Észak-Magyarország, 2005. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-19 / 271. szám

2005. november 19., szombat ÉSZAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /5 Miskolc és környéke kiadás HÍRCSOKOR • Levéltári napok. A rendezvény kereté­ben Virtuális séta Miskolc utcáin címmel kiállítás nyílik november 30-án délelőtt 10 órakor a Miskolci Városi Könyvtár József At­tila Fiókkönyvtárában. • Nótaest. A Vasutasok Vörösmarty Műve­lődési Házában november 19-én délután 3 órától Jöhet egy vallomás címmel Tárnái Kiss László nótaénekes műsorát hallgathatják meg az érdeklődők. • Testületi ülés. Alsózsolca képviselő-testü- lete november 23-án (szerdán) délután 4 órakor ül össze a polgármesteri hivatal ta­nácskozótermében. Érdeklődő diákokat várnak Az iskola rendezvényén Nyílt nap Miskolc (ÉM) - A Földes Ferenc Gim­názium november 21 -én a vidéki tanu­lóknak, 22-én pedig a miskolciaknak ren­dez nyílt napot: Reg­gel 8 órától várják az érdeklődőket. A négy évfolyamos képzés iránt érdeklő­dők szüleinek 21- én 5 órától, a 6 év­folyamosoknak 22- én 5 órától tartanak szülői értekezletet. Miskolc (ÉM) - A Fényi Gyula Miskolci Je­zsuita Gimnázium no­vember 22-én (kedden) 8 és 12 óra között tartja nyílt napját, melyre az érdeklődő diákokat és szüleiket várják. Azokat a negyedikes fiúkat és lá­nyokat, akik szeretnének többet tudni a világról és egy erős keresztény isko­lai közösségbe szeretné­nek tartoz­ni, olvas­ható a gimná­zium köz- leményé- ben. AZ 0LVAS0 KERDEZ Lesz busz is, forduló is Miskolc (ÉM - KHE) - Azt kérdezik, mi­kor számíthatnak erre. „Valóban van ilyen elképzelés” - tudtuk meg Singlár Zsolttól, Az olvasó az MVK Rt. marketingcsoport­vezetőjétől. „Kétféle változatot dolgoztunk ki. Az egyik, hogy a 11-es busz az Estike és Cser­hát utcán fordul meg, a másik pedig, hogy fölmegy a Napra­forgó utcába, és ott fordul meg. Ehhez azon­ban meg kell építenie az önkormányzatnak a fordulót.” A terület önkormányzati képviselőjénél, Csordás Mihálynál is érdeklődtünk, aki el­mondta: lehet, hogy a buszjárat beindulása lesz a karácsonyi ajándéka az Árok ut­caiaknak. Ha az MVK Rt. megkapja az út­vonalengedélyt, akkor tulajdonképpen min­den akadály elhárul. A jövő évi költségve­tés pedig tartalmazza a forduló kialakítá­sához szükséges összeget, jelenleg folyik a terület kisajátítása és a terveztetés. Miskolci Bölcsész Nap. eiső ai­kálómmal rendezte meg. a Miskolci Egye­tem. Elsőként egy kortárs művészeti köz­pontról esett szó: az Erőmű Kortárs Művé­szeti Egyesületről. (Fotó: Bujdos Tibor) A politika beleszólt a térbe? ■ „A politika beleszólt a Hősök terébe." Mit je­lent ez? - hangzott el a közgyűlési ülésen. Miskolc (ÉM) - Lenártek András (Összefogás-Fidesz- MDF) a csütörtöki közgyűlé­si ülésen az első napirendi pont vitájában azt kérdezte, mikor kerülnek a testület elé a Hősök tere tervei. Kevésbé mély tudakolta, mit jelent a terve­ző azon kijelentése - amelyet a képviselő, emlékezete sze­rint az Észak-Agorán olvasott -, hogy a politika beleszólt a tér sorsába. Káli Sándor pol­gármester és Fedor Vilmos úgy válaszolt, nem tudják, mi­re gondolt a tervező, őt kelle­ne megkérdezni. Aluljáró, gödör Megkérdeztük Puskás Pé­tert: hogy értette kijelentését? Puskás Péter elmondta: a tervezőt mindig érzékenyen érinti, ha az általa elkészített, hosszú-hosszú folyamatban alakult, rengeteg hatósággal egyeztetett terv, amely folya­matos párbeszédben formáló­dik, a tervek alapos ismerete nélkül kap kritikát. Egy sajtó- tájékoztatón hangzott el - em­lékeztetett Puskás Péter - egy ellenzéki politikus szájából az (Fotó: ÉM archív) aluljáró és a gödör jelző. Ez késztette arra, hogy vál­toztasson a koncepción. Lapunk kérdésére, misze­rint nem játszott-e szerepet abban, hogy kevésbé lesz „mély” a tér, a műemléki ha­tóság véleménye, Puskás Pé­ter így válaszolt: az Országos Műemléki Hivatal hozzájárult az eredeti tervhez, azzal a ki­kötéssel, hogy a tervező vizs­gálja meg a tér csekélyebb lépcsőzöttségét. Még egy kérdésünk volt: miért kellett figyelembe ven­nie Juga György véleményét? Az építész azzal indokolta a módosításról hozott döntését, hogy köztérről, közterületről lévén szó, kötelessége az alter­natívákat figyelembe venni. ÉvfH" http: emtippek.boon.hu A novemberi közgyűlési ülés előterjesztései A CSÜTÖRTÖKI KÖZGYŰLÉSI ÜLÉSRŐL Mi volt az ülés legfontosabb témája és legnagyobb csalódása? Dr. Varga László, az MSZP frakcióvezetője:- Az, hogy megszavaztuk, a hatékony működés érde­kében az önkormányzat 13 gazdasági társaságát hol­dingba kell tömöríteni. Ez a forma már több magyar városban sikeresen működik - megtakarítások kelet­keznek, melyek fejlesztés forrásai lehetnek.- Napirend előtt országos kampánytémák árnyékol­ták be a közgyűlés munkáját az ellenzék részéről. JUGA GYÖRGY, az Összefogás-Fidesz-MDF:- Megszavaztuk a lakásfenntartási támogatásban ré­szesülőknek nyújtandó kiegészítő támogatást. Sajná­lom, hogy módosító javaslatunkat nem fogadta el a közgyűlés, vagyis így nem fél évig, hanem három hó­napig kapják a plusz 2-2 ezer forintot a rászorultak.- Ledöbbentünk, hogy a városvezetés elutasította képviselői indítványunkat, miszerint hősi emlékmű épüljön az Avason. Holott csak jó szándékú, közös ségépítő kezdeményezés volt. A Hősök tere átalakításával kapcsolatban Fedor Vilmos al­polgármester válaszolt a kép­viselőnek. Elmondta, jelentő­sen változtak a tervek a mű­emlékvédelmi hivatal kifogá­sai miatt: ezért nem lesz olyan mérvű térsüllyesztés, mint korábban tervezték. A tervek még tovább finomod­nak, ha elkészülnek, a képvi­selők is véleményezhetik. Jégpiramis a Hősök terén Később még egy kérdés hang­zott el a térrel kapcsolatban. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) azt a lengyei faépítészet ről nyílt fotókiállítás teg­nap az Ady Művelődési Házban. ÍGY OÖNTÖTTEK A KÉPVISELŐK Az alábbiakban a novemberi köz­gyűlési ülést lezáró szavazás néhány eredményét mutatjuk be. Az első szám az előterjesztést támogatóké, a második az ellene szavazóké, a harmadik a tartózkodóké. Napirend: Tisztségviselői beszámoló 28, 0, 9 Javaslat Miskolc város művészeti és tudományos ösztöndíjainak alapí­tásáról és adományozásuk szabá­lyairól szóló rendelet módosítására 29, 0, 9 Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának a laká­sok bérletéről szóló rendelet módosítására 28, 2, 8 Javaslat a helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítására 28, 10, 1 Javaslat az energiahordozók árával összefüggő beszállítói árváltozás miatti közületi távhőszolgáltatói díjtételek módosítására 28, 10, 1 Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulaj­donában lévő gazdasági társaságok hatékonyabb működtetésére 28, 2, 9 Javaslat városfejlesztéssel foglalkozó belső szervezeti egység létre­hozására _ 28, 3, 7 Javaslat a lakásfenntartási támo­gatásban részesülők kiegészítő támogatására 39, 0, 0 Javaslat az Avasi Gimnázium épület- bővítésére és rekonstrukciójára ­2006. évi címzett támogatás el­nyerésére - vonatkozó pályázat benyújtására 39, 0, 0 Javaslat Miskolc város 2006-2010. évre szóló akadálymentesítési prog­ramjára, annak költségvetési vonatkozásai 38, 0, 0 Javaslat a Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. sz. alatti ingatlan egy részének hasznosítására, ezen bélül a Miskol­ci Kommunikációs Kht. elhe­lyezésére és a Dózsa Gy. u. 30. sz. alatti ingatlan értékesítésére 30, 1, 7 Önálló képviselői indítvány: Javaslat Hősök emlékműve állítására az Avas-déli városrészben, elutasította a közgyűlés 15, 11, 12 arányban Ha a jegyellenőr szonettet mond ■ Az Avason lesz a kí­sérlet: a bemutatott mű­vekről senki nem tudná, műalkotások. Miskolc (ÉM - HM) - A cél nem kevesebb, mint közel vinni a kultúrát a tömegek­hez. Mindezt különös kísérlet­ként képzeli el a Mission Art Galéria az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesülettel közö­sen. Elképzeléseiket egy né­met pályázatra meg is fogal­mazzák. „Masked art” A kísérlet helyszíneként a miskolci A vasi-lakótelepet (mint kulturálisan elmaradott területet) szemelték ki, tudjuk meg Kishonthy Zsolttól, a Mission Art Galéria tulajdo­nosától, aki egyben az egyesü­let tagja is. Különböző művé­szeti ágak képviselőit kérnék fel, hozzanak létre olyan mű­alkotásokat, amelyeken nem látszanak, hogy azok: nagyon egyszerűek, s persze mégis bo­nyolultak (sűrűsödjön ben­nük, ami később „kinyílhat”). „Masked art, azaz elrejtett művészet”, ez lenne a neve, s buszokon, köztéren, boltban, akár 30-40 ezer ember által is ................. A buszra fel­szálló „jegyellenőr” Shakespeare- szonettet kezd szavalni Kishonthy Zsolt ...............................................» láthatóak lennének. Hogy mi­lyen műalkotásokról lenne szó? Ötletek már vannak: pél­dául a buszra felszálló „jegy­ellenőr” Skakespeare-szonet- tet kezd szavalni, vagy a pa­nelházak tűzfalára videopro- jektorral filmeket vetítenek, avagy színészek, egyetemisták bevonásával több száz ugyan­olyan maszkú ember jár, sé­tál, egy bizonyos területen.- Lényege, hogy az Avason lakók ne gondolják azonnal, amit látnak, művészet - mondja Kishonthy Zsolt. - Vi­szont elkezd hatni a bizonyta­lanságával. Nem öncélú- Mit várnak a kísérlettől? - kérdezzük, a válasz: semmit. Zavaró, ha mindenki elvár va­lamit, magyarázza. Ha valaki elolvas egy verset, akkor sem biztos, hogy azonnal hat. Ki tudja, mikor... A kísérlet még­sem öncélú. A művészet célja mégis csak az, hogy hatására másképp lássa a világot befo­gadója, ki tudja védeni az őt ért állandó agymosást, kriti­kai attitűdöt alakítson ki. A programhoz hozzátarto­zik, felkérik az egyetem kul­turális antropológia tanszé­két, kísérjék figyelemmel, ho­gyan reagálnak az emberek a műalkotásokra (itt, és ha nyernének a pályázaton, Né­metországban is). Kultúrviilamos Miskolcon is? Elvben hasonló esemény Budapesten: száz kortárs vers olvasható a budapesti metrószerelvényeken: ez már a harmadik ilyen kez­deményezés a fővárosban. De nem egyedi. 'Zemlényi Attila költő és társaié is ilyen, nekik „kultúrvilla- mos” tervük van. Szöveg- részleteket, rövid idézeteket képzeltek el villamosokra, az ötlet két évvel ezelőtt fo­galmazódott meg. Nem el­képzelhetetlen, hogy lesz be­lőle valami. Felvetődött az is, miért ne lehetne villamo­sokat műalkotásokkal deko­rálni. Borgó képzőművész meg is kereste mind az MVK Rt. mind a város ve­zetését, akik bár pártolták az ötletet, anyagiak hiányá­ban nem lett belőle semmi.

Next

/
Thumbnails
Contents