Észak-Magyarország, 2005. június (61. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-16 / 139. szám

2005. június 16., csütörtök ÉSZAK OPERAFESZTIVÁL / HIRDETÉS /8 Tenorgála volt kedden a Nagyszínház­ban. A közönség Lee Jeong-Won, Octavio Arevalo és Gegham Grigorian előadásában | hallhatott népszerű operaáriákat. Az őket kísérő Miskolci Szimfonikus Zenekart Ko­vács László vezényelte. (Fotó: ÉM) v _________________________________________________J ÉLMÉNY, BESZÁMOLÓ Nem csalódtak a nézők Bár elfogult vagyok, de remélem, el­fogultság nélkül is igaz, hogy na­gyon szép hangversenyt adott ked­den a Fazekas Gyermekkar az Avasi templomban. Az iskola művészeti képzéséről kaphatott a közönség ke­resztmetszetet. Szép volt az is, hogy a kiváló akusztikával rendelkező templomban csendül­tek föl a dallamok, sok mindent átgondolhattam ez alatt a lélekemelő koncert alatt. Kascsák Ferenc, a Fazekas Utcai Általános Iskola és Zeneiskola igazgatója A három tenor gálaestjén három kiemelkedő képességű énekest lát­hatott és hallhatott a közönség. Az örmény tenor ugyan berekedt, de ennek ellenére is maradandó él­ményt tudott nyújtani. Ez is azt bi­zonyítja, hogy nagyszerű művészeket láttunk, és ez lenyűgöző volt. A közönség minden év­ben nagy érdeklődéssel várja a tenorgálát, azt hiszem, most sem csalódott. Sir László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója „Élvezzük ezt a nyüzsgést..." ■ A Centrumnál hétköz­napi, alig száz méterre nagyon is fesztiváli a hangulat Miskolcon. Hajdú Mariann mariann.hajdu@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - A Centrum környéke még olyan, mint bármelyik délelőttön. Sokan várakoznak a villamosra, s még többen - hétköznapokhoz illően - sietnek. Ki gondolná, W .................... Kár, hogy nincs ilyen élet egész évben a belvárosban. Nekem tetszene, ha lenne... Varga Jánosné hogy alig száz méter és fesz­tiváli a hangulat? Pedig így van. Felsétálunk az Erzsébet térig, még alig néhány sátor Programajánló Június 16.______________________________ 11 óra Filmvetítés a Játékszín­ben, Donizetti: Don Pasquale, bevezetőt tart: Bócz Sándor Í8 óra a Miskolci Egyetemen: A Bartók Vonósnégyes, a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta kö- zös koncertje_____________________ 19 óra a Kassai Állami Színház- ban, Rossini: Olasz nő Algírban 20 óra a Nagyszínházban Donizetti: Don Pasquale, vígope­ra három felvonásban Mai tippünk:__________________________ Városi egészségnap a Dísz téren 9.30-tól este 8 óráig: aerobik, táncvetélkedők, hastánc, sport- versenyek, torna Norbival, ját­szóház, szakmai előadások, egészségügyi szűrővizsgálatok A legkisebbek is élvezik 223'wm, li % ö lu .fii'm http: emtippek.boon.hu \—^ A program letölthető (DOC 236 kB) Nézelödők a Miskolci Montmartre-on(Fotók: Ádám János) Ajándéknak való (illusztráció) (Fotó: Kőhalmi Péter) Fesztiváloznak A kirakodóvásár sátrai nál szólítjuk meg Fodor Vil­mos nyugdíjas építészt, kezé­ben az operafesztivál prog­ramja.- Nekem drágák a jegyek, így egyetlen előadást választot­tam ki, Donizetti: Don Pasqua­le című operáját. A fesztivál sajnos nem tudja feledtetni ve­lem a falfirkákat, a romos épü­leteket: a lepusztult belvárost. Tószegi István, felesége és épp hogy járni tudó kislánya játékkutyát nézegetnek az egyik sátornál. Hallottak ugyan a fesztiválról, de nem mar itt vannak, fesztiváloznak egy kicsit. Arnold Mária tizenkét éve nem volt Miskolcon. Buda­pestiek, párjával, Szabó Pállal Tapolcán nyaralnak. Alig is­mer az akkori belvárosra. A sok-sok virág nagyon tetszik... Dovák Anett és László Zsolt lelkes operafesztivál-rajongók. A középiskolás pár igyekszik minden programon ott lenni, a lány el is árulja, egyik raj­zát kiállították a Dísz téri pa­ravánon. Esténként a Város­ház téren gyűlik össze a csa­pat, élvezik a forgatagot, a belvárosi életet. - Bár ilyen lenne mindig - sóhajtják. van nyitva a borfesztiválon. Két asszony ücsörög az egyik asztalnál.- Gondoltam, megmutatom a barátnőmnek, milyen szép most nálunk - mondja Homo- la Lászlóné. - Élvezzük a zsi­vajt, a nyüzsgést, nem­igen látni ilyet évközben. azért vannak itt, az asszony vizsgázik a főiskolán: a bodrogközi Dámócról jöttek. Ha Jegy, klikkelve A SzinvaNet Kft. a szín­ház előtti standján kiállított gépei mindennap megjelen­tet egy-egy kérdést (a fesz­tiválhoz és a SzinvaNet In­formatikai Kft.-hez kapcso­lódóan), melyekre min­dennap de. 10 órától 15-ig lehet válaszolni, de csak a helyszíhen! A kérdés a www.szinvanet.hu webolda- lon található. Klikkeljen rá, és nyerjen két belépőt az esti opera-előadásra. Vállaljuk minden típusú gépkocsi * riasztó- és központizar-szerelesét * karambolos javítását, szervizelését * kárfelvételét nelyben * teljes körű biztosítási ügyintézését Babus Autóház Kft. Nyitva H—P 8—19 óráig Miskolc, Régiposta u. 29. Tel.: 46/509-424, 46/509-425 SZOLGALTATAS TAPETAVASAR! Több mint 500-féle tapéta, ebből kb. 60 minta 390 Ft-tÓl. 10-30%-kal olcsóbban, amíg a készlet tart. Lazurok-festékek fél áron, szárított csaphornyos parketták árengedménnyel. Cím: Baranyi es fia, Miskolc, Zsolcai kapu 13. Tel.: 46/413-414, 427-895 Kőműves burkolási munkát, festést, hőszigetelést (dryvit), szalagparkettá­zást azonnal vállalok. 20/980-9283. Palatető felújítása színes, mintás bi­tumenes lemezzel. 2 E Ft-tól. Tel.: 30/234-9135. 714290 Kedvező kamatozású, szabad fel­használásújelzáloghitelek 1-100 mil­lió Ft-ig, akár 5 nap alatt, kezes és jö­vedelemigazolás nélkül (9000 Ft/mil- lió/hó) BAR-lista végrehajtása nem akadály. 34/487-576, 30/376-2034, 23/394-786, 20/493-6568. 714639 Palatető mosása, átfedése színes cserépmintás anyag felragasztásával. Érd.: 70/38 78-534. 714881 r Th^ÁlapÍtas \ r teljesköruen ^ Tervei, könyvelési, " ÜGYVITELI PROBLÉMÁI VANNAK? B U Cégünk megoldja cégalapítási, I | könyvelési, finanszírozási feladatait! | Cash Management Kft. r ^^ 3525 Miskolc,“Városház tér 16. fszt./2.^^ ^ Tel.: 46/340-923, 20/215-2513. £ PÉNZÜGYLETEK Banki jelzáloghitel szabad felhaszná­lásra kezes és jövedelemigazolás nél­kül. 46/413-459, 70/338-7325. OKTATÁS 15 éves a Tóth Autósiskola! Jubileumi akció! 50% engedmény az elméleti tandíjból. Hétvégi: 06. 04.13.30, gyorsított: 06.15.16 óra. Intenzív, diák: 06.16.15 óra. ÚJ ESTI TANFO­LYAM: 18 órától. Légkondicionált he­lyiségben és autókkal. Részletfizetés! Vezetéstechnikai tréning. Miskolc, Szentpáli 1.1. em. 46/412-185, 46/506-309, 20/9428-095. http://tothautosiskola.klick.hu Nytsz. 05-0059-05. 706024 Mire vársz még? Csak a * RUTIN Kft.-nél!! Visszakaphatod a jogosítványod árát! I I,, 46/509-658, 30/501-9317 ECDL, angol középfokú és mini multi- média-tanfolyamot indítunk. SZÉV Kft. Tel.: 46/412-275. www.szev.hu, ny.sz. 04-0172-03 Kereskedő és vendéglátó középfokú OKJ-s tanfolyamok indulnak Miskol­con. Oktatás szombat du., részletfize­tés. Zenit Bt. Tel.: 46/359-860, 20/994-1172 • 706457 KEZDŐKNEK! Számítógép kezelése a gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows alapismeretek, szö­vegszerkesztés, táblázatkezelés, in­ternet. Érd.: 46/507-879. 649968 Nyári gyermekfoglalkoztatás. Quali-School Nyelviskola. Érd.^46/412-320. 714629 Virágkötő tanfolyam indul Kazincbar­cikán, 52 E Ft, vizsgadíjjal együtt. Érd: 30/222-0905. 715687 1 Autósiskolánkban gyorsított tanfo­lyamok indulnak folyamatosan. Mo­ped 25 E Ft, motorkerékpár 55 E Ft, Személygépkocsi 55 E Ft, Tehergép­kocsi 70 E Ft, Nehézpótkocsi 55 E Ft, Autóbusz 120 E Ft. Belföldi személy- szállítói, árufuvarozó 19 E Ft. Részlet- fizetés, típusválasztási lehetőség. Miskolc, Király u. 25.46/358-080, 30/6233-117. 706804 Akkreditált Gulyás Autósiskola Miskolc, Bajcsy-Zs. 39. OKÉV: 05-0267-04, AKKSZ: 0937. Érd.: 30/9688-522. • 712951 Oktatással foglalkozó vállalkozások minőségirányítási kézikönyvének el­készítését rövid haatáridővel vállal­juk. 42/504-642. Okév: 15-0165-04. 709326 Ugye nem akar évegig angolul tanul­ni? Jelentkezzen most kezdő és hala­dó tanfolyamainkra, és szerezzen használható nyevtudást! 20% nyá- ri+30% szja-kedvezmény! Tel.: 46/413-126. Nytsz.:05-0232-04 713289 RUHA MUNKAHELYET KÍNÁL Biztonságtechnikai eszközök telepí­tésében jártas munkatársakat kere­sünk, telepítő és szervizes munkakör­ben. Feltételek: jogosítvány, bizton- ságtenchnikai szerelő bizonyítvány. Fényképes önéletrajzokat „Bizton­ság” Z713970 jeligére a kiadóba. Gyakorlattal rendelkező fiatal szaká­csot és konyhai kisegítőt felveszünk. Jelentkezni a 20/9516-984-es tele­fonszámon lehet. 714296 Biztonsági őrt keresünk nappali mun­kára. Lehet nyugdíjas is. 30/683-6765. 714530 Szállodánkba 1 fő gyakorlattal rendelkező, lehetőleg miskolci szobaasszonyt felveszünk. Éld.: 30/9281*035, munkanapokon: 9-16-ig Budapesti kft. magasépítő techniku­mot végzett művezetőket, kőművese­ket, ácsokat, vasbetonszerelőket, azonnal felvesz. Szállást biztosítunk. Jelentkezni Fehérvári László, 20/485-8512, 30/9775-656. 714270 Festő fényező szakmunkásokat felve­szünk miskolci munkahelyre. Tel.: 20/229-3818, 70/339-4125. 714562 Nyári munkára nem dohányzójogo­sítvánnyal rendelkező munkatársat keresünk. Jelentkezés személyesen, Polgár Lászlónál, június 20-án, 16-17 óra között. Cím: Miskolc, Bu­dai József u. 32. 714791 Otthon végezhető munkák magyaror­szági vállalkozásoktól. 30/648-7086. 714805 Nemzetközi kft. agilis Jól kommuni­káló munkatársakat keres 25-50 év között. Mobiltelefon, gépkocsi előny. Tel.: 30/546-9109. 714628 Kereskedelemi Kft. ital beszerzés te­rületére termékmenedzsert keres, va­lamint számítógépes ismerettel ren­delkező számlázó-pénztárost. Jelent­kezés önéletrajzzal, Miskolc, Kiss Ernő u. 33. sz. alatt 715002 Ürömi telephelyre jól hegeszteni tudó lakatost felveszek. Érdeklődni: 26/350-088 vagy 20/458-4528. 715009 Temetkezési szolgálat keres felvétel­re testőr-halottszállító munkakör be­töltésére miskolci lakosú fiatalembert B. kat.jogosítvánnyal. Érd.: Miskolc, Csabai kapu 16. alatt 15 órától. _____________ 715036 Málnaszedésre keresünk 16 év felet­ti nappali tagozatos diákokat. Érd.: 46/381-762, 30/983-33-85 (munkaidőben), 30/983-33-87. 715052 Gyakorlattal rendelkező fiatal, ener­gikus. karosszérialakatost keres miskolci márkakereskedés. Érd.: 20/9710-390. 715151 Megüresedett helyre fodrászt kere­sek. Érd.:70/384-709 2 715495 Nagy gyakorlattal rendelkező AWI, kombinált minősített hegesztőket ke­resek Kazincbarcikai munkára. Érdeklődni, lehetőleg Kazincbarcika és környékéről. Érd.: 20/320-4022, 70/360-1527. 715222 Térburkoló gyártásához komolyan dolgozni akaró segédmunkásokat ke­resünk 2 műszakos munkakörben Hernádnémeti és környékéről. 20/3259-477. 715328 Betanított operátori munkára kere­sünk női-férfi munkatársakat, Buda­pest környéki munkahelyre. Érd.: 30/368-9731. 715492 Fő- és részmunkaidőben végezhető, államilag támogatott, humán jellegű tevékenységhez keresünk munkatár­sakat. Kiemelkedő kereset. Tel.: 30/6634-525, 30/6634-526. 715493 Németországi munkahelyre keresünk húsipari szakmunkásokat és betaní­tást vállaló egyéb szakmával ren­delkező dolgozókat. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a 3501 Miskolc Pf. 162. címen. 715663 Vagyonvédelmi kft. vállalkozói és rendőrhatósági engedéllyel ren­delkező biztonsági őröket keres mis­kolci munkahelyre. Érd.: 30/229-6327.._ 715744 Új-Miz, férfiraktáros munkatársat ke­res, targonca-vezetői engedéllyel. Új- Mizo Rt. 3527 Miskolc, József A. út 74. 46/502-541. . 715764 Villanyszerelőt keresünk változó munkahelyre. Érd: 46/413-039 8-16 óráig. 715787 Villanyszerelőket keresünk karban­tartásra és szerelésre. Jelentkezés: a hirdetés megjelenésének napján 14 és 16 óra között a Miskolc-lift Kft. Miskolc, József Attila út 1. sz. alatti irodájában, fényképes szakmai ön­életrajzzal. 715792 Pizzériába keresünk fiatal szakácsot. Tel.: 30/6370-299 715813 Diósgyőri helyismertettel és gépjár­művel rendelekző embereket kere­sünk délutános munkára. Tel.: 30/6370-299 715823 Vagyonőröket alkalmazottként mis­kolci objektumok őrzésére felveszek. Érd.: 30/492-9446. 715901 Erdőbényei 3*-os szálloda gyakorlattal rendelkező felszolgálót, étteremvezetőt, pultost és szakképzett úszómestert keres. önéletrajzokat a 3932 Erdöbénye, Mátyás király út 49., illetve a magitaho- f tel@axelero.hu e-mail címre várjuk. ' Vagyonőröket és férfi takarítókat miskolci munkahelyre felveszek. Érd.: 70/941-2554. 715903 Hegesztésben jártas, ügyes kezű la­katost keresünk, Miskolc és vonzás- körzetéből. 46/414-079. 715952 MUNKAHELYET KERES B kategóriás jogosítvánnyal, mező- gazdasági gépszerelő szakmával, sze­mély- és vagyonőrvizsgával munkát keresnék, nem kizárólag szakmai té­ren. Tel.: 30/261-03 85. 715871 EGYÉB ELADÁS Olcsó tűzifa kapható szállítással, ugyanitt németjuhász kutya eladó. Tel.: 30/9137-088. 715664 ELADÓ ÉPÍTÉSI TELKEK OHGÚ 5000 Ft/m2 Érd.: 70/384-4444 70/214-4927 46/382-073 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents