Észak-Magyarország, 2005. szeptember (61. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-10 / 212. szám

2005. szeptember 10., szombat ÉSZAK & # * # & # & * & ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN • Jacques Chirac francia köztársasági elnök pénteken elhagyta a kórházat, miután egy hétig kezelték „szemér­problémával". A 72 éves államfő újságírók előtt kije­lentette, hogy „nagyon jó formában van", és már ég a vágytól, hogy visszatérhessen az elnöki palotába. AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE A „terrorista" USA, Anglia Kuala Lumpur (MTI) - Gyilkosok azok az amerikai és brit pilóták, akik bombát dobtak ira­ki polgári személyekre és hazájuk, az Irakot megszálló két ország tet­tei terrorcselekmények­kel érnek fel - jelentette ki Mahathir Mohamad volt malajziai kormány­fő nemzetközi emberi jo­gi konferencián. A be­szédet hallgató amerikai és brit diplomaták közül többen - tiltakozásul - kivonultak a teremből. A szegénység leküzdéséért Brüsszel (MTI) - Stra­tégia már van; most konkrét lépésekre van szükség, mert a világ la­kosságának egyötöde na­pi kevesebb, mint 2 dol­lárból él - állapították meg a Milánóban nemzet­közi szocialista szervezés­ben tartott antiglobali- zációs nemzetközi fórum résztvevői a rendezvény plenáris ülésén, az MSZP európai parlamenti kül­döttségének Brüsszelben közzétett tájékoztatása szerint. A plenáris ülés általános politikai vitájá­ban felszólalt Hiller Ist­ván, az MSZP elnöke is. (Fotó: Archív) Találka? Budapest (MTI) - Pokorni Zoltán sze­mélyes találkozót kezdeményez Hiller Istvánnal, az MSZP elnökével a privatizá­ció, illetve a Fidesz ál­tal javasolt nemzeti vagyonszerződés kapcsán. Nyakó Ist­ván (MSZP) közölte: ha a Fidesznek az or­szágot és a gazdasá­got érintő javaslata van, akkor azt a par­lamentben kellene megtennie. A Fidesz alelnöke közölte: ar­ról kívánja meggyőz­ni az MSZP elnökét, hogy az alapgondo­latban - vagyis ab­ban, hogy szükség van egy tartós állami tulajdonban lévő cégkörre - valójában egyetértenek, és bízik abban, hogy megál­lapodnak arról is, ho­gyan alkossák meg az erre vonatkozó törvényt.- Állj! A Pénzügyminisztériumtól jöttem! Azon­nal kezdjen el takarékoskodni, vagy lövök! (Karikatúra: Marabu) Kampányrajt balról és jobbról ■ Amerikai sztár ta­nácsadók az egyik olda­lon, forszírozott média­jelenlét a másikon. Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Máris sok szó esik a kam­pányról, holott a választás csak jövő májusban lesz. Az MSZP nyíltan elismeri, hogy ők most korán kezdik, a Fi­desz vezetőinek nyilatkozatait figyelve azonban az is látszik, hogy a jobboldal sem akar lé­péshátrányba kerülni a vá­lasztói bázis kiszélesítésében. Egység és panelek A legutóbbi hírek szerint az MSZP most egy amerikai kampánytanácsadó céget hív segítségül. Richard Dresner és Róbert Wickers sztár ta­nácsadó párosa korábban Bo­risz Jelcint és Arnold Schwarzeneggert is segítette, de dolgoztak a román válasz­tások előtt Adrién Nastase kampányában is. Lapinformációk szerint a Fidesz francia és amerikai píárosokkal tárgyal, az MDF egy német és egy amerikai céggel; megállapodás még nem köttetett. Az SZDSZ-nél úgy vélik, hogy legalább egy évig itt kellene élnie egy ta­nácsadónak ahhoz, hogy iga­zán a hasznukra váljon. A hosszú kampányt nyitó szocialisták a múlt héten meg­kezdték képviselőjelöltjeik, il­letve a kampánystábok felké­szítését. Legfőbb belső üzene­tük: az egység. Hogy több fronton is készülnek, jól szem­lélteti a tegnap nyilvánosság­ra került dokumentum is, mely szerint - a Draskovics­csomaghoz hasonlóan - a 2006- os költségvetés jellemzéséhez is kézhez kaptak egy beszéd- panel-gyűjteményt az MSZP megyei vezetői és képviselői. A dokumentum szerint a poli­tikusoknak azt kell kommuni­kálniuk a büdzséről, hogy az az igazságosság, a bátorság és a biztonság költségvetése lesz. Kolbászos falatok Ehhez képest a másik olda­lon egyelőre csak a politikai­lag nem elkötelezett választók „megdolgozása” a cél. A Fidesz vezetője az utóbbi napokban tőle szokatlan formáját válasz­totta a bázisbővítésnek. Koráb­ban kínosan került vagy mel­lőzött médiumokban szerepelt, nyilatkozott, adott terjedelmes interjút. Az egyik bulvárlap például formabontó kétoldalas, fotókkal gazdagon illusztrált cikkcsokorban számolt arról, hogy milyen is áz, ha Orbán Viktor a szerkesztőségbe láto­gat. A lap egy pár nappal ko­rábbi cikke pedig arról szól, hogy a pártelnök kolbászos rántottával kínálta a látogató­ba érkező riportert, aki „az Orbán család életének meghitt pillanataiba tekinthetett bele”. A bulvárban „szimpatikus családapaként” megjelenő pártelnök egyre több tévés szereplést is vállal. A napok­ban elfogadta például a Nap­kelte meghívását is, holott az utóbbi években inkább csak párttársai nyilatkoztak meg az MTV reggeli politikai hír­műsorában. Újabb gyilkosságok arra utalnak, hogy továobra sem csitul a síita-szunnita el­lentét Irakban. A két iszlám felekezet kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy „halál­brigádokat” alakítanak, ame­lyek vadásznak a másik kö­zösség tagjaira. Tegnapelőtt például összesen tizenhét azo­nosíthatatlan holttestet talált az iraki rendőrség. A hatósá­gok szerint valamennyi áldo­zat civil ruhát viselt, és nem voltak nálunk személyazono­sító iratok. Mindegyikükkel lövések végeztek. Képünkön: Szadrváros, a síiták köz­pontja (Fotó: EPA) Szabálytalanságok az SMS Budapest (MTI) - Több sza­bálytalanságra hívta fel a fi­gyelmet a kormány nemrég lezárult SMS-kampányával kapcsolatban az adatvédelmi biztos, aki a politikai marke­ting mielőbbi törvényi szabá­lyozását szorgalmazta az MTI- nek adott pénteki nyilatkoza­tában. Nem volt megfelelő a tájé­koztatás azzal kapcsolatban, hogy ki kezeli az adatokat az SMS-kampányban. A kor­mányzati hirdetésekből nem derült ki, hogy a Wunderman Kft. végzi az adatkezelést; azt sugallták, hogy a kormány az adatkezelő - számolt be állás- foglalásának részleteiről Péterfalvi Attila. Megőrizhetik? Tájékoztatása szerint a má­sik szabálytalanság az, hogy a Wunderman Kft. a teljes kam­pány végéig, várhatóan októ­berig meg akarja őrizni a sze­mélyes adatokat (telefonszá­mokat), ami azonban - a „cél­hoz kötöttségi követelmény alapján - a szavazás leadása határidejének lejártával meg­szűnik”. Ahogyan az idő megköveteli Hongkong (MTI) - Másfél napos .látogatásra Hongkong­ba érkezett pénteken Gyur- csány Ferenc, akinek szemé­lyében első alkalommal kere­si fel magyar miniszterelnök a kínai különleges közigazga­tási övezetet.- Azért utazunk Délkelet- Ázsia egyik legfejlettebb pénz­ügyi központjába, hogy fel­M...................... Magyarország nem titkolja: úgy látja, hogy van mit tanulnia. Gyurcsány Ferenc ..................................................................» keltsük az érdeklődést a ma­gyarországi befektetések, a magyar pénzpiac iránt - nyi­latkozott Hongkongba indulá­sakor Gyurcsány Ferenc. —?r Ezt megelőzően a Kínával szembeni vízumkényszer meg­szüntetését, a nemzetközi in­tézmények rendszerének felül­vizsgálatát és a kínai társadal­mi modell tiszteletét szorgal­mazta egyebek között Peking- ben a Csing-hua (Qinghua) egyetemen tartott előadásában Gyurcsány Ferenc. Szerinte tanulni kellene abból a kínai mondásból, hogy úgy kell fej­lődni, ahogy azt az idő meg­követeli. Európa úgy akar fej­lődni, ahogy a múltban meg­szokta, s ha ezt akarja fenn­tartani, akkor lemarad. „Magyarország nem titkol­ja, hogy azért is fordul egyre határozottabban Ázsia és Kí­na irányába, mert úgy látja, hogy van mit tanulnia” - je­lentette ki a magyar minisz­terelnök, aki a reformok bá­torságát, a kínaiak erősödő nemzeti öntudatát nevezte a kínai sikerek egyik titkának. kampányban Az ombudsman kifejtette: ebben az esetben a cél a kettős szavazás kiszűrése volt, ami­nek érdekében az adatok táro­lása meghatározott ideig lehet­séges, azonban ha a cél meg­valósult, azaz eldőlt a szavazás eredménye, akkor megszűnik a cél. Ezért indokolatlan októ­berig tárolni az adatokat; ez azt jelenti, hogy azokat töröl­ni kell, illetve másra nem le­het használni - hangsúlyozta. Hozzátette: nem is jelezte a kft., hogy nem értene egyet az általa jelzett kifogásokkal, és annak ne tennének eleget. „Tartanak a törökök" Isztambul (MTI) - Terrortámadásoktól tar­tanak az isztambuli ha­tóságok Törökország európai uniós csatlako­zási tárgyalásainak meg­kezdése előtt. Számos jel utal arra, hogy Tö­rökország csatlakozását ellenző erők merényle­teket terveznek a tár­gyalások október 3-ára tervezett kezdete előtti időszakra. A feszültség még jó ideig marad(Fotó: EPA) Hétfőre teljesen kivonulnak Jeruzsálem (MTI) - Há­rom nappal a korábban kitű­zött határidő előtt, a jövő hé­ten hétfőre teljesen befejezi a kivonulást a Gázai övezetből Izrael - jelentette be pénte­ken Saul Mofaz védelmi mi­niszter. Izrael eredetileg szep­tember 15-ére tűzte ki a tel­jes kivonulás időpontját. Mofaz hozzátette, hogy egye­dül a múlt hónapban kiürí­tett zsidó telepeken álló zsi­nagógák lerombolása kap­csán kipattant vita késleltet­heti a kivonulást. mm Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak,boon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ^MATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents