Észak-Magyarország, 2005. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-20 / 168. szám

2005. július 20., szerda ÉSZAK AKTUÁLIS /3 RÖVIDEN • Találkozás. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár a Nagy Könyv programsorozat ke­retében hirdette meg a „Szeressétek a könyvet, a tudás forrását!"című műveltségi játékot. A vetélkedő győzteseinek jutalmul olvasótábort szervezett Jósvafőn július 18.-23. között. A táborlakók találkoznak Nógrádi Gábor és Kormos Erzsébet írókkal, valamint Fecske Csaba költővel. Magyar versenyző is döntőbe került a Miskolcon megrendezett Canetti Nemzet­közi Hegedűversenyen. Hogy milyen ered­ménnyel? Lapzártánkig nem derült ki. Ma este 8-tól a színház nyári színpadán tartják a rendezvény gálaestjét. (Fotó: Kaderják Csilla) NÉZŐPONT Kinek jó? Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Próbálom megfejteni, mire jó, hogy szűkítik a magánpraxist folytató orvosok vényfel írási jogát. Spórolni akarnak a gyógyszerkasszának? Feltétélezem: azok a betegek, akik eddig képesek voltak áldozni arra, hogy ne kell­jen hónapokat várniuk előjegyzésre, s legalább pár percig érdeklődést tanúsítson irántuk a doktor, azok azt a többletet is képesek kipengetni, amiért mégis csak megtalálja a magánorvos a módját, hogy betege kiemelt támogatással jusson a medi­cinához. Persze nem minden orvos lesz képes a svindlire, ki erkölcsi okból, ki pe­dig lehetőség híján. (Tehát egyes magánor­vosoknak rosszabb lesz, de ezt aligha könyvelhetjük el nyereségként.) Mit tehet a beteg, aki nem képes vál­lalni a többletkiadást? Besorakozik az amúgy is túlterhelt szakrendelőkbe. De ez sem jár megtakarítással, hisz ők csak igénybe veszik eztán is azt a gyógyszertá­mogatást, amit eddig. (Eredményez viszont még nagyobb zsúfoltságot, s például bizo­nyos hiányszakmákban további leterheltsé­get az orvosok számára, s talán fokozza az orvoshiányt.) Viszont okoz többletköltsé­get, hiszen a magánrendelőkben folyó ellá­tásért, szemben a szakrendelőkével, a kassza egyetlen fillért sem fizet. Tény, az már nem a gyógyszerkasszát terheli. Ebben állna hát a változtatás zsenia­litása? VILLÁMVOKS www.boon.hu Nem tudják megkülönböztetni Ön szerint biztonságosan megkülönböztet­hető a hamis pénz az igazitól? Ön szerint kijátszhatók lesznek a receptfelírások esetében a szabályok? Pufitok: nincs ok aggodalomra ■ „Fekete pontként" szerepel Putnok a leg­szennyezettebb levegőjű városok térképén. Miskolc (ÉM) - Az illetékes tárcától származó adatok sze­rint megyénk három települé­se említhető a légszennyezett- ségi adatok összegzése kap­csán. Miskolc és Kazincbar­cika a sajtóban is közzétett mutatók értelmében a „meg­felelő”, illetve a „jó”, míg Put­nok a „szennyezett” minősí­tést érdemelte ki. Órára vagy éves szinten A tavaly mért légszennye­zettséget bemutató térképen 25 városnév szerepel. Ezek kö­zül négy tartozik a leg­rosszabb csoportba: Putnok mellett Salgótarján, Pécs és a főváros. A borsodi megyeszék­hely társai a kielégítő kategó­riában: Eger, Szeged, Székes- fehérvár, Győr, Dorog. Barci­ka többek között Debrecennel és Nyíregyházával került egy blokkba. A levegőt szennyezettség szempontjából öt kategóriába sorolják. Az egészségre és a környezetre gyakorolt hatását pedig négyfokozatú skálán je­lölik; a szálló por miatt Put- nokon a 3-as fokozat érvé­nyes. A környezetvédelmi ha­tóság szakembere, Mondl Lászlóné elmondta, tavaly több esetben tapasztaltak ha­tárérték-túllépést. A jelenség annyiban nem új, hogy hason­lóra a korábbi esztendőkben is akadt példa, ám órás, vala­mint éves összesítésben a szennyezettség határértéken belül maradt.- Jogszabály alapján a leve­gőminőség javítása érdekében intézkedési program elkészí­tési kötelezettsége nem áll fenn Putnokon. Ennek ellené­re a felügyelőség a mérőállo­máson mért adatok alapján az önkormányzattal közösen tö­rekszik a levegőminőség javítására. Új jogszabá­lyok léptek életbe 2001- től, a korábbi, túl nem lépett határértékek mára szigorodtak. Fontos a la­kosság közreműködé­se is, hogy ne fordul­jon elő illegális hulladékégetés és -lerakás. Ám a lé­nyeg: nincs ok aggoda­lomra összegezte a szakember. „Levegöbarát" közlekedési mód (Fotó: Ádám János) 2004. évi légszennyezettség néhány településen Putnol Kazinc­barcika —^ Miskolc, Salgótarján Q ® Vác C«e'. Budapest V v \ Nyíregyháza • ^ út Dorog: Tatabánya Debrecen Várpalota j, OjSzái­L « •S^®dohárváLhalo:’’h'’I,a Ö megfelelő • szennyezett Szolnok' Putnok^ Komló Kazincbarcika Miskold Grafika: .észak Magyarország, forrás: KvVm Újabb mérőműszerek... A környezetvédelmi mi­nisztérium honlapján az alábbiak olvashatók: „Az Országos Légszennyezettsé- gi Mérőhálózat fejlesztése érdekében napokon belül megjelenik a közbeszerzési felhívás mérőműszerek be­szerzésére 323 millió forint értékben. A (háromnegyed­részt uniós finanszírozású) fejlesztéseket jövő márciusig kell megvalósítani. A már most EU-konform mérőháló­zat korszerűsítésére az el­múlt években 1,5 111111101x1 fo­rintot költöttek, ám több műszer cserére szorul és a mért anyagok körét is bőví­teni kell. Az ország terüle­tén jelenleg 33 településen 55 mérőállomás működik, ezt 5 mobil mérőállomás egészíti ki. A monitorállomások fo­lyamatosan mérik a kiemelt jelentőségű légszennyező anyagokat, így a kén-dioxid, a nitrogén-oxidok, a szén- monoxid, az ózon, a szálló por koncentrációját.” Nem mindenhol jár ■ Októbertől a magán- rendelőkben nem írhat fel az orvos gyógyszert kiemelt támogatással. Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - A me­gyénkben magánpraxist foly­tató orvosok közül mindössze egy-kettő nem érhető el vala­.............. Alig hiszem, hogy például a skizofrének szá­mára megfelelő a több hónapos előjegyzés. dr. Pocsai Judit pszichiáter ..................................ff milyen, az egészségbiztosítóval szerződésben álló területi szak- rendelésen. így aki maszek or­vosához és az egyébként őt megillető kiemelt támogatás­hoz egyaránt ragaszkodik, leg­feljebb kivárja a sorát az or­vos munkahelyén - fűzte gya­korlati útmutatóként a vény­felírást korlátozó új egészség- ügyi rendelkezéshez Lassán Béláné, a B.-A.-Z. Megyei Egészségbiztosítási Pénztár osztályvezetője. - Épp ezért nincs benne semmi diszkrimi­náció. Aki viszont a magán- rendelést választja, s fizet a vi­zitért, annak szembesülnie kell azzal, hogy az ott felírt or­vosságért többet kell fizetnie, ám ott is megilleti, ha nem is a kiemelt, 90 vagy 100 száza­lékos, hanem az általános jog­címen az adott gyógyszerre megállapított támogatás. Nem feltételezi Felvetettük: ha az orvosok többsége rendel olyan helyen is, ahol nem korlátozott a vényfelírási joga, mi a bizto­sítéka annak, hogy nem egy ottani fejléccel ellátott recep­tet tölt ki a betegnek magán- rendelőjében.- Az orvosnak akkor két­szeresen is ki kellene játszani a szabályokat, hiszen a szak- rendelőkbeti, centrumokban pontos dokumentációt kell ve­zetni minden betegről, éppen Közforgalmiípatika-adatok Egy lakosra jutó adatok Összesített adatok Forint o is, in f~ : IN IN « ifi ÍN ÍN fN fN o ÍN ÍN a: összes Támogatott gyógyszer- gyógyszer­forgalom forgalom forgalom támogatott támogatott forgalom forgalom Grafika: Fszak-Magyarország. forrás: B A -Z Megyei EP a kiemelt az ellenőrizhetőség érdekében. Tehát aki azt a látszatot sze­retné kelteni, hogy a magán­betege ott járt, holott nem, an­nak ebbe a dokumentációba is „bele kellene nyúlni”... Ám ezt feltételezni sem szeretném - válaszolta az osztályvezető. Uniós gyakorlat Megjegyezte: egyébként az Európai Unió országainak többségében már élő gyakor­lat a nálunk ősztől bevezeten­dő változás. És a betegek? Vegyük a skizofréne­ket! - emelt ki egy beteg­kört példaképp dr. Pocsai Judit, kizárólag magán­praxist folytató pszichiá­ter. Igaz, nem sok, de egy-két ilyen betegem is rendszeresen akad. Tud­ni kell róluk, hogy nem orvoshoz járó típus, és általában igen rossz szo­ciális körülmények kö­zött élnek. Eddig felírhat­tam nekik 100 százalékos támogatással a 10-20 ezer forintos gyógyszert, amiért így egy fillért sem kellett fizetniük. Biztos vagyok benne, hogy nem lehet majd elcsalni őket, ha ezentúl a vizitköltség mellett ki kell fizetniük a fele összeget is. És alig hiszem, hogy számukra megfelelő a több hónapos előjegyzés, amikor is jó esetben 10 perc jut rájuk. ‘£?7^|www.boon.hu a emtippek.boon.hu \—■1 113/2005. (VI. 25.) Korm. rendelet (DOC 90 kB) A nyár egyik slágere j a jégkrém. (Fotó: v. Cs.) j Segítsünk együtt! Miskolc (ÉM) - Érkeznek a friss hírek Romániából: 700 család otthona dőlt romba, 3000 ház meg­rongálódott, 94 ezer hek­tárnyi termő­földön pusz­tult el a termés. És tudjuk azt is: a romániai árvíz már több mint 20 halálos áldozatot kö­vetelt, s több mint 12 ezer em­bert kellett kitelepíteni. Mától az Észak akciója szá­mára a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete által elkü­lönített bankszámlaszámán az ő megsegítésükre gyűjtünk: folyószámláról történő átuta­lással pénzbeli adományokat várunk. Az adószám feltünte­tése mellett a Magyar Vörös- kereszt visszaigazolást küld a közcélú adományt megillető adójóváíráshoz. A számla­szám: 10201006-50186323. Kérjük Kedves Olvasóinkat, csatlakozzanak az Észak se­gélyakciójához: segítsünk együtt a romániai árvízkáro­sultakon! Segítünk

Next

/
Thumbnails
Contents