Észak-Magyarország, 2005. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-01 / 152. szám
2005. július 1., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 Egy, csak egy kérő volt az önkormányzati cégre Miskolc (ÉM - SzB) - A megyei közgyűlés többségi szavazással helybenhagyta, hogy az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Kft. 580 millió forintért megvásárolja a megyei önkormányzat tulajdonában lévő Borsodkomm Borsod-Abaűj-Zemplén Megyei Kommunális Kft.-t. A képviselők arról is döntöttek, hogy az önkormányzat átvállalja a társaság - összességében alig több mint 3 százaléknyi üzletrészt kitevő - kistulajdonosainak az értékesítés miatt keletkező jövedelemadó-terheit. Ez mintegy 8 millió forint kiadást jelent a megyei költségvetésnek. Fejlesztésre költik Az adásvétellel kapcsolatban az ellenzék nevében Odor Ferenc (Fidesz) frakcióvezető aggályát fejezte ki, mondván: lényegesen nagyobb árat kellett volna kérni a Bor- sodkomméft. Gúr Nándor (MSZP) szerint azonban az ár korrekt. A pályázati anyagot egyébként négyen vásárolták meg, a bejáráson három jelentkező vett részt és végül egy ajánlat érkezett. Az is kiderült, hogy a megyei vezetés szándéka szerint a bevételt nem működtetésre költik, hanem a fejlesztési célú pályázatok önrészének biztosítását szolgálja majd. TTi www.boon.hu http:/ emtippek.boon.hu A közgyűlés napirendje letölthető (Pdf 109 kB) Nyéléi aaz Északi-caűA Játsszon és nyerjen mozijegyet az Északkal! Lapunk segítségével ön is nyerhet mozijegyet a Mr. és Mrs. Smith című film premier előtti vetítésére. Akik az'alábbi nyereményszelvényt július 8-ig visszaküldik szerkesztőségünkbe (3529 Miskolc, Zsolcai kapu 3., jelige: Nyerjen mozijegyet az Északkal!), azok között 50 darab kétszemélyes mozijegyet Sorsolunk ki. A nyertesek nevét a július 11-i újságban közöljük. A nyertesek július 11-12-én vehetik át nyereményüket a szerkesztőségben. A premier előtti vetítés július 13- án este 8 órától lesz a miskolci Cinema City moziban. Név:_____________________________________________________ Cím: Vendég (szakorvosok ■ A miskolci Semmelweis Kórház szemész szakorvosai ügyeltek a pszichiátrián. Miskolc (ÉM - NSzR) - Több helyen is panaszt tettek a miskolci Semmelweis Kórház szemész szakorvosai, mert a kórházigazgató a pszichiátriára vezényelte őket ügyeletit .............................................. A megyei kórházban pillanatnyilag nincs ilyen ügyeleti átszervezésre szükség. Dr. Csiba Gábor FŐIGAZGATÓ FŐORVOS re - derül ki az egyik országos napilap tegnapi írásából. A lapnak nyilatkozó szakorvos szerint képzettségük nem megfelelő a mentővel érkező beteg felvételére, illetve nem éreznek kellő illetékességet egy esetleges öngyilkossági szándék felismeréséhez, elhárításához. A napilap írásából az is kiderül, hogy Koleszár Lajos, az intézet igazgatója szerint a szakorvosok átcsoportosítására vezetőként joga van, de az ÁNTSZ sem talált ebben kivetnivalót. A főigazgató azt is elmondta: az ügyeletes orvosnak nem feladata a szakorvosi teendők ellátása, ha olyat észlel, ami meghaladja kompetenciáját, értesítheti a készenléti szakorvost. Nincs, de lehet „A megyei kórházban pillanatnyilag nincs ilyen ügyeleti átszervezésre szükség, de nem jelenthetem ki, hogy nem lesz a jövőben sem, hiszen szakorvoshiány van” mondta dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos. Hozzátette: az intézményen belül jelenleg egy belgyógyászról tud, aki saját maga vállalta - a pluszpénz miatt - a pszichiátriai ügyeletet. A főigazgató szerint a kórház vezetője élhet azzal a jogával, hogy arra az osztályra vezényli ügyelni az orvost, ahol szükség van a munkájára. Az ügyelet alatt szakorvosi feladatot nem kell ellátniuk az átSúlyosbodhat a helyzet „A sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban nincs idegen beügyelés, bár előfordul, hogy az idegosztály és a pszichiátria orvosai egymás osztályain ügyelnek. Mindkét esetben van készenléti szakorvos, aki segít, ha baj van. Az intézményben - mint mindenhol - orvoshiány van” mondta dr. Kovács Lajos orvosigazgató. FŐ a gondoskodás (Fotó: illusztráció) ügyelőknek, csupán általános orvosi ellátást adnak. Ameny- nyiben baj van, kérhetik a készenlétben lévő szakorvos segítségét. Dr. Csiba Gábor példaként említette az orvosi egyetemekről kikerülő orvosokat, akik még nem szakorvosok, mégis ellátnak ügyeletet. Tudják, csinálják A Kazincbarcikai Kórházban évek óta szakorvoshiány van, de ez a kisebb kórházak jellemzője - panaszkodott dr. Trencsényi Erzsébet igazgató. Az intézményükben az a jellemző, hogy a szemészeti és a fül-orr-gégészeti szakorvosok ügyelnek egymás osztályain. Ezt az orvosok tudják, csinálják, vállalták - tette hozzá az igazgató. Éneklő szalamander Miskolc (ÉM) - Elbúcsúztak Miskolctól a város egyetemén végzett hallgatók tegnap este. A Selmecbányái Akadémia, a Miskolci Egyetem őse olyan diákhagyományok bölcsője, melyek egyedülállóak hazánkban. Az államvizsgák utáni utolsó nagy összejövetel a szalamander. A friss diplomások egyenruhába öltözve a Városház téren gyülekeztek, majd rövid ünnepség után fáklyákkal, bányászlámpákkal a kezükben indult el az éneklő, kígyózó menet a Petőfi tér felé. Itt adták át a valétaelnökök az elnöki szalagot és a kari zászlót utódaiknak. Nyugdíjasok tanácskoztak Miskolc (ÉM - KHE) - Tanácsülést tartott tegnap délelőtt a Nyugdíjasok B.-A.-Z. Megyei Képviselete a Posta- igazgatóság kultúrtermében. Az elnökség beszámolt eddigi munkájáról, majd a tagok tájékoztatást kaptak a koordinációs bizottság elnökségének eddigi eredményeiről. A délelőtt folyamán különböző javaslatok hangzottak el arról, hogyan lehetne az értékvesztett nyugdíjakat korrigálni, illetve emelni. DIPLOMAOSZTÓ: Az Észak-Magyarország is gratulál a végzősöknek Ma mérnökök és védőnők búcsúznak az egyetemtől ■ Több mint száz végzős hallgató veszi át ma a diplomáját a Miskolci Egyetemen. Miskolc (ÉM) - A Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar és az Egészségtudományi Intézet hallgatói kapják meg ma oklevelüket. Műszaki Földtudományi Kar Angyal Aurél, Bálint Endre, Balogh Krisztina, Bartáné Minkó Gabriella, Csuka Krisztina, Debreczeni Veronika, Dolinka Anita, Dómján Adél, Ehmid Othman Ali Eshnaf, Ferenczi Andrea, Garan János, Háhn Róbert, Halik Ákos, Hatvani Tamás, Hegedűs Mónika, Huszti Árpád, Janka Roland, Jánosi Attila, Jura- tovics Ákos, Kaibás Éva, Karafa László, Kaszab Sára, Kaszvinszki Szilvia, Kávecz- ki Bernadett, Kecskés Gábor Tamás, Kereki Krisztina, Kiss Angéla, Kiszela Gergő, Kóbor Viktória, Kondor Szabolcs, Kovács Attila Bálint, Kovács Viktor, Kőszegi Péter, Krajcs Balázs, Kulik A diplomaosztó egy pillanata tavalyról Szilvia, Lakatos József, Lénárt Gábor, Liszek József, Lizák János, Loncsár György, Mahmoud Omran S. Elsharafi, Mar- czisák Nóra Katalin, Máriás Mihály, Mauks Donát, Mocsai Árpád, Molnár Anikó, Molnár Gábor, Nagy Orsolya, Nagy Viktória, Németh László, Németh Loránd, Oláh 'Péter, Pankucsi Anita, Papp Viktor, Papp Zsuzsanna, Petri László Zoltán, Plánder György, Rátkai Norbert, Repkáné Zavodni Ibolya, Ruskó Pé(Fotó: archív) tér, Sál Judit, Salamon Gyula, Sidló Tibor Gábor, Szabó Annamária, Szabó Máté, Szabó Orsolya, Szabó Róbert, Szabó Szilvia, Szíjártó Ilona, Szojka Szabina, Szőke András, Szöllősi Sándor, Szunyogh Katalin, Szutor András, Tajta Csaba, Tarsoly Lajos, Téglási Attila, Tógyer Károly Róbert, Torma Tamás, Tóth Adrienn, Tóth Zsolt Attila, Üveges Patrik, Vámos József, Váradi Gergely, Vásári Andrea Műszaki Anyagtudományi Kar Adorján Szabolcs, Bállá Miklós, Baranyai Viktor Zsolt, Buró Beáta, Dalmi Sándor, Darai Gergely Tamás, Demeter Zsolt, Ferenci Csaba Dénes, Garami Péter, Gergely Gréta Katalin, Géczi Richárd, Gönczi Péter László, Horváth Anita, János Krisztina, Kalocsay Krisztina, Kanyok Zoltán, Kerepesi Éva, Kis József, Kiss Gergely, Lalik Nándor, Lukács Ildikó, Majoros Norbert, Mak- szimus Andrea, Mende Tamás, Menyhárt -Marianna, Nagy Patrícia, Namesánszky Ákos, Nyekse Krisztina, Nyekse László, Rédai Ádám, Ronyecz Attila, Sípos Anikó, Szabó Gergely, Szávó András, Szólláth Attila, Takác- sné Szabó Andrea, Tamás Zoltán, Túróczi Tamás, Üveges Tamás, Varga Attila, Veres Viktória Ildikó Egészségtudományi Intézet Ápjok Petra, Blaskó Bernadett, Bugóczi Judit, Dargai Anita, Deák Anita, Domonkos Szabina, Gégény Emese, Jacsman Anikó, Kacsó Nikolett, Kerepesi Gábor- né, Kosa Jolán, Lénárt Judit, Lengyel Dalma, Marcziné Ambrus Krisztina, Nyit- rai Andrea, Póta Judit, Simon Diána, Szilágyi Zsófia, Szoó Zsuzsanna, Tímár Andrea, Vasas Klára, Zelenka Renáta Ismét jutalmazzuk a csupa 5-ösöket! Oazaz 5-a a A kitűnő tanulók vadasparki jegyet kapnak ajándékba az Északtól. Miskolc (ÉM) - Hama- rosan megkezdődik a vakáció. Bizonyára sok diák zárja az idén is jeles bizonyítvánnyal a tanévet. Az ő örömüket kívánja növelni lapunk, az Észak-Magyarország közös ajándékot kínálva a Miskoici Vadasparkkal, ahogy azt tette már máskor is a korábbi évek- . ben. Azok a megyénkbeli általános iskolások, akiknek év végi értesítőjük tiszta jeles, idén nyáron a Miskolci Vadaspark vendégei lehetnek, fényképeiket pedig lapunkban közöljük. Minden egyes kitűnő tanulónak 1 darab ingyenes belépőt ajánlott fel a csanyi- ki állatkert. A jutalom: belépő Ennek elnyeréséhez nem kell mást tenni, mint kivágni az alábbi, helyesen kitöltött kupont, ráragasztani a tanuló arcképét, s az év végi bizonyítvány másolatával együtt mindezt szerkesztőségünkbe küldeni: Inform Média Kft. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. A borítékra írják rá: Csupa 5-ös. Beküldési határidő: 2005. július 26. Közöljük a fényképeket A tiszta jeleseket bemutató fényképeket július elejétől folyamatosan közöljük. A Miskolci Vadasparkba egy alkalomra szóló ingyenjegy bármikor felhasználható a jövőben: nem kell mást tenni hozzá, mint ellátogatni a csanyiki állatkertbe, s a bejáratnál a diákigazolvány révén igazolni a jogosultságot. Jó szórakozást kívánunk a csupa 5-ös tanulóknak! LINE ESIAK m a a v a n o n t x A"o jzauun Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk el), ragassz a megjelölt helyre egy arcképet, s kitűnő bizonyítványod fénymásolatával küldd el szerkesztőségünk címére: Inform Média Kft. Észak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös". Beküldési határidő: 2005. július 26. Családi név: Utónév: Helység/irányítószám: Utca: Iskola/osztály: Ide ragaszd a fényképet! Van-e a családban EM-előfizetés?igen □ nem □