Észak-Magyarország, 2005. szeptember (61. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-06 / 208. szám
I 2005. szeptember 6., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /5 • A képzőművész előadása. Rúnakövek és északi sziklavésetek címmel Maria Németh- Andersson svédországi magyar képzőművész tart előadást szeptember 6-án délután 6 órától a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban. Lakópark épül Sárospatakon Sárospatak (ÉM) - Megkezdődött Sárospatakon a kispataki lakópark építése. Az első munkanapon a fővállalkozó, Keller József a helyszínen elmondta: a mintegy hétmilliárd forintos beruházás keretében három év alatt egy bevásárlóközpontot, egy öregek otthonát, három darab, összesen száztíz lakásos társasházat és negyvenkét építési telket alakítanak ki, amelyhez a későbbiekben egy szórakoztató központot is „hozzátol- danak”. Az építkezés folyamán főleg helyi alvállalkozókat és munkásokat kívánnak foglalkoztatni. Tavalyi életkép Miskolci szalon Miskolc (ÉM) - Szeptember 17-18- án harmadszor várja a négykereküek szerelmeseit az Allianz Hungária Miskolci Autószalon. Az egyetemi sportcsarnokban a miskolci márkaképviseletek több mint ötven autóval reprezentálják kínálatukat, s persze az idei kiállítás sem nélkülözi a különlegességeket. Díszvendégként üdvözölhetünk többek között egy Ferrarit és egy Lamborghinit. A részletekről a szombati Autós oldalon számolunk be. Bodrogközi ZTSZ-nap Karcsa (ÉM - KDA) - A Zempléni Településszövetség közgyűlésen hagyta jóvá idei ünnepének programjait. A szeptember kilencedikén kezdődő kétnapos esemény ünnepi közgyűléssel indul, majd egy konferencia keretén belül mutatják be Bodrogköz értékeit. A szövetség életében hagyománnyá válik az emlékfaültetés, ez most sem marad el. A délután szórakozásé, és megválasztják Bodrogköz szépét. P! dili II emtippekJ5QQJi.hu A ZTSZ-napok teljes programja Fidesz: a szélsőséges privatizáció ellen Miskolc (ÉM - NSzR) - „A kormány eltitkolja az ország és a költségvetés helyzetét, éppen ezért a Fidesz hat héten keresztül hat témában tart sajtótájékoztatót”- mondta Rogán Antal, a párt kampányfőnöke egy tegnapi budapesti tájékoztatón, amelyet on line kapcsoltak minden megyeszékhelyre. Az első sajtótájékoztató témája a privatizáció volt. Pótolhatatlan vagyonok A sajtótájékoztatón Pelczné dr. Gáli Ildikó, a szövetség alelnöke elmondta: „A párt álláspontja, hogy az elmúlt időszakban jelentősen felgyorsult az erőltetett privatizáció. A nemzeti vagyonelemek eladása azért kockázatos, mert csak egy van belőlük. Éppen ezért biztosítékra van szükség a mindenkori kormánnyal szemben, hogy a nemzeti vagyonelemek megőrzésére garanciát nyújtson. Ez a biztosíték a Nemzeti Vagyon- szerződés, amely az alábbi vagyonelemekre vonatkozna: MÁV, Posta, Volán, repülőtér, autópályák és a kórházak. Vagyis azok a vállalatok, intézmények, amelyek az emberek mindennapjait befolyásolják, illetve eladásuk az emberek biztonságát érinti.” A Fidesz javaslata, hogy ezen intézmények, vállalatok teljes vagy részleges privatizációját 2/3-os parlamenti döntéshez kössék. AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE Lieb Ingrid (10) Kissé rövid a támogatás Megkapták ■ Több település vezetője szerint nem elég az állami támogatás az ingyenes tankönyvekre. Miskolc (ÉM - KHE) - Ez főleg azokra a falvakra igaz, ahol a gyerekek 80-90 százaléka jogosult az ingyentankönyvre, így a minden tanuló számára biztosított normatívából nem tudják kiegészíteni az összeget. Ilyenkor nincs más lehetőség, az ön- kormányzat saját pénzéből tesz hozzá a könyvek árához.- Úgy kell tankönyvet rendelni, hogy az állami támogatásból kiteljen az ára - adott tanácsot. - Önmérsékletet kell tanúsítaniuk a Sokba kerülnek az iskolai könyvek (Fotó: Bujdos Tibor) vet. Az iskola dönthet úgy is, hogy a könyvtára számára vásárol tartós könyveket, és ezeket vehetik kölcsön a tanulók. Ezt elsősorban az általános iskolában érdemes alkalmazni, mert a középiskolásoknak szükségük van a korábbi tankönyvekre az érettségi idején. Kiegészítették Kisebb településeken is érdeklődtünk, sikerült-e biztosítani az ingyentankönyveket. Taktabájon csupán 4 tanuló nem jogosult az ingyenes tankönyvellátásra, ezért a képviselő-testület ügy döntött, hogy kifizeti minden gyerek számára a könyvek árát. Az állami támogatás azonban nem volt elég a jogosultaknak sem, az önkormányzatnak kellett kispórolni az összeget - fűzte hozzá Inti emtipp£kJiflQn.hu Az ingyenes tankönyvhöz jutás feltételei (DOC 32 kB) Virág Zoltánné polgármester. Szuhogyon is hasonló a helyzet. Itt is úgy döntöttek a település vezetői, hogy minden gyereknek biztosítják az ingyenes tankönyvet, akár jogosultak arra, akár nem. Az önkormányzat így 760 ezer forintot tett hozzá a tankönyvek árához - mondta el lapunknak Fóris Sándor polgármester, megjegyezve: az állami támogatás nem elég. Kinek ingyenes? Ingyenes tankönyvellátásban részesülnek a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók 1-13. évfolyama és a szakképző évfolyamokon részt vevők kö- zül azok, akik _________________- tartósan betegek vagy fogyatékkal élők_______________- három- vagy többgyermekes családban élnek_______________- egyedülálló szülő neveli______- rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül. tagozat *fzzel az összeggel lehet pedagógusoknak. Elmúlt az az idő, amikor minden tantárgyhoz 3-4 könyvet kértek, csak azokat kell megrendelni, amire valóban szükség van. Az osztályvezető-helyettes hangsúlyozta: az ingyenes tankönyv nem azt jelenti, hogy minden rászoruló megkapja ingyen az új tankönyTankönyvárak és állami támogatás Forint r Minden gyermek Tankönyvárak-} J R után járó normatíva* Támogatás tagozat kiegészíteni a tankönyv árát Miskolcon minden arra jogosult diák megkapta az ingyentankönyvet - tudtuk meg Mókáné Hallók Zsuzsannától, az önkormányzat köz»....................... Elmúlt az az idő, amikor minden tantárgyhoz 3-4 könyvet rendeltek a pedagógusok. Mókáné Hallók Zsuzsanna ................................................» oktatási osztályának vezetőhelyettesétől. Kijelölték a felszámolót ■ A Cash&Limes Rt. lett a sátoraljaújhelyi székhelyű Herukon Rt. felszámolója. Sátoraljaújhely (ÉM - BG)- A Herukon Rt. igazgatótanácsának elnöke, Molnár József tegnap közleményben jelezte, hogy a nagyrozvágyi polgár- mester a községen lévő telephelyet lepecsételte, és olyan nyilatkozatot tett, hogy az általa a dolgozók egy részének rendkívüli juttatásként kifizetett pénzek önkormányzatnak történő átutalása esetén hajlandó az üzembe beengedni a cég embereit. A társaság a kifizetést nem tekinti a Herukon Rt. kötelezettségének, mivel saját hatáskörben döntöttek arról. Jelezte továbbá: valamennyi dolgozó munkabér járandósága olyan kötelezettség, amit a felszámolás során a felszámolóbiztos rendezni fog. A remény bajnoka(i) Miskolc (ÉM) - Talán újabb Oscar-díj néz ki Rus- sel Crowe-nak és Ron Howardnak? Nevezett színész és rendező nemrég már beseperte az amerikai filmakadémia nagydíját, az Egy csodálatos elme című filmért, most pedig A remény bajnoka című mozi kapcsán újrázhatnak. A főszereplő egy valóságos személyről, Jim Brad- dock ökölvívóról mintázott karakter. Braddock a ‘20-30- as évek legendás bajnoka volt, aki hosszú kihagyás után is vissza tudott térni ringbe. A filmet olvasóink exkluzív vetítés keretében két héttel a magyarországi premier előtt láthatták. Esőzés után: ■ Olvasónk nem jutott hozzá a felhőszakadás okozta kár után járó biztosítási összeghez. Az olvasó Miskolc (ÉM - OlKa) - Több telefonhívás érkezett múlt héten szerkesztőségünkbe, miszerint az augusztusi felhősza- kadásos károk nyomán néhány településre még nem, vagy csak alig-alig érkeztek meg a biztosítói pénzek. Ilyen például Tállya, ahonnan egyik olvasónk jelezte: egy forintot sem láttak még a biztosítótól. Utalás alatt Körkérdésünkből kiderült: minden biztosító megkezdte az összegek kiutalását, ám több napot is igénybe vehet, mire mindenki hozzájut a pénzéhez. utalják a kárösszegeket Az Aegon Magyarország például az észak-magyarországi térségbe 15 millió forintot utalt ki, s mintegy 8 millió forint vár kifizetésre, ez a bejelentett károk 10 százalékát jelenti. Drevenka Edit kommunikációs igazgató tudatta: a még ki nem fizetett károk többségénél az ingatlantulajdonos „csak” nyaralóval rendelkezik, illetve több villámkár esetében várják, hogy a helyreállításról szóló számla beérkezzen. Csak egy részét Az OTP-Garancia Biztosító is utalja az összeget - tudtuk meg Nagy Sándor biztosítás szakmai osztály vezetőtől -, múlt heti állás szerint a helyszínelt ingatlanok 90 százalékánál kiutalták a teljes kárösszeget, illetve vannak házak, ahol még nem mérték fel a károkat, mert a kárbejelentés az elmúlt napokban történt meg. Az Allianz-Hungáriánál a károsult ügyfelek mintegy negyede kapta meg a kárösszeget, ugyanis többnyire számlával történik a végelszámolás. Mint az dr. Horváth Gyula, a biztosító területi igazgatóságának helyettes vezetője kiemelte: az ügyfelek választhatnak a számlával történő kárrendezés mellett (ha igénylik, előleg kiutalása mellett), vagy számla nélküli kifizetés esetén a károsult azonnal hozzájut a kárfelmérés során megállapított összeghez. Mint jelezte, a felmérés nagyrészt befejeződött, ugyanakkor még az elmúlt napokban is érkeztek bejelentések, ezekkel együtt hamarosan lezárul a szemlézés, illetve a számlák beérkezése szerint történik folyamatosan az utalás. t dl AII emtippek.boon.hu A lakásbiztosításokról általában (DOC 58 kB) Dinnyevásár. Hogy olcsó-e a dinnye, vagy sem, azt mindenki maga dönti el. Mint ahogy azt is, jó ízű-e a gyümölcs, vagy sem... (Fotó: Ádám János)