Észak-Magyarország, 2005. március (61. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
2005. március 21., hétfő ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /6 HKlGyurcsány Ferenc miniszterelnököt két eseményen is kifütyülték Szervezett kifütyülés?Helyénvaló? Okai Hatása Fekete Sándor (politológus) ( I - 3 ■’ c®f Valószínű, hogy a miniszterelnököt kifütyülök mögött szervezett csoport áll. Nem tudom elképzelni, hogy spontán módon jött létre a zavargás, az ellentábor tagjai kereplőkkel és sípokkal érkeztek. Legalább egy körtelefonnak lennie kellett az események előtt. A nyugati demokráciákban konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti ünnepet nem zavarják meg bekiabálással, fütyüléssel. Véleményem szerint elfogadhatatlan, ami nálunk történt. A nagygyűlésbe vagy egy fórumba belefér, de a nemzeti ünnepbe semmiképp. Az ellentábor azért választotta a nemzeti ünnepet nem tetszésének kinyilvánítására, mert tudta, hogy ennek országos visszhangja lesz. Gyurcsány Ferenc személye ebben nem befolyásoló tényező, Medgyessyt ugyanúgy kifütyülték volna. A baloldalnak viszont szüksége volt Gyurcsány dinamikus hangnemére, pattogós stílusára. Akik fütyüléssel zavarták az ünnepet és a debreceni fórumot, el kell gondolkodniuk, hogy viselkedésüknek a kára vagy a haszna-e a nagyobb. Hisz Gyurcsány így a támadott szerepébe került, ami szimpátiát válthat ki iránta azokban, akik nem állnak egyik oldal mellett sem. A radikalizmus mindig ijesztő a közvélemény számára. Kiszelly Zoltán (politológus) V'-V' ■ Nem hiszek az összeesküvés-elméletben. Véleményem szerint spontán megnyilvánulás volt a fütyülés. A két rendezvényen más-más emberek vettek részt, különböző létszámban. A március 15-ei fütyülés hatására gondolhatták a debreceinek, hogy akkor ők is így fejezik ki nem tetszésüket a miniszterelnök iránt. A demokráciába belefér az államfő kifütyülése, nyugaton is szokás. Ezt azonban nem a nemzeti ünnepen kellett volna tenni, hisz ez az ünnep másról szól. A debreceni fórum jóval alkalmasabb volt a hangos vélemény- nyilvánításra. Medgyessyt is ugyanígy kifütyülték, Gyurcsány személyisége azonban megosztó. Politikai stílusa reakciót vált ki az emberekből. Nekem úgy tűnt, hogy élvezte az őt ért támadást. Az „az a legény, aki állja” jegyében Tony Blair kampánya például tudatosan erre épül. Ha Gyurcsány jól kezeli a kifütyülést, ő jön ki belőle jól. Arra lehet számítani, hogy elterjed a hangos politikai véleménynyilvánítás. A harcos ellenzékiek továbbra is élni fognak ezzel a lehetőséggel. Ez a módszer jelenleg a jobboldali paletta szélén állókra jellemző, akik úgy vélik, félteni és védeni kell a nemzetet. Kumin Ferenc „ (politológus) , %3\ Teljesen szervezetlenül nem jöhetnek létre ilyen atrocitások, bár az események mögött nem feltétlenül a Fideszt kell látnunk. A fütyülök és bekiabálok között vissza-visszatérő, ismerős arcokat fedezhettünk föl. A jobboldal radikális csoportosulásai ők, akiket el kell különíteni az ellenzék fő sodrától. Elvileg belefér a nemzeti ünnepbe is a hangos véleménynyilvánítás. Külföldi példákon is látjuk ezt. Morális kritikát azonban megfogalmazhatunk: tönkre lehet-e tenni az ünnepet? Véleményem szerint elítélendő és nem követendő. A párbeszéd nem lehetséges, ha az egyik fél meg sem hallgatja a másikat. Gyurcsány személyisége, politizálás! stílusa mobilizálja az ellenzéket. A legfrissebb felmérések alapján á miniszterelnök saját híveit is elbizonytalanította, és ez egyáltalán nem kedvez a kormánynak. A fütty a nem tetszés jele, és ez nem csupán a botránykeltőkre igaz, hanem a jobboldal fő sodrára is. Kétféleképpen is elsülhet. Ha a fütyülőket és bekiabálókat sokan azonosítják az ellenzékkel, ebből rosszul jöhet ki a jobboldal. Azonban veszíthet Gyurcsány is, hisz egyre többször látjuk őt olyan szerepben, ami nem a diadalmas miniszter- elnök képzetét kelti. Bár Gyurcsánynak nagy tehetsége van ahhoz, hogy kezelje ezeket a helyzeteket. Soltész Erzséb^^^^^^^^ Arra gyanakszom, hogy szervezett formában történnek ezek az atrocitások. Persze nem komoly politikai erőket kell látni e mögött. Van egy elszánt csoport, akik egymásnak adják a híreket: hová kell menni, hol lehet fütyülni. Nem kell ennek túl nagy jelentőséget tulajdonitani. Jó ízlésű ember azt mondja, nem való a nemzeti ünnepet elrontani fütyüléssel és bekiabálással, a véleménynyilvánításnak azonban ilyen eszközei is lehetnek. Ha valakinek nem tetszik az esemény vagy az illető személy, tudathatja véleményét ily módon is. A hangoskodást magatartásbeli problémának látom. Nem Gyurcsány Ferenc személye váltotta ki a reakciót, Medgyessyt ugyanúgy kifütyülték volna. Ezek az otromba megnyilvánulások mindig a baloldal ellen irányulnak. Az ellenzék egy csoportja úgy véli: jó buli, jó hecc a fütyülés. Ez jellemzően jobboldali magatartás. Nem hiszem, hogy ezeknek a hangos eseményeknek következményei lennének. Addig semmiképpen, amíg a törvényesség határain belül maradnak, tehát nem tör ki például verekedés. Ez belefér a demokráciába. Az emberek egyénisége válogatja, hogy milyen formában nyilvánítják ki véleményüket. HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Taktakenézen családi ház nagy kerttel eladó. Érd.: 70/291-0193 v. 46/334-659 660138 Miskolctól 20 km-re, Varbón 2852 m2 telken lakóház, 3 szoba, 2 konyha, fürdő, előtér, központi fűtéssel, pincével eladó. Mellé szőlő és szántó. Érd: 20/4673-870. 660750 Nagyhegyesen, Debrecentől 19 km- re, Hajdúszoboszlótól 12 km-re lévő gázfűtéses, 3 szoba+nappalis családi ház, lakható melléképülettel, 2 garázzsal, nagy kerttel eladó. Ár: 15 M Ft Érdz 30/903-4514 660850 Aszalón 3 szobás, gázkonvektoros családi ház, 2400 m2 telekkel, melléképületekkel eladó. Érd.: 46/321-429 17 óra után. 660547 LAKÁSELADÁS Miskolc belvárosában, központi helyen tömegközlekedési csomópontnál, Kazinczy és Széchenyi utca sarkán, sétálóutcára néző emeleti, jó állapotban | lévő, saját gázórás 111 nm-es lakás eladó, ami irodai célra is kiválóan alkalmas. Érd.: 30/9350-278. 658241 ! Miskolc, Pozsonyi úti, 43 nm-es, 1,5 szobás, felújított, 2. emeleti gázos lakás, négyszintes, hőszigetelt téglaépületben, áron alul sürgősen eladó. Ár: 6,5 M Ft. Érd.: 30/606-1828. 659509 LAKÁSKERESÉS Német-osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 1-210-4904 658703 ALBÉRLETKÍNÁLAT KIADÓ miskolci avasi kilátónál 1+2 fél szobás lakás. 30/9588-211, 46/713-740. 660259 FÖLD, KERT, TANYA Avas legszebb helyén télen-nyáron megközelíthető borospince szép, emeletes borházzal eladó. Érd.: munkaidőben a 20/944-8815-en. 661199 ÉPÍTŐANYAG Szezon előtti kiárusítás 50%-os áron a készlet erejéig! Parketta 600 Ft/m2 Ajtó 5000 Ft/db Ablak 60x90 5000 Ft/db lambéria 600 Ft/m2 Szegőlécek stb. Ház-ker Kft. Miskolc, Csaba vezér 41. Tel.: 46/314-314 TETŐFEDÉSHEZ^ STAMINA CSEREPESLEMEZEK GAZDÁSÁGI ÉPÜLETHEZ TRAPÉZLEMEZEK BEKI KFT. Tel.: 46/358-026 Miskolc, Biaskovics u.J7. (A Piért udvarban a DEG mellett) renovAígw Jobb ha szebb ÜZLET, MŰHELY, THELY Hajdúszoboszlón a fürdő főbejáratától 30 m-re új üzletházban, 43 nm-es, állandóan klimatizált üzlet hosszú távra kiadó. 3750 Ft/nm/hó+rezsi. Érd.: 30/9584-853. 660931 H.JÁRMŰ, UTÁNFUTÓ 96-os és 98-as évjáratú IVECO EU- ROTECH 440E42 T/P vontató, Schwarzmüller 13,6-os légrugós félpótkocsi szerelvényben eladó. Telefon: 30/9357-865. 659592 SZABADIDŐ, SPORT Görögország: Paralia, Sarti Neos Mar- maras és Korfu előszezonban ingyen szállással, csak a utóbuszköltség fizetésével. Nyári ajánlataink 8 % kedvezménnyel! Kérésére postázzuk katalógusunkat! Grand Tours Db, Kálvin tér 3/b, 52/448-348. 652834 RÉGISÉG, ÉKSZER Megbízható szakbecsüs kp.-re vásárol mindenféle régiséget, hagyatékot. Antikvitás Régiségbolt Miskolc, Széchenyi u. 35. Tel.: 30/229-1265. 658788 NÖVÉNY Diófa, vadcseresznye felvásárlása, szakszerű kivágással. Hívjon bizalommal! Tel.: 46/707-519, 20/913 8391. 630363 Diófát, vadcseresznyét vásárolok. Fák szakszerű kivágással. Érd.: 46/707- 018, 20/225-8951, 70/620-0973. 633142 Tölgy darabolt tűzifa eladó. Ár: 1000 Ft/q Érd.: 30/5068-991 657394 800 négyszögöl cserszegi fűszeres szőlőültetvény a Csattos-dűlőben eladó. Érd.: munkaidőben a 20/944-8815. 661195 ÁLLAT Naposkakas megrendelhető, 38 Ft/db. Érdeklődni: 46/319-719, i 20/420-2133. 659866 SZOLGÁLTATÁS Akciós szén, lignit, tűzifa árusítása házhozszállítással. Tel.: 20/467-4164. 632817COLOR-SHOP! Redőnyök, reluxák, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, napellenzők, hevederzárak, szúnyoghálók, kispénzűeknek! Szereléssel, részletre, I garanciával! 46/349-815. _ 653665 Bőrkabátok szakszerű javítása, igazítás, festés, cipzár- béléscsere. Mis- í kolc, Papszer u. 3., 20/5515-364. 657428 Acélszerkezetek gyártása, szerelése, j Érd.: 30/9787-521. 656873 Építőipari cég vállalja lakások teljes körű felújítását, tervezését, építési kivitelezését. Érd.: tel./fax.: 46/382- 873,30/4658-750 658218 Kőműves burkolási munkát, festést, hő- szigetelést (dryvit), szalagparkettázást ! azonnal vállalok. 20/980-9283. 617527 j KÖZLEMÉNY FESTMÉNYVÁSÁR Ideje: 2005. március 22., kedd 10-IS óráig, 2005. március 23., szerda 9-IS óráig, 2005. március 24., csütörtök 9-16 óráig Helye: Miskolc FIX-székház Kereskedelmi Központ. Mindszent tér 1. 50 kortárs művészi (Szanthoffer, Csikós, Mág, Herpai, Fürst, Várkonyi, Bán, Jakubik, Budai, Blinczinger, Garabuczy, Ludvig és mások) 250 db alkotása vásárolható meg nagy kedvezménnyel, kamatmentes részletre is. Mecsek-Art Galéria Pécs, 70/317-0596. Skicc Reklámiroda és Grafikai Műhely. Reklámtábla, autóreklám, fényreklám 20/9339-559. Miskolc, Hunyadi u. 48. skicc.reklam@chello.hu 623975 Tetőklinika kft. palatetők bontás nélküli felújítása, mintás bitumenlemezzel, 15 év garancia, 20% tavaszi kedvezmény hitelre is. 20/9959-700. ______ 645397 Gáz- és központi fűtés szerelése, tervezéssel, anyagbiztosítással. Tel.: 46/350-300, 70/946-3626. 650026 Zuhanyfülke, kádfülke egyedi méretre is. Ingyenes felmérés, beszerelés. Érd.: 20/9129-716. 659551 Szén, lignit, tűzifa eladó. Érd.: 46/374-769, 30/273-3070. 659664 Zúzott kő, sóder, homok, feketeföld, beton, alapásás és tereprendezés megrendelhető. 70/542-1717, 46/406-712. 659303 Kőművesmunkát segédmunkával vállalok. Tel.: 30/388-5152. 659622 Pala- és cseréptetők felújítása, átrakása színes, mintás bitumenes lemezzel, zsindellyel, Lindabbal, Ranilaval tavalyi áron! 20/9874-669. 660196 Palatetők szigetelése anyaggal, munkadíjjal együtt 2 000 Ft/m2. 20/5949-169. 660200 Kezelésiköltség-mentes gyors személyi hitelt kínálok kezes és fedezet : nélkül. 20/345-0330. 660946 TAMÁSI ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA! 28 év referenciával. Redőny, reluxa, harmonikaajtó, garázsajtó, szalagfüggöny, napellenző, 40-50%-os árengedménnyel. 46/324-825, 20/942-5788. 660953 Kőművesbrigád munkát vállal. Útépí- , tés, alvállalkozás, minden megoldás érdekel. Számlaképes. Érd.: 30/607-2887 661068 RUHA FIGYELEM! ELKÖLTÖZTÜNK! AZ ÁGI TÚRI A TECHNIKA HÁZÁBAN a bútorbolt helyén Bálásruha-vásár Minden kedden, csütörtökön és szombaton Bálabontás 6.30-tól OKTATÁS Személy-vagyonőr tanfolyam adókedvezménnyel, fegyvervizsgával Miskolcon, Mezőkövesden, Szerencsen, Edelényben, Encsen. Szkárosi Kft. Tel.: 46/352-499, 70/3870-438. 650942 Rendszergazda, ECDL Start, gazdasági informatikus tanfolyamokat indítunk. Szév Kft. Miskolc, Görgey u. 24. Tel.: 46/412-275. Okév: 04-0172-03 657005 Pályázatíró tanfolyam indul, (tanúsítványt ad) Éurópai Unió által meghirdetett pályázatok elkészítése címmel. 20/344-5653. 656034 * 55 Autósiskolánkban gyorsított tanfolyamok indulnak folyamatosan. Szgk.: 55 E Ft, C. kát. 70 E Ft, E. kát. 55 E Ft, D. kát. 120 E Ft. Belföldi személy- szállító árufuvarozó 19 E Ft. Részletfizetés, típusválasztási lehetőség. Miskolc, Király u. 25. 46/358-080, 30/6233-117. OKÉV 04-0020-03 647040 ÁLLAMILAG elismert dajkaképzést indít Kasza Szakképző. 1/276-5918. 649646 KEZDŐKNEK! Számítógép kezelése a gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows-alapismeretek, szöveg- szerkesztés, táblázatkezelés, internet. Érd.: 46/507-879. 649968 Miskolcon angol, német, spanyol, olasz, orosz, francia és eszperantó, Ti- szaújvárosban angol és német képzések Universum Nyelviskolában. 46/509-025, 20/346-6675. 650300 Nehéz-, könnyúgépkezelő, alapfokú minősített hegesztő tanfolyamok folyamatosan indulnak az Andrássyban (Miskolc, Soltész N. K. u. 10.) Jelentkezés 46/411-572 OKÉV: 04-0026U4 A.sz.: 0287 30% szja-kedvezmény! 659014 A MIOK (01-0318-04) 2005. 04. Ólján frissítő kondicionáló masszőr, 2005. 04. 08-án, kéz- és lábápoló, műkörömépítő tanfolyamot indít. Érdeklődés, jelentkezés: Miskolc, Meggyesalja u. 26. 46/413-621. 659341 Kereskedő (boltvezető) vállalkozói, vendéglátó (üzletvezető) vállalkozói, ABC-eladó tanfolyamok Miskolcon. Tandíj: 25 E Ft/fő+v. díj. Jelentkezés: Ref. Gimn. Kálvin u. 4., hétfő-szerda 15-17 ó között. Tel.: 46/393-393, 30/315-5148. 660670 Március 29-én indítjuk szárítóberendezés-kezelő tanfolyamunkat. 42/504-502. OKÉV: 05-0160-03. 660988 MUNKAHELYET KÍNÁL ANGLIAI munkalehetőség! Orvos, gyógyszerész, ápoló, tanár, óvónő, vendéglátás. Jelentkezés és teljes körű ügyintézés ingyenes. Jelentkezni a EX01 számára hivatkozva, www.get- work.hu, getwork@getwork.hu, 70/566-3835 658729 Nyílászárók értékesítésében tapasztalt munkatársat keresünk Excel-ismere- tekkel, jogosítvánnyal, referenciával. Sok munka, sok tanulás, lelkes csapat és teljesítményarányos bérezés várja. Korrekt önéletrajzát 3547 Miskolc, Pf. j 593-ra várjuk húsvétig. 658754