Észak-Magyarország, 2005. június (61. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-14 / 137. szám

2005. június 14., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /3 RÖVIDEN • Lezárt utak. A B.-A.-Z. Megyei Állami Közútkezelő Társaság területén a Hernád fo­lyó áradása miatt lezártak két útszakaszt az áradás befejeződéséig: a 3724. számú út 0+000-4+128 km-szelvényekben Novajid- rány és Vizsoly között és a 3704. számú út 3+568-6+948 km-szelvényekben, Ináncs-Pe- re-Szentandrás között. Házakat nem érint az ár Miskolc (ÉM) - Vasárnap délután Encsen ülésezett a helyi védelmi bizottság, amely kidolgozta az árvízi védelmet a környező te­rületekre, ezzel egyidőben hétfő délutánig elvégezték a szükséges védekezési munká­latokat a veszélyeztetett helyeken.- A Hernád hétfőn Nagykinizs és Alsódob- sza magasságában tetőzött, bár a medréből kilépett, de lakóépületeket nem veszélyez­tetett - tudtuk meg Rétközi Ferenctől, a me­gyei katasztrófavédelem munkatársától. Melléképületeket, pincéket érintett Hozzátette: azokon a lakóterületeken, ahol árvízveszély volt, az időben történt ár­vízjelzés miatt nem jutott be a házakba, csak melléképületeket, pincéket érintett. A kritikusabb helyeken pedig homokzsák töl­téseket, gátakat építettek.- Az árvízhelyzetben a katasztrófavéde­lem munkatársai folyamatosan segítik a polgármesterek munkáját, az azonnali és kritikus helyzetek megoldásában - közölte a szakember. NÉZŐPONT Mikor lesz az, amikor... KISS LÁSZLÓ kiss.laszlo@eszak.boon.hu Lassan úgy vagyunk az időjárással, mint az átkos vége felé az életszínvonallal: hiába magyarázták nekünk, hogy nem süllyed, mi azt éreztük, süllyed az bizony. Minden egyes szélsőséges esetben azt a magyarázatot kapjuk: ez elő szokott for­dulni, ha ritka is, de nem azt jelenti, hogy ne lehetne és így tovább. Én megértem, hogy a júniusi tél - na jó, legyen késó' ősz -, avagy a téli tavaszok­kal, a trópusi fazonú esőkkel és sivatagi szárazságokkal együtt is, ha csak egyszer- kétszer fordult elő még mostanság, az nem ad okot arra, hogy azt mondja egyetlen meteorológus is: ez bizony az éghajlatvál­tozás! A hangsúly a még-en van. Még nem volt annyi kilengés, hogy ezt mondjuk. Mondják ezt inkább azok a tudósok, akik a jövő elemzésével foglalkoznak, és elég egyértelműen állítják: nincs visszaút, az éghajlat megváltozik, már most is azt teszi. Hogy mit teszünk mi, hogy megéljük a messzebbi jövőt, ez a nagy kérdés. Egy olyan kérdés, amivel nem foglalkozunk eleget. Helyette politikai iszapbirkózások nézői vagyunk, pedig könnyen lehet, más­felé kellene figyelnünk rég, mert a Föld figyelmeztet... VILLÁMV0KS www.boon.hu A többség tart az áradástól Tart-e attól, hogy az áradó Hernád vize a lakóházakat is eléri? Eltántoríthatják-e a folyamatos üzemanyagár­emeléssel a gépkocsi használatától? Őrszolgálat a Hernád mentén ■ Vasárnap éjjel és hét­főn is figyelték a lako­sok a Hernád megemel­kedett vízszintjét. Hernádszentandrás, Pere (ÉM - SFL) - A folyó esőzé­sek által megemelkedett víz­szintje csak az első percek­ben okozott pulzusszám-einel- kedést a településvezetőket és lakosságot illetően, a kedé­lyek hamar megnyugodtak, amikor arról jött hír, hogy az áradás ötven-hatvan centi­vel alulmarad az előző évihez képest. A folyó perei oldalán meg­tudtuk, hétfőn reggel öt óra tájban tapasztaltak kisebb áradást, néhány lakóház kert­jét elérte a víz, de lakóingat­lanban nem esett kár. 99 ..................... Éjjel emelték a gátat, mi napközben tartunk figyelő­szolgálatot. A helyiek éjjel-nappal figyelik az ideiglenes gátak mentén a folyó szintjét (Fotók: Bujdos Tibor)- A katasztrófavédelem pil­lanatok alatt reagált, homokot és zsákokat hoztak a helyszín­re - taglalja Lengyel Zoltán, a közmunkások vezetője -, azonnal terítettünk a kritikus helyeken, de délre megállt a víz emelkedése. Nem tudnak segíteni Bártfai Pál perei polgár- mester érdeklődésünkre el­mondta, hogy az idén már harmadik alkalommal kerül­tek kellemetlen helyzetbe.- Tíz lakóház portáját érte el a víz, ezeket védenünk kel­lett. Már éjszaka talpon vol­tunk, igyekeztünk beszerezni mindent, ami az óváshoz szükségeltetik. A szervezés ki­válóan sikerült, mindenki se­gített, akinek szóltunk, az összefogás egyébként is jel­lemző a lakosságra. Sajnos az érintett házak kertjeiben már harmadik éve nem marad meg semmi, kártérítésre nem volt mód, egyszerűen nem tudtunk elérni támogatást. Gondoljon bele, van, aki dísz­növénykertészettel foglalko­zik! Az önkormányzatnak er­re nincs anyagi háttere, bár­mennyire is szeretnénk, nem tudunk segíteni. Megemelkedett pulzus A folyó másik oldalán Her- nádszentandráson homokzsá­kok védik a települést, a köz­utat is ezzel zárták el.- Amikor hírt kaptunk a vízemelkedésről, azonnal be­vontuk a védekezésbe a köz­hasznú munkásokat - közli Bártfai Béla falugondnok. ­Bodnár János KÖZMUNKÁS Úgy látom, most nem kell tar­tani ártól, ám a pincékbe be­törhet a víz. 99 .................... Sajnos semmi­lyen támogatást nem tudunk adni azoknak, akiknek tönkre­ment a kertjük. Bártfai Pál POLGÁRMESTER- Amikor arról tájékoztat­tak, hogy készülnünk kell egy árhullámra, szaporán kezd­tem a levegőt szedni, de némi­leg megnyugodtam, amikor azt is elmondták, hogy hatvan centivel kisebb lesz a vízemel­kedés a korábbitól - tájékoz­tat Szűcs Józsefné, hernád- szentandrási polgármester. - Vasárnap reggel kezdtük a mozgósítást, homokzsákokkal, védelmi eszközökkel rendel­keztünk, a figyelőszolgálatot délutánra megszerveztük. Körbezáratlanul Hernádszentandráson a külterületi kultúrnövények nagyrészt megfogták a víz terjedését, ennek ellenére éjszaka is nyolcán ügyeltek. Éjjel fél tizenkettőkor emel­ték az útra a gátat, és hét­főn reggel erősödött a víz- szintemelkedés.- Nem tudom, honnan ered a hír, miszerint körbe­zárt minket a folyó, ilyen gondunk nem volt és remé­lem, nem is lesz - mondom ezt annak fényében, hogy a felső szakaszon már bein­dult az apadás. A magán- gazdálkodók földjein sajnos újra nagy a kár - tette hoz­zá a polgármester. Árvízveszélyben lévő települések 10 ' Veszélyeztetett települések “9ykiniiEft^|EF?|södobsza Hornadkcrcs- • ' s Mo"°k r-KJ 0 / Szerencs Grafika Észak- Magyarország, forrás: Ékovizig Plusz egy métert jósolnak Miskolc (ÉM) - A mai nap folyamán várhatóan Geszted­nél tetőzik az ár, a hétfőn mért vízállás kétszázhetven­Mindenki a gáton figyel... hat centiméter volt, ami egy méterrel emelkedhet - úgy háromszázhetven centimétert becsülnek a szakemberek. Hat-nyolc ü Tegnap délelőtt Gi- bártnál négyszázhar­mincegy centiméternél tetőzött a Hernád. Miskolc (ÉM) - Két napja él a Hernád menti települése­ken a harmadfokú árvízvédel­mi készültség, s bár a vízszint nyolcvan centiméterrel ala­csonyabb, mint az elmúlt év augusztusában, ennek ellené­re komoly a védekezés.- A megfelelő védekezéshez a rászoruló települések önkor­mányzatainak ötezer darab homokzsákot és ötszáz darab fáklyát biztosítottunk - nyilat­kozta lapunknak Csont Csaba, az Észak-magyarországi Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense. Töltésépítők Miskolc (ÉM) - A ké­szültségi fokozat növelé­sének megfelelően szer­vezték meg az őri és se­gédőri figyelőszolgálatot. Mint megtudtuk, a Her­nád mentén nem épült ki összefüggő árvízvédel­mi védvonal, a nyílt ár­téri területeken lévő tele­pülések - Tornyosnéme­ti, Hidasnémeti, Gibárt, Kiskinizs, Hernádszen­tandrás, Halmai, Ináncs, Ócsanálos, Gesztely, Bocs - védésére körtöltések épültek, melyeken a víz­kár-elhárítási tevékeny­ségek a helyi önkor­mányzatok feladata. Ezt a megyei, illetve a helyi védelmi bizottságok koordinálják. Hétfőn hajnalban bordás megtámasztást végeztek a vi- zsolyi gátőrjáráson, Ócsanálos térségében pedig a Vadász patak bal parti magassági hiá­nyos töltésszakaszán kellett megmagasítani a töltést ho­mokzsákok felhasználásával. Levonul az ár- Amennyiben nem esik je­lentősebb csapadék a külföl­di vízgyűjtő területen, úgy az árhullám utánpótlás hiányá­ban néhány nap alatt levonul a Hernádon - biztatott a szak­ember. Hozzátette: az árvíz tetőzé­se egy térségben hat-nyolc órára becsülhető, erre az idő­szakra fokozzák a készültsé­get az érintett településeken.- Ahogy az áradás vonul le­Nincs utánpótlás Miskolc (ÉM) - A múlt hé­ten itthon és Szlovákiában le­zúdult hatalmas mennyiségű eső miatt megáradt - volt, ahol kilépett medréből - a Hernád. Mi lesz a következő napokban? Érdődiné Molnár Zsófia, az Országos Meteorológiai Szol­gálat Észak-magyarországi Regionális Központjának me­teorológusa elmondta:- Kedden nagyrészt napos, száraz lesz az idő. Szerdától labilisabb légtömegek érkez­nek fölénk délről-délnyugat- ról. Fokozatosan nő a csapa­dékra való hajlam, egyre többfelé lehetnek záporok, zi­vatarok. Nagy mennyiségű eső csak helyenként alakulhat ki. A múlt hetinél szárazabb, melegebb lesz az idő, a jövő hét közepéig emelkedő hőmér­séklettel. felé, az alsó területeken lévő közutakat is lezárják (Sajó- lád-Bőcs, Köröm-Girincs, Sa- jóörös és Kesznyéten között), mert vízátfolyások alakulhat­nak ki, ami miatt néhány na­pig szüneteltetni kell a forgal­mat - figyelmeztetett Csont Csaba. VÍZÁLLÁSOK IdőpontH .németiGibárt Gesztely Hétfő 0 óra333 424 250 Hétfő 2 óra327 426 257 Hétfő 4 óra 319 429 264 Hétfő 6 óra310430 264 Hétfő 8 óra 302 431 264 Hétfő 10 óra295428268 Hétfő 12 óra285 426 272 Hétfő 14 óra 277 421276 Hétfő 16 óra 269 418 280 órán át a víz az úr!

Next

/
Thumbnails
Contents