Észak-Magyarország, 2005. június (61. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-27 / 148. szám

2005. június 27., hétfő ÉSZAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /5 Miskolc és környéke kiadás A közgyűlés előtt: javaslat az építési szabályzatról Miskolc (ÉM) - Csütörtökön ülésezik a városi közgyűlés. Egyebek között dönt arról, hogy elfogadja-e azt a javaslatot, amely az építési szabályzatról szóló rendelet módo­sítását célozza. A módosítási szándék indo­ka, hogy „a hatályos MÉSZ több helyen nem felel meg az építtetőknek, tulajdonvál­tás miatti új befektetői igényeknek, ezért a kérelmeket befogadva és felülvizsgálva ké­szült el a módosítás, valamint a rendelet­ben több helyen hibajavítás történt”. Egye­bek között a Búza téri tervezett beruházás­hoz is szükséges a módosítás. Rófusz és Mázli (Fotó: ÉM), Rófusz és Mázli ismét a menhelyen Miskolc (ÉM - NSzR) - Starskynak és Hutchnak, azaz Rófusznak és Mázlinak új­ból a Miskolci Állatsegítő Alapítvány telep­helye lehet az ideiglenes otthonuk. A tavaly októberben, a Bükk egyik sziklaormán talált négylábúakat ugyanis gazdájuk visszaadja a menhelynek. Mint az alapítvány munkatár­sainak elmondta, családi és anyagi okok mi­att kénytelen megválni az ebektől. Együtt, örökbe Horváth Ritától, a menhely munkatársá­tól megtudtuk: a napokban érkezett bejelen­tés hozzájuk, hogy találtak egy kutyát. Mi­után kiment a helyszínre, a kóbor kutyá­ban azt a Rófuszt ismerte fel, akit tavaly a Spider Mentőcsoport segítségével a Bükk- ben megmentettek. Az októberi mentés után azt hittük, a történet happy enddel zárul, hiszen akkor lapunkon keresztül talált rá a gazdájuk az ebekre. De mint kiderült, Rófuszt a közelmúltban elajándékozták, majd a kutya valószínűleg megszökött az új helyéről. így került az utcára, majd újból a menhelyre. Az alapítványnál az egykori gazda már azt is jelezte, hogy a napokban a másik kutyát, Mázlit is beviszi a telepre, hiszen ellátásukat már nem tudja megol­dani. Horváth Rita elmondta, a két kutya nagyon össze volt szokva, és szeretnék, ha a jövőben együtt maradhatnának. Egyelőre a telepen lesznek a négylábúak, de várják gazdik jelentkezését, akik együtt örökbefo­gadják a két kutyát. fflTTIi www.boon.hu http ://emtippek.boon.hu Megtalált kutyák (DOC 26 kB) Strandátadásia Tompa Sándor és Káli Sándor polgármester szombaton ünnepélye­sen átadta a felújított Diósgyőri Várfürdőt. (Fotó: Végh Csaba) Kátyúkból most is van bőven ■ Kátyúzásra sose elég a pénz. Olvasóink pana­szai alapján jártunk utá­na a tényeknek. Puskár Tibor tibor.puskar@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM - PT) - Éven­te több mint száz, kátyú által okozott káresemény helyszíné­hez kérnek rendőri intézkedést Miskolcon - tájékoztatott Mol­nár Emil őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság Közleke­désrendészeti osztályvezető-he­lyettese. A legtöbb „kátyúese­ményt” a Repülőtéri utcán, a Soltész Nagy Kálmán utcán re­gisztrálták. Amennyiben az aszfalton lévő lyuk a rendőr szerint közvetlen balesetve­szélyt okozhat, akkor rövid úton felhívják a figyelmét az út „gazdájának” arra, hogy ha­ladéktalanul intézkedjen, és szüntesse meg a veszélyforrást. Oldalukon tanulókkal Gépjárművezető-oktatók mutatják a miskolci kátyúkat (Fotó Puskár Tibor) Gyakorlati gépkocsioktató­kat is megkérdeztünk az ügy­ben, akik tanulókkal az olda­lukon rendszeresen járják a miskolci utakat. Sikerle Ist­ván oktató szerint komoly problémát jelent a vezetés tu­dományával ismerkedők szá­mára a KRESZ-szabályokra való figyelés mellett az, hogy az oktatóautóban ne tegyenek kárt a kátyúk, gödrök miatt. A gyakorlatlan tanulók ugyan­is esetenként hirtelen félre­rántják a kormányt, és köz­vetlen balesetveszélybe kerül­nek a szembejövő forgalom miatt. Bírta Gábor úgy véli, hogy nemcsak a kátyúkkal, van gond, az ő kocsija is meg­sérült már gödörtől, legalább akkora gond, hogy nem látha­tók a felfestett útjelek a ke­reszteződésekben sem, éles kanyarokban, ahol fontos len­ne tudni, hol a középvonal vagy éppen a piros lámpa alatt, ahol nem mindegy, hol áll meg az autós. Lefényképezik Mint megtudtuk, a „balese­tek”, a kátyúesemények való­jában a rendőrség részéről meg nem állapítható felelős­ségű káreseménynek számíta­nak, a hatóság ez ügyben any- nyit tehet, hogy rögzíti a hely­színt, lefényképezik a kátyút, az esetleges sérült autóelemet, és államigazgatási eljárásban járnak el. Majd a keletkezett iratot megküldik a károsult­nak és az érintett útszakasz tulajdonosának vagy kezelő­jének. Miskolc esetében ez vagy az önkormányzat vagy az Állami Közútkezelő Kht. A papír birtokában feltételezhe­tően megegyeznek az út keze­lőjével, vagy ha ez nem sike­rül, polgári peres eljárásban fordulhat jogorvoslatért a kár­vallott autós. Az ATI oktatói tapasztalatai sze­rint veszélyes kátyúkkal szabdalt útszakaszok a következők: Soltész Nagy Kálmán, Bajcsy-Zsilinszky, Északi terelőút, Dózsa György, If­júság út, Bessenyői út a két piac között, Petőfi út, Zielinszky. Szívesen veszik a bejelentéseket A városháza 75 millió fo­rintot költött eddig kátyú­zásra az idén, tudtuk meg Soltész Péter főtanácsostól. 14 milliót az azóta keletke­zett kátyúk elhárítására kü­lönítettek el, de további ösz- szegeket is igényeltek az il­letékesek a feladatra. Mert kátyú mindig van (főleg a nagy forgalmú utakon, köz­lekedési útvonalakon), s mindig keletkezik újabb. Kérdeztük, mit szólnak a lakossági (akár lapunkon keresztül is) bejelentések­hez. Soltész Péter megje­gyezte, szívesen veszik, bár nekik, maguknak is vannak útellenőreik, akik rendsze­resen jelentik tapasztalata­ikat. Mint mondta, előjegy­zésbe veszik a bejelentése­ket, s rövid időn belül el is hárítják a hibát. Most is dolgoznak néhány helyen: Szirmán, Berekalján, a Sta­dion környékén és a Szent- péteri kapuban, tudtuk meg Soltész Pétertől. Ötletek Miskolc pályázatához ■ Arra kértük olvasóin­kat, hogy ötleteikkel gazdagítsák kulturális- főváros-pályázatunkat. Miskolc (ÉM) - A felhívás­ra beérkezett javaslatokból mutatunk be néhányat a következőkben. Elsőként a Miskolci Egyetem hallgatóitól „begyűjtött” ötletek között tallózunk. A Miskolc Eu­rópa kulturális fővárosa 2010 pályázat egyik témavezetője Pankucsi Márta szociológus. Egyebek között támogatja, hogy rendezzünk gyermekkönyv-fesz- tivált, filmekkel, kiállításokkal, gyerekeknek szóló programok­kal. Ehhez kapcsolódóan - vagy ettől függetlenül - otthona le­hetne Miskolc a gyerek- és ifjú­sági színházak találkozójának. Sokszínű kultúra A miskolci kisebbségi önkor­mányzatok évente egyszer most is rendeznek kulturális seregszemlét a várban. Ezt ki lehetne bővíteni, oly módon is, hogy a határon túlról és az anyaországból érkező nemzeti­ségi együttesek több napon át szórakoztatnák a közönséget, bemutatva sokszínű kultúrájuk egy-egy szeletét. Egy másik kulturális seregszemle az egy­MISK0IG2010 Kultúránk 70 000 éve házak ilyen irányú tevékenysé­gét reprezentálná. És még egy egyetemi ötlet: Miskolc hirdes­se meg az utcai művészek - ze­nekarok, festők, színészek - évente visszatérő találkozóját. emtippek.boon.hu Az Európa kulturális fővárosa projektben résztvevők (DOC 161 kB) Parkolásváltozás Miskolc (ÉM) - A csütörtö­ki közgyűlési ülés napirendjén szerepel a parkolási rend vál­tozására tett javaslat. E szerint a Centrum áruház északi olda­lán levő terület értékesítése miatt ott megszűnik a parko­lás. A Kandia utcán a város- rendezési terveknek megfelelő­en a parkolót megszüntetik. A tapolcai parkolási gondok, a belső területek túlzsúfoltsága szükségessé teszi a Győri út és a mellette elhelyezkedő zúza­lékkal borított parkoló bevoná­sát a fizető parkolási rendszer­be, ugyanakkor a Tapolcai út város felé eső részét kivonják a fizető parkolási rendszerből - a javaslat szerint. A Szimbiózis Speciális Színtársulat sikere ■ A Szimbiózis Speciális Színtársulat értelmi sérültekből álló miskolci csapat. Miskolc (ÉM) - A közel­múltban részt vettek a „Sé­rült emberek III. Nemzetközi Dal- és Művészeti Fesztivál­ján”, a Krakkó melletti Podo- lanyban. Hat ország 24 csoportja mu­tatta be produkcióját, illetve „mérte össze tudását”. Magya­rországot rajtuk kívül a buda­pesti Kerek Világ - kerekes székesek tánccsoportja képvi­selte. Bene Árpád, hazánk len­gyelországi konzula meleg szavai tolmácsolták a nemzet­közi közönségnek a magyar- országi fogyatékosok köszön­tő gondolatait. A Szimbiózis Öten a miskolciak közül Speciális Színtársulat produk­cióját a nemzetközi zsűri ka­tegóriadíjjal jutalmazta (a díj egy DVD volt). A mieink fellépése előtt a lengyel műsorvezető magya­rul mondta, hogy „lengyel (Fotó: Magánarchívum) magyar két jó barát”, s igye­kezett megtanítani a szöveget a közönségnek. A többnyire értelmi sérültekből álló csapa­tok a megméretés alatt oda­adással szurkoltak a verseny­társaknak. További virágfák Miskolc (ÉM) - 8 mil­lió forintot költ az önkor­mányzat további virág­fák kihelyezésére, tudtuk meg Orosz Lajos alpol­gármestertől. A városvezető elmond­ta, ezzel megduplázódnak a virágos felületek a vá­rosban. A belvároson kí­vül virágfák lesznek majd minden olyan he­lyen, ahol sok ember jár: a Tiszai pályaudvaron, a Búza téren, az Újgyőri főtéren, a Tapolcai elága­zásnál, a Győri kapui szolgáltatóház előtti terü­leten. A virágosítás a park- fenntartásra elkülönített összegből történik.

Next

/
Thumbnails
Contents