Észak-Magyarország, 2005. március (61. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-02 / 51. szám

2005. március 2., szerda ÍSZAK-MA6YAR0HSZÁB § MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 Miskolc és környéke kiadás HÍRCSOKOR • Segítséget nyújthatnak. Az Anonim Al­koholisták miskolci közösségének csoportos beszélgetései azt a célt szolgálják, hogy a résztvevők egymáson - ezáltal önmagukon - segítsenek. A gyűlések csütörtökönként van­nak, este 6 órakor kezdődnek. Helyszín: a Semmelweis Kórház területén levő kápolna. • Waldorf nyílt nap. Nyílt nap lesz csütör­tökön a Hámori Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolá­ban. Az érdeklődőket háromnegyed 8-ra várják. Iskolába invitál a Rónai Ferenc Miskolc (ÉM) - A Kassai utca 15. szám alatti Rónai Ferenc Tag­iskola 10-én háromne­gyed 8-tól tart nyílt na­pot leendő elsőseinek és azok szüleinek. Az ér­deklődők délelőtt fél 10- ig „óraszeleteket” tekint­hetnek meg az 1. C-ben matematikából, magyar­ból és angolból. Utána a szülőknek megbeszélés, a gyerekeknek játszóház. Korea mai arca a Hevesyben Miskolc (ÉM) - Kore­át ismerhetik meg az érdeklődők március 3-án (csütörtökön) délután fél 5-től. Az egzotikus or­szágról Farkas Gyula tart előadást az Utazók klubja előadássorozat ré­szeként a Hevesy Iván Filmklubban. Az előadás után a Tavasz, nyár, ősz, tél című koreai filmet is megnézheti a közönség. A klubigazolványt a Jed­lik Ányos Tudo­mányos Is­meretterjesztő Társaság iro­dájában, a Széchenyi utca 14. szám alatt le­het besze­rezni. I­Murai Gábor Vadaspark - elhalasztva Miskolc (ÉM) - Hát­térbe szorul egyelőre a nagy vihart kavart vadasparki igazgató­ügy; heteken belül nem lesz döntés. Ki­lenc pályázati anyag érkezett. Mint isme­retes, nemrég hirde­tést jelentetett meg a vadasparkot üzemeltető Város­gazda Kht. Az igaz­gatói posztot pályáz­tatták meg. Molnár Attila, aki több mint tíz éve vezeti az in­tézményt, a hírek szerint nem lehetne tovább vezető: hi­ányzik az előírt kép­zettsége. Ennek elle­nére úgy tudni, ő is a pályázók között van. A pályázatkiíró­nak feltettük a kér­dést: eleve reményte­len-e Molnár Attila pályázata. Murai Gá­bor, a kht. igazgató­ja válasza szerint „a kérdés sokkal össze­tettebb annál, mint amit a közvélemény lát belőle". A pályá­zók anyagait szakmai zsűri elé fogják ter­jeszteni. FÓRUM • Dr. Gyurkó Péter szakmérnök az MDF Klub keretében Miskolc környezetvédelmi gondjairól és az időszerű kiskerti teendőkről tart előadást holnap délután 5 órától a Szé­chenyi utca 30. szám alatti MDF-irodában. BARA-MAMA Baba: Kalocsai Barbara Mama: vai ya Született: 2005. 02. Súlya: További képek Baba: Takács Tamara Mama: Takácsné Kazup Andrea Született: Miskolc, 02. 22. 2900 gramm íéinigfi, Élbsalsöl^afi M00£f fflPQIí íCsermőkei; 14-16 órakor is MIM Ijdiósgyör Martin íertváros ,Hejö- Ju ícsaba iKj ¥ Szirma A 9fj|p. '*r Miskolc­tapolca1' I. állatorvosi körzet oltási helye '9-72 Füzes utca 48 O 9-72* Görömboiy, Vízirózsa utca 2.0 12-14 Felsőhámor, losoncziu. 26 Q 9-12 Füzes utca 48 0 9-12 Újgyőr-Kilián é. Szarkahegy u, 96. Q 14-16 Feszty Á. utca 13 Q 9-72 Újgyö-Kiltán É. Szarkahegy u. 96. O 74-76 Feszty Á utca 13 0 9-72 József utca 30. O 14-16 Füzes utca 1.0 74-76 József utca 30 O 9-72 Feszty Á utca 13 0 1 74-76 Góromboly, Vízirózsa utca 2 0 9-72 Kilián D - Tatárdomb, Muhi utca 21 O 9-12 Diósgyőr, Szervezet utca 11 O 9-72 Lyukóvölgy Gulyákul buszmegálló O 9-72 Diósgyö, János utca 64 0 9-72 Kilián D - Tatárdomb. Muhi utca 21 O 9-72 Diósgyőr, Tömörkényi utca 39 © 114-16 Diósgyőr, Szervezet utca 11. 0 9-72 Pereces. Bollóaljau 152 0 9-72 Diósgyőr, Bartók B u. 29. © 9-72 Pereces, Kodály Z u 11 0 74-76 Tapolca, autóbusz-végállomás 0 74-76 Diósgyőr, János utca 64 0 14-16 Komlósteiő,Lombu buszmegálló© 9-72 Pereces, Kodály Z u. 11 © 9-72 Diósgyőr. Bartók B. u 29. © 1 74-76 Lyukóvölgy, Laczkó-tanya 0 9-72 Diósgyőr, Bartók B u 29 © I 14-16 Vasgyár, Báthory sor 2 © IV. 18. IV. 19. IV. 20. IV. 21. IV. 22. IV. 25. IV. 26. IV. 27. IV 28. 9-/2 Pereces, Bollóaljau. 152. © 9-72 Tapolca, autóbusz-végállomás © 74-76 Kilián D - Tatárdomb, Muhi utca 21.0 9-72 Feszty Á utca 13 0 74-76 Újgyőr-Kilián É, Szarkahegy u. 96. ©i 9-12 Diósgyőr, Tömörkényi utca 39. © 9-12 Diósgyőr, János utca 64 0 9-72 Füzes utca I 0 9-72 József utca 30 0 74-70bírnia :.K< Ul 14-16 9-72Martinkertvaros Kisfaludy utca 3 Szirma, Erkel F9-12utca 9-72 Ptofl ■JUJ 74-76 Szirma, Erkel F. utca 46 © 14-16 Martinkertváros, © Kisfaludy utca 35 9-72 Pázsit utca 37 © 14-16 Hodobay telep, Bulcsú utca 14 © 9-12 Martinkertváros, © Kisfaludy utca 35. 9-12 Hodobay telep, Bulcsú utca 14 © 14-16 Martinkertváros. Kisfaludy utca 35 9-12 Hodobay telep, Bulcsú utca 14 © Grafika: Észak-Magyarország, forrás: miskolci városháza 14-16 Avas, Hajós A. úti buszmegálló © 9-72 Népkert, Szigligeti tér © 9-72 Avas, $2entgyorgy utca 2 © _ 74-76 Hejöcsaba, Templom utca 43 0 74-/6 Martinkertváros, Kisfaludy utca 35 © 9-12 Szirma, Erkel F. utca 46 © 74-76 Zsamai telep, Állatvásártér © II. 07. II. 08. II. 09. II. 10. III. 11. III. 14. III. 16 III. 17 III. 18. 9-72 Avas, Hajós A. úti buszmegálló © 14-16 Hejöcsaba, Templom utca 43, © 14-16 Avas, Szentgyörgy utca 2 © III. 30. III. 31. IV. 01. IV. 07 IV. 08. IV. 11. IV. 12.! IV. 13.! IV. 14. IV. 15.! IV. 20.i IV. 21. IV. 22-| 14-16 Népkert, Szigligeti lér 0 14-16 Hejöcsaba, Templom utca 43, 9-72 Avas, Szentgyörgy utca 2 © 14-16 Népkert, Szigligeti tér 0 9-12 Hejöcsaba, Templom utca 43. II.'állatorvosi körzet oltási helye IV. 04. IV. 05.i IV. 06. © © Száz bronz gombostű ■ Mindenekelőtt vá­rostörténeti jelentősé­gűek a volt Béke mozi­ban talált leletek. Miskolc (ÉM) - Amint azt megírtuk, a volt Béke mozi épületében végzett ásatások eredményeként két kutat ta­láltak a szakemberek, elő­került az 1781-es tűzvész után épült mészárszék maradvá­nya, és felfedezték egy 1700-as évekbeli piac nyomait. Pusztai Tamás és Szörényi Gábor régész vezeti az ásatá­sokat. Bent, a volt moziban tegnap végeztek. Ha jön a szép idő, következhet a szabad tér. Tarthatják a határidőt Szörényi Gábor elmondta: nem volt középkori jelenség (épület) a területen, vagyis ak­kor még nem telepedtek le ott a miskolciak. Csak a 18. szá­zadi telekszigorodás után tör­tént ez meg, akkor, amikor az addigi hosszú telket három részre aprózták fel. Ezek a történések derülnek ki a lele­tekből, amelyek révén újabb várostörténeti ismeretekkel gazdagodtunk. Monarchiabe­li bronz gombostűket (leg­alább száz darabot), vasalót, függönynehezéket, több kerá­miát ástak ki és vittek a mú­zeumba. Előkerültek a hajda­ni épület alapfalai. Azzal, hogy a régészek bent végez­tek, vélhetőleg sikerül tarta­niuk az eredeti határidőt a kulturális központ építőinek. Immár országos esemény (Fotó: Bujdos Tibor) A Földesben versengtek Miskolc (ÉM) - Hetedik al­kalommal rendezték meg a Földes Ferenc Gimnáziumban az Árokszállásy Zoltánról el­nevezett, immár országossá bővült biológia-környezetis- mereti versenyt. Az I. kate­góriában ebben az évben 250 diák nevezett az általános is­kolák 7-8. évfolyamáról. A kö­zépiskola 9-10. évfolyamáról 300 tanuló nevezése érkezett. Az első fordulóban minden is­kola házi versenyt rendezett a kiküldött feladatlapokkal, a második fordulóba, amely egyben a döntő volt, az I. ka- tégóriából 22 diák, a II. kate­góriából 21 versenyző került. Frakcióvezetők Molnár Attila leváltásáról Varga László (Az MSZP frakcióvezetője): IMem politikai, hanem szakmai kérdésről van szó. így nem tartozik a kérdés a mi hatáskörünkbe. jbl. lan és felháborító az eljárás, amit egy köztiszteletben álló, évtizedekig a városért dolgozó szakemberrel művelnek. Már azt hittem, nem tud negatív meglepetést okozni a városvezetés, de sajnos tévedtem. Csak egyet mondhatok: hagyják végre dolgozni és élni a városért tenni akaró embereket. M __. motiválhatta a történteket. Molnár Attilát mindig na­gyon jó szakembernek tartottam, polgármesterségem alatt többször el is ismertük munkáját. Azt, hogy az újságból kellett értesülnie a történtekről, inkorrektnek tartom. 1. w 1* r y íJÉL, Vlkfrc Szabó TakaAs (Az SZDSZ frakcióvezetője): Azt, nogy milyen 1 végzettsége legyen a vadaspark vezetőjének, jogszabály írja elő. Ha ez így van, vitatni nem akarjuk, nem is tudjuk. De az tény, nem biztos, hogy a legjobban intézték a dolgokat, ha a vezetőnek a sajtóból kellett értesülnie állása megpályáztatásáról. Órák, angolul Miskolc (ÉM) - A Bul­gáriáid i Általános és Ma­gyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola szülőknek és óvodapedagógusoknak tart bemutatót 9-én. Illés Angéla 9 órától tart an­golórát az 1. a-ban, Sző- nyi Andrásné 10-től a 2. a-ban. Pázmándi Anna angol nyelven tanít raj­zot 11-től a 3. a-ban, Takácsné Mohr Rita pe­dig 12-től környezetet (szintén angolul) a 4. a- ban. A bemutatók kizáró­lag felnőtteknek szólnak. A leendő elsősöket már­cius 23-án 9 órára várják. Villanyóralopások: miskolci „specialitás"? ■ Az utóbbi napokban háromszor is fűtéski­maradást okozott az ellopott villanyóra. Miskolc (ÉM - SZG) - El­képzelni se lehet, hogy a kár­okozáson túl mi lehet a céljuk azoknak, akik néhány hete „rákaptak" a trafóházakbeli villanyórák ellopására. Mis­kolci Jelenségről” van szó. Ezeket a fogyasztásmérőket semmire nem tudja használni a tolvaj, aki a zárt transzfor­mátorházat felfeszíti, onnan a villanyórát kiszereli. Mészáros Sándor, az ÉMÁSZ kommunikációs igaz­gatóhelyettese elmondta: feb­ruárban 19 közvilágítási fo­gyasztásmérőt loptak el. Az életükkel játszanak Az elmúlt hét végén pedig három olyan villanyórát vit­tek el, amelyek hiánya távhő- kimaradásokat okozott. Ter­mészetesen az áramszolgálta­tó megtette a feljelentéseket a rendőrségen, túl ezen igyekez­nek olyan intézkedéseket hoz­ni, amelyek eredményeként kézre kerülnek a tolvajok, akik nem mellesleg az életük­kel játszanak, amikor a vil­lanyórákat leszerelik. Hogy mi célt szolgálhatnak a fogyasztásmérők? Sejteni se lehet. Árrá ugyanis nem jók, hogy otthon beszereljék őket, mivel az áramszolgáltató ilyet nem fogadna eL A villanyóratolvajok köz­üzem működésének megzava­rását követik el, valamint közveszélyt okoznak. Mészá­ros Sándor azt kéri, hogy aki bármilyen gyanús körül­ményt észlel, értesítse őket vagy a rendőrséget. Az ÉMÁSZ a 06/40-28-28-28-as te­lefonszámon várja a segítő szándékú bejelentéseket, ame­lyeket bizalmasan kezelnek. A hasznos információt nyújtók jutalmat kapnak. http://hirek.boon.hu A régió és a világ hírei.

Next

/
Thumbnails
Contents