Észak-Magyarország, 2005. szeptember (61. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-08 / 210. szám
2005. szeptember 8., csütörtök JESZAK SZOLGÁLTATÁS / REITVENY / SMS /13 HOROSZKÓP 4Mb HÍC 1*1 III. 21.-IV. 20. Azt hiszi, helyesen cselekedett, pedig nem mindenben van igaza. Kissé megkeményítette ugyan a lelkét, ám ez még mindig nem elég ahhoz, hogy világosabban lásson egy bizonyos ügyben. IV. 21.-V. 20. Most olyan események elé nézhet, amelyek kedvére valók lesznek. Sok mindent meg tud majd oldani, ae azon sem fog búslakodni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné. Fő a játék. V. 21.-VI. 21. Sok minden meghatározhatja most a kedélyállapotát. Nem biztos, hogy előnyére válik valami, de úgyis belevág, nem tudják lebeszélni önt arról, amit egyszer a fejebe vett. Lelke rajta! VI. 22.-VII. 22. Már most azon aggódik, hogy hogyan fognak sikerülni azok a dolgok, amelyeken fáradozik. Először is legyen túl a munka nehezén, ne nézegessen visszafelé. Nagyobb kitartás szükséges. VII. 23.—Vili. 23. Az ön arcán meglátszik minden: öröm és bánat egyaránt. Ezért is tudja most nehezen titkolni, hogy nem egészen úgy alakulnak a dolgai, ahogy tervezte. Ne aggódjon, minden jóra fordul. Vili. 24HX. 23. Szeretné, ha valaki levenne a válláról néhány feladatot. Azzal azonban tisztában van, hogy ez nehezen fog menni, ugyanis éppen azokkal szakította meg a kapcsolatot, akik segíthetnék. IX. 24.-X. 23. Nem könnyű most önnel szót érteni. Szinte menekül minden és mindenki elől. Bezárkózik képletesen és a valóságban is, mert nem bírja elviselni, ha netán sérelem éri. Most ön nénéz eset. X. 24.-XI. 22. Csak a saját érdekét nézze. Ne foglalkozzon semmi mással, csak azzal, amiből erényt, illetve pénzt kovácsolhat saját magának. Legyen egy kicsit önző végre a saját boldogulása érdekében. XI. 23.-XII. 21. Ön az utóbbi napokban sokat tett annak érdekében, hogy helyrehozzon egy már-már végleg megromolni látszó kapcsolatot. Erőfeszítését azonban nem teljesen koronázta siker, emiatt szomorú. XII. 22H. 20. Ne lovagokon a szavakon, nézzen inkább mögéjük. Ha állandóan csak kötekedik, nem fogják kedvelni majd egy társaságban sem. Az egyedüllétnél jobban pedig nemigen fél semmi mástól. I. 21 Hl. 20. Makacs természete sok mindenben kerékkötőjévé vált. Most azonban talán enyhül kissé, és egészen jól érzi így magát a bőrében. Rájöhet, hogy nem is olyan rossz dolog az alkalmazkodás. II. 21 HM. 20. Irigyei kezdenek összefogni ön ellen, azonban ez a legkevésbé sem zavarja, és nem tartja vissza azoktól a lépésektől, amelyeket már régen eltervezett. Ne is zavartassa magát senkitől. ÜGYELET Észrevételeivel hívja Szalóczl Katalint 46/502-900/3235 20/326-8597 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 Mai rejtvényünk feladványa Wladyslaw Stanis- law Reymond regényíró gondolata. Kérjük, hogy a megfejtésre ragasszák rá a rejtvény kivágott sorszámát. A 259. számú rejtvény megfejtése: „Nem pihenhet meg senki önárnyékában”. Mai nyertesünk: Kiss Sándor (Tiszaújváros). Nyereményét (kétszemélyes miskolci mozibelépőt) postán küldjük el. Beküldési határidő: 2005. szeptember 15. LELKISEGÉLY Hajléktalanok Regionális Diszpécserszolgálata 46/506-678 SKANDINÁV LOTTÓ Gépi sorsolás 1, 6, 10, 15, 16, 22, 32 Kézi sorsolás 14, 15, 18, 22, 25, 32, 33 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! KENŐ Szeptember 6., kedd 8101820 30 42 4345 47535456 57626466 69717276 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! Minőség, megbízhatóság, I Vilgép Miskolc, József Attila u. 45. Tel: 46/500-511 ÉDESKÉS VOLTÁVAL UNDORÍT A MEG- FEJTÉS 1. RÉSZE r FINOM KELME DÉL-AM. SÍKSÁG BELÜL NYlRl FRIZURA ÓKORI NÉP A BALKÁNON AZONOS BETŰK ELŐTAG: KőAZ EGYIK SZÜLŐ D 2005. 09.08. ERŐS FEKETEKÁVÉ OLASZ POLITIKUS VOLT (GIUSEPPE) A MEGFEJTÉS 2. RÉSZE papagájfájta KATONAI KÖTELÉK VEREBEK CSIRIPELIK HlM KACSA 17 H0RVÁT OLAJCÉG MEGBÉKÉLÉS DÉLKELETÁZSIAI NYELV CZUCZOR ÁLNEVE MEGELÉGEL VAGYIS, TEHÁT GYERMEK GYERMEKE rü RÓMA ÜDÜLŐHELYE ANGOL FIZIKUS V. NÉVELŐ MAGYAR FEJEDELEM V. A BALSORS ISTENNŐJE T r*L VÉGZÉS FELE! SZÜLŐFÖLD SOMOGYI KÖZSÉG DAL DECIMÉTER KEREK SZÁM KÁRTYAJÁTÉK VÁROSI JÁRMŰ H ÜGYET BONYOLÍT BALTI NÉP SPANYOL NŐI NÉV T PERZSEL HOLLAND FESTŐ V. RÓMAI 51 STRONCIUM VEGYJELE VlZZEL TISZTIT BECÉZETT NŐI NÉV H CSEH VÁROS PÉLDÁUL A BALATON AZ A SZÉP. AZ A SZÉP, AKINEK A... KÉK 0 HASONLÓ, ANGOLUL SUGÁR JELE T 0 TÖRTÉNELEM, RÉGIESEN ZORRO NÉVJELE ÉM-SMS 06-20/96-44-444 ÜZENET Gratulálok a Szuhogyi Népdalkőrus hétvégi gömörszőlősi, és alsó-, illetve felsőtelekesi szerepléséhez! Sok sikert a továbbiakban is! /kígyó/ (36306824079) Hellő 703858119! írod a falon: te felelx smseidért - 1 baráti jőtanács: wigyázz! Én is írogattam most ixom a lewét wéleményeimért a bíróságon XÓLÁSXABADSÁG - hol?? üdw-Dew (36204168188) Mert a ml pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatok ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. 2 Kor. 4, 17-18. Lac (36703825171) Rettenetes a titkolózás, ugyanis a kormány az utolsó pillanatban nyújtja be az Országgyűlésnek a költségvetést, amit egészében csak a kormányfő és a pénzügyminiszter ismer, miniszterek csak a saját tárcájuk számait ismerik. Egyelőre egy miniszter sem tiltakozott. (Na azt merte volna csak!) Rek (36702870119) Sziasztok! Keresem azt a lányt, aki mellé leültem 27-én, szombaton a 21 órási miskolci buszon. Sajó- keresztúrban szálltál le. Hívjál, ha magadra ismersz. Számom 709434466 (<6709434466) Végre hétfőn i valóban csinos kislány került a hátsó oldalra. Ez mostanában ritkaság. Felöltözve is jobban mutat, mint akik a bugyit huzigálják magukon. Sárkány (36702102005) 23 éves egyetemista fiú hasonló korú lányt keres komoly kapcsolat céljából Miskolcról. (36204435750) Hol vannak a normális nők? Ha elmúlt harminc év, akkor mindennek vége, kereslek, találj meg. K (36303161469) VIGYÁZZ RÁMK! Orosz Péter (14) ÁRFOLYAMOK OTPBank Erste Bank K&H Bank vételeladásvételeladás vétel eladás Ausztrál dollár 145,33 154,31143,29 156,79143,16155,66 Kanadai dollár 159,21169,05156,81171,59156,66171,42 Svájci frank 153,14 162,62 152,89162,99152,43163,49 Cseh korona 7,958,79 7,53 9,217,888,88 Dán korona31,7233,68 31,2434,1831,0734,35 Euró237,71249,90 237,07250,73237,04250,70 Angol font 350,21368,17 347,97 370,97 346,68371,82 Japán yen*172,22182,88169,82 185,82 169,69185,69 Norvég korona 30,22 32,08 29,77 32,57 29,6032,72 Lengyel zloty 0,000,0055,91 68,33 58,2965,73 Svéd korona 25,41 26,99 25,04 27,40 24,8827,50 Szlovák korona6,056,695,73 7,016,006,76 Amerikai dollár190,36 200,12189,25 201,77189,87200,81 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. *oo*. szeptember * csütörtök A NAP kel: 5:56 nyugszik: 18:56 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 28 °C 17 °C Ma reggel ködfoltos, majd ismét szép, napos idő lesz. A jellemző hőmérséklet délután 28, este 22, péntek reggel 17 fok körül alakul. Gyenge, délkeleti szél fúj. Éjszaka ismét ködfoltok alakulnak ki. LEVE6ŐSXENNYEZETTSÉ6 Az egészségügyi határérték kb. 15 %-a. 1 www.boon.hu> http://idojarasJjOQm.hu Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS Észak-Magyarországon ma reggel köd foltos, majd ismét szép, napos idő lesz. A jellemző hőmérséklet délután 27, este 22, péntek reggel 15 fok körül alakul. Gyenge. délkeleti szél fúj. Éjszaka ismét ködfoltok alakulnak ki. A legvalószínűbb folytatás: pénteken is folytatódik a száraz, meleg, „vénasszonyok nyara”, délután Nyugat-Magyarországon némi fclhősödéssel. A szombat, vasárnap - magas hőmérséklet, kisebb helyi záporok mellett változóan naposfelhősnek látszik. Péntek: 15, 28 °C derűs Szombat: 16, 29 °C derűs Vasárnap: 16, 25 “C változó , Hétfő: 16, 24 ”C felhős ■ s^Vj. V Kedd: 14, 24 °C változó v EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu) ÉVF8RR0LŐ Blaha Lujza Színésznő, a nemzet csalogánya, 155 éve született. Játékos kedvessége jól érvényesült operettekben, vígjátékokban, némafilmekben. NÉVNAP Mária, Adrienn Egyéb névnap: Adrián, Csobán, Enna, Ibolya. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA Az időjárás számottevő mértékben tartósan nem nehezíti, veszélyezteti a közlekedést. de cjjcl és reggel foltokban köd lesz! QRV0SMETE8R0LŐ6IA Időjárásunk a szerdaihoz hasonlóan alakul. Orvosmeteorológiai szempontból eny- 1k* melegfronti hatásra számíthatunk. A megnövekedett ultraibolya sugárzás miatt melyhez a vékonyodó ózonréteg is hozzájárul - a déli órákban tanácsos kerülni a közvetlen napfényt. Az UV-A sugárzás hatására ugyan szép barnára sülhetünk, ez azonban a bőr idő előtti öregedését is okozza. Az UV-H sugárzás a bőrrák kialakulásának kockázatát növeli. VÍZKŐMÉRSÉKLETEE Duna17-19 °C Tisza 17-20 °G Velencei-tó 21 "C Fertő 20 °C Balaton 22 “C Pollenkoncentráció: parlagfű nagyon magas penészgombák csalán fűfélék nyári gyomok alacsony közepes alacsony alacsony VILÁ8VÁR0S0K Bangkok 34 °C Buenos Aires 22 °C Los Angeles25 °C Miami32 °C Moszkva . 24 °C New York 31 °C Peking 32 °C Rio de Janeiro 23 “C Sydney 22 °C Tokió 33 “C