Észak-Magyarország, 2005. április (61. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-02 / 76. szám
2005. április 2., szombat SPORT /10 SÍM RÖVIDEN • Hétfőn iép pályára a miskolci Zrínyi Gimnáziumban 19.30-tól a teremlabdarúgó NB I 23. fordulójában a Berek Rolád Miskolc. Az ellenfél a Corso Verona Sirokkó FC lesz. Nehéz, de megoldható feladatok előtt állnak Bocs, Putnok, Kazincbarcika (ÉM - PA)- Megyei csapataink közül szombaton ket- ten hazai környezetben, míg vasárnap a Kazincbarcika idegenben lép pályára. A Bocs a hatodik helyen álló Mátészalkát fogadja.- Egyik legfőbb riválisunk ellen nem a legjobb előjelekkel készülünk - tudtuk meg Tóth Lászlótól, a Bocs edzőjétől. - Eltiltás miatt Szakszón, Molnár és Tóth játékára nem számíthatok, míg Sándor és Sípos sérüléssel bajlódik. így a kezdőcsapatunk eléggé képlékeny, az viszont biztos, hogy aki pályára lép, annak kell bizonyítania. Minden pontra nagy szükségünk van, hogy célunkat elérjük, így ennek szellemében fogunk a nyírségiek ellen is küzdeni. A Putnok a 15. helyen tanyázó Hajdúböszörményt látja vendégül.- A papírforma szerint mindenki győzelmet vár, és nekünk ez is az igényünk - mondta Őze Tibor, a Putnok edzője. - Ellenfelünk tavasszal jó formában szerepel, és gondolom, ezt ellenünk is folytatni szeretnék. Várhatóan kontrákra fognak építkezni, számunkra pedig az a legfontosabb, hogy ne legyünk türelmetlenek. Ha nyugodtan és koncentráltan fogunk játszani, akkor be- gyűjthetjük a három pontot, ám ehhez a helyzetkihasználásunknak is javulnia kell. Lendületben A KBSC Karcagon vendégszerepei: mint azt Kádár Zsolttól, a KBSC trénerétől megtudtuk, a jövő szerdai Magyar Kupa-mérkőzésük miatt szombatra akarták tenni a találkozót, de a vendéglátók nem mentek bele a módosításba. A borsodiak lendületben vannak, ezért a sportvezető bizakodó, és annak ellenére, hogy nehéz meccsre számít, bízik a pontgyarapításban. NB II-ES FOCIPROGRAM Bőcs - Mátészafka (szombat, 16.30) Á Bőcs várható kezdőcsapata: Balogh - Fodor, Simon, Takács, Vass - Kulcsár, Turóczi, Irhás, Török - Ondó (Buri), Gaál. Putnok - Hajdúböszörmény (szombat, 16.30) A Putnok várható kezdőcsapata: Fülöp - Pelyhe, Rubint, Martis, Calin - Vicickó, Gál, Usvat, Kovács - Lázár, Koszta. Karcag - Kazincbarcika (vasárnap, 16.30) A Kazincbarcika várható kezdőcsapata: Botló - Hanász, Bányai, Harnócz - Engi, Kovács R., Deák, Odrobéna, Kerekes - Dávid, Simkó. SÚLYEMELŐ-DIÁKOLIMPIA Szombathelyen rendezték meg a súlyemelő-diákolimpia országos döntőjét. Az eredmények: Fiúk Kölyök I _____ . 50 kg: 2. Burján Alex (ÁAMIPSZ, Tiszaújváros) 80 (35; 45). 69 kg: 4. Szabados János (ÁAMIPSZ, Tiszaújváros) 105 (45; 60), 5. Orosz Imre (ÁAMIPSZ, Tiszaújváros) 95 (42,5; 52,5). 77 kg: 3. Kiss Zoltán (ÁAMIPSZ, Tiszaújvá: ros) 132,5 (60; 72,5). Serdülő_________________________________ 50 kg: 1. Tóth Bence (Serényi Szakiskola, Putnok) 117,5 (52,5; 65). 56 kg: 1. Lerch Zsolt (Móra F. Ált. Isk„ Miskolc) 190 (85; 105). 62 kg: 2. Szabó Márk (Irinyi Szak- középiskola, Kazincbarcika) 150 (70; 80),... 4. Malinák Ferenc (Csépányi Ált. Isk., Somsáiy) 140 (60; 80),... 6. Bökönyi Sándor (Surányi Szakközéiskola, Kazincbarcika) 140 (62,5; 77,5). 77 kg: 2. Pásztor János (Gábor Á. Szakközépiskola, Miskolc) 185 (87,5; 97,5),... 7. Varga Balázs (Kölcsey Ált. Isk., Sajószöged) 117,5 (50; 67,5). 85 kg: 1. Cseffó István (Baross G. Szakközépiskola, Miskolc) 205 (90; 115),... 7. Dobi Balázs (Szentpáli Szakközépiskola, Miskolc) 100 (45; 55). +85 kg: 2. Nagy János (ÁAMIPSZ, Tiszaújváros) 202,5 (92,5; 110),... 4. Nagy Péter (Szemere Szakközépiskola, Miskolc) 160 (70; 90). Ifjúsági __ _ ’ __________ 62 kg: 3. Juhász Attila (Baross G. Szakközépiskola, Miskolc) 157,5 (72,5; 85). 69 kg: 3. Veszprémi Sándor (Széchenyi Szakközépiskola, Ózd) 195 (85; 110), 4. Csulák Béla (Irinyi Szakközépiskola, Kazincbarcika) 140 (60; 80). +94 kg: 2. Fábián István (Vásárhelyi Gimnázium, Polgár) 225 (105; 120). Junior 77 kg: 2 Tóth Ádám (Irinyi Szakközépiskola, Kazincbarcika) 267,5 (120; 147,5). 94 kg: 2. Ecseri Roland (Eötvös Szakközépiskola, Tiszaújváros) 250 (110; 140). Leányok Serdülő 53 kg: 2. Malinák Judit (Csépányi Ált. Isk., Somsáiy) 62,5 (27,5; 35). 58 kg: 1. Cselei Nikolett (Surányi Szak- középiskola, Kazincbarcika) 132,5 (55; 67,5). Junior___________ 48 kg: 2. Pacsuta Nikolett (Deák F. Szakképző, Kazincbarcika) 80 (32,5; 47,5). +75 kg: 2. Fekete Diána (Jókai Gimnázium és Szakképző) 122,5 (57,5; 70). LABDARÚGÁS Egy mérkőzéssel tegnap megkezdődött a labdarúgó megye I. osztály 22. fordulója. Onga - Nyékládháza 0-2 (0-1) Onga, 200 néző. V.: Dósa. Onga: Pólyák - Barcsai (Szakos), Túróczi, Varga L., Képes (Urbán), Varga P., Váradi, Molnár, Tósa, Lója, Tocsev (Katona). Edző: Túróczi Attila. Nyékládháza: Szabó - Kavecsánszki, Makó, Bazsányi, Resetár (Kurucz), Tóth R., Nagy (Tóth T.), Kuzma, Kun, Vidinczei, Hallai. Edző: Demeter István. G.: Resetár (2). Jók: Varga L., Váradi, Molnár, ill. az egész csapat. Ifi: 1-2. Túróczi Attila: - Kiegyenlített félidők után a szervezettebben védekező vendégcsapat szerencsés győzelmet aratott. A mérkőzésen két helyzet volt, sajnos nem nekünk. Demeter István: - Deffenzív játékkal 2-0-ra nyertünk. Kikapott az Onga (Fotó: archív) Kizárták a ■ Hernádkércsen az ifjúsági és a felnőtt-labda- rúgócsapat számára is véget ért a szezon. Miskolc (ÉM) - A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében mivel a Tiszalúc - Hernád- kércs felnőtt- és ifjúsági mérkőzésekre a Hernádkércs csapatai nem utaztak el, a találkozó 3 bajnoki pontját 3-0-s gólkülönbséggel a Tiszalúc felnőtt- és ifjúsági csapatai javára igazolták. Mivel a Hernádkércs ifjúsági csapata negyedik alkalommal nem, illetve létszámhiányosán állt ki, a Hernádkércs ifjúsági és felnőttcsapatát kizárták a bajnokságokból, s a csapatokat pont és gólkülönbség nélkül a táblázatok 16. helyére sorolták. (A hernádkércsiek eddig lejátszott mérkőzéseinek eredményeit azonban a bajnokságban szereplő csapatok eredméF1 BAHREIN Bahrein Nagydíj, 2. szabadedzés (péntek): 1. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:30.695 p (átlag: 214,848 km/ó), 2. Alon- so (spanyol, Renault) 1:31.969, 3. Liuzzi (olasz, Red Bull Racing) 1:32.319, 4. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:32.333, 5. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:32.431, 6. Trulli (olasz, Toyota) 1:32.595. A további menetrend Ma, időmérő edzés: 12.00 (tv: RTL Klub) Holnap, Bahrein Nagydíj: 13:30 (tv: RTL Klub) Wurz gyors volt (Fotó: epa) Alig egy óra alatt Volt ok az örömre: könnyedén nyertek (Fotó: Ádám János) ü Kettőre növelte előnyét a Vegyész RC férfi röplabdacsapata az elődöntőben. Dunaújváros (ÉM) - A férfi röplabda Extraliga elődöntőjének második találkozóján Dunaújvárosban is viharosan kezdett a VRC: 1-1-nél Szalai került a nyitóhelyre, melyet 1-9-ig el sem hagyott többek között azért, mert három ászt is elért. Nagyon simán Ezután Tomanóczy sziporkázott, majd Kárpáti szervái sültek nagyon (3-16), és mivel Geiger sem maradt le társaitól óriásivá nőtt a különbség a felek között. 8-22 után már csak volt a kérdés, hogy ki- jön-e a tízből a vendéglátó, és a szett végét Tomanóczy pontja jelentette. A második felvonásban sem változott a játék képe: bár próbálkozott a Dunaferr, sokat rizikóztak elsősorban nyitásban, de mindezt többnyire sikertelenül tették. Vagy hibáztak, vagy a barcikai védekezés volt jó, 2-10. Eléggé „egyhangú volt a mérkőzés ezen szakasza, és a játszma végére Toronyai áthúzott labdája tett pontot. A harmadik felvonásban Schildkraut nyitósorozata következett 0-6-ig, melyből három ászjellegűre sikerült. Ezután ismét Szalai kapta el a fonalat ütésben is (6-15), majd a végjátékban Geiger volt ponterős, és kevesebb mint egy óra alatt eldőlt a találkozó. A három győztes mérkőzésig tartó párharc harmadik mérkőzését holnap 17.30-tól Kazincbarcikán rendezik meg. „Bence" befejezi A vasárnapi kazincbarcikai mérkőzés előtt a csapat vezetői és játékosai a szurkolókkal együtt elbúcsúztatják a borsodiak több poszton is megfordult játékosát, Bencsik Zoltánt, aki a civil életben talált munkát, mely nem teszi lehetővé számára a sportág folytatását. JEGYZŐKÖNYV Dunaferr SE - Vegyész RC-Kazincbarcika 0:3 (-10, -13, -10) Dunaújváros, 150 néző. V.: Hóbor, Vári. Dunaferr: Tóth G„ Bokor, Nagy J., Lukács, Németh Z., Kovács Z. Csere: Ézsiás (liberó), Kecskeméti, Szabó G., Löki, Hatvani, Czintula. Edző: Ruffing Péter._________________ __________________________ Vegyész: SCHILDKRAUT, SZALAI, KÁRPÁTI, TOMANÓCZY, GEIGER, SAFRONOV. Csere: Szántai (liberó), Toronyai, Kovács Z., Cziczó, Csala. Edző: Dániel Oravec. Ruffing Péter: - Nem tudtuk azt hozni, amit elterveztünk. Dániel Oravec: - A nyitásfogadásunk mellett a szerváink és a támadásaink is sültek, így eléggé simára sikeredett a találkozó. Örülök, hogy minden pályára lépő játékos bizonyított. bajnokságból a Hernádkércset nyeiből nem törölték; a Hernádkércs soros ellenfelei szabadnaposak lesznek, és a 3 bajnoki pontot 0-0-s gólkülönbséggel kapják meg az éppen szabadnapos csapatok, míg a Hernádkércs ellen lejátszott mérkőzéseken kapott sárga lapok, esetleges kiállítás miatti eltiltások úgy a Hernádkércs, mint az ellenfél játékosainál továbbra is érvényben maradnak.) Óvási ügy Az Erdőbénye - Nyékládháza mérkőzés ügyében hozott fegyelmi határozatot a fellebb- viteli bizottság részben megváltoztatta. E szerint az Erdőbénye a soron következő három hazai mérkőzésére szövetségi ellenőrt küldenek a sport- szervezet terhére, s e találkozókon a rendezői létszámot 15 főre kell felemelni, míg Bányász Roland (Erdőbénye) eltiltását egy találkozóra csökkentették (melyet a játékos időközben már letöltött), Péli Tamást (Nyékládháza) pedig két bajnokiról tiltották el (melyből a játékos egyet már letöltött). A Tomor-Lak - Bogács (1-2) felnőttbajnokit jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt a rendező csapat megóvta. A versenybizottság az óvást elfogadva a mérkőzés pályán elért eredményét törölte, s a 3 bajA KIÁLLÍTOTTÁK A legutóbb-kiállított játékosok közül Demeter Richárd (Center) két, Pásztor András (Pálháza), Ferenczi Béla (Forró), Matisz Attila (Erdőhorváti), Kovács Tamás (Kesznyéten), Tóth László Gábor (Alsóvadász), Török Gábor (Alsóvadász) egy-egy bajnokin nem léphet pályára (utóbbi két játékos már letöltötte a büntetését), míg Szűcs Szabolcs (Forró) két, Jónás Aladár (Kenézlő) és Üveges Zsolt (Taktaszada) egy-egy Magyar Kupa-találkozón nem szerepelhet. n noki pontot 3-0-s gólkülönbséggel a Tomor-Lak javára igazolta (mivel a határozat még nem emelkedett jogerőre, az eredményt a tabellában még nem kell szerepeltetni). Levonva A Sajószentpéternek, a Ti- szakarádnak és a Tállyának a soron következő két-két hazai mérkőzésére szövetségi ellenőrt küldenek a sportszervezetek terhére, és ezen mérkőzésen a rendezői létszámot 12 főre kell felemelniük nevezett csapatoknak. Varga Zoltánt, a Prügy ifjúsági csapatának edzőjét 3 mérkőzésre tiltot-ták el a kispadtól, a Me- zőnyárád ifjúsági csapatától jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt egy büntetőpont levontak. http://emtippek.boon.hu •»—1 Fegyelmi határozatok, sárga laposok (DOC 34 k.B) Védőburok A monocoque akár 12 szénszálas rétegből is állhat. Egy további alumíniumréteg növeli a szilárdságát. A Forma-Les versenyautó szíve a monocoque. Vészhelyzetben a pilótát körülvevő szénszálas biztonsági cellának rendkívüli terhelésnek kell ellenállnia. A szabályzat előírja, hogy a monocoque-ot és a karosszériát - szilárdságuk érdekében - kíméletlen törésteszteknek kell alávetni. A szilárdság próbája A monocoque-nak és az ütközéskor védő elemeknek át kell menniük a FIA által felügyelt szilárdsági teszteken. Ezek egyike a frontális ütközés. Nagy terhelés A töréstesztek során a monocoque-nak ezeket a terheléseket kell kibírnia.