Észak-Magyarország, 2005. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-23 / 274. szám

2005. november 23., szerda ÉSZAK GYÁSZ /19 GYASZHIR t „Búcsú nélkül mentem én el tőletek, Nem búcsúzom, ma is élek közietek. Szíveteket ne eméssze fájdalom. Vigasz legyen, hogy örökké álmodom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BARCZI BÉLA az LKM volt főmérnöke a Városi Tanács volt elnöke 82 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Szerettünk hamvait 2005. november 25-én 13 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a deszkatemetőben. 800304 A gyászoló család ¥ „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy PALUCHJÁNOSNÉ sz. Vitkolczi Erzsébet 9l éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2005. november 25- én 14 órakor lesz a diósgyőri temető ravatalozójából. A gyászoló család t „Szerettem volna még élni köztelek, De a sors másképp rendelkezett, Én most elmegyek végleg megpihenni. Odalenn már nem fáj nekem semmi." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖRZSÖNY CSABÁNÉ sz. Kohányi Erika 46 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2005. november 24- én 13 órakor lesz a görömbölyi temetőben. A gyászoló család 801369 *’• „Csupa jóság a szíve, tisztelet és szeretet, Öröméi csak abban lelte, ha velünk jót tehetett, Áldott legyen a drága két kéz, amely mindig csak adott. Soha semmit nem kért és el nem fogadott." Fájó szívvel tudatjuk, hogy GUTÁI JÁNOSNÉ (MUTI) sz. Guruz Márta 70 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2005. november 25- én 14 órakor lesz a perecesi temető ravatalozójából. 800578- Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OLÁH JÓZSEF 94 éves korában elhunyt. Temetése 2005. november 25-én 12 órakor lesz a deszkatemetőben. 801556 A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KASZA LÁSZLÓNÉ életének 82. évében elhunyt. Temetése 2005. november 25-én 11 órakor lesz a sajószentpéteri temetőben. x A gyászoló család t „Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint büszke fák, végül is ledőltem. Most szívemből kérem tőletek. Szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖLLÉ ALBERTNÉ sz. Gáspár Éva életének 78. évében elhunyt. Temetése 2005. november 24-én, 14 órakor lesz a Szent Anna-temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk LÉKÓ GYÖRGYNÉ volt Klein Jenőné életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2005. november 25-én 10.30 órakor a miskolci Kazinczy úti zsinagóga udvarán lesz. 801341 A gyászoló család fit Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy SRAMÓ ISTVÁNNÉ sz. Nagy Klára 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2005. no­vernber 25-én 10 órakor lesz a diósgyőri temetőben. A gyászoló család 801311 „Kinézek az ablakon, s látom a Holdat ragyogni. Érzem a könnycseppet az arcomon lefolyni, Ha itt lennél és megkérdeznéd, mi a bajom. Annyit mondanék, hiányzol nagy ott," Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy RÁCZ BÉLA 56 éves korában elhunyt. Drága szerettünket 2005. november 24-én 13 órakor kísérjük utolsó földi útjára a muhi temető ravatalozójából. A gyászoló család 801152 <as> Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERÉNYIJÓZSEF az LKM nyugdíjasa életének 86. évében 2005. október 29-én elhunyt. Temetése 2005. november 25-én 14 órakor lesz a Mindszenti evangélikus temető ra­vatalozójából. 800296 A gyászoló család t „Megpihenni térté! fájdalmat elhagyva. Melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben megmaradtál, Számunkra Te soha meg nem haltál." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. MACSUGA JÁNOSNÉ sz. Tóth Hermina felsőzsolcai lakos életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése 2005. november 24-én 14 órakor lesz a felsőzsolcai temetőben. A gyászoló család 801530 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ANDRISKA SÁNDOR 52 éves korában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2005. november 25-én 14 órakor kísérjük a Szent Anna-temetőben. Gyászoló szerettei 799354 t Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy IFJ. PETRÓ JÁNOS encsi lakos 2005. november 22-én életének 36. évében súlyos betegségben hirtelen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2005. no­vember 24-én 12 órakor veszünk végső búcsút az encsi temető ra­vatalozójából. 801391 A gyászoló család iBI Mély fájdalommal tudatjuk, hogy fi? 1D. MADARASI BÉLA volt alsódobszai lakos 76 éves korában 2005. november 8-án várat­lanul ejhunyt. Temetése 2005. november 26-án, 13 órakor lesz az al­sódobszai temető ravatalozójából. 801340 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy férjem, édesapánk SERES JÓZSEF a DUNAFERR Kft. dolgozója életének 47. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása 2005. november 25-én 14 órakor lesz a deszkatemetőben. 801062 Szerettünket a Dunaferr Kft. saját halottjának tekinti „Mikor már nem bírtam, mert nagyon fájt minden. Akkor szép csendben átölelt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy ÖZV. KAZÁNYI SÁNDORNÉ sz. Horváth Ágnes (Alizka) 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2005. november 28- án, 14 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójából. Szeretett fér­je mellé helyezzük örök nyugalomra. Fia, lánya és a gyászoló család 800240 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS MEGEMLEKEZES Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak, akik OBER JOZSEFNE temetésén megjelentek, fájdalmunkban “osztoztak, sírjára virágot helyeztek. Külön köszönet a Diósgyőri Kórház, Központi Műtő- Anaeszt. és Intenzíy Osztály orvosainak és összes dolgozójának. 799731 Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ÖZV. FANCSALSZKI TIBORNÉ sz. Czifrák Terézia temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. 800582 A gyászoló család „Kerestünk, de sohasem találtunk. Váratlan halálod mély sebeket ejtett. Könnye! telik szívem, ha sírodra nézek. Eltelt 7 fájó év, már nem látod soha. Könnyes szemmel az égbe súgod: hiányzol fiam! Mennyi könny és mennyi bánat. Mennyi szomorúság és mind hiába." Amíg a szívem utolsót dobban, soha nem feledem azt a napot, mikor gyermekem BORDÁS BARNA elvesztésében nagy szenvedtetésben örökre itt hagyott. Belenyugodni soha nem tudó bánatos anyud, szeretteid . 799387 EMLÉKEZÉS ;j „ Míg éltél, szerettünk, Míg élünk, soha el nem feledünk. És könnyes az út. amit a sírodig megteszünk." Szomorú szívvel emlékezünk arra a fájdalmas napra, amikor egy éve, 2004. november 23-án SZŰCS LÁSZLÓ örökre itt hagyott bennünket. 801419 Felesége és fia Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 13.30 óráig fogadunk!

Next

/
Thumbnails
Contents