ■ Hazai környezetben aratott győzelmet a Vegyész RC-Kazincbarcika férfi röplabdacsapata. Kazincbarcika (ÉM - ME)- A borsodi együttes az Élcsapatok Kupája 5. fordulójában az addig még veretlen szerb Vojvodinát látta vendégül, és kicsit pontosabb játékkal az első szettet meg is nyerhette volna a Vegyész. Bár a vendégek kezdtek jobban, a VRC hamar felzárkózott, köszönhetően elsősorban Nebotov remek játékának. A szett közepén 14-16 után ellépett a Vojvo- dina, és mivel a hajrában sokat hibázott a vendéglátó, a vezetést is megszerezték. Fordult az állás Hazai szempontból egy sokkal jobb második szettet láthatott a közönség: felpörgött a Vegyész, és helyenként tetszetős akciókat bemutatva fokozatosan elhúztak a szerbektől. A Vojvodina ekkor is csinált néhány modern és gyors támadást, de a feljavult Bar- cika teljesen megérdemelten egyenlített: Szalai az első játszmalabdát értékesítette. 80 perc játék után pedig már a Demeter-csapat állt jobban az összecsapás addigi legkiegyenlítettebb játszmája után. A szerbek jobbára csak futottak az eredmény után, de azt sikerrel tették. A barcikai Kárpáti keresi a rést a szerb sáncon (Fotó: Végh Csaba) játékosok azonban maximális fordulaton pörögve koncentráltan röplabdáztak a meccs ezen szakaszában. Toronyai és Kárpáti egyszemélyes sáncokkal hívta fel magára a figyelmet, Gelencsér pedig többek között azzal, hogy 24-23 után ponttal zárta le a harmadik játszmát. Fölkapaszkodtak Néhány perces rövidzárlat után 3-8-ról kellett fölkapaszkodnia a Vegyésznek a negyedik szettben: ez sikerült is. de a második technikai időre a Vojvodina ismét vezetést szerzett, 13-16. 14-18 majd 21-24 után nagyon érett az ötödik játszma, de Gelencsér pontos nyitásai után vendég szettlabdáról kiegyenlített a Barcika. A hajrában pedig a közönség fergeteges buzdítása mellett a hatodik mérkőzéslabdát Szalai értékesítette, utána pedig a hazai játékosok fogadhatták a drukkerek jogos gratulációját. http://www.vegyeszrc.hu További cikkek! lEGYZÓKÖNYV > j ^ j-Pj áj * »v. „ Vegyész RC-Kazincbarcika - Voj- vodina 3:1 (-22, 21, 23, 29) Kazincbarcika, 400 néző. V.: Uvarov, Anderson (oroszok). Vegyész: Toronyai, GELENCSÉR, Kárpáti, NEBOTOV, SZALAI, PAM- PUCH. Csere: Kovács (liberó), Sza- bó. Edző: Demeter György. Vojvodina: FILIPAS, VEMIC, Podrascanin, Kisic, Jovanovic, Narancic. Csere: Knezevic (liberó), Petrovic. Edző: Radovan Dabic. ___________________________ Demeter György: - Győztünk és ez a legfontosabb. Voltak ugyan hibák, de ezzel a hozzáállással előreléphetünk a későbbiekben. Radovan Dabic: - Nagy csata volt, gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez. Fjodorov nélkül az olimpián Columbus (MTI) - Szergej Fjodorov, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Columbus Blue Ja- ckets orosz sztárja bejelentette, hogy nem vesz részt a torinói téli olimpián. „Azt hiszem, felesleges lenne tovább halogatnom a döntést. Annak ellenére, hogy megtiszteltetés számomra az orosz nemzeti csapatban játszani, nem vállalhatom az olimpiát” - mondta a csatár. A 36 éves támadó az NHL egyik legjobb légiósának számít, háromszor nyert Stanley- kupát, hatszor volt All Star- válogatott, s az első orosz születésű játékos, aki több mint ezer mérkőzésen lépett jégre a ligában. KOSÁRLABDA MAGYAR Sorsoltak a női kosárlabda Magyar Kupában: a csapatok a 8 közé jutásért játszanak, a továbbjutás egy találkozón dől el. A hivatalos játéknapokat január 7-8-ban jelölték meg, de mivel a DKSK ellenfele valószínűleg 7-én játssza le elmaradt meccsét a Sopronnal, minden jel szerint más játéknapon döntenek a felek a továbbjutásról. A nyolcaddöntő párosításai Diósgyőri KSK - Atomerőmű KSC Szekszárd Kanizsa DKK - MiZo Pécs BEAC-Újbuda - Foton Győr MKB Euroleasing Vasas Csata DSE - MKB Euroleasing Sopron Kecskemét - BSE-Esma Zala Volán - Szolnoki NKK Nyíregyháza - Debreceni ASE Monor-ÖSC győztese - Szeviép-Szeged KÉZILABDA m *x*«r»*»* KWOUU A második játéknapon eldőlt, hogy a mai, utolsó középdöntős fordulótól függetlenül Magyarország, Oroszország, Románia és Dánia jutott a szombati elődöntőbe a szentpétervári női kézilabda-világbajnokságon. Az I. csoport állása: 1. Magyarország 8 pont (126-103), 2. Oroszország 8 (121-99), 3. Koreai Köztársaság 4, 4. Hollandia 3, 5. Norvégia 1, 6. Horvátország 0. __ A II csoport állása: 1. Románia 8, 2. Dánia 7, 3. Németország 4, 4. Ukrajna 3, 5. Brazília 2, 6. Franciaország 0. A csütörtöki program _____________________ I csoport: Hollandia - Koreai Köztársaság 15.00. Magyar- ország - Oroszország 17.00. Horvátország - Norvégia 19.10. II csoport: Brazília - Franciaország 15.00. Németország - Ukrajna 17.00. Dánia - Románia 19.00. Igazi önmagát mutatná - újra A házigazdák következnek(Fotó: archív) ■ Pénteken és szombaton Budapesten rendezik a műkorcsolya országos bajnokságot, Tiszaújváros, Budapest (ÉM - MI) - A hölgyek között az elmúlt négy esztendőben nem volt ellenfele a Tisza- újvárosi SC 2004-es Európa- bajnokának, Sebestyén Júliának, aki egymás után gyűjtögette az aranyérmeket: a vb- hatodik versenyző természetesen azt szeretné, ha ezen szép sorozata nem szakadna meg, és ötödször is ő állhatna a dobogó legtetejére.- Valóban nagy az elvárás velem szemben, és az igazat megvallva, én is örülnék neki, ha ismét sikerülne nyerni - mondta lapunknak a harmadik olimpiájára készülő kőris. - Ugyanakkor azt hozzá kell tennem, az ob-t is egyfajta tapasztalatszerzésnek fogom fel, hiszen a jövő év elején több komoly világverseny vár rám. Remélem, sikerül minél közelebb kerülnöm ahhoz a bizonyos százszázalékos formához, jobbak lesznek a futásaim, mint az elmúlt versenyeken. Képes vagyok rá, úgy érzem, szeretném az igazi arcomat, az igazi Julit megmutatni a jégen... Zákány Bertalan nevével legutóbb november közepén találkozhattunk, Zágrábban, ahol Sebestyén az egyértelmű esélyes nem igazán sikerült számára a Golden Spin nemzetközi verseny: csak a huszonhatodik lett. Az a fránya térd- Az igazság az, hogy a mútött bal térdem nem jött helyre, ezért is volt ez a szerény eredmény. Fáslival, térd- védől tréningezek, mondanom sem kell, hogy az ideális munkamennyiségnek csak az ötven százalékát tudom elvégezni - válaszolta a TSC volt országos bajnoka. - Az ugrások, a salchow, az axel kevésbé megy, de nem adom fel, megpróbálom az adott helyzetben a maximumot kihozni magamból... Különben az ob után Angliába utazom egy magyar revücsapattal, amellyel két és fél hétig a „Pinocchio a jégen” című darabot fogjuk előadni. snmMinxi GaGa -\ , RÁDIÓ GAGA , KARÁCSONYI VENTEENAG'R ’ÍVS'ÍT.UY <& IIUMI II, miit) XOS/I IM.lt IMN/MI TOTPETIVEL egyetemváros ROCKWELL KLUB 2005. DECEMBER 26.20:00 iniol rlovetHben december 19 19 1 í>00 11. tfrct-rthpt ?0 tol 7000 Ft .jpt'.ilo* Latypit MlivtMOytO. INI J*yt>ro&s Rádtft ftvL 1 Nf.lwrll »UiD FELVÉTEU 2006 ^1 Hogy kell kitölteni a felvételi lapokat? bJ Hogyan kell felvételizni? bd Hogyan működik az új felsőoktatási rendszer? MINDENT MEGTUDHAT, MINDENT MEGKÉRDEZHET A Továbbtanulás Napja Miskolcon: Miskolci Egyetem Főépület, Díszaula, 2005.12.16. 17.00 óra Előadó: Marig Béla ©M Oktatási Minisztérium Hirdetések