Észak-Magyarország, 2005. április (61. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-13 / 85. szám

2005. április 13., szerda MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS /6 Miskolc és környéke kiadás JEGYZET Miskolci kukablues Kiss László _______________ laszlo.kiss@eszak.boon.hu Az a helyzet, hogy eddig egy pár bar­na férficipőt mintázó felhőkarcolót bármi­kor fel lehetett volna rántani a miskolci Villanyrendőrnél, ha lett volna rá megfe­lelő befektető, aki ezt akarta, szívósan csak ezt, és pénze is akadt elég. Az ön- kormányzat elérné semmi perc alatt, hogy menjen a dolog - lakossági vita, nemtet­szés pedig megoldható, mert amíg vitat­koznak, a ház úgyis épül. Ez kis ügy. S hogy mi a nagy ügy? Elér­ni, hogy az immáron a szolgáltató által fo­tókkal is dokumentált házak lakóházi kö­zösségei még egy kukát vegyenek. Na ezt nem. Igaz ugyan, hogy így a szemét a ku­ka mellé csordul, s milliókat visz el a vá­rostakarítás azon része, amely teljesen hiá­bavaló - ugyanis a szemét forrása nincs megszüntetve, a szél pedig széthord min­dent. A lakossággal szembemenni fegyel­mezési ügyekben pedig nem igazán nép­szerű feladat. Inkább dolgoznak a takarítók Sziszi- fuszként, jó drágán, de nem szállnak szembe egy lakóközösséggel. Pedig lehet, ugyanazokkal kellene izmozni, akik amúgy elmondják egyébként, ha megkér­dezik őket - szemetes a város. Kíváncsi vagyok, lesz-e egyszer az életben egy olyan illetékes, aki neki mer futni ennek az ügynek. És mondjuk kukákat vesz in­kább, mint hogy kiszórja - pontosabban kisepertesse a pénzt az ablakon. FÓRUM • Csordás Mihály, a 17. számú választó- kerület szocialista önkormányzati képviselője 19-én (kedden) délután 5 órától lakossági fórumot tart a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában, a Mátyás király utca 21. szám alatt. A fórum témája: az Árok utca rekonstrukciója, autóbusz-közlekedéssel való ellátása. Manökenek vizsgája Miskolc (ÉM) - Manökenvizsga lesz a Ta­kács Modell, Divat, Reklám Stúdió végzősei számára. A show-val egybekötött rendez­vény helye az Európa Ház a Városház té­ren. A műsor vasárnap lesz, este 6 órakor kezdődik. Belépőjegyek elővételben is vá­sárolhatók, az érdeklődők a 20/336-4992-es telefonszámon jelenthetik be jegyigényüket. Baba-Mama Baba: Maszlák Bianka Mama: Maszlák Marianna Született: Miskolc, 2005. 04. 11. Súlya: 3200 gramm Baba: Birke Bánk Versény Mama: Török Emese Született: Miskolc, 2005. 04. 11. Súlya: 3700 gramm Szemét a kuka mellett (H Önmagában nem sza­bálysértés, ha a társashá­zak nem vesznek az elő­írt mennyiségben kukát. Miskolc (ÉM - HSz) - A kukák környékének állapota is téma lett e-mailes levelező­fórumunkon, az Agorán. Jen István írt arról, hogy mit le­het tenni, ha adott esetben több hulladék keletkezik, mint amennyi elfér a kuká­ban. Ha valaki veszi a fárad­ságot és saját költségén elszál­lítja a szemetet a telepre, a következőket fogja tapasztal­ni: viszonylag kis mennyisé­gért is több száz forintot kell httnV/emtippek.boon.hu \^J A miskolci tavaszi nagytakarítás ütemterve (PDF 115 kB) fizetni, valamint hétvégén gyakran zárva van. Mások a természetben sokszor a leg­valószínűtlenebb helyen öntik le a szemetet. Kevés kukát vesznek Marozsák Péter, a miskol­ci közszolgáltató, az AVE Mis­kolc Kft. ügyvezetője elmond­ta, hogy téves a levélíró infor­mációja: bárki negyedévente 250 kilónyi szemetet helyezhet el ingyen a nádasréti telepen. Amennyiben a hulladék túllé­pi ezt a mennyiséget, de lát­szik, hogy valóban háztartás­ból származik, gond nélkül le­rakhatja. A lakótelepeken sok helyen valóban a kukák mellé szóró­dik ki a szemét. Ennek leg­főbb oka, hogy a társasházak egy része nem vásárolja meg az önkormányzati rendeletben előírt, lakásonként hetente 80 liternyi tárolóedényt, így eb­ből szinte egyenesen követke­zik ez a helyzet. A társashá­zak évente pár tízezer forin­tot próbálnak így megspórol­ni, ám a terven felüli takarí­tás milliós pluszköltséget je­lent. Csak ha szemetes Csiszárné dr. Sajgó Eriká­tól, a polgármesteri hivatal illetékes főosztályvezetőjétől megtudtuk: az nem szabály- sértés, ha a társasház nem vá­sárol annyi hulladékedényt, amennyit a rendelet előír. Ak­kor lehet szabálysértési eljá­rást indítani, ha a kukák kör­nyékét nem tartják rendben, ám ennek bizonyítása igen nehéz. A legtöbbször ugyanis a szelet, a guberálókat, vagy az ünnepek miatt kitolódó szemétszállítást okolják az ál­datlan állapotokért. ELLENŐRIZZÜK EGYÜTT A TAKARÍTÁST! Lassan a végihez közeledik a tavaszi nagytakarítás Miskolc közterületein. A Városgazda Kht. munkásai tovább folytatják a közterületeken a tavaszi nagytakarítást. A takarítóbrigádok az előre elkészített ütemterv szerint ha­ladnak a munkákkal. Hetente közöl­jük, hogy éppen hol dolgoznak a ta- karítóbrigádok, és arra kérjük olvasó­inkat, ennek alapján ellenőrizzük együtt a város tisztaságát. A következő egy hét ütemterve: 1. körzet: 04. 18. - 26-ig: Besenyői út. 2. körzet: 04. 19. - 25-ig: Feszty Árpád út 2 oldala _______________________ 2/a körzete 04. 18. - 29-ig: Szűcs S., Horváth L., Madarász V., Szeles utca 3. körzet: 04. 20. - 22-ig: Petőfi S., Vászonfe­hérítő utca 4. körzet: 04. 16. - 28-ig: Komlóstető lakóte­lepi része, Komlóstető buszvonala 5. körzet: 04. 16. - 22-ig: Észak-kilián közterü­leti útszakaszok 6. körzet: 04. 18. - 22-íg: Berekalja, felső-maj- láthi bérházak közötti járdák, Csóka utca 7. körzet: 04. 21. - 24-ig: Hajós, Leszih utcai járdák, lépcsők, parkolók ________________ 8. körzet: 04. 18. - 22-ig: Aulich, Dessewffy utca 04. 22. - 25-ig: Garas sétány, Fa- qyönqy út____________ ____________________ 9. körzet: 04. 18. - 24-ig: Sütő Egri, Futó utca Tél a tavaszban (Fotó: A j.) Pluszedény, díj Az önkormányzati ren­delet lehetőséget nyújt arra, hogy a közszolgál­tató - ahol indokoltnak tartja - pluszedényt he­lyezzen ki, és annak dí­ját kiszámlázza. Maro­zsák Péter szerint ezzel azért nem tudnak élni, mert a társasházak - a dokumentált áldatlan ál­lapotok ellenére - általá­ban tiltakoznak ez ellen, és nem fizetnek, a polgár - mesteri hivatal pedig, bár lehetősége lenne rá, a díjat nem hajtja be adók módjára. A polgár- mesteri hivatal szerint azonban a közszolgáltató cég által kimutatott díj­hátralékok adók módjára történő behajtása folya­matosan történik. Fenn­akadás ott van, ahol a ki­mutatás nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. A JÓZSEF ATTILA-NAP VERSENYEINEK NYERTESEI Roma tanulók részére rendezett rajz-, szavaló- és kispályás labdarúgóver­senyt a Selyemréti Általános Iskola József Attila tagiskolája április 11 -én, a névadó költő születésnapján, azaz a költészet napján. A nyertesek névsora: Szavalóverseny Alsó tagozatosok: 1. Horváth Gizella 3. o. 2. Váradi Lajos 4. o. 3. Szendrei Tünde 2. o. különdíj: iváncsik Gyula 4. o. Felső tagozatosok: T Bari László 8. o. 2. Gál Renáta 8. o. 3. Adu Anasztázia 8. o. Különdíj: Kanalas Zsolt 7. o. Rajzverseny: Alsó tagozatosok: 1. Bódi Márk 3. o. 2. Varga Róbert 4. o. 3. Csiklya Jonatán 4. o. Különdíj: Szobolya Milán 4. o. Felső tagozatosok: 1. Hódi Gergő 5. o. 2. Tihanyi Viktor 5. o. 3. Gibók Veronika 7. o. Különdíj: Szabó Georgina 6. o. és a József Attila Tagiskola 2. számú napközis csoportja Kispályás labdarúgótorna: 1. József Attila Tagiskola 2. Selyemréti ÁJtalános Iskola 3. Fazekas Utcai Általános Iskola Méltó módon ünnepelte meg névadója 100. születésnapját a József Attila Tagiskola (Fotó: Bujdos Tibor) 4. Görög Katolikus Általános Iskola Kátyúznak és kárt térítenek Miskolc (ÉM) - Az idén ed­dig 24 kárigény érkezett az ön- kormányzathoz a kátyúk mi­att. Ezek mintegy 90 százalé­ka jogos, de van köztük olyan is, amelyet a MIVÍZ Rt.-nek kell majd állnia, hiszen a kárt akna környéki úthiba okozta. Miskolcon április 4-én kezdték meg a nagyobb kátyúzási munkálatokat - mondta Sol­tész Péter, a polgármesteri hi­vatal munkatársa. Télen is vé­geztek kátyúzást, de akkor a szakemberek hideg tömítéssel dolgoztak. Most tartós anyagokat hasz­nálhatnak. Jelenleg a Bajcsy- Zsilinszky utcán, a Selyem­réten, az Avason és a Csabai kapuban végeznek kátyú­zást. A kátyúzásra fordítható összeg ebben az évben 89 mil­lió forint. Miskolcon a Tüzér utcában raktárhelyiség| kiadó. Érd.: 70/330-55151 A hirdetés a legjobb befektetés! 'Az igényes otthon itt kezdődik.’ SZENZÁCIÓS BÚTORVÁSÁR I. Osztályú minőségi ülőgarnitúrák30-40% k6dV6ZfTlénny6l! Vásároljon vagy rendeljen otthonába I. osztályú bőr ülőgarnitúrát gyártói áron már 30 OOO Ft befizetéssel, s mi megajándékozzuk egy DVD lejátszóval! rt’cí íts a isaCóra otthona, nyeCmét !! Különleges akciónk: Rió 3-2-1 (Nemzetközi nagydljas garnitúra) i r > ■ f)í \ * Akciós ár: bőrből£2&0OtT.- 370.000.­Mindennapos használatra alkalmas luxus ággyal és TV fotellel. Bőrgarnitúrák már 300 000 Ft-tól, szövetes garnitúrák már 150 000 Ft-tól! még alacsonyabb akciós árak Akciósán megrendelt bútorát (szövetest 2-3 héten belül, bőröst 4-5 héten belül) leszállítjuk, vagy 2005 október 31-ig bármely hónapot megjelölve akciósán fenntartjuk, majd leszállítjuk. Miskolc, Hermán Ottó Gimnázium. Tizeshonvéd u. 21. 2005. Április 16-17. (Szombat-Vasárnap) Nyitva: 9-17 óráig P Érdeklődni: 20/971-0021.20/421-7121 Tel./fax.22/332683 Hirdetések

Next

/
Thumbnails
Contents