Észak-Magyarország, 2005. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-11 / 187. szám

ÉSZAK AKTUÁLIS /5 2005. augusztus 11„ csütörtök Schuster Lóránt és Sárváry Vilmos (Fotó: ÉM-archiv) Várbeli P. Mobil-koncert: pénteken és fent Miskolc (ÉM) - Több év várudvari P. Mobil-augusztusok után ismét fenn! Vissza­költözhet a P. Mobil (is) a diósgyőri vár bás­tyái közé, hogy a nagyszínpadon, akár hét­száz rajongó előtt tartsa meg szokásos, éven­kénti, augusztusi koncertjét. Este 8 órakor kezdődik a műsor, amelynek előzenekara a miskolci Donor. Utána pedig jönnek Schuster Lóránték, Rudán Joe-ék. Pótfelvételi Miskolc (ÉM) - Pén­tekig még jelentkezhet­nek pótfelvételire a diá­kok, de csak azok, aki­ket a normál eljárásban nem vettek föl egyik fel­sőoktatási intézménybe sem, vagy akik az idén még nem adtak be je­lentkezési lapot sehová. A pótfelvételivel kap­csolatban fontos tudni, hogy a felvételizők csak egy intézménybe és egy szakra adhatnak be je­lentkezési lapot. A szük­séges, külön erre a cél­ra készült - Nyári felvé­teli felülnyomásos - „A” és - a normál eljárásban is használt - „B” jelent­kezési lapok az adott fel­sőoktatási intézménytől szerezhetők be, térítés- mentesen. A felvételi eljárás alapdíja és intézményi díja egységesen 3000-3000 forint, amit a jelentkezé­si lapokhoz tartozó csekkeken kell be­fizetni. A csekk- szelvényt a kitöl­tött jelentke­zési lapokra kell rára­gasztani. (Fotó: ÉM) Nem sok, de talán minőségi Tokaj (ÉM) - Nem lesz egetverő meny- nyiségű szőlő Hegyal­ján, de a gazdák jó minőségre számíta­nak. Jarecsni János, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Taná­csának titkára szerint mintegy négyszáz- ezer mázsa szőlő be­takarítására lehet szá­mítani, ez hektáron­kénti hetvenöt má­zsát jelent. Kritikus pont, hogy a gom­babetegségekkel mit tudnak kezdeni a ter­melők, mert vannak területek, ahol jelent­kezett a peronoszpó- ra és a lisztharmat. A közelmúlt esős napjai nem igazán tettek jót, előbb-utóbb a botrytis hatásai is je­lentkezhetnek. Lépcsőperek indulhatnak Miskolc (ÉM) - Bármelyik épület tulaj­donosait beperelhetnék a mozgáskorlátozot­tak, ahova nem tudnak bejutni kerekes székkel. Az akadálymentesítés határideje ugyanis már 2005 elején lejárt, a teljesítés­re pedig újabb időpontot még nem tűztek ki. A Mozgáskorlátozottak Országos Szövet­sége jelenleg 12 középülettel áll perben. Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében nem perel­nek, de lehet, hogy a jövőben élnek ezzel a lehetőséggel. Megyénk közintézményei kö­zött alig található olyan, amely akadálymen­tesnek mondható. A mozgáskorlátozottak számára problémát jelent az ügyintézés, pél­dául a miskolci önkormányzat szociális osz­tályára sem tudnak bejutni, pedig itt gyak­ran kell ügyeiket intézni. újra nyár. Az ismét melegre fordult időjárás sokakat csalogatott ki a lillafüredi Hámori-tóhoz egy kis vízibiciklizésre, csó­nakázásra. (Fotó: Végh Csaba) v * ■f ”, .* 'v . Mtjt í ' &►*' - •*'‘f* ’ ‘ ' Jju * i AH Kissé átszabták a közlekedést ■ Gáz- és vízvezeték fektetése miatt körülmé­nyes a forgalom a mis­kolci Zsolcai kapuban. Miskolc (ÉM - OlKa) - Kis­nyomású gázvezeték-lefektetés kezdődött július 11-én a Hat­vanötösök útja és a 26-os út torkolata között, pontosabban: a Búza téri csomóponttól a me­gyei rendőr-főkapitányságig. Jelenleg a 3-as út kimenő szakaszának külső forgalmi sávja van lezárva a gázveze­ték-fektetési munkálatok mi­att, így gyakran bedugul a Zsolcai kapu, ám ennél jelen­tősebb forgalmi dugókra kell felkészülni a későbbiekre néz­ve, ugyanis a gázvezeték után az elöregedett vízvezetékek cseréje kezdődik - a két kivi­telező nem kapott egy időben a munkaterületre engedélyt -, ami mind a két kimenő sávot érinti. Bontják a korlátot Emiatt a kétszer két sávot elválasztó betonpaneleket a tervek szerint jövő hét végén, a mérsékeltebb forgalmú na­pokon bontják el egy 50 mé­teres szakaszon, hogy az egyik bejövő sávra tereljék át a kimenő forgalmat. A vízművek, ha az időjárás sem szól közbe mintegy 8-10 nap alatt cseréli ki a vízve­zetékeket, majd az aszfaltozás után visszatereli a közútkeze­lő a forgalmat, s helyezi visz- sza az elmozdított betonpane­leket. Utána viszont a bejövő forgalomnak kell korlátozás­sal számolni, ugyanis a felújí­tás második ütemében - ami a tervek szerint szeptember közepén veszi kezdetét - a külső sávban kezdődik a ge­rincvezeték lefektetése, azon az oldalon viszont vizes mun­kálatok nem történnek majd. Tegnap óta az 1-es, lA-s, 101-es és 32-es buszok megál­lóját áthelyezték, a Búza téri aluljáró helyett mintegy 200 méterrel kintebb, a Szerencse- játék Rt.-nél szállhatnak le az utasok. Minderről Lakatos Miklós, a megyei közútkezelő forga­lomszabályozási osztályának csoportvezető főmérnöke szá­(Fotó: Végh Csaba) molt be lapunknak. Kérdé­sünkre tudatta azt is, miután a két kivitelező munkáját nem lehetett összeegyeztetni, illetve az időjárás is hátráltat­ta a kivitelezést, a tervezett­hez képest később fejeződnek be a munkálatok, eredetileg iskolakezdésre szerették vol­na, ha visszaállhat a forgal­mi rend. A közútkezelő szep­tember végére becsüli a kivi­telezés lezárultát. Lendületben a művésztelep ■ Második hete dolgo­zik a településen a Kö­zép-európai Müvésztelep és Szabadiskola. Tállya (ÉM - SFL) - A képzőművészet számos ágát képviselő professzionális alko­tók immár tizenegyedik éve visszatérő vendégei a tokaj- hegyaljai községnek, ezen az éven mintegy ötvenen vesz­nek részt a régió környezet­formáló programján. A művészet nyelve Mint azt Kerékgyártó Ist­ván táborvezető, művészeti kritikus megfogalmazta, a művésztelep sok munkája tar­talmaz regionális jegyeket, a művészek olyan munkadara­bokat is készítenek, amelyek visszaadják egy adott telepü­Művész munkában (Fotó: Serfőző László) lés történelmi hangulatát, fel­elevenítik a hagyományokat, megoldást találnak a helység önazonossági törekvéseihez, erősítik a lokálpatriotizmust és - nem utolsósorban - segí­tik az önkormányzat idegen­forgalmi törekvéseit. A tele­pülésen tartózkodó alkotók között lehetetlen rangsort ál­lítani. Ahány ember, annyi stílus, az értékrend elsőrangú, de nem az osztályozás a cél. Az Európa számos országát képviselő „művészkolóniák” tagjai jól érzik magukat és ez a lényeg. Esténként elbeszél­getnek, nemzetek ételspeciali­tásai készülnek, elkortyolnak egy kis hegyaljai nedűt, szól a gitár, a szájharmonika, nép­dalok csendülnek. Magyar szavak keverednek bolgárral, angollal, lengyellel, ukránnal, lehetne sorolni. Élénkek a taglejtések, ám a művészet nyelvén mindenki ért mindenkit, és ami fontos, szívesen jönnek vissza nya­ranként. A szabadiskola záró kiállítással búcsúzik Európa mértani közepétől a hétvégén. ÉM-nyereményjáték Szombaton sorsolunk Miskolc (ÉM) - Ked­den járt le mozaik-játé­kunk postai feladási ha­tárideje, ám tegnap még személyesen behozhatták a játékszelvényre ragasz­tott képrészleteket. A játék tétje ezúttal egy törökországi kétfős nyara­lás egy ötcsillagos hotel­ben, teljes ellátással 11 napra és 10 éjszakára. Hogy ki nyeri meg az álomutazást, az az augusz­tus 13-ai sorsoláson derül ki, amit a Miskolc Hazá­ban tartunk. Jöjjön el Ön is, hogy részese legyen rendezvényünknek, s ta­lán pont Ön lesz az, aki­nek a nevét kihúzzuk. Pénztelen irodalmi támogatás Hárman a kétszáz író, költő, irodalomtörténész közül (Fotó: Serfőző László) ■ Mintegy kétszáz író és költő részvételével megnyílt a XXXIII. Tokaji írótábor. Tokaj (ÉM - SFL) - A bo­rok fővárosának Rákóczi-pin- céjében megtartott megnyitón Májer János tokaji polgármes­ter számolt be a város egy év alatt végbement fejlődéséről.- Az előrelépésekben nagy szerepet tölt be a tábor, hi­szen jelenlétével felpezsdíti a kulturális közéletet nemcsak a várost, de Tokaj-Hegy alj a egészét illetően is - húzta alá mondandóját a polgármester. - A közösség munkája érett­ségi tétel a Tokaji Ferenc Gimnáziumban. Anyagi nehézségek Mint az a továbbiakban ki­derült, súlyos anyagi nehézsé­gekkel küzd a Tokaji írótábor Kuratóriuma. Vasy Gézát, a kortárs irodalom tanárát, tudó­sát, kritikusát tavaly választot­ták meg az elnöki tisztség be­töltésére. Köszöntőjében megje­gyezte, külön elismerés illet minden támogató intézményt, vállalkozást és magánszemélyt, mert nélkülük aligha lehetett volna megtartani a találkozót. „Tavaly - az EU-ba történt belépésünket felhasználva - kérdésként vetődött fel tanács­kozásunkon: milyen is a ma­ff ................ Folyamatosan csökken a kul­túrára, iroda­lomra megítélt költségvetési összeg. Vasy Géza .........................................ff gyár irodalom helyzete Euró­pában. A megfontolt javaslatok alapján abban reménykedtünk, az eddiginél nagyobb és szer­vezettebb támogatás fogja kí­sérni klasszikus és kortárs iro­dalmunk nemzetközi terjeszté­sét az állami szervek és ala­pítványok részéről - mondta az elnök. - Sajnálattal közlöm, ennek nem látni nyomát.” ígéret van bőven „Idén folyamatosan csök­ken a kultúrára, ezen belül az irodalomra megítélt költség- vetési összeg, és amit megítél­tek, azt sem mindig utalják ki. Az írótábor és bizonyos ér­telemben a József Attila-élet- mű szenvedő részese ennek a folyamatnak” - fogalmazott Vasy Géza utalva arra, hogy a NKÖM által minap küldött értesítés szerint csak a jövő év első negyedévében tudnak pénzt adni az írótábornak. Viszont nem egyértelmű, hogy az mennyi lesz. Hitelt nem tud a kuratórium felven­ni, mert arra garancia kell, viszont a kuratóriumnak nincs vagyona, amire a köl­csönt rá lehetne terhelni. A hiányzó összeg kétmillió-egy- százezer forint. Meghallván a minisztériumi negatív hírt. Tokaj város átvállalta az iró- tábor szállás- és étkezési költ­ségét.

Next

/
Thumbnails
Contents