Észak-Magyarország, 2005. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-15 / 267. szám
2005. november 15., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 HÍRCSOKOR • Bartos Trió. November 23-án este ad koncertet a miskolci Zenepalotában a Bartos Trió. A formáció neve nyárról is ismerős lehet, hiszen Bartos Csaba csellóművész volt az idei Miskolci Kamarazenei Nyár, benne a Canetti-mesterkurzussal, s a nemzetközi hegedűversennyel főszervezője. • Dedikálás. Leslie L. Lawrence író ma délután 3 órától a Géniusz Könyváruházban dedikálja Szádhuk - A hosszú álom című kétrészes kötetét. A rendezvényt dr. Mészáros Miklós, Miskolc város főjegyzője nyitja meg. Káli-hirdetés: pengeváltás Az olvasó #7% Miskolc (ÉM) - Élénk eszmecserét, pengeváltást, és persze vagdalkózást váltott ki a szombati „Káli-hirdetés”. Az adok-kapok a Borsod Online fórumán zajlik, a téma pedig a szombati számunkban megjelent fizetett hirdetés, illetve annak időzítése. (Hétfői számunkban Orbán Viktor pártelnök és Odor Ferenc megyei elnök is reagált a hirdetésben foglaltakra.) Az MSZP Fidesznek és Orbán Viktornak címzett, hirdetésben megjelent sorait az MPSZ-s Káli Sándor miskolci polgár- mester jegyzi. Lapunk tegnapi kérdéseire, hogy számí- tott-e ilyen reakciókra, mint amilyenek például a BOON-on olvashatók - egyebek között azt vetik a szemére, hogy udvariatlanul „fogadja” a városba érkezett Orbán Viktort a polgármester elmondta: „A miskolciak döntő többsége nem reagált ilyen feszülten. Amint azt azóta bizonyára mindenki tudja, az MSZP szombaton egy országos választ kívánt adni a Fidesz elvtelen, kampány előtti kampányára. Én ehhez csatlakoztam. Udvariatlanságnak azt tartom, hogy teleragasztják a város villanyoszlopait kampányszünetben.” Narancsos forradalom Miskolc (ÉM) - Narancsos forradalom címmel nyílik november 16- án fél 11-kor fotókiállítás a Miskolci Egyetem politikatudományi tanszékén. A kiállítás Ukrajna forradalmi eseményeinek legemlékezetesebb pillanatait mutatja be. A képeket Volody- myr Zhydchenko, az Ukrán Inform hírügynökség munkatársa készítette. A fotóművész két és fél hónapon át rögzítette a történéseket, a kezdetektől a fordulatig. A tárlatot Jurij Muszka, az Ukrán Köztársaság magyarországi nagykövete nyitja meg. A kiállítás november 24-ig tekinthető meg. Bemutatták (Fotó: K. P.) Éneklem a tavaszt Miskolc (ÉM) - A Magyar Alkotók Internetes Társulása József Attila halálának 100. évfordulója alkalmából mutatta be tegnap az Éneklem a tavaszt című antológiát. A könyvbemutatóval egy időben a társulás tagjainak munkáiból - festmények, tűzzománcok - láthattak kiállítást az érdeklődők. KONCERTAIÁNLÓ Szentpéteri Csilla Lávája Miskolc (ÉM) - „A lemez fantasztikus, a koncert óta egyfolytában hallgatom” - olvasható Szentpéteri Csilla honlapján, s ez csak egy azon rajongók véleménye közül, akiknek már volt alkalma élőben hallani az új lemez dalait. Megjelent ugyanis Szentpéteri Csilla negyedik albuma, a Láva, amely a kritikusok szerint az eddigi legbátrabb alkotása, egy újabb nagy lépés saját zenei világának megformálásában. Akik kedvelik a zenéjét, jól tudják, hogy stílusa senkivel sem összetéveszthető, „átjáró” a különböző zenei műfajok között. S aki csak egy koncertjét is végigülte már, jól tudja, hogy Szentpéteri Csilla nemcsak zongorista, hanem zeneszerző és zenei rendező egy személyben. A lemez kiadója azt ígéri, hogy az új lemez hallgatásakor nem fog csalódni, aki a szokásos virtuozitásra számít és az sem, aki a porcelánfinomságú hangokat, a mély szenvedélyeket szereti. Erről pedig könnyen meggyőződhetünk, hiszen Szentpéteri Csilla november 21-én este 7 órától a Miskolci Nemzeti Színházban mutatja be a Lávát. Miskolc elsőként adhat terveket ■ Van kerékpáros közlekedésért felelős miniszteri biztos, Miskolcnak pedig tervei. IM. Szántó Rita ______________________ rita.szanto@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Bodor Ádá- mot nevezte ki a kerékpáros közlekedésért felelős miniszteri biztosnak Kóka János miniszter. A miniszteri biztos feladata lesz, hogy összegyűjtse azokat a forrásokat és programokat, amelyek a kerékpáros közlekedés fejlesztését szolgálják. Ha több lesz a kerékpárút, több gurul majd belőle (Fotó 'Bujdos Tibor) Épül-e további? Van kerékpáros közlekedésért felelős miniszteri biztos, jelentheti ez azt, hogy épül további kerékpárút Miskolcon? - erről kérdeztük Orosz Lajos alpolgármestert. „A jövő hét elejére elkészül a miskolci kerékpárutak építésére vonatkozó tervezet, amellyel felkeresem Bodor Ádámot. A segítségét szeretném kérni ahhoz, hogy forrásokat találjunk a megvalósításhoz”- mondta Orosz Lajos. Hozzátette: „Terveink között szerepel, hogy háromszor annyi kerékpárút legyen a városban, mint jelenleg. Azt szeretnénk, hogy ezek az utak keresztben és hosszában is átszeljék a várost.” A tervek elkészítése előtt az önkormányzat kikéri a kerékpáros szervezetek véleményét is, valamint a környezetvédelmi osztállyal, rendőrséggel is egyeztetnek. Orosz Lajos azt is elmondta, hogy a miskolci kerékpárút továbbépítésére körülbelül 700 millió forint kellene. A megvalósításhoz nagy segítség lenne az 50-50 százalékos finanszírozás is. „Kerékpárutak építésére különböző tárcáknál vannak források, az én feladatom, ezek szakmai összehangolása. Erre a fejlesztésre fordítható összeg országos szinten több 100 millió forintot jelent majd" - mondta Bodor Ádám. A kerékpárút területén nagy fejlesztések 2007-től, a Nemzeti Fejlesztési Terv második szakaszában várhatóak - ígérte a miniszteri biztos. Nagy probléma Bodor Ádám szerint nagy probléma hazánkban, hogy az elmúlt években épült ugyan mintegy 2000 kilométer hosszú kerékpárút, de ezek nem állnak hálózatba, elszigeteltek egymástól. Van olyan terület, ahol a kerékpárút fejlesztésére fordítható forrásból járda épült, amelyre felfestettek jeleket. Ezek azonban nem nevezhetők valódi fejlesztésnek - hangsúlyozta Bodor Ádám. A kinevezés Kerékpáros ügyekért felelős miniszteri megbízottnak nevezte ki Bodor Ádámot Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter vasárnap. A megbízott feladata többek között, hogy felmérje a magyarországi kerékpárutak helyzetét és állapotát. A magyarországi biciklis-hálózat nem egységes, hálózatnak nem igazán mondható, így ezek összekötése a megbízott feladata lesz. Bodor Ádám menedzseli a jövőben a bicikliskultúra oktatását illetve a témával kapcsolatos turisztikai ügyeket is a civil szervezetekkel együttműködve. A miniszteri biztos lapunktól értesült arról, hogy Miskolcnak rövid időn belül elkészülnek a kerékpárúira vonatkozó tervei: „Örülök ennek, hiszen az országos hálózat mellett fontos a városi utak fejlesztése is. Miskolc élen járhat, hiszen nagyon kevés városnak vannak tervei.” Kerékpárutak A kerékpárutak hossza, km BorsodAbaújZemplén megye Miskolc 2,6 Nógrád 5,2 megye Békés megye GyőrMosonSopron megye (+120 méter a sétány új útja) 100,01 Az EB Tanácstermében Kovács László fogadta az újságírókat Másképp látják Brüsszel (ÉKN - NyZs) - A költségvetési bírálatokról az Európai Parlament központjában ismerhettek meg eltérő véleményeket azok az újságírók, akik i’égiónkból illetve Kárpátalja és Partium területéről érkezve töltöttek el néhány napot Brüsszelben. A sajtó képviselői között az Inform Média munkatársait is fogadta Kovács László, az EU- bizottság adóügyi biztosa, aki túlzónak tartotta a hazánk költségvetési hiányát bíráló nyilatkozatok tálalását. Mint kifejtette: az eljárási folyamat miatt tüntethető fel sorozatosnak az elmarasztalás, ám a magyar kormány a második hivatalos észrevételezést kapta meg az elmúlt héten. Leszögezte: büntetés, szankció már csak azért sem várhat, mert Magyarország még nem tagja az euró-övezetnek, s december 1-jéig benyújtja a felülvizsgált konvergenciaprogramját. Kovács László után a csoport tagjait Joaquin Almunia, az EU pénzügyi biztosának a szóvivője várta. Amelia Tor- res már úgy fogalmazott: valóban nincs mód a szankciók kiszabására, ám bizonyos reakciókkal szembe kell néznie hazánknak az aggasztóan magas államháztartási deficit miatt, és mert figyelmen kívül hagyta az uniós ajánlásokat. Konkrét lépésekről nem nyilatkozott, de az már ismert: Brüsszel nem ért egyet a 2006-os adócsökkentéssel. Fókuszban a Generáli kötelező gépjármű- felelősségbiztosítása A november a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások kötésének időszaka. Tóth Árpádot, a Generali-Providencia Biztosító Rt. területi értékesítési igazgatóját kérdeztük, mit ajánl az ország második legnagyobb biztosítója az ügyfeleknek. A Generáli biztosító hiszi, hogy az ügyfelek két dolgot tartanak fontosnak a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítások esetében: az árat és a szolgáltatásokat. Társaságunk mindkét területen nyitott az autósok felé: komoly kedvezményeket és egyedülálló szolgáltatásokat kínálunk ügyfeleinknek. Melyek azok a kedvezmények és szolgáltatások, amelyeket a Generáli 2006-ra a nála kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötők részére nyújt? Olyan, a piacon egyedi kötelező biztosítást és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat alakítottunk ki, amelynek keretében számos kedvezmény vehető igénybe. Ezek mértéke akár 45 százalékos is lehet. A legfontosabbnak azt tartom kiemelni, hogy társaságunk a piacon egyedülálló módon az ún. bó- nusz rendszeren felül, extra díjkedvezményben részesíti a kármentes vezetőket. Ezen kívül a piacon unikumnak számít az a szolgáltatásunk is, amelyet a CIB bankkal történt stratégiai együttműködésünk révén értünk el, vagyis a 2006-ban nálunk kötelezőt kötő ügyfeleink - egy bizonyos összeghatárig, természetesen - akár éves kötelező felelősségbiztosítási díjuk egynegyedét is megtakaríthatják, ha a banknál folyószámlát nyitnak. Azok az ügyfeleink, akik kötelező biztosításuk mellé casco-biztosítást is kötnek a Generálinál, jelentős díjkedvezményben részesülnek. Számos egyéb kedvezményünk között meg kell, hogy említsem az ún. gyermek-kedvezményt, mely minden 14 év alatti gyermeket nevelő ügyfelünknek jár, valamint a közel félmillió mezőgazdasági vállalkozó részére kifejlesztett speciális csomagunkat is. Mottójuk szerint a Generáli kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás több mint egy kötelező biztosítás! Mennyiben nyújt többet a Generáli kötelező biztosítása, mint a piacon elérhető egyéb hasonló biztosítások? Ügyfeleinknek komoly segítség az ún. Európa Extra kiegészítő biztosítási csomagunk, amely a külföldön elszenvedett káresemény után, adott esetben átvállalja a kárrendezés nehézségeit, és ami a lényeg, annak költségeit! Ehhez kapcsolódik a Generáli ingyenes Autós Segélyvonal szolgáltatása is, amelynek előnye, hogy ügyfeleink egy éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek tanácsot belföldön vagy külföldön történt baleset, műszaki hiba vagy gépjárműlopás esetén. Lopás assistance termékünkkel szintén a bajba került autósok számára adunk fogódzót, hiszen az egész EU területén megtérítjük a gépjármű eltulajdonítása miatt keletkező extra költségeket, például a taxit, a szállásköltséget vagy az autóbérlést. Hogyan és mikor lehet biztosítót váltani azoknak, akiket meggyőzött a Generáli kötelezője? Hol tájékozódhatnak az ügyfelek a Generáli ajánlatáról részletesebben? Annak, akinek még nincs nálunk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása. döntésének megfelelően, 2005. december I-ig lehet felmondania jelenlegi biztosítójánál szerződését, amellyel egyidejűleg akár tanácsadóink egyikénél, akár a Generáli call center kék számán, akár interneten vagy ügyfélszolgálati irodáinkban megkötheti új szerződéséi, (x) HIRDETÉS