Észak-Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-31 / 255. szám
Q Közös emlékezés Mécs Imre nyílt levélben fordult a pártokhoz 12. P ,l i H a Három kor Bronz-, kelta- és -.í: * Árpád-kori leletek feltárása 13. T Győzelem- Szekszárdon nyert a DKSK ' v ' női csapata 19. Takarékosság Forrón találkoztak a szakemberek /13. Ma: Halottak napi összeállítást olvashatnak NAPLÓ MAGYARORSZÁG Független napilap LXI. évf., 255. sz. Ára: 79 Ft, előfizetőknek: 51 Ft 2005. október 31. Hétfő °0 Hűvösebb lesz az idő, erősen szűrt napsütés lehet. Eső nem esik. Reggel Délben Este Legközelebb: szerdán Miskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország november 1-jén, kedden nem jelenik meg. Lapunk következő számát szerdán olvashatják. Új jogszabályok november elsejétől Budapest (MTI) - Módosul a foglalkoztatási törvény, életbe lép az új közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény, a nagyfogyasztók 19 százalékkal magasabb gázárat fizetnek, a Fészekrakó program korhatára pedig 35 évre emelkedik november elsejétől. November elsején lép hatályba a tavaly elfogadott új közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény, amely az ügyfelet helyezi a középpontba. November elsejétől a nagyfogyasztók 19 százalékkal fizetnek többet a gázért. Az áremelés nem érinti lakosságot, s az oktatási, szociális, egészségügyi vagy kulturális feladatokat ellátó állami, önkormányzati vagy egyházi intézmények többletköltségét a kormány az energiagazdálkodási cél- előirányzatból teljes egészében ellentételezi. A Fészekrakó program korhatára 30-ról 35 évre emelkedik, így megduplázódhat azoknak a száma, akik élni tudnak ezzel a lehetőséggel. Riasztó- Videó rendszerek GPS gépjárművédelem Tűz- és CO-jelzők Távfelügyelet BIZTONSÁGTECHNIKA A-tól Z-ig TELEPÍTÉS - FORGALMAZÁS Miskolc, Bocskai u. 11. Tel: 46/411-745, Fax: 46/359-847 www.alarmtechnika.hu 770133 03501905255 ESZAK-MAGYARORSZAG KI 3501 Miskolc, Postafiók 351 (& (46) 502-900 . ■ ---------------------------------------------------------------------A foglalkoztatottak száma a világon Milliárd fő 2,9 Grafika: Észak-Magyarország, forrás. ILO ___________________J Otthon éhezik a tiltakozó ■ Az ünnepek alatt otthonában folytatja a tiltakozó akcióját a pácini polgármester, Barati Attila. Pácin (ÉM - BG) - Barati Attila az ünnep idejére ha teljesen nem is függesztette fel hétfőn elkezdett éhségsztrájkját, de szombaton a pácini kereszt mellett álló bódéjából hazaköltözött pácini házába.- Úgy gondoltam, az ünnep méltósága miatt kedd estig itthon folytatom az éhség- sztrájkomat, de már nagyon hiányzott a családom és végre láthattam ismét a lovaimat is - mondta érdeklődésünkre Barati Attila, aki október 24-től tiltakozik amiatt, mert a korábbi ígéretek ellenére a cigándi árapasztó építésével egy időben nem kezdődött el a létesítendő gát környékén lévő bodrogközi települések infrastrukturális fejlesztése.- Szombaton a kora délutáni órákban meglátogatott Csurka István, a MIÉP elnöke, aki kifejtette, örül annak, hogy egy ilyen ügy miatt pártállástól függetlenül össze tud- -tak fogni az önkormányzati vezetők. Barati Attila kedd délután újabb tüzetes orvosi vizsgálaton vesz részt és ennek eredményétől függően döntenek majd arról, meddig folytathatja tiltakozó akcióját a pácini polgármester. Véres szombat. Egy kasmíri fegyveres csoport vállalta az újdelhi robbantássorozat elkövetését. (Fotó: EPA) Marad a papi nőtlenség A jelenleg is érvényes katolikus törvényeket XVI. Benedek pápa megerősítette. Miskolc (ÉM - KHE) - A most elkészült 50 tételes listától sokan a római katolikus egyház megreformálását remélték, a katolikus hívők egy része ugyanis úgy véli, a változó világban az egyháznak is változnia kell, ha meg akarja tartani híveit. A problémás pontok között szerepel a papi nőtlenség kérdése is, melynek eredetéről dr. Dolhai Lajost, az Egri Érseki Hittudományi Főiskola rektorhelyettesét kérdeztük. Mint kifejtette, a papi nőtlenség nem csupán egyházi jogi előírás, hanem .................... Nem csupán egyházi jogi előírás, olyan érték, amely által a pap hasonlóvá válik Jézushoz. Dr. Dolhai Lajos ..............................w olyan érték is, amely által a pap hasonlóvá válik Jézus Krisztushoz. Az első Jézus példája, aki maga is nőtlen volt, de említhetjük az apostolokat is, akik elhagyták családjukat, és követték Jézust. Más bibliai utalásokat is találunk a témával kapcsolatban. Bibliai utalások Az első században a papok többsége házasságban élt, a papi nőtlenség szokása a remeteséggel és a szerzetességgel kezdődött el az egyházban, a világi papok között pedig az volt a szokás, hogy feleségük halála után nem kötöttek új házasságot - tudtuk meg. f S 7 A K mitujReJUaaanJiy Papi nőtlenség vagy nőtlen papság? (DOC 18 kB) Születésnap Edelény (ÉM) - Bensőséges hangulatú eseményt tartottak pénteken délután az edelényi Művelődési Központ-ban, ahol az Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon 12. születésnapját ünnepelték. A születésnapon részt vett Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, André Marc Salamin, Svájc magyarországi nagykövete, Gúr Nándor és Molnár Oszkár ország- gyűlési képviselő. A vállalkozókon csattan ■ Számos problémát lát a kamara, a jövő évre tervezett, nehezen átlátható költségvetésben. Miskolc (ÉM - OlKa) - Nehéz időkben mindig a vállalkozásokon csattan az ostor - jelentette ki Bihall Tamás, a BÖKIK elnöke, a 2006-os költségvetési tervezetet értékelő sajtótájékoztatóján. - A jövő évi korszakos költségvetés, mivel összekapcsolható az euró bevezetésével. Ezért olyan költségvetéssel és középtávú programmal kell az országnak rendelkeznie, ami megalapozza az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges konkrét intézkedéssorozatot. A kamara meglátása szerint a tervezet jelen állapotában nem felel meg ennek a célnak - hangsúlyozta az elnök. Továbbképzés. A Nemzeti Szakközépiskolai Inté- | zet szervezésében a miskolci Andrássy Gyula Műszaki | Középiskolában 38 pedagógus vett részt a szakmai alapo- I zó érettségi vizsga-előkészítőn. (Fotó: v. Cs.) |