Észak-Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-26 / 251. szám

2005. október 26., szerda ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 HÍRCSOKOR • Citromfa Áder Jánossal. A műhely következő vendégeként Áder Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét látják vendégül ma este 6 órakor a Miskolci Egyetem C/2-es épületének XXXIV-es előadójában. • „Jobbik" előadás. Molnár Tamás, a Job­bik MIÉP alelnöke és Nagy Ervin, a Jobbik Országos Választmányának elnöke tart előadást október 28-án délután 5 órakor a MIÉP-irodában. (Miskolc, Ady Endre utca 12.) NÉZŐPONT A tökéletes változat Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu Huszonhárom változata készült el eddig az új felsőoktatási törvénynek. Hogy miért ennyi? Mert mindegyikben volt vala­mi, ami aggasztotta a felsőoktatás szerep­lőit. A legutóbbi sem sikerült tökéletesre, az intézmények jelezték is, hogy egyes pontok megkérdőjelezhetők, de ennek ellenére a törvényt májusban a parlament elfogadta. Azonban mindez hiába, az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc nem hirdette ki, hanem az Alkotmánybíró­sághoz küldte. A testület tegnap hozta meg határozatát: az új felsőoktatási törvény több pontja valóban az Alkotmány jog­szabályaiba ütközik. A törvényre pedig szükség lenne, mert a felsőoktatási intézmények már a következő tanévre gondolnak. Meg kell valósítaniuk a nagy reformot: a többcik­lusú, lineáris képzést. A középiskolák végzősei is kíváncsian várják a fejleményeket, hisz a felsőoktatásban történő mindenféle változás őket érinti elsősorban. Módosítások után a törvény ismét a parlament elé kerül. Talán ez a 24. változat. Ez talán tökéletes lesz. Ránki Dezső Miskolcon Miskolc (ÉM) - Rán­ki Dezső zongoraestjét hallhatják ma a Miskol­ci Nemzeti Színházban a Mesterbérlet tulajdono­sai. A neves zongoramű­vész műsora: Haydn: C- dúr szonáta, Schu­mann: Davids­bündlertanze, Ra- . vei: Valses nobles et senti- mentales, Bar-j tők: Mikrokoz-. mosz (részle-' tek), Bartók: Szonáta. Grosics Gyula Legendás randevú Miskolc (ÉM) - Bu- zánszky Jenővel és Grosics Gyulával, az Aranycsapat legen­dáival szervez találko­zót a Fidelitas miskol­ci csoportja. A ren­dezvényt a Technika Háza nagytermében tartják október 27-én délután 5 órától. VILLAMVOKS Bízik-e benne, hogy karácsony előtt olcsóbbak lesznek az áruk az előrehozott áfacsökkenés miatt? Szavazók száma: 441 2005. 10. 25. 18 óra 30 Igen 39,46% Nem 60,54% Következő kérdésünk: Ön szerint le kellene-e mondani Magyar Bálintnak, miután alkotmányel­lenesnek nyilvánították a felsőoktatási törvényt? www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. „Nem a ZTSZ és a Posta harca" ■ Az ombudsmani vizs­gálat lezárultával az Al­kotmánybírósághoz for­dul a ZTSZ. Bodrogkeresztúr (ÉM ­BG) - Új fejezetéhez érkezett a településszövetség küzdelme - jelentette be bodrogkeresz- túri sajtótájékoztatóján Májer József, a Zempléni Település- szövetség (ZTSZ) elnöke. „Megalapozott volt”- Az ombudsmani vizsgálat eredménye azt bizonyítja - mondta Májer József -, hogy a két és fél évvel ezelőtt elkez­dett küzdelmünk megalapo­zott volt. A magyarországi kistelepülések élettér-beszű­külésének csak egy kis szele­te a kisposták bezárása, de nem elhanyagolható szelete. A politikusoknak is be kell lát­niuk, nem a ZTSZ és a Ma­gyar Posta Rt. harcáról van A Posta a mobilpostát ajánlja (felvételünk illusztráció) (Fotó: ÉM) n.................. El kell sajnos ismételni, a demokrácia nem létszámfüggő. Májer József azt is, aki egy apró faluban látja meg a napvilágot, mint aki egy nagyvárosban nevel­kedik. Az ombudsmani jelen­tés felhívja a törvényhozókat a Postatörvény diszkrimina­tív részének megváltoztatásá­ra. A labda most a kormány, a törvényhozók térfelén van. „Nem jó rendelkezés” szó, hanem a magyarországi kistelepülések életteréért va­ló küzdelemről. El kell sajnos ismételni, a demokrácia nem létszámfüggő, ugyanolyan al­kotmányos jogok illetik meg- Az ombudsmani vizsgálat megállapította, az a gyakorlat, amellyel ma a Postatörvény egyes rendelkezéseit megvaló­sítják, nem jó - tette hozzá dr. Kovács János, a ZTSZ jogi képviselője. - Általában csak azt hangsúlyozzák, a Magyar Posta Rt. csak a törvény, illet­ve a hozzá kapcsolódó kor­mányrendelet adta jogával él, amikor a 600 lélékszám alatti településeken saját belátása szerint nyújt fix postai vagy mobilpostai szolgáltatást. Megfordítanám a megközelí­tést: a törvény nem akadá­lyozza meg a Magyar Posta Rt.-t abban, hogy fix postahi­vatalokat üzemeltessen azo­totHIl emfippek.boon.hu A ZTSZ a tervezett lépésekről (DOC 21 kB) kon a településeken, ahol azt az ott élők kifejezetten kérik. Dr. Kovács János kérdé­sünkre elmondta, azért fordul­nak az Alkotmánybírósághoz, mert az ombudsmani vizsgá­lat is azt bizonyítja, ma Ma­gyarországon egyetlen jogsza­bály sem lehet ellentétes ma­gasabb rendű jogszabállyal. A Postatörvény vitatott pontja azonban ütközik az önkor­mányzati törvénnyel és sérti az állampolgárok jogait, mi­szerint hátrányos helyzetbe hozhatja a kistelepüléseken élőket. Demonstrációra készülnek Mérlegelés: a hétfő óta éhségsztrájkoló páci- ni polgármester egy kilót veszített a súlyából. ■ A parlament elé ké­szülnek az éhségsztráj­koló polgármester szö­vetségesei. Pácin, Nagykörű (ÉM ­BG) - Hétfőn délben kezdett éhségsztrájkba Barati Attila, Pácin polgármestere, mert a Vásárhelyi-terv keretében épü­lő cigándi árapasztó körzeté­ben érintett településeken a be­ruházás megkezdésével egy időben nem kezdték el a ko­rábban beígért infrastrukturá­lis fejlesztéseket. Dr. Németh Lajos, Pácin háziorvosa érdek­lődésünkre kedden délután el­mondta, Barati Attila szerve­zete jól viseli az éhségsztrájkot. A pácini polgármester egy nap alatt egy kilót fogyott, most 94 kilogramm a testsúlya. Ha nem ülnek le velük Dr. Veres Nándor, Nagykö­rű polgármestere, a Vásárhe­lyi-terv Továbbfejlesztésében (VTT) érintett települések ön-' kormányzati tanácsának veze­tője elmondta, az éhségsztrájk megkezdéséről, a tiltakozó ak­ció okairól szóló levelüket el­küldték Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnöknek, de kedd estig erre nem kaptak választ. Ezzel egy időben a rendőrségtől en­gedélyt kértek az önkormány­zati tanács által- szervezendő tüntetésre, amelyet október 28- án 11 órakor tartanak meg a Parlament előtt, ha addig nem sikerül a kormányzat képvise­lőivel tárgyalóasztalhoz íüniük. CoÍHn emtippek-boon.hu Miniszteri levél (DOC 48 kB) Miskolc „pólus" marad ■ Miskolc egyike a „fej­lesztési pólusoknak"; a kormányzati támogatás jövőre válik ismertté. Budapest (ÉM) - Ereden­dően két külön ügy, ám időben és gyakorlatában „egybeesik”. A kormányzat egy éve kijelöl­te a hat várost, amely úgyne­vezett fejlesztési pólusként szolgál majd; ezek egyike a borsodi megyeszékhely. A ha­tok közül öt az Európa kultu­rális fővárosa-pályázat indulói között is ott volt, ezért ezek­nél értelemszerűen összefonód­nak az állami elképzelések és a saját pályázatokban megfo­galmazott célok. Erről Mester- házy Balázs, kormánybiztos beszélt lapunk kérdésére. Nem így volt, de... A kormány a főváros-pályá­zat lezárulta kapcsán úgy ha­tározott: immár kulturális cé­lokra is engedi fordítani az összegeket, amelyeket e „pó­lusok” a Nemzeti Fejlesztési Terv II. révén megkapnak a következő években. A rendel-, kezésre álló keretek és felosz­tásuk tárgyában az egyezteté­sek még zajlanak, eredmény 2006 áprilisa végére várható. toCHA ermipBck.booo.hu Pályázati értékelés (DOC 125 kB) Brigittáé Harry. Budai Brigitta, sajóládi kisdiák nyerte az Észak-Magyarország különdíját a II. Rákóczi Fe­renc Megyei Könyvtár által hirdetett plakátpályázaton. A díjkiosztó tegnap volt. Brigitta nyereménye: Harry Pot- ter eddig magyarul megjelent összes kötete. (Fotó: v. Cs.) www.erstebank.hu Tel.: 06 46 514 000 VÁLLALATI SZOLGÁLTATÁSOK (^1 Rugalmas és azonnali devizanem-átjárhatóság a hitel teljes futamideje alatt? Az Erste Bank új Multicurrency Hitele biztosítja a vállalati ügyfeleknek, hogy a gazdálkodásukhoz leginkább illeszkedő devizanemben vegyenek fel hitelt, amit a futamidő alatt tetszőleges időpontban átválthatnak más devizára vagy forintra egyaránt. ERSTE A szolgáltatást a Bank a 200 millió Ft éves nettó árbevételt meghaladó vállalatok részére nyújta. 703880 Értjük egymást. BANK Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents